Közérdek, 1910 (6. évfolyam, 2-13. szám)

1910-02-26 / 9. szám

Szombat, 1910. február 26

Szekszárd, VI. évfolyam.

9. szám.

Kiadóhivatal:

Bezerédj István-utca 5. szám.

Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők.

Hirdetések

legjutányosabb számítással, díjszabás szerint.

Megjelenik minden szombaton.

Szerkesztőség:

Bezerédj István-utca S. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Előfizetés :

egész évre 10 kor., félévre 5 kor. negyedévre 2 kor. 50 fill.

Néptanítók,

ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor.

TOLNAVARMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATASI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP.

AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA.

Belmunkatárs JANOSITS KAROLY.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: UOUNAK ISTVÁN.

Egyes szám ára 20 fillér.

Országos kongresszus.

Irta: Dr. P Ábraüám Dezső

országgyűlési képviselő.

Mikor egy társadalmi, vagy hivatalnoki osztály mozgolódik, a mozgalom benső, igaz voltát a résztvevők számából és a lefolyt érdeklődésből ítélhetjük meg.

Vannak úgynevezett mondva csinált, parancsra összeverbuvált gyűlések, ahol bizalmat, vagy bizalmatlanságot kell illetékes fórumoknak szállítani. Vannak a társadalom legutolsó rétegeiből összecsőditett tüntetők, akik lelkiismeretlen agitátorok intésére törni, zúzni képesek

Vannak önző érdektársulatok, ahol minden igazság és erkölcs nélkül követelőznek. De ritkán gyűl össze oly becsületes célokért, oly igaz lelkesedéssel, annyi önzetlen ember, mint a segédjegyzők és községi alkalmazottak most megtartott országos gyűlésére.

Jöttek olyanok, akik igazi áldozatot hoztak csekély jövedelmük rovására, de itt voltak azok is, akik már jobb körülmények között gondolnak azon kartársakra, kiknek nehéz helyzetét maguk is ismerik, de a kollégiális szeretet őket is kötelezte az ösz- szetartásra, együttműködésre.

Sok keserűségnek, sok kielégítetlen jogos törekvésnek, de az élettel s megélhetéssel való még, több küzdésnek kellett ösz- szejönni, hogy Árvában, Trencsénben épugy megérezzék az összetartás szükségét, mint Torontálban s a gazdag Bácskában. Mintha megtört volna a turáni átok s az összetartás győzedelmeskedett a széthúzáson. Versengés csak a közös törvekvések mielőbbi

megvalósításában volt s e nemes versenyben acélosodtak a jellemek s erősebb, nagyobb lett az egymás iránti szeretet.

A jelen méltó reményt adott a költő mondásának teljesülésére »jönni fog, mert jönni kell, egy jobb kor< . . .! mi volt ezzel szemben a segédjegy/.ok és kisebb megyebeli tisztviselők múltja ?

Bátran elmondhatjuk, hogy kevesebb panasz hangzott. Hiszen alig is lett volna erre joga az elmúlt idők jegyzősegédjének. Sem iskolai, sem társadalmi képzettsége nem állott azon a fokon, hogy magasabb igényeket tápláljon. De nem volt velük szemben a társadalomnak, a hivatali tekintély nymbuszának sem igénye. Pedig kevesebb tudás — nem leszünk talán sértők, ha azt mondjuk — kevesebb lelkiismeret mellet is legtöbbször elfogadhatóbb anyagi helyzetben voltak, mint a mai magas iskolai és társadalmi képzettséggel biró szorgalmas és lelki smeretes segédjegyzők. Bővebben tellett a jegyzőknek és körjegyzőknek is. Akkor még nem ritka volt a rövid időn belől meggazdagodott községi és körjegyző, akkor még gazdagabb volt a iiép, nem merült ki az édes anyaföld, sok volt a rendezés alá kerülő birtok, mely mind hasznot hozott a falu pennájának s a »noblesse obligee — a nemesség kötelez — elvénél fogva több jutott a hűséges munkatársnak is. A megélhetési viszonyok egyébként is kedvezőbbek voltak, nem kellett ezzel a nemzetirtó drágasággal küzdeni, kevesebbel beértük az olcsó portékából, mint most a méreg drágából.

A közigazgatás fejlődésével, bonyolódot- tabbá válásával magasabb képzettséget kívántak a jegyzőjelöltektól. Előbb megelégelték a hat középiskolát és jegyzői vizsgát, most már a vizsgától nem állanak ugyan el, de előfeltételül nyolc középiskolát kívánnak. Tehát a tudományos pálya küszöbén állunk. S ezzel szemben mit mond a törvény? Oly minimális tizetést tesz kötelezővé a községek terhére, mely csak éppen az éhhaláltól ment. Van e ennek csak némi ellenszere? Igen, ott ahol a jegyző maga is jóllakhatik és szive is van munkatársa iránt. Ez a szív irányítja aztán a kisebb megyei alkalmazottak s különösen a segédjegyzók sorsát.

