Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)
1910-08-27 / 38. szám
38. szám. augusztus 27. KÖZÉRDEK 3-ik oldal. Tehát bizalmat szavaztak és elismerést a felpofozott s ezért lovagias elégtételt nem nyert Wiezer Miklós szakaszmérnöknek is. A sajtóper megindításának határideje lejárt, az nem lett megindítva, tehát a vádak igazaknak ismertettek el. Ebben az ügyben az érdekeltek véres verejtékkel fizetett ártéri'adójából, a helyi.lapokban nyilatkozatott tettek közre, hogy megindítják a sajtópert és fegyelmi vizsgálatot ellenem. Laptársaim zsebre vágták a nyilttér árát és hallgattak az ügyről! Elhallgatták a barbár Ítélkezést és szó nélkül tűrték a hóhér munka teljesítését. Ennek a választmánynak elnöke szintén Gróf Károlyi Gyula volt. * * * Nehogy azonban — vád hiányában, — elítélhető ne lehessek gondoskodtak terhelő tanukról is. Ezek egyike a társulattal szerződéses viszonyban áló Tóth József nyomdász volt. Ez az ember azt állitottaja fegyelmi vizsgálat során rólam, hogy a társulat részére szállított nyomtatványok árából nekem sápot adott. Erre tanút is kaptak, ki hallotta az állítást. A társulatnál lakatosmunkát teljesítő Bálintffy József lakatos és felpofozott Wiezer Miklós személyében. Tudomásomra jutott az eset. Törvény elé állítottam Tóth Józsefet. A nagykárolyi kir. járásbíróságnál megejtett tárgyaláson Tóth József a következő vallomást tette: Igaz ugyan, hogy mondottam azt, hogy Simkó Aladár részére adtam kisebb kölcsönöket, de azt sohasem olyan célzattal, hogy abból reám nézve valami előny származzék. A mikor a nyilatkozatot tettem bevoltam rúgva s igy nem tudom, mit beszéltem. A sértésekért Simkó Aladártól a bíróság előtt bocsánatot kérek. Ez az egyén korona tanú lett a fegyelmi ügyben: Meg kell jegyeznem, hogy a nyomtatványokat az igazgatófőmérnök személyesen rendelte és vette át, amelyre vonatkozólag írásbeli rendeletet kapott úgy a tisztikar, mint a nyomdatulajdonos, tehát ki van zárva a lehetősége is annak, hogy részemről bármi kedvezmény is adható lett volna a nyomda részére. Volt még egy másik tanú is. Varga Endre a Kölcsey nyomda üzletvezetője. A Kölcsey nyomda elnöke Péchy László a társulat igazgatófőmérnöke. Ez a neki alárendelt egyéniség, megsértve az úgynevezett nyomdászbecsület és titoktartás legelemibb szabályait is, azt vallotta, hogy a „Lucifer“ aláírással megjelent cikkeket én írtam. Ez az egyén, a becsületbeli titoktartás megszegője, — aki határozottan kijelentem, nem mondott igazat — lett a második és utolsó korona tanú. A fegyelmi vizsgálat megejtésével meglettek bizva. Dr. Farkas Antal a gróf Károlyi uradalom ügyésze és Garzó Imre a gróf Károlyi uradalom kasznárja. Ezek az urak megejtették a vizsgálatot s mikor elvégezték a hóhér munka szerepét, kiadták az ügyet véleményezés végett Rébay Dezső, a gróf Károlyi uradalmak intézőjének. Ez az egy ember, emberi munkát végzett. Nem akarta, hogy igazságtalan ítéletet hozzanak felettem. Az volt a véleménye, át kell tenni a bírósághoz az ügyet, s ha bebizonyul a vád, akkor hozzák meg csak az ítéletet. Ennek az embernek gyermekei vannak, mint nekem, ez az ur keserves keresményéből tartja fenn családját. Kiadták a véleményt nekem, ellennyilatkozat beadása véget. Rooz Samu ügyvéd, városunk eme kiváló kriminalistája adta be az ellenvéleményt, melyben tiltakozott a vádak, tiltakozott a választmány jogköre ellen. Bebizonyította a Tóth József vádjai tarthatatlanságát, bebizonyította, hogy az közönséges bosszú müve. A Varga Endre vallomását nevetségessé tette s követelte az ügynek bíróság elé való terjesztését. Azt hiszik figyelembe vették! A törvény teljes kijátszásával, annak szándékos elferdítésével a fegyelmi bíróság kimondotta, hogy társulat kötelékéből való elbocsátásra és nyugdijam elvesztésére itél. Ennek a bizottságnak az elnöke is Gróf Károlyi Gyula volt. És most egyelőre lezárom az ügy aktáit, az egész vizsgálat és ítélet felett való vélemény nyilvánítást az olvasó közönségre bízom. Bűnös vagyok-e vagy sem ? ítéljenek felettem. Egy szegény családos ember, akit gyermekeivel együtt a mindennapi kenyerétől akarnak megfosztani kérdi Önöktől ! Még egy fórum hátra van s az a miniszter. Ügyvédem, atyai pártfogóm fellebbezése rövid idő alatt az asztalán fog feküdni. Azután jön a becsületes, elfogulatlan, befolyást nem ismerő magyar bíróság. Nehogy pedig valaki kételkedhessen állításaim valódiságában, a láptársulat Ítélete, indokolásaival együtt átolvasás végett úgy Rooz