Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)

1910-10-08 / 44. szám

44. szám. október 8. KÖZÉRDEK 3-ik oldal. Ruhát fest és vegyileg tisztit UFEL SÁMUEL :: Nagykároly, :: Kölcsey-utca 1-ső szám. Alapittatott 1902. szonyon a közkórház női osztályán. Egy asszonynak hiányzik tegnapelőtt óta a bal­füle, — az ura harapta le, hogy elcsúfítsa egész életére. Kis Sándor egyik szatmármegyei fa­lucska kazánkovácsa alkohol oltárán áldoz vasárnaponként, meg hétköznap. Hamar föl­önt a garatra s igy ittasan hazakerülve fe­leségén — aki nem igen némán szemléli a férj mulatozásait — tölti ki a bosszúját, a keserűségét. Rendszerint az a vége, hogy az ittas ember elpáholja jól a feleségét, hogy figyelmeztesse az engedelmességre, amit egymásnak a pap előtt fogadtak, azu­tán az ember elaluszik, az asszony pedig megbékül. Nagy ünnep volt, egy ok az ivásra. Kis János mindig szerette az italt, ez pe­dig a második ok. A harmadik pedig a fe­leségének az ellenkezése. Kis János csak azért is ivott, hogy a renitenskedő asszonyt meg­tanítsa. Hazakerült a korcsmából. Tele borral tántorgott a szobába, ahol az asszony már várta az ő borotva éles nyelvével. Vesze­kedtek egymással, végre Kiss János meg­unva a perpatvart, csókolni kezdte a ha­ragtól piros életepárját. Az asszony meg- békült s Kis, hogy az asszony előtt tekin­télye legyen, beleharapott a fülébe. Jól eshetett neki, mert a következő pillanatban a Kovács szájában tartotta az asszony bal­fülét. Kis Jánosnét közkórházba szállították. A balfüle hiányzik, ezt talán spirituszba téve, bűnjelként megőrzik a bíróság részére, ahol az asszony furcsa módon békecsókolódzó férjét súlyos testi sértés okozásáért följe­lenti. Vagy pedig ő is leharapja a szim- mentria kedvéért a férj jobbfülét és lesz közöttük a békesség. Közigazgatási bizottsági ülés. Szatmárváamegye közigazgatási bizottsága f. hó 7-én délelőtt tartotta meg Csaba Adorján főispán elnöklete alatt rendes havi ülését. Alispáni jelentés, mely fontosabb ese­ményt nem tartalmazott, tudomásul vétetett, valamint az is, hogy a főispán Pavella Zsigmond tb. szolgabiró ellen a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatod elrendelte és őt egyidejűleg állásától felfüggesztette. Dienes Sándor, a csengeri főszolga­bíróhoz beosztott közig, gyakornok okt. 1-én egy évi katonai szolgálatra bevonult. Útlevelet nyert 137 egyén. Plachy Gyula pénzügyigazgató jelen­tése szerint az adóbehajtás kedvezőbb a múlt évi szeptember havánál. Dr. Fabó Zoltán kir. ügyész jelenti, hogy a múlt hóban 93 férfi és 15 nő lett letartóztatva. Ezek közül szabadult 77 férfi és 15 nő. Fogva maradt 16 férfi. Szökés 2 esetben fordult elő, de a csendörség a tetteseket elfogta. Czilli György állatorvos jelentése sze­rint az állategészségügy szeptember hóban elég kedvező volt, amennyiben sok ragályos betegség nem fordult elő. Dr. Aáron Sándor vármegyei főorvos jelenti, hogy a közegészségügy kedvező volt a múlt hóban. Uralkodó betegség az emésztőszervek hurutja volt. A hevenyfer- tőzö betegség csökkent. Válajon és Kál- mándon a hökhurut megszűnt. Járványbi­zottságok a községekben megalakittattak. Tisza és Szamosmenti községekben indo­lenciát tapasztalt, mire nézve az alispán intézkedett. A kolera elleni intézkedések