Közérdek, 1910 (6. évfolyam, 2-13. szám)

1910-03-12 / 11. szám

2

KÖZÉRDEK

1910 március 12.

leányok állottak sorfalat. Fogadására megjelent dr. Szentkirályi Mihály, a város polgármestere is, aki rövid beszéddel üdvözölte ref. híveinknek uj lelkészét. Török Pál presbiter s képviselő- testületi tag kis leánya szép csokrot nyújtott át. A rend fentartására Molnár Lajos rendőrkapitány és Rácz József alkapitány ügyelt fel. Az uj lelkész a város kocsiján, a polgármester mellett foglalt helyei s a menet a fellobogózott városon keresztül a Kalvin-térre vonult, amely ez alkalommal zászlókkal szépen fel volt díszítve. A papiakhoz közel széles trikolor fogta át az utcát: »Áldott légy, aki jössz az Urnák nevében« felirattal. A teret egészen betöltötte az óriási közönség. A ref. tanácsterem előtt Kátai Endre esperes a környékbeli papsággal várta az uj lelkészt, kit a presbitérium nevében Szendrei László üdvözölt, felajánlván az egész presbitérium lelkes támogatását.

A szép szavakra Oöde Lajos elérzékenyülve válaszolt s ünnepélyes ígéretet tett, hogy a lelki élet hű gondozója, az egyház reá bízott szellemi javainak hű sáfárja lesz. Háromnegyed 10 órakor aztán a harangok együtt zúgása, a fehér ruhás leányok sorfala mellett bevonult a lelkészi kar és presbitérium a templomba, a melyet ekkorára már szorongásig megtöltött a közönség. Elől Rátái Endre esperes m'ent az uj pappal s Haypál Benő budai lelkésszel, akit Baksay Sándor püspök az esperes előterjesztésére avató lelkésznek küldött ki s bilkei Pap Istvánnal a budapesti ref. teológia igazgatójával. A papság részéről az esperes kíséretében voltak: Dömök Péter kiérdemült esperes, Bús Lajos egyházi tanácsbiró, Szabó Károly főjegyző, Babay Béla számvevő, Szakács Imre aljegyző, Bálint Mihály, Arany A., Kulifai E. lelkészek és Soós Lajos szekszárdi s. lelkész. Az egyházmegye világi képviselői közül: Kovács Sebestyén Endre, Tóth Károly, Szondy István tanácsbirák, Bodnár István főjegyző, Bajó János aljegyző, László Lajos ügyész. Testületileg jelent meg a zsidó hitközség képviselete is dr. Rubinstein Mátyás főrabbi és dr. Leopold Kornél vezetésével. A vármegye tisztikarát Simontsits Elemér alispán, a- kir. törvényszéket Hazslinszky Géza kir. törvényszéki elnök vezette, ki egyúttal a lutheránus küldöttek vezetője is volt. A főgimnázium tanári kara Wigand János, a polgári fiúiskola Holub János, a leányiskola tantestülete Kovácsné Nagy Lujza igazgatók vezetésével vonult fel. A kir. ügyészséget Fischer Imre kir. ügyész, az ipartestületet pedig André István elnök vezette. Képviselve volt ezen kívül még számos egylet. Az orgona halk prelúdiuma után »Légyen a te kőfalaidban csendesség és jó békesség, a községben egyenesség« kezdetű fennálló ének következett s a közének elhangzása után Haypál Benő Gödé Lajos uj lelkésszel az urasztal elé lépett s hozzáfordulva a következő beszéddel iktatta be uj állásába :

»Örömünnepre jöttem hozzátok és örömötökben őszinte résztvevőssel iktatom be lelkipásztori hivatalába nemes eklézsiátoknak uj lelkipásztorát a külső törvényszerűségnek azzal a jogával, amelyet a tolnai ref. egyházmegye érdemes esperese adott a kezembe s a belső törvénynek azzal a követelésével, amely a szivemben élő szeretet édes, boldog kényszerével kötelez.

