Közérdek, 1910 (6. évfolyam, 2-13. szám)
1910-02-12 / 7. szám
1910 február 12. KÖZÉRDEK. 3 húzná, automatikus riasztó jelző van alkalmazva, amely a sulyok lejárását, illetve azok fel nem húzását jelzi, amikor az óra kézzel is felhúzható. A számlapok 146 cm. átmérőjüek, 13 mm. matt üvegből készülnek s éjjel meg lesznek világítva, úgy, hogy a pontos időről éjjel is meggyőződhetünk. De a pontos időjelzésen kívül a villamos óra felállításának még egy más előnye is lesz. Wilhelm Ede tüzoltó-alparancsnok javaslatára ugyanis úgy határozott a bizottság, hogy a torony négy oldalára egy egy vörös reflektoros villamos lámpát helyezuek el, amely azt az irányt fogja jelezni, amely irányban a tűz van. A toronyóra irányítása a városi mérnöki hivatalból történik, mi célból ott egy főóra nyer elhelyezést. A tíiz irányát jelző reflektoros lámpák kigyujtását az ügyeletes rendőr végzi az őrszobából, ahol a tűzjelző telefon-állomás is elhelyezve van. A villamos óra a vezeték-szereléssel együtt mintegy 3700 koronába kerül. Ez az összeg a mostani órára fordított javítási költségekkel és az évi 120 kor. felhuzási dijai lenne törleszthető, az óra felállítása tehát újabb terhet alig jelent. De ha a jelenleg elköltött összeget a törlesztési részletek kiegészítésére meg kellene is valamivel toldani, a villamos órát mégis meg kell csinálni, mert a mostani helyzet tűrhetetlen és alaposan, jól csak a tervezett villamos órával orvosolható. VARMEGYE. Tolnavármegye és az uj kormány. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága Lukács László pénzügyminiszter leiratát, amelyben a pénzügyi tárca átvételét tudatja, Fink Kálmán kir. tanácsos referálása alapján tudomásul vette. Megsemmisített határozatok. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága e hó 9 én az Apponyi Géza gróf vbtt. főispán elnöklésével tartott ülésén, többek között Molnár Lajos Szekszárd városi rendőrkapitány ismert fegyelmi ügyét is tárgyalta. »Szekszárd város képviselőtestülete ugyanis a rendőrkapitány ellen az 1886 : XXII. törvény cikk 90. § ba ütköző, több rendbeli fegyelmi vétségért a fegyelmi eljárást elrendelte, sőt a 91—-93. § ok alapján állásától felfüggesztette, kimondván, hogy csak a félfizetésére terjedő ellátási összeg élvezetére van igénye. E határozat a rendőrkapitány s mások felebbezése folytán másodfokú elbírálásra a közigazgatási bizottsághoz került, amely élénk vita után — egy ellenző felszólalás után kimondotta azt, hogy a képviselőtestület fegyelmit elrendelő határozatinak — a felfüggesztést kimondó s a félfizetést elvonó részét megsemmisíti, amennyiben ily súlyos megtorlást igénylő fegyelmi vétség fenforgását nem látja. A közigazgatási bizottság ezzel kapcsolatban megsemmisítette az 1910 január 25-én hozott 7. sz. képviselőtestületi határozatot is, mint amely az j 1886 : XXII. törvénycikk 30. §. ütközik. A képviselőtestületnek ugyanis nincsen meg az a ; joga, hogy a kormánynak, jelen esetben pedig a ! főispánnak, mint a kormány képviselőjének köz- igazgatási ügyben tett törvényes rendelkezéseit 1 felülbírálja s mert ezt cselekedte, hatáskörét nyil vánvalóan túllépte. KÖZSÉGI ÜGYEK. iegyzöegyesületi tisztujitás. A völgységi járás „Jegyző-egyesülete“ f. évi febr. hó 7-én tartotta meg a tisztujitást. Megválasztattak: elnökké: Szepe8sy Kálmán bonyhádi főjegyző, jegyzővé: Brogli József mázai körjegyző, szám- vizsgálókká: Horváth György kakasdi és Reit- berger István apari körjegyzők, választmányi tagok lettek: Lovászy Gábor nagymányoki, Di- czendi Pál teveli, Gáspár Endre mórágyi jegyzők. Jegyzők és a szolnoki alispán. A központi járás jegyzői egylete közgyűlésének Jász-Nagykun Szolnokvármegye alispánja üdvözlése tárgyában hozott határozatának végrehajtására vonatkozólag a következő levelet vettük : Tekintetes Szerkesztő ur! A központi járásbeli községi jegyzők egylete a legutóbb tartott közgyűléséből üdvözölte