megtétettek ugyan, de az eredmény nem kielégítő. Járvány kórházak kevés kivétellel mindenütt megvanak. Jó ivóvízről gondos­kodva van. Kevés az orvos és fertőtlenítő, október 4-én tiszti orvos értekezlet volt e tárgyban. Előterjesztést tesz, hogy a közig, bizottság belügyminiszterhez intézzen feli­ratot, hogy az orvosi köröket rendezze, melyet a bizottság elisrendelt. Csaba Adorján főispán előterjesztést tesz, hogy az ebadó összeírása ellenőriz­tessék. Kéressék fel alispán ennek ellen­őrzésére. Az indítványt a bizottság egy­hangúlag magáévá tette. Szept. hóban a vármegyei közgazda­ság általános kivánalmaknak megfelelő volt. Az összes munkálatok rendes időben nyer­tek befejezést, csupán az őszi vetések meg­kezdése szenvedett késést, részint a talaj keménysége miatt, részint sok helyen szán­dékosan késleltették azok megkezdését a túlságosan elszaparodott mezei egerek kár­tétele miatt való aggodalmakból. A szőlő­termés a kilátás szerint sok vidéken rossz. A must ára 32—40 K. Gyümölcs és bur­gonya sokat szenvedett. Legelők meggyen­gültek. Bodnár György tanfelügyelő jelenti, hogy a megye csaknem minden községében megnyíltak az iskolák. A be nem iratkozott tankötelesek összeirattak és megintettek és most már birsággal fognak az iskolázásra szorittatni. Ünnepet ült a napokban Szatmárvár- megye tanitósága, — felavatta Szatmáron a 126 középiskolai tanuló befogadására szol­gáló internátusát. Köszöni a főispánnak, aki a minisztert képviselte, ugyancsak köszöni az alispán, dr. Böszörményi Emil és Mada- rassy Dezső biz. tagoknak megjelenését is. Tanfelügyelő jelenti végre, hogy Lajos- völgyhutában az állami iskola felépült és azt szept. hó folyamán át is vette, s igy ott, hol 40 évig nélkülözték az iskola ál­dását ; — hol csak néhány öreg ember be­szél magyarul, de a fiatal generáció ajkán már elnémult a román szó — most az állami iskola kezdi pótolni a múltak szo­morú mulasztásait. Az állami építészeti hi­vatal és különösen szakmérnöke Holéczy Gyula, nagy, rendkívüli nehéz körülmények között teljesítette házilag az építkezést, gyönyörű épületet emelt annak dacára, s igy csak kötelességét teljesiti, mikor elis­merését fejezi ki az épitő-mérnöknek. Tanfelügyelő jelenti még, hogy egyes iskolákat nem vizsgálhat meg többször, mert utiátalánya oly kevés, hogy igy is 200—300 koronát saját zsebéből fedez. Mire Madarassy Dezső biz. tag indítványt tesz, hogy írjanak fel a vallás- és közokt. miniszterhez, hogy a tanfelügyelő utiátalánya felemeltessék. Bizottság az indítványt elfogadja. Ezzel az ülés véget ért. HÍREK. Lapunk főmunkatársa. Dr. Merts László ur, a helybeli ügyvédi kar egyik ki­váló tagja szives volt lapunk főmunkatársi tisztét elvállalni. Olvasóink már ismerik őt lapunkban közölt, általános feltűnést keltő, nagy értékkel biró cikkeiről s részünkről csak örömünknek adunk kifejezést akkor, amidőn egy kiválló erőt és segítőtársat nyertünk benne, a közjó előmozdítása iránti nehéz feladatunkban. Személyi hir. Csaba Adorján várme­gyénk főispánja hétfőn Szatmárra utazott és elnökölt a városi képviselőtestületi ülé­sen. Kedden a kormány képviseletében Kálnay Gyula titkár kíséretében megjelent a tanítók házának felavató ünnepélyén s az ezt követő bankett és hangversenyen. Szer­dán