Samu ügyvéd urnái, mint szerkesztőségünkben rendelkezésre áll. Nincs okunk semmi szégyenre, olvassák el a Magyarországon hozott legutóbbi hóhéritéletet. Végül még egyet! Kijelentem azt, hogy ebben az ügyben soha és senkinek lovagias elégtételt nem adok! Nem pedig azért, mert vadász ember voltam és vagyok és ezelőtt öt évvel igen sokat vadásztam. Félek tehát attól, hogy becsületbiróságot kérnek ellenem s akad a grófi kerülők között öt vagy tiz, aki esküvel is kész lesz bizonyítani, hogy ezelőtt nyolc évvel, idegen területen: elefántot, oroszlánt, tigrist vagy leopárdot lőttem és ezért disqualifikálnak. Sim/ni I (tuitu-. Fogászati műterem. Nagykároly, Könyök-utca 11. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természetes y ^| ^ fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban; SjyS/||l iPi||| szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: aranyhidak, MMUU1M »UHU koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben. fogtechnikus. A proletárok. Nagykároly, 1910. aug. 24. St.J.) A mióta Csiky Gergely legnagyobb magyar drámaírónk megírta a proletárok életét, színpadra vitte azok küzdelmét, csillogás alá rejtett szegénységüket, kaczajjal fedett könnyeiket, azóta szinte a köztudatba ment át, a középosztály, a polgári elemnek véres verejtékkel átszenvedett létért való küzdelme s mindenki rögtön megérti, hogy tulajdonképen mit, illetőleg kiket kell proletárok alatt értenünk. A proletárok ! De sokszor hangzik e kifejezés mostanában szerte ez országban s bizonyos, hogy a testi, mint szellemi proletáriátus nem ült oly nagy orgiát Magyarországon, mint épen napjainkban, mikor már majd minden ember tud írni, olvasni s valamennyien újságot olvasó, abból tanuló s mindent tudomásul vevő nácziókká lettünk. A szellemi inteligenczia emelkedése nem javította meg hazánk gazdasági viszonyait, sőt ha kissé merészek vagyunk még azt is állíthatjuk, hogy a kultúra s a nép- müveltség haladásával, az újságok óriási elterjedésével s az olvasóközönségnek szinte hihetetlen gyors mérvben való emelkedésével anyagi helyzetünk még rosszabbodott is, amennyiben a szellemi fejlődés s az intelligenczia növekedésével az igények nagyobbodtak, de a kereset nem emelkedett abban az irányban. Sőt talán egyáltalában nem emelkedett. Megnőtt azonban az elsőrendű szükségletek ára, s még a lefokozott igényeknek sem tud eleget tenni az a néposztály, melyet egy gyűjtőfogalom alá vonhatunk össze: a proletárok. A szellemi proletárizmus igájába hajtotta még azokat is, akik a régi időben állásukhoz mért keresettel bírtak. Igen ám, de az a kereset, a mai felcsigázott igényeket kielégíteni nem képes, s a kis kereset s nagy igény hovatovább addig fejlesztette a dolgokat; hogy a magyar középosztály adósságokba merült, amiből kiszabadulni a mai napig sem tudott, sőt a kisbirtokost, gentri osztályt teljesen az ingovány fenekére sü- lyesztette, a mely ingovány hínárjai immár majd teljesen kipusztitották ez értelmes, erős gerinczü s az országnak virágát képező hasznos generácziót. Mindezek besoroztattak a proletárok immár hatalmas méretű táborába s napról napra mindinkább növekedik az, a szocziá- lista tanok s azok követőinek legnagyobb épülésére. Vajon hová vezet ez az ut?! Vége beláthatatlan, miképen kifürkészhetetlen annak kezdete. De a perspektíva, mit élénkbe tár szomorú, igen szomorú. Sivár jövendőt jósol az igazi magyar fajnak, mely immár, miként az ősmamuth kiveszőben s csak a gyenge epigonok, kik a nemzetköziség mázával bevonvák tanulják azt a gyönyörű történelmet, mit az erős ősök hagytak reájuk örökül. A proletárok tábora pedig napról, napra növekedik. Miként a tengerbe futó folyamok hordják a folyók, azok a patakok, ezek a csermelyek vizét, hogy minduntalan növeljék annak amúgy is mérhetetlen végtelenségét, épenugy az egyes társadalmi osztályok, a létért vívott nehéz küzdelmeikben lassan-lassan, de annál biztosabban hullanak a proletáriázmus karjai közé. Annak ölelő szorításától megszabadulni egykönnyen nem lehet. Aki beleszédült egyszer, soha többé, sem ő sem utódai onnan kimene- kedni nem tudnak. S hol a vég ?! A mindent felforgató, orkánszerüleg elpusztító társadalmi forradalom, mely miként az anarchista tanok kívánják mindent elpusztít, hogy a letarolt társadalom korhadt s ledöntött oszlopain építsen fel egy uj, egészségesebb, maradandóbb, biztosabb jövőt kinálkozó uj társadalmat. Hogy mikor jön el ennek az ideje, nem tudjuk. De már halljuk azt a mélységből