Mintha valami magasságba emelné lelkünket ennek az órának ünnepélyes volta; magasságba, ahonnan a jövendőnek képeit a titokzatosság fátyolán keresztül szemléljük. E képek festésében a jó kívánság az ecset s a jó reménység a szin.

Én e magasságból először visszatekintek, a jövő derűs reményei és boldog sejtései helyett a múlt borús emlékeit és szomorú valóságát nézem : emlékezem. Mint valami szárnya- szegett dalos pacsirta összetörve hullt alá az a derűs lelkű ember, aki szive kincseiből önzetlenül, semmit nem várva, pazar kézzel adott mindenkinek egy-egy kedves, értékes darabot, személyválogatás nélkül mindenkinek, akivel csak élete vándorutján találkozása volt: mindenkihez jó igyekezett lenni — önmagáról elfelejtkezett. Gyújtsuk meg most az örömnek nagy fényességében, gyűjtsük meg, ha csak egy pillanatra is a kegyeletes emlékezés mécsesét s állítsuk lelkünk elé a ti elköltözött lelkipásztortoknak kedves vonásait, felejthetetlen alakját. Tegyünk bizonyságot az igazság mellett: a jólétet nyomor, az egészséget nyavalya, a vidámságot szomorúság, a társaságos élet derűs zaját az elhagyatottság tudatának nyomasztó csendje, az életet halál váltja fel, minden hiábavaló a nap alatt s a léleknek gyötrelme; de az igaz embernek még az emlékezete is áldott! Méltán illethetne önvád, ha ez ünnepélyes pillanatban nem köszöntenénk az elköltözött lelkipásztor élő emlékét kegyelettel. S bizonnyal a ti emlékező lelketeknek és az én lelkemnek gondolatjai szép harmóniában összeforrva az ó-testamentomi bölcs szavaiban, ama jó bizonyságot tevő szavakban találnak őszinte és hü kifejezést: »az igaz embernek emlékezete is áldott!«

