Közérdek, 1910 (6. évfolyam, 2-13. szám)

1910-01-08 / 2. szám

Szekszárd, VI. évfolyam.

2. szám.

Szombat, 1910. január 8.

Kiadóhivatal:

Brzerédj István-utca 5. szám.

Az elüfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők.

Hirdetések

lefyutánvosabb számítással, díjszabás szerint.

KÖZÉRDEK

Szerkesztőség:

Bezerédj István-utca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Előfizetés :

egész évre 10 kor., félévre 5 kor. negyedévre 2 kor. 50 fill.

Néptanítók,

ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor.

Megjelenik minden szombaton.

TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI. KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP

AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA.

Belmunkatárs JANOS1TS KAROLY.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos HÓDNAK ISTVÁN.

Egyes szánt ára 20 fillér.j

Elhanyagolt városok.

Folyik a nagy társadalmi evolúció, a mely észrevétlenül átalakít itt mindent. Uj medret váj a nemzeti élet, akárcsak a hömpölygő Duna hosszú évszázadokon át.

A magyar társadalom, mondhatjuk, magyar nemzet domináló súlya hajdan a vármegyei intézményben, a rendi alkotmányban nyert legkarakterisztikusabb kifejezést. A vagyon, a jólét, az általános műveltség focusai ugyan évszázadokon át a városok voltak s mint ilyenek jutottak is bizonyos anyagi előnyökhöz, privilégiumokhoz, mindennek dacára a nemzet sorsára való irányitó hatásuk alig volt valami A rendi ’ alkotmány beeresz i ugyan őket — afajta ötödik keréknek — a törvényhozás házába, az ott megjelent városi képviselőknek azonban szánalmas szerep jut, tanácskozhatnak tovább is róluk, de — nélkülük.

^—A^TTépp^damtitti'intézmény behozatala- óta sem sok e téren a haladás. Egyes nagyobb, törvényhatósági joggal felruházott városok ugyan a követküldhetés jogaihoz jutottak, de azért szomorúan kell konstatálnunk, hogy a mai parlamenti élet keretében ts alig: -történt tatami a .^áro$i £let <•>. autonómia fejlesztésére.

A törvényhatósági jogú városok még csak vannak valahogy. A parlamenti élet irányítására nekik sincsen ugyan valami túl sok befolyásuk, poliltizálhatási privilégiumuk azonban határozott nyomás, a jobbára nagyobb súllyal biró honatyáik »kijárási tevékenységére« s magára a kormányra is s igy amikor kapni lehet, valamit, a múltban például kir. táblát, katonai iskolákat, vagy

még ma is például : dohánygyárat, kultúrpalotákat, vasúti üzletvezetóséget stb. tűznél melegedő képviselői» legalább ily irányban tudják előmozditam városaiknak még igy is csigalassu fejlődi-ét.

A közép, vagyis h'í úgynevezett rendezett tanácsú városok r^onban nemcsak a parlamentnek, de monchatni az egész országnak is a legmostoh íbb gyermekei.

Be vannak még most is szorítva a régi, már az egyszerű kis községekre is elavult községi törvény Proki ustes ágyába, derenghet körülöttük az ikor, sót legújabb kor hajnalhasadása, műi kában süröghet-fo- roghat az egész haladó világ, felkelniük ebből a szűk ágyból telje lehetetlen, be vannak ékelve, oda vannak szorítva összegu- zsoritott inakkal, mintegy megkötözve,-tétlenségre kárhoztatva.

Az ily , városok autonómiája megcsúfolása csak az igazi közs. gi önkormányzatnak. Se 'bal se húsféle Mami ez. A rendezett tanácsú városok, m itt a Mohamed koporsója, ott lógnak a vá negyei önkormány zat és a nagyközség rendszer között. Nyűgei ők a váruitgyt ’ adminisztrációnak magának is, ezt is gyorsabb

'mozgásában. Minden ' nTiiiosabb ügy vlr- kg' rül apellálás révén s ha a vármegye feloldja a hatái ozatot, akkor basáskodik, ha pedig helyben hagyja, akkor a kisebbség véleménye szerint részrehajló, a városi klikkek érdekeit szolgálja.

S nemcsak a vármegye nehezedik kétségtelen súlyával a városi adminisztrációra, de ha. akarja, táncot járat az egész városi tanácscsal vagy képviselőtestülettel

egy — számtisztecske is. Felforgatja költségvetését, számadását, bele ártja magát gyám, adóügyi kezelésébe s hogy lehessen önálló, független gondolkozásu s mindenben csak a város haladását munkáló tisztikara a városoknak, amikor parancsol a tisztviselőnek minden hivatal s feje felett még Damokles kard is lebeg — az óh nép, a választó polgárság szavazata, amely minden 6 évben mint kiélesitett hóhér-bárd suhog nem egy önérzetes, igazságos, részre- hajlatlan, de a népet »kezelni« nem tudó tisztviselő feje felett.

Hát biz ezeken a bajokon segíteni kell.

A városok évről évre maguk is mind erősebb-erősebb hangon sürgetik már a városi törvény elkészítését, de biz még a »tervezetig« se jutottak el.

Pedig sokáig nem lehet késlekedni. Nemzeti érdek ennek mielőbb való megalkotása. A stagnáló, holt pontra jutott magyar közéletet ez hozhatja újra mozgásba, teheti ismét alkotó képessé.