visszautazott székhelyére. A király Őfelsége név ünnepén a róm. kath. templomban ünnepélyes isten- tisztelet volt, amelyet Récsei Ede kegyes­rendi plébános végzett. Az iskolai ifjúságon kivül a hatóságok is képviselve voltak. Ünnepségek. Okt. 6-án a zárda nö­vendékei szép kis ünnepséget rendeztek. A három ének számon kivül igen szép al­kalmi szavalatokkal léptek fel a kis lányok és egy kitünően sikerült társasbeszéddel is, amely a tizenhárom aradi vértanú élettörté­netét foglalta magában. A róm. kath. főgimn. is gyönyörű szép ünnepségben rótta le kegyeletét a gyá­szos nap eseménye iránt. Az elhangzott szavalatok és ünnepi beszéd igen mély ha­tással volt a jelenlevő szép számú közön­ségre. De különösen kiemelendő az ének és zeneszámok préciz kitünően sikerült elő­adása, amely egyedül Braneczky tanár érdeme. Kathólikus legényegyleti köz­gyűlés. A kathólikus legény-egylet f. hó okt. 2-án vasárnap délután tartotta meg elszámoló közgyűlését. Pallmann Péter elnök hosszabb megnyitó beszédet mondott, a melyben különösen kiemelte az összetartás szükségességét kivált most, mikor az egylet az építés előtt áll. A további programmpon- tokban az elszámolás helyességét állapította meg a számvizsgáló bizottság, majd a tiszt­viselők választására került a sor. Pénztáros lett egyhangú felkiáltással Dipold Ferenc I. titkár Reszler Antal II. titkár Steib József I. dékán Csanálosi József, II.[dékán Torzsa János, könyvtárosnak Kovács és Szigeti lettek megválasztva, zászló tartónak Barotha. Az indítványok sorában egyhangúlag elfo­gadták azt az indítványt, hogy az eddigi gondnoki állást megszüntetik és helyette szolgai állást létesít az egylet, a régi alap­szabályok előírása szerint, továbbá a szol­gai állás betöltése az elnökségre van bízva végül a jelenlegi gondnokot az egylet el- bocsájtotta. A gyűlés végén Pallmann Péter eddigi elnök lemondott a kinek az egylet nevében Dipold megköszönte fáradozását. Klacskó István utódnak adta át tisztét, a ki mellé Hanastädter József kegyesrendi tanárt választották meg társelnökül. Klacskó elnök buzdító szép beszédet mondott a tagokhoz és a gyűlést bezárta. Segély az ököritóiaknak. Az ököri- tói segély-bizottság f. hó 9-án d. e. 10 óra­kor Nagykárolyban Csaba Adorján főispán elnöklete alatt gyűlést tart. E gyűlésen ke­rülnek kiosztásra a megszavazó tt segélyösz- szegek. Vissza­tértörök nyugalomra oda, ahol a tetterő és alkotás­vágy magaslatán ritka kötelességtudás és lankadatlan tevékenység közepette 59 évet töltött és 29 évet szentelt élete legtermé­kenyebb szakából az emberiség üdvének. Szomorodott szívvel jelentjük, hogy Dr. Cservenyák Károly nincs többé! A város­szerte köztiszteletben álló orvost szivszél- hüdés ölte meg. A hirtelen halálozást röviddel megelőzőleg még kedélyesen elbeszélgetett családjával és ismerőseivel, akik nem is f Dr. Cservenyák Károly. Kovács Gyula és Társa Őszi és téli női felöltök, divat bundák, szőrme és pliisch kabátok, boák és muffok, leány és gyer­mek felöltük, kosztümök, pongyolák, csipke, selyem és szövet-blouzok dús választékban vannak ál­landó raktáron, melyek a ^ legolcsóbb szabbott árak mellett árusittatnak. női divattermeitoen DEBBECZEN, Főtér 55. Hungária, kávéház mellett,

Next

/
Thumbnails
Contents