Az emlékezésnek bus panaszát a reménységnek vidám köszöntése váltja fel. A remények ez ifjú lelkipásztor felé fordítják szivünket. A reménységnek s a bizalomnak csillogó örömével kívánunk neki szerencsés utat. En, ha szabad volna pusztán csak a hasonlat kedvéért a nagyokhoz mérni a kicsinyeket, akkor azt mondanám, hogy úgy bocsátom el ez ifjú testvéremet és szolgatársamat életének uj útjára s téves munka mezejére, mint Pál az ő szeretett Timotheusát, lélek és hűség szerint kedves fiát Remény és kétség, bizóhit és tépe- lődő aggódás, lelki emelkedettség szárnyaló öröme és szorongásnak szárny nélkül való tapogatózása egymást űzik lelkemben, mint a gomolygó felhők, amelyek között,és amelyek felett ott ragyog a csillag: a kegyelemnek fényessége, hitemnek világositó lámpása. E tisztán fénylő világosság vezetése nyomán jer, hadd vezesselek, ifjú szolgatársam! Testvéri szívvel nyújtom feléd testvéri jobbomat: menjünk 1 A mi napjainkban tudós és tudatlan tele szájjal hirdeti, hogy csak nyugat felé repüljünk : én arra hívlak fel, hogy zarándokoljunk keletre is, Bethlehem és Jeruzsálem felé, amaz egyetlen bölcseségnek forrása télé, amely böl- cseségnek kezdete az Ur nevének félelme, áldása boldogság, koronája üdvösség. Minden intézmény, amely magát fenntartani akarja, merüljön el léteiének okfejébe s fennmaradásának feltételeit eredetének forrásából merítse. Aminek a bölcseség adott életet, azt nem nevelheti a tudatlanság, a szeretet szülöttét nem dajkálhatja a gyülölség, az igazság gyermekét nem ápolhatja a tévelygés. Egyházunk életének eredete a Krisztus, építője is csak ő lehet: ne szégyeld hát a róla szóló örömhírnek hírnöke lenni, az.ő szellemében hirdetve az igazságot és gyakorolva a szeretetet. Ez az igazság, az Ur lelkének igazsága, tegye szabaddá lelkedet minden emberi tekintettől, ez a szeretet, az Ur szivének szeretete kötelezzen minden ember iránt szolgálatra. Igazságod szabadságának egyetlen korlátja van : a szeretet gyöngéd kímélete. Nem én mondom neked, hanem az apostol mondja Timotheusának s neked is, nekem is: »Igyekezzél Isten előtt kedves lenni és oly munkás, aki nem szégyenli a munkát és igazán hasogassa az igazság beszédét.« A Krisztusra nézz, az emberi életnek erre az egyetlen tökéletes és utolérhetetlen eszményképére, akkor az alantabb álló célt elérheted : lelkipásztor, ember lehetsz e szónak evangéliumi értelme szerint. Nála nélkül nincs emelkedése az élet utjának, céltalan az élet. Nézz körül és lásd, hogy a Krisztus nélkül élő társadalom miképen vergődik : szava panasz, élete elégületlenség, ösztökéje szenvedély: mintha valami pokoli tűz égne a lelkekben, hogy Ma- nassé Efraimra törjön, Efraim Manassé ellen támadjon s egymás izmain rágódjanak. Egyik oldalon a hitetlenek serege táboroz, másikon az úgynevezett hívőké. Kevélyen vitázva szól az egyik : miért szövitek a képzelet alkotta képeket ? Miért űzitek a szeszély szülte ábrándokat s miért akarnátok kezetekbe fogni az elszálló párát s követni a káprázatot ? Nézzétek az emberi szellem repülését! Lássátok a mi lelkünk szárnyalását, amellyel berepüljük a mindenséget, kikutatjuk a természet rejtett erőit s a mindennapi élet szolgálatára kényszerítjük azokat! Nézzétek, hogy jutunk el az okok szakadatlan láncolatán keresztül az élet kérdéseinek válaszához — és eljutnak az anyag határáig, a vigasztalan semmiig. Gőgös válasz- szal szól a felfuvalkodott tudás felé a magát hitnek nevező büszkeség: mi a gyümölcsöd, te dicsekvő tudás ? ifjaid szive üres, lelke tartalmatlan, erkölcse tévelygés ; férfiaid ajkán panaszos sóhaj. Neveltjeid lelke gerinctelen, akarata az élet változásainak könnyű labdája; ha népedet földhöz vágja az élet, rugalmas lélekkel talpra ugrani s küzdelemtől kipirult orcával fogadkozni nem tud ; a rendes mértékben reá nehezülő megpróbáltatást úgy tekinti, mint amelyet a sors nagy csapás gyanánt egyenesen az ő számára privilegizált.

Ifjú szolgatársam! látod, hogy az ellenséges táborok közül az egyik az Isten káromlást is tudásnak gondolja, a másik a babonát

is hitnek vallja : te ne szegődj egyikhez sem. Ne keresd e táborok tetszését, hanem igyekezzél Isten előtt kedves lenni és oly munkás, aki nem szégyenli a munkát és igazán hasogassad az igazságnak beszédét! Tanítsd meg e táborok harcosait, hogy az igaz tudás és az igaz hit egyaránt kegyelmi ajándék s egyesült erővel viszik a világot a haladás utján. Élőía mind a kettő ; olyan, amelynek gyökere az ember leikébe nyúlik alá, virágot és gyümölcsöt termő koronája a kegyelem napfényében fürdik.