Nagyságos dr. Benkó Albert urat, Jász-Nagy- kun-Szolnokvármegye alispánját, mint a községi és körjegyzők jogos érdekeinek és törekvéseinek szóval, írásban és tettel lelkes pártfogóját, mint a jó, modern magyar közigazgatás érdekében a jegyzői állás jelentőségének buzgó hirdetőjét. Nagyságos dr. Benkó Albert alispán urboz felterjesztett határozatunkra a mellékelt válasz érkezett, melynek becses lapjában leendő közzétételét azon indokból kérem, hogy tisztelt tagtársaim, az általuk fenti ügyben hozott közgyűlési határozatnak mikénti végrehajtásáról mielőbb tudomást nyerjenek. Kiváló tisztelettel vagyok a tek. Szerkesztő urnák Bátán, 1910 február 9-én. Alázatos szolgája : Purt Adolf e. elnök. Tekintetes Purt Adolf elnök urak Bután. Igaz örömmel és hálás érzelmekkel vettem Tolnavármegye jegyzői egyletének azon határozatát, mellyel az én szerény működésemről meg emlékezve, irántam való rokonérzését fejezte ki. Végtelenül jól esik tapasztalnom, hogy azon őszinte nagyrabecsülésem és tiszttársi vonzalmam, mely engemet a községi jegyzői karhoz fűz, a községi jegyzői kar körében viszonzásra talál s az elismerésnek ezen jól eső megnyilvánulása újabb erőt és ösztönzést nyújt nekem arra, hogy a községi jegyzőknek igazságos ügyét továbbra is teljes erőmmel szolgáljam, mert szilárd meg győződésem, hogy midőn ezt teszem, valóban igazságos és közhasznú ügyet szolgálok. Adja Isten, hogy közös törekvéseinkben célt érhessünk s a magyar községi jegyzői kar igazságos ügyét diadalra juttathassuk. Kérem Elnök urat, fogadja e kedves megemlékezésért hálás köszönetemet és legyen kegyes köszünetemet s tiszttársi meleg üdvözletemet az egyesület tagjai előtt tolmácsolni. Szolnok, 1910. évi január 27-én. Tiszttársi üdvözlettel : Dr. Benkó Albert s. k., alispán. HÍREK. — Személyi hír. Gróf Apponyi Géza vbtt., főispán, folyó hó 8 án Szekszárdra érkezett s itt a közigazgatási bizottság 9-iki ülésén elnökölt. Innen Hőgyészre ment, honnan Pécsre, majd Bécsbe utazik. — Gazdatiszti kinevezések. Apponyi Géza gróf vbtt. főispán, tolnamegyei uradalmába Kötbér László juhéi intézőt számtartóvá, Hegyi 1st ván pálfai isp'ánt juhéi intézővé, Várkonyi István csámpapusztai segédtisztet, Várkonyi Sándor szekszárdi rk. tanító fiát, pedig segédtisztté nevezte ki. — Államsegély A földmivelésügyi miniszter a szekszárdi méhészeti egyesületnek hat drb. négysorosjhármaskaptárt, két keretbakot, egy felszerelt mülépprést, egy viaszolvasztót, egy méz- pergetőgépet, 5 klg. mülépet és még 11 drb. méhészeti segédeszközt adott államsegélykép, hogy a vidék méhészei részére mintaméhest ren dezhessen be. — Áthelyezés. A máv. igazgatósága Görög Mór dombóvári máv. ellenőrt Budapestre helyezte át. — Uj állatorvosok. A vármegyénkbeli állatorvosok száma ismét kettővel szaporodott, ami állategészségügyi, nemkülönben állattenyésztési szempontból is örvendetes. Kurdon Losonczi Hugó, Szakcson Fenyő József oki. állatorvos telepedett le. — Nagyböjti ájtatosság. A szekszárd-bel- városi rk. templomban a nagyböjt tartama alatt minden pénteken nagybőjti ájtatosságot tartanak. Az ájtatosság d. u. fél 6 órakor kezdik szent beszéddel, melyet litánia követ. — A sajtóért. Pévald Vilmos kisdorogi plébános a kath. sajtó-egyesület céljaira 3 koronát adományozott. — Széchenyi-lakoma. A budapesti „Nemzeti Kaszinóban“ vasárnap tartották meg a szokásos Széchenyi lakomát. A lakomán, mellyel a legnagyobb magyar emlékének áldoz a nemzeti kaszinó, vármegyénkből Dőry Hugó, Széchenyi Domokos gróf, Sztankovánszky Imre és Sztan- kovánszky Janói vettek részt. — Szép elismerés. A zombai tejszövetkezet felvirágoztatása körül hervadhatatlan érdemeket szerzett, a községe ügyeit és a lakosság boldogulását szivén viselő Lunova János községi S főjegyző, aki mint elnök, a tejszövetkezet élén I áll. Ebbéli minőségében kifejtett fáradhatatlan tevékenységének csekély viszonzásául a tejszövetkezet