Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)
1910-08-20 / 37. szám
Nagykároly, 1910. augusztus 20. 37-ik szám. III. évfolyam. KÖZÉRD X / my; ERMELLEK ' í t'e'%*' iv:,.\y í* KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő: SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre 6*— korona félévre 3-— korona. Vidékre postán küldve egy évre 71— korona félévre 3 50 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hiidetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő jogosult I A „Mondják“ familia Nagykároly, 1910. aug. 18. Mondják ! . . . A föld minden országban, minden városában, a legutolsó eldugott faluban is tanyát vert familia, melyet más nemzetek nyelvén másként neveznek, de vérszerinti kötelékben állnak egymással. Anyjuk a Fáma, apjuk ismeretlen ! Ott vannak mindenütt, betolakodnak családi szentélyekbe, fehér leányszobákba, nyilvános házakba épugy, mint a klastromfalak közé és megmarnak mindenkit egyformán. Nem szent előttük semmi ! Sem férfi jellem, sem hitvesi hűség, sem női becsület, sem lányszemérem. Nem is számítással, csak ötletszerűen vetik magukat a kipecézettekre és lemarják csontjukról a húst, jellemükről a tisztességet. Mások kisajtolt könnyeiben fürednek, mások patakzó vérével pirosítják undok arcukat, mások fájdalmával flottiroztatják szemétre való tagjaikat. És a világ, az emberek fölülnek Mond- ják-éknak. Amit azok suttogva ejtenek el itt-amott, azt fölkapja a skandalumra éhes embertömeg és nem hogy elcsittitaná a legtöbbször alaptalanul, mindig nagyítva pletykáló Mondják-asszonyt vagy urat, hanem még tesz a pletykához. Csak egy keveset, egy buzaszemnyit! De mig az egyik városvégtől a másikig ér a hir, társzekér sem bírná el az összegyűlt mocskot, a város összes szemétszállító kocsija is kevés volna ahhoz, hogy kiszállítsa a határra. Hogy fájdalmat okoztak valakinek, hogy kétségbeesésbe kergettek valakit, hogy utcasárral piszkitották be a férfi jellemet, női becsületet: annál jobb ! Hogyne ! Hisz pokoli élvezet fájdalmában jajongó porban fetrengő, letaposodt emberek látása, minden gyönyörűségnél nagyobb kéj a kétségbeesésében eget-földet pokolt káromló emberek vergődése és valami kacagtató, valami undorítóan csiklandó jelenség egy fehér női lélek, vagy egy tiszta férfijellem, melyet sárral mocskolt be a Mondjákék piszokban vájkáló keze. És Mondjákékat nem lehet elhallgattatni. Sem a társadalomnak, sem a bíróságoknak. Mondjákékat nem lehet törvénybe idézni. Sem a társadalom, sem a bíróság itélőszéke elé. Mondjákék csak hallhatók, de láthatatlanok I! . . . És gyávák! Gyávábbak, mint a dögre éhes sakál, gyávábbak, mint a '.r/só hiénák. Olyan gyávák, aminő csak ember lehet, ha tele- zabálta magát más foszlányra tépett tisztességével. A Mondják familia tehát él és virágzik. És ki sem lehet pusztítani mindaddig, mig világszerte nem hoznak uj, kérlelhetetlen szigoruságu törvényt, mely elsöpri a társadalomból azokat, kik akár szóval, akár tollal mások becsületét, jóhirnevét, tisztességét megtámadni nem átalják. Mig a névtelen rágalmazókat oda nem dobják, ahová a névtelen leveleket szokta dobni okos ember: a szemétre. Ahová valók! Representálni kell! (St. J.) Benne vagyunk a nyári kánikula végében s ilyenkor már minden jóravaló — ugyan ki nem való a jóra — embernek azon fő a feje, hogy tulajdonképen, hol is üsse agyon a még hátra levő nyári meleggel járó kellemetlenségeket s hol tegyen eleget annak a ferde felfogásnak, ha eddig nem tette, hogy nyáron, ha törik-szakad, — de fürdőzni kell. Noblesse oblige! — az előkelőség kötelez s az embernek társadalmi állásához mérten representálnia kell. Ez alatt az értendő, hogy lett légyen még olyan sovány is az a jövedelem, mely az illető állásával, vagy keresetével jár, de a külvilág