Meg kell csinálni a városi törvényt, széles, kiterjedt autonómiával, a tisztikar lehető anyagi, szellemi függetlenitésével, de az értelmes, független polgárság eszméket terfneiő, l-áoyita<)i tudó képességének kellői, felhasználásává!. 1

Az lesz az újabb Magyarország egyik legnagyobb lángelméje, aki ezt a nagy kérdést sikerrel megoldja, mert az ország haladásának lehetőségére ma már csak egy önként kínálkozó ut van, az, amely a városokon vezet keresztül s onnan viszi szét a nemzeti kultúrát, a szellemi s anyagi gyarapodás előfeltételét.

____TÁRCA.

A tücsök.*

Irta: Lénárd Alfréd.

Bertignaux, a hires párisi tanár szalonja tele volt előkelő, türelmetlen betegekkel. Valahol egy villanycsengő szólalt meg s a besiető inas a VIII. számú beteget szólította. Az egyik fotelből egy elegáns, feltűnő szép hölgy kelt föl és éltünk a professzor párnázott ajtója mögött.

A professzor udvariasan helyet mutatott s ő maga is leült.

_ ?

— Nagy a bajom tanár ur és éppen azért jöttem Önhöz, mert úgy hallottam, hogy ön utolérhetetlen az effajta bajok gyógyításában.

_ . . .!

— Igen, elmondom. Én minden nyáron Auteillebe szoktam menni. Az idén is ott voltam egyetlen lánykámmal, Hortense-sal. A nyaralásunk kellemesnek Ígérkezett, a levegő pompás, a viz kitűnő s étvágyunk oly remek volt, hogy én és Hortense szemlátomást felüdültünk.

_ . . . ?

— Ó nem. A férjem csak hetenként egyszer szokott kirándulni, hogy bennünket meglátogasson. Nagyon örült ő is, hogy oly pompásan éreztük magunkat és mindig láthatóan boldogan távozott. Ezt a kellemes üdülést azonban egy napon váratlan körülmény zavarta meg.

* Mutatvány a szerző Sámson cimü művéből.

— Persze, hogy el kell mondanom, hisz innen származik minden bajom! Úgy történt, hogy egy kellemes esti séta után lánykámmal nyugodni tértem. Ah, tanár ur ! Nem is képzeli, mily istenien éreztem magamat, midőn fejemet párnámra hajtva kibámultam a csillagos égre... Langy esti szellő ömlött be az ablakon s meglengette kibontott hajfürtjeimet s a kiváncsi holdvilág szemtelen tolakodással pihentette sápadt arcát karcsú termetemen. És én még csak nem is szégyeltem magamat előtte, mert oly boldognak éreztem magamat, mintha a paradi- i csomban lettem volna.

— . . .1

— Haha ! Ön irigyli a holdvilágot ? Ó nincs miért! Nemsokára elszenderültem. Valami szó- j katlan hangra riadtam fel. Felültem s feszülten | hallgatództam, figyeltem a hangra. Csakhamar még élesebben hangzott fel a néma éjszakában egy éles, fütyülő hang, mely az andalitó csöndet kínosan hasította bántó élességével!

_ 1

— Eltalálta! Igen egy tücsök volt 1 Egy igénytelen tücsök, melyre soha ügyet sem vetettem, hisz még sohasem volt alkalmam ilyen közelről hallani. Gyönyörű a tücsökdal, de csak mikor holdvilágos réteken hangzik föl a koncertjük. Szobámban azonban rettenetes ! Nem tudom, hallotta-e már, tanár ur ?

— Boldog Ön, tanár ur I Én, sajnos, szerencsétlenné lettem miatta. Azon éjszaka nem j tudtam többé lehunyni a szememet. Felkutattam j az egész szobát, minden zeg-zugot, hiába ! Egy- I

szer itt, egyszer ott hangzott fel gúnyolódó hangja. Már a kis lányom is felébredt s most már ketten üldöztük. Mindhiába, mert amint felénk ugrott, sikoltozva menekültünk előle . . . Egyszerre aztán eltűnt a szemünk elől s mi holtra fáradva pihentünk le. Lánykám csakhamar elaludt, de én csak elszenderültem, meg föl-fölriadtam, mert időnként habár nem is oly élesen, mindig fölhangzott a tücsök kellemetlen hangja s nem hagyott aludni.

__ . . . ?

— Dehogy! Hiszen ha csak egy éjjel tartott volna, úgy nem lennék most az Őn rendelőjében. így ment ez aztán éjjelről-éjjelre. Annyira megkínzott, hogy mikor férjem legközelebb lejött, kétségbeesetten tudakozódott, hogy mi a bajom, mim fáj ? Annyira látszott arcomon a szenvedés. Mert szenvedtem, sokat szenvedtem s ideges lettem a haszontalan állat miatt, mely megrabolta nyugalmamat.

— ó nem! Nem csupán emiatt jöttem Önhöz 1

— Igen ! Hisz tudom, hogy Ön türelemmel meghallgat. Történt aztán, hogy végre is végzetes lépésre határoztam el magamat.

— . . . ?

— Ó nem! Köszönöm a bókot, tanár ur, bár én értem sem lett volna kár, a lépés azonban a tücsökre nézve volt végzetes. T. i. miután már mindenféle rovarpor hatástalannak bizonyult, gipszet vásároltam s este, mikor lefekvéskor újból megszólalt az éles fütty s a kegyetlen kínzóm elárulta magát, óvatosan rej-