Az ellenséges táborok a csapások özönét zúdítják a földre ! Itt a hitetlenség, amely tagadja az emberi lélek magasabb eredetét és rendeltetését; a társadalmi elégedetlenség, amely az irigység korbácsával hadakozik ; a jelszavak tűzi játéka, amely megtéveszti a gyenge látású lelkeket; a sivár önzés, amely meredő szemekkel csak a maga célját nézi és könnyezés nélkül áll mások pusztulásának romjai felett; a vállvonogató közöny, amely begyöpösödni engedi az eszmények templomához vezető vitat; a gazdasági romlás, amely eltörvén népünk munkabíró ezreinek, nemzetünk erkölcsi erősségeinek kezében a kenyér botját, vandorbotot ad sok család kezébe ; a pártok viszálya, ősi tanulság szerint a nemzeti erő emésztő rozsdája ; a hazugság, amely a fórumon megtévesztő köntösben pompázik ; a szüklátkörü elfogultság, amely béklyóba veri a szabad repülésre hivatott lelkeket: ez a kilenc csapás, amelyhez tizedikül itt röpköd körülöttünk a halálnak fekete szárnyú angyala, a felekezeti gyülölség, amely még azokra a falakra is, amelyeket a családi tűzhely szelíd fényének kellene megvilágítani, oda veti a visszavonás, a türelmetlenség félelmetesen sötét árnyait.

Ezekkel a csapásokkal, széthúzó törekvésekkel, társadalmat bomlasztó, nemzetet rontó erőkkel szemben igazán hasogasd az igazságnak beszédjét, ne szegyeid a munkát s az Istennek tetszését keresd, mert nem az a kedves, akit önmaga vagy az emberek dicsérnek, hanem, akit az Ur dicsér. Munkás telkednek önérzetét emelje, öntudatát tegye fényessé annak meggondolása, hogy kicsiny körben az élő Isten bölcseségének edénye, a mindenható Atya nagy céljainak eszköze vagy. Kicsiny körben, de nagyjelentőségű helyen. Ne értsetek félre, Átyámfiai 1 ha nagyjelentőségűnek mondom ezt a helyet, mert hiszen oly természetes, hogy mint Izrael külömböző nemzetségei a maguk nemzetségének városához, úgy ragaszkodunk mi egyszer büszke örömmel, máskor könnyező aggódással, de mindig szivünk igazsága szerint ehez a városhoz, vármegyénknek szivéhez s a róla való jó hirhallás messzeföl- dön is olyan nekem, mint fáradt vándornak a hűvös forrásvíz. Lelkes kitartással, fáradtságot nem ismerő hűséggel, buzgó szeretettel vedd ki részedet abból a munkából, amelynek célja, hogy e szívnek minden csöpp vére tiszta legyen, hogy innen emelkedett felfogás, igaz Istenfélelem, tiszta emberszeretet s áldozatban nyilatkozó hazafiságnak éltető erői áradjanak szét vármegyénk testének minden tagjába. Nincsen hatalom, amely parancsoló szavával, nincsen külső tekintély, amely kényszerítő erejével az élet ellentéteit kiegyenlíthetné, az élet bonyodalmas szinjatékában megnyugtató kibontakozást teremthetne, vagy világosságot diktálhatna. Az izzó vasdarabok szikrákat hánynak a kovács üllőjén, de ezeknek a szikráknak múló fénye nem megnyugtató világosság ; nehéz, kínos betegségben idegölő méreg enyhületet adhat, de ez az enyhület nem az élet. Örök bölcseség világosságát gyújtod meg, örök irgalom gyógyító forrásához légy vezető. Légy ott mindenütt, ahol e böl- cseségre és irgalomra szükség van. Ha gyűlölködés tépné a békés egyesség köntösét, te a szeretet szálaival kötözd össze a sziveket. Ha a harag indulatja gyújtogatná a tüzet, te az Ur beszédjével, mint valami csendes esővel oltsd el a haragot. Ha önzés akarná cselekvésre lendíteni az akaratot, te úgy állj az emberek között, mint akinek lelkére még csak futó árnyat se vetett az önzés felhője. Ha a körülményekhez alkalmazkodó emberek térdre borulva szürcsölik az édes vizeket, te, mint Gedeon katonája, egyenesen állj és légy ur a körülmények felett. Kezedbe adom a fegyvert: a bibliát. Övezd fel derekadat igazmondással, oltsd magadra az igazság mellvasát, kötözd lábaidra a békesség evangéliumának saruját, illeszd fejedre az örök élet reménységének sisakját, forgasd kezedben a Lélek kétélű pallosát és harcolj, megemlékezvén arról, amire az apostol int: »a mi vitézkedésünknek fegyverei