Közérdek, 1910 (6. évfolyam, 2-13. szám)
1910-03-26 / 13. szám
1910 március 26. KÖZÉRDEK 3 erősebbé, szebbé és nemesebbé tétele az a cél, az az eszmény, melynek elérésére a modern erkölcsi felfogas törekszik. Ez az erkölcsi felfogás a mozgató rugója ma már az államoknak es a társadalomnak. A vad harcok mezején a lelkek legillatosabb virága, a szeretet pompázik. Az egyén mint öncél eltörpül és a szeretet jegyeben magához öleli az emberiség érd;két és társulati életet él, azért, hogy az emberi közösség érdekében szolgálhasson. Az erkö'cs anyaga tehát: az emberiség érdeke, az erkölcs ereje: a szeretet. -— Csak a szeretet képes az emberiséget annak a jónak szolgálatában megtartani, amely a közös munka es a közös munka eredményének megosztásán alapszik. Csak a szeretet kepes a teljesen ellenkező érdekeket összhangba hozni, csak az képes a gazdagot a szegény, a nyomorult kunyhójába hajtani, a szegényt megvigasztalni, az erőset könyörületre bírni, a gyengétj oltalom alá venni. — At ülönböző jellegű menházak, árvaházak, szegényházak, rokkantok háza, munkanélküliék menedeke, népkonyhák, segélyegyesületek, gyermekmenhelyek, szanatóriumok, közkórhazak és az emberiségnek számos jelentékeny intézményét a szeretet építette fel, az a szeretet, amely Isten parancsolata szerint is igy hangzik : »szeresd felebarátodat, mint önmagadat«. Ez az isteni tan legújabban még a rideg igazságszolgáltatást is — habár még nem a legteljesebb mértékben, de már is — fogva tartja. —A »patronage« ügyet az igazságszolgáltatás teremtette meg a maga céljaira s odadobta ezt a sziveket és lekeket mámorba ejtő igét a társadalomnak szeretettel kibélelt puha ölebe, hogy azt dédelgesse, ápolgassa, nevelje nagyra az állam és az emberiség jövendő és bizonyára eljövendő azon korszakának, amikor már a bűnös nem a társadalom neveltje, hanem a degenerációnak a szülöttje lesz, amikor a nyomor csak jellemeket és nem gazembereket nevel mar. Tisztelt Közgyűlés! Nem létezik a társadalomnak a jótékonyság jegyében született olyan kérdése, nem létezik ennek a mi szép országunknak olyan magasztos törekvése, mely a jegyzők szivét át nem járná, amely tulajdonképpen a jegyzők munkásságán, hazafias érzületén és a minden szépért és nemesért lázasan dobogó szivén, mint alapon nem épült volna fel. S bár minden társadalmi frakció figyelmen és számitáson kivül hagyta a jegyzőt, vagy legfeljebb az elöljáróság gyűjtő fogalma alá foglalta akkor is, amikor nem hivatalos kötelességről volt szó s bár minden ilyen társadalmi akció, ha már a mi nyílt közbelépésünket nem nélkülözhette — felsőbb hatósági nyomassa! igyekezett a jegyzőt céljainak szolgálatába hajtani ; mondom, habár állandó és mélyen sértő mellőztetésben részesültünk is, felemelt fővel merem állítani, hogy ez a jegyzői kar sohasem tértel tulajdonképeni történelmi hivatásától és a nagy társadalmi kérdések megoldásában mindenkor vezető szerepet játszott. (Hozzá kell itt azonban zárójelben mindjárt fűznöm, hogy nem azzal az eredménnyel, mellyel óhajtottuk.) Azt mondhatnám, hogy hisz ez — nem is érdem, mert hisz azokkal a társadalmi kérdésekkel, amelyek közé felolvasásom lárgya is tartozik, mi együtt élünk, illetve: hogy szabatosan fejezzem ki magam, ezeket a kérdéseket azok, akik azok intézésében a vezető szerepet viszik, hisz csak az aktákból, a hírlapokból, meg hallomásból ismerik, mig ellenben ezen társadalmi kérdések bölcsőjüktől — halálukig szemeink előtt folynak le, könnyeinket csalják ki és azokkal állandó harcot vívunk. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy ez a kör, amely a nép ezer bajaival, sajnos számtalan rossz tulajdonságával és bűnével együtt el, az orvosolandó sebeket közvetlenül ismeri s igy azok begyógyitasán minden, a kezébe adott eszközzel lelkesen fáradozik. Mégis meg kell itt jegyeznem, hogy mindaddig, amig a jegyzőt nem mentesitik azoktól a teendőktől, amelyek amig egyrészt összes fizikai erejét lekötik, illetve cselekvésének erejét megbénítják, másrészt azok előtt, akik a nagy társadalmi kérdéseknek tárgyai, gyűlöltekké teszik, addig ezeknek a társadalmi kérdéseknek gyökeres orvoslásáról még csak beszélni sem lehet. Mert ha valaki ismeri a falusi társadalmon úgy azok bizonyára mi vagyunk s minden felhangzó ellenérvvel szemben előre kijelentjük, hogy nemcsak, hogy nélkülünk nem létezhetik társadalmi akció, de egyenesen velünk és általunk oldhatók csak meg a felszínre hozott nagy kérdések. Amig ennek szinarany igazságát az ország kormánya és törvényhozása be nem látja, addig a hangzatos jelszavak üres puffogtatások maradnak csak, az eredmény pedig általános elkedvetlenedésre fog vezetni. Tisztelt Közgyűlés ! Bár egy kissé hosszadalmas vagyok, amig tulajdonképpeni tárgyamra áttérek, de tovább is foglalkoznom kell önmagunkkal egyrészt azért, mert felolvasásom eszmekörébe tartozik az is, amit eddig elmondtam és amit még elmondani fogok, másrészt pedig nem tartom szükségesnek, hogy a patronage ügyről hosszasabban szóljak, mert hisz annak céljával, rendeltetésével, szervezetével s a vele összefüggő számtalan kérdéssel a t. közgyűlés minden egyes tagja már a szaklapok utján is eléggé ismeretes, maga az anyag pedig olyan nagy, hogy azt egy felolva-ásra szánt idő szűk kereteibe úgy sem lehet beszorítani. Engedje meg tehát a tisztelt közgyűlés, hogy előbbi eszmemenetemet követve, kifejezést adhassak annak a bennem és mindannyiokban élő vágynak, hogy miként is képzelem én el a jegyzőnek az ő falujában kifejtendő társadalmi akcióját, illetve minő — a sok csalódás után csaknem utópiának mondható — eszményképen nekem a falu jegyzője. Kérem szives figyelmét a tr közgyűlésnek s hogy lélekben kövessen engem egy a jó magyarságáról ismert szász falucskába. Téli idő van, alkonyodik és a kis falu imára szólító harangja jelzi, ho gy este van a faluban. Kigyulnak a mécsek, minden egyes láng egy-egy boldog családi otthon meleg fészkének szimbóluma. A család szerény vacsorájához ül s a csa'ádfő hűen bereferál azokról a falusi szenzációkról, melyeket a délután folyamán, még az etetés előtt a szomszédjaitól hallott. A házasszonya csípős megjegyzésekkel, kritikával és egy kis pletykával fűszerezi kedves élete párjának előadását, mert hát a szász asszony is csak olyan asszony, mint a világ összes asszonyai. így kellemesen elköltve a vacsorát, a család tagjai szó nélkül indulnak el oda, ahol oly sok szépet és jót tanulhatni. A családfő a »polgári olvasókör« felé ballag, a ház büszkesége és a családi név leendő fenntartója a »legény egyletbe« igyekszik s a ház derűje, a farsangra főkötő alá kerülő virága a »leány otthon« felé rakja a szapora lépteit, mig a vacsora alatt már vágyait kielégített mama a szomszédba, vagy éppen egy előre meghatározott házba, a tonoba igyekszik. Kövessük őket! A családfő már együtt találja a falucska adófizető, választó polgárait s az egyik, aki az olvasás mesterségébe meglehetős jártasságot ért el, a napi lapokat, a földmivelői szakközleményeket olvassa fel, mig a többi halkan szortyogatva pipáját, figyelmesen hallgatja. A legény egyletben a jegyző éppen azon fáradozik az egyik teremben, hogy a legközelebbi hazafias ünnepély szereplőit helyesállásra, gesztusra és hangsúlyozásra bírja, mig a másik teremben a segédjegyző gondos figyelme mellett az egyik asztal máriást játszik, a másik dominózik, a harmadik olvas, a negyedik anek- dotázik. A leány otthonban a jegyzőné éppen azon fáradozik, hogy a leányokat a legújabban divatra kapott nemzeti jellegű és szép hasznot hajtó hímzés mesterségebe oktassa, majd megalakul az énekkar és szép duettben gyakoiolják azokat a kedves énekeket, melyek hangja mel- I lett majdan a leendő anyák kisdedeiket altatni fogják, majd körbe állanak s leányos ábránddal beszélgetnek a jegyző és jegyzőné védnöksége alatt megtartandó bálról, arról a szép erdei mulatságról, amely bizonyára az idén is olyan szép és jókedvű lesz, mint a múlt évi volt. — 9/*9 óra van, megkondul a kis falu legkisebb harangja s jelzi, hogy a falu minden tisztességes véne és fiatalja nyugvóra térhet. 