közgyűlése jegyzőkönyvi köszönetét szavazott és értékes aranyórával és lánccal lepte meg elnökét. — Az orvosi tudomány fáradhatatlan kutatása különösen a súlyos és eddig gyógyíthatatlanoknak tartott bántalmak terén meglepő eredményeket szült. Sajnos, e téren is a közönség tájékozatlan része sokszor hangzatos hirdetések által félrevezetve, drága, de értéktelen kísérleteknek esik áldozatául, melyet csak úgy kerülhet el, ha oly orvosra bízza betegségének gyógyítását, ki a maga szakmájában kiváló tekintély és kinek módszere tudományos alapon épült és gyakorlatilag bevált. Mint értesülünk, egy fővái rosi orvos az epileszia ellen uj és igen hatékony ! módszert alkalmaz, mely a külföldön is figyelmet keltett és elismerésben részesült. Ez az orvos dr. | Szabó B. Sándor (Budapest V. Nagykorona utca 18), ki tudakozódóknak készséggel nyújt felvilágositást. — Eljegyzés. Ellenbogen Gyula Veszprémből eljegyezte Rosenspitz Zsigmond leányát, Jankát, Dombóvárról. Szaniel Gyula bátaszéki kereskedő eljegyezte Reisz Mariskát Bátaszéken. — Földrengés. Folyó hó 5-én éjfél után Bzekszárdon gyenge földrengés volt észlelhető, mely azonban csak néhány másodpercig tartott. — Lószemle A pécsi 8 honvéd huszár ezred a vállalkozóknak kiadott lovak tavaszi szemléjét Szekszárdon, a városházán, f. hó 24-ón d. e. 8 órakor tartja meg Ipartestületi közgyűlés. A dombóvári ipartestület tisztújító közgyűlésén megválasztattak: Schell János elnök, Lukovics János ügyvezető | jegyző, Schmidt József pénztáros, Blankelnhorn Lajos, Bruck Sándor, Drávetz István, Encel István, Horváth János, Ikotics Imre, Müller József, Prongárt Imre, Romsics István, Schmidt Medárd, Scháger Antal és Újvári József előljárósági tagok, I Frikker István, Liebermann János és Stark Imre számvevőségi tagok és Stockinger Alajos háznagy. — Adományok a szekszárdi népkonyhára. A szekszárdinépkonyhára adakoztak : A Tolnavidéki takarékpénztár ÍO, özv. dr. Hangéi Ignácné Szekszárd 20 koronát. Ezen kegyes adományokat számos szegényeink nevében hálás köszönettel nyugtatom. Bezerédj Pál s. k. — Meghívó. A Szekszárdi Fürdő Egyesület í folyó évi február hó 13-án délelőtt 11 órakor, a városháza nagytermében közgyűlést tart. Tárgy- sorozat: 1. Elnöki jelentés. 2. Az 1909. évi zárszámadásnak beterjesztése és felülvizsgálása. 3. Egyéb indítványok. 4. Tisztujitás. Figyelmeztetés. Azon esetben, ha folyó évi február hó 13-án a fürdő-egyesületi tagok nem jelennének meg határozatképes számban, a közgyűlés 1910. évi február hó 20-án délelőtt 11 órakor újabb meghívás nélkül fog megtartatni. — Alapítvány — adományozás. A „lovag Wechselmann Ignác és neje Neuschloss Zsófia“ nevet viselő tanítói nyugdijsegély alapítvány egyik jutalékát — melyben az arra érdemes magyarországi tanítók vallásfelekezeti különbség nélkül részesittetnek — az alapítványt kezelő pesti izr. hitközség f. évi február hó 3-án tartott ülésén Kálmán Károly szekszárdi róm. kath. tanítónak adományozta, aki ezen alapítvány feltételeinek megfelelő minősítését kellőleg igazolta. — Házasságok. Nemes Pál folyó hó 1-én tartotta esküvőjét a bonyhádi rk. templomban BrandeÍ8z Elvirával. Kovács József ráckozári tanító, f. hó 3-án kötött házasságot Bonyhádon Müller Évával. Balogh József máv. vonatkísérő, folyó hó 7-én kötött házasságot Dombóváron M o ó r An- nuskával. — Múzeumi felolvasás. Folyó hó 13-ikán este fél 6 órakor dr. Bartal Kornél főgimnáziumi tanár tart előadást „Az ember szervezete“ (I. rész) címen. Folyó hó 20-ikán pedig Schwirián József főgimnáziumi tanár fizikai kísérletekkel a „villamos alapjelenségek“ et mutatja be. — Adomány. A Szekszárdi Takarékpénztár igazgatósága a Kóm. Kath. Óvódát és Gyermek- menhelyet fentartó egyesületnek az intézet 1909. évi tiszta nyereségből 30 koronát volt szives adományozni, amelyért ez utón is köszönetét mond az egyesület nevében özv. Simontsits Béláné e! nők, Schneider János gondnok.