Bizony a segédjegyzői állapot most nagyon törékeny csolnak a jegyzői szeszélyek viharán. Semmiféle intézményes biztosíték nincs a jegyzők hüsépes alattvalóinak biztosítására. Mert legtöbb helyen alattvalók. Ott, ahol nem állunk szervezett segédjegyzői állással szemben, elég a legcsekélyebb ok a neheztelésre, az állásból való egyszerű elbocsátásra. A községi és körjegyzői kar túlnyomó része a becsü'etesség, az emberi érzés, a jó szív, a baráti és kollegiális szeretet mintaképe. De az Isten nem minden embert teremtett a maga képére. Sajnálatos kivételek még a legelőkelőbb testületekben is vannak. Bizony havi húsz korona fizetés és teljes ellátásos hirdetést egész özönével olvashatunk az arra hivatott rovatokban. Legtöbbször nem is a jegyző, sőt nem is a község tehet róla. Az egyik maga is küzd a létért, a másik rendesen túl van terhelve a régi bűnök és mulasztások helyrehozásainak költségeivel.

Ez tehát a mult s a sokszor sivár jelen. Mi az, amiért küzdünk, mit hozhat a jövő ?

Láttam a sok kipirult arcot, amint most

TÁRCA.

Tavasz

Azt mondtam, nem várok többé tavaszt.

Nem tudnék örülni madár dalán.

Maradjon nekem a bús lemondás,

És csüggeteg, hóval fedett magány . . ■

De — éled a friss tavaszi szellő;

Érzem a Természet lehelletét;

Pajkos koboldok víg táncot járnak;

Fürge viUik ugrálnak szerteszét.

Azt mondtam, nem várok többé tavaszt.

De varázsa megejt', várva-várom.

Tán tovaszáU szívem nagy bánata,

Mint átszenvedett, bús, nehéz álom . . .

NÉMETH PÁL.

Szinészházasság.

Irta: Zöldi Márton

Komoly, legális házasságról volt szó. Két szerető szívnek törvényes frigyéről. A szerelemnek első szálai a kulisszák félhomályában kuszálódtak össze, mikor Darnay Jóska, a kitűnő bonviván és Izsa Jolán, a fiatal hősnő a jelenését várta.

Izsa Jolán jó hírnevéhez a gyanú árnyéka sem fért. Sőt, ami a gyanú árnyékánál veszedelmesebb, Vastaghné, a drámai anya nyelve sem. Pedig ez a derék úrnő ritka intuitással és bámulatos memóriával tartotta számon harminc év óta pályatársnőinek összes botlásait. Valósággal lajstromozta, leltározta és raktározta a botlásokat.

Nagy gyűjteménye volt belőle. És ha kellett, — azaz ha nem kellett is — úgy idézte az egyes botlásokat dátumszerűen, mint a történelem professzora a marathoni csatát, vagy a szatmári békét.

De Izsa Jolánra vonatkozólag, nem minden keserűség nélkül igy nyilatkozott:

— Nem tudok róla semmit, abszolúte semmit.

Annál több volt Darnay Jóskának a rovásán. Ez a fiatal, könnyüvérü színész javíthatatlan szoknyahős hírében állott s mikor szemére hánytorgatták, színpadi emfázissal, kezét szivére téve, igy kiáltott fel:

— Egészen a Stuart Mária esete: jobb vagyok a híremnél s talán jobb Stuart Máriánál . .

És mégis mikor hírül adta, hogy Izsa Jolánt feleségül veszi, a gratulációk őszintén omlottak feléje. Még a rettenetes nyelvű drámai anya is összeillő párnak mondotta őket, akiktől nem sajnálja a színpadi anyai áldást.

Másnap tizenegy órára volt az esküvő kitűzve. (Notabene a polgári kötés előtti időben történt.) Az igazgató, az öreg Nyiry, a legszebb atillát választotta ki a gardróbból, hogy

méltóan feszíthessen mint násznagy a templomban.

A közönség soraiban is élénk érdeklődés mutatkozott a művészi frigy iránt.

De a dolog nem ment simán. Történt ugyanis, hogy az esküvő előtti napon Darnay Jóska, a vőlegény, a színházban találkozott egy kedves iskolatársával, a csákosi jegyzővel. A találkozás örömére elhatároztak, hogy együtt vacsoráznak, sőt ünnepet rendeznek a vacsorából, a legényélettől való bucsuzás ünnepét.

Úgy is történt. A város szélén volt egy kis vendéglő, hol a csákosi jegyző kocsija állott. Ott mulatott a vidám kompánia éjfélig. Nagyrésze aztán szépen haza ment, csak a két iskolástárs maradt együtt s még jó sokáig elbe- ! szélgettek a gimnáziumi életről, az öreg professzorokról és a többiről.

Már szürkülni kezdett a nyári égbolt, mikor a csákosi jegyző hirtelen befogatott.

— Sietnem kell — mondotta — mert reggel a szolgabirót várom.

Megölelték egymást és a jegyző elhajtatott.

A fiatal bonviván ott állott a korcsma tágas udvarán. Gondolkodott egy ideig.

— Most hazamenjek, meglátják, hogy hajnalban ... ez nem illik az esküvőm napján ... de az bizonyos, hogy álmos vagyok . . . Jó lenne egy kissé ledőlni ... ha csak egy órára is . . .

Körülnézett és megpillantott az udvar közepén egy hatalmas szénásszekeret. Pillanatig sem habozott, macskaügyességgel fel kúszott a széna tetejére, feje alá csapta puha kalapjat,