9 órakor az éjjeli őrök végig járják a falut s akit még künnt találnak, másnap feladják a bírónak, aki az illetőt egylete javára megfelebbezhetetlen 5 korona pénzbírságban marasztalja el. Csend van a kis faluban, mindenki tovább álmodja azokat a kedves perceket, amelyeket az est folyamán eltöltött. Hát t. közgyűlés! Ilyennek képzelem én i el a falusi jegyző gondosságával nevelt falut s ; abban a jegyzőt. S ezzel megmondottam, hogy a patronage ügy mindenek előtt hog> an szolgálandó. Igen Uraim, nekünk úgy kell a falut nevelni és vezetni, hogy a patronage egyesületnek ne legyen dolga, vagy ha van is, az a lakosság oly elenyésző csekélységére szorítkozzék, amelyhel aztán eredményt is érhet el. Micsoda égbekiáltó bűne, micsoda — mondhatnám — hazaárulása volt az a mindenkori kormánynak, hogy a jegyzőt nemcsak, hogy nem igyekezett megtartani az ő erkölcsnemesitő hivatásában, a község társadalmi eleiének az élén, hanem ellenkezőleg, azt kisajátítva, lelket és testet sorvasztó, az éjjelekbe benyúló munkával mindinkább eltávolitotta ettől a nemes, a nemzet műveltséget, józanságát, becsületét, munkásságát és haladásai jelentő hivatásától. És valóban szomorú és csodálatos, hogy a hazának annyi nagy fia még ma sem lát tisztán, még ma sem veszi észre a falu jegyzőjét, hanem e helyett kipked-kapkod s minden társadalmi akcióra gondol s azonközben feledi, hogy az országot a falvak teszik ki s hogy ott csak egyetlen egyén áll rendelkezésére: a falu jegyzője. Félő, hogy mire ennek tudatara ébred, akkor a jegyző már többé nem a falué és nem a népé, hanem a bürokráciáé. T. Közgyűlés 1 Bár a patronage mozgalom is számitáson kivül hagyta a jegyzőt s bár a modern büntetőpolitika akciója is csak az elöljáróság gyűjtő fogalma alatt veszi igénybe a jegyzőt, meg vagyok győződve arról, hogy e kar, mely a fo'ytonos megaláztatás dacára is mindenkor fenkölt gondolkodásról, nemesen érző szivéről és mélységes hazaszeretetéről tett tanúbizonyságot, ez ügyben is a leglelkesebb munkásságot fogja kifejteni. Álljon itt egy néhány vezéreszme, mely bennünket a patronage ügy körül vezessen. »A patronage (partfogásba vétel) azt a mentő munkát jelenti, amelyet az elhagyatott, erkölcsi romlás veszélyének kitett, támaszra szoruló gyermekek és fiatalkorúak, valamint az erkölcsi veszedelemben levő felnőttek oltalomba vétele céljából végeznek. — Főcélja kettő: közreműködni a pártfogásba veiteknek lelki átalakítására, másrészt előkészíteni a szerencsétlen elhagyatottaknak és azoknak, akik elbuktak, de felemelkedni óhajtanának, a munkástársadalalomba való átmeneteiét.« A patronage ügy fogalma és célja első hallásra is világosan megmagyarázza, hogy ennek a nagy horderejű kérdésnek megoldását csakis az intelligens elemek vezető szerepei mellett várhatjuk. Miután pedig a falusi intelligenciát a legtöbb helyen csak a pap, tanító és a jegyző képezik, nagyon természetes, hogy ezek gondos ápoló kerteszkedésére van szükség, csak együttes, karöltve megfeszitett munkája kepes e magasztos eszmének eredményeket hozni. — A papnak és tanítónak helyzete és munkája a jegyzővel szemben jóval könnyebb, mert hivatásuknál fogva a veszélyeztett helyre könnyebben odaférhetnek, anélkül, hogy akár a különös atyáskodás, akár pedig az erőszak látszatával bírnának. A jegyző működése inkább csak preventív és közvetett jellegű lehet, inkább csak a szervezés irányítására és a felügyelet gyakorié. Porainkban előállított limonádé. Egy adag 6 fill. Turistadobcz 12 adaggal zsebben kényelmesen hordható alakban 80 fill. Kirándulásokon, sport-tourákon, hadgyakorlatokon kitűnő szolgálatot tesz. — Bármely vízben oldva kitűnő limonádét ad. Főlerakat: Miklós Aladár urnái Szekszárd. Készíti : Kertész Ernő gyógyszerész, KRISTÁLY- LIMONÁDÉ gyára, Szabadkán» KAPHATÓ : Schlésinger I jnác, Borovic Márkus, Salamon Testvérek, Sulcer Oszkár, Fischhoff Mór, Fischhoff Jakab urnái.