előtt úgy kell szerepelnie, úgy kell beosztania az életét, hogy az olybá vegye, mintha a jövedelmén kívül, pár ezer hold bánáti földet örökölt volna őseitől, vagy egynéhány jó jövedelmet hajtó fővárosi bérház boldog és irigyelt tulajdonosa lenne. Tehát ilyenkor a representálás azt követeli, hogy a szegény ember fürdőzni menjen. Fürdőzni még akkor is, ha arra semmi szüksége sincsen, fürdőzni még akkor is, ha még úgy fő is feje az adósságok tengerében s szegény feje azt se tudja, hova-merre forduljon egy kis újabb hazafias kölcsönért, hogy mégis eleget tegyen annak A hős. Irta: Dobrovoczky Béla. — A „Közérdek“ eredeti tárcája — 18* julius 24-én este négy vendég ült egy kisvárosi vendéglőben: Kiss János, Illés Imre, egy idegen és egy sarokban Kondor Péter. Az idegen, ki bosnyák volt, a városkában mostári késeket, livnói szivarszipkákat, piros korallgyöngyöket és mindenféle csecse-becséket árult. Egy ugyanolyan mostári kés volt Kondor előtt is. Csontnyele tarka kövekkel s aranyfüsttel díszítve. Valamennyien hallgattak. A mély csöndet Kiss János törte meg: — Igyunk és menjünk. — Emberek, már nagyon előre haladt az idő. — Figyelmeztette őket ásítva a vendéglős. Illés Imre a vendéglős kocsisa eltűnt kamrájában, a kettő pedig együtt hagyta el a szobát. Kondor a hallgatag vendég is eltávozott. Amint a vendéglős bezárta korcsmáját, kint egy éles kiáltást hallott, de nem ügyelt rá. Másnap korán reggel a csordás találta meg a megölt bosnyákot a vendéglő előtt. Értesítette a bírót és egy félóra múlva a fiatal Kiss János le volt tartóztatva. — Te voltál az utolsó ki a házalóval beszélt, te mentél ki vele — mondá a biró. — Uram! amint egy Isten van az égben, nem én öltem meg., őt. Mi egymásnak „Jó éjt“ kívántunk. Ő megállóit, hogy övét szorosabbra vegye, de én mentem — esküdözött a vádlott. De halotthalovány arca, reszkető kezei bűnösnek mondották. — Ez a kés itt, amelylyel a szegény megöletett, a tied! — Nem az enyém Uram! — Húsz tanú van rá. — Uram! menjen Ön házról-házra ilyen kést mindenhol fog találni. Miért legyen éppen az enyém ? — A korcsmáros egy kiáltást hallott és egy embert látott a térségen átfutni. Ö — téged látott, dörgé a biró. — Lehetetlen, Uram! engem nem! — Mond csak, — s szigorú tekintete csaknem átfúrta a gyilkos arcát — hol voltál ezen az éjjelen ? — A legény hallgatott. — Miért nem felelsz? Az csöndesen habozva igy szólt: Nem tudok, kérdezzen tőlem bármit, amit akar, csak ezt ne! — Ember, nem tudod te azt, hogy ezzel beismerted a gyilkosságot? — Én nem követtem el a gyilkosságot, biró ur. — Hol voltál tehát ? Beszélj! — Azt — nem mondom meg! Elvezették. Az öreg Kissné könnyes szemmel kért I bebocsátást fiához. Megcsókolja, ápolgatja a szerencsétlent, mintha kis gyermek volna. Mond csak gyermekem, csak nekem, hol voltál „ezen az éjjelen ? Ő az ajkába harapott. — Fiam, én tudom, én tudom, te nem tetted ezt. Ha csak egy szót szólsz, az igazat, szabad vagy. Nekem, nekem, mond meg gyermekem! Nekem, ki téged szült. — Anyám, ne kínozzon! kiáltott fel a fiú, s térdre rogyott előtte. És ő amellett maradt, s nem mondta meg. * * * Tizennyolc év múlt el a fenti események után. J . . . i fegyházban egy ősz ember ül cellájában, egy fakancsót faragva. Kitárul az ajtó és a fegyház-igazgató lép be. A fogoly csodálkozva néz reá. Az ur vele szemben foglal helyet: Hallgass rám János, ismertél te valamikor egy Kondor Péter nevű embert? János megtámasztva fejét gondolkodik. Ó minden oly régen . . . régen volt. Majd bólintott. — Ez az ember két héttel ezelőtt meghalt. — Meghalt, ismétli János csendesen. Miért nem halt meg ő mindeddig? — Halála előtt meggyónt. Kiss. bólintott. Ez igy jó helyesen volt. — Ó valamit meggyónt, ami téged is érdekel! Lapunk mai száma 8 oldal.
