Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)
1910-09-24 / 42. szám
■n>.... 910 & Zi> Nagykároly, 1910. szeptember 24. 42-ik szám. III. évfolyam. ■ i i .................................... ' KÖZÉRDEK ÉR MELLÉK Vjl KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP. —B*Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő: SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre^ö*— korona félévre 3-— korona. Vidékre postán küldve egy évr«! 71— korona félévre 3 50 korona. Egyes száití ára 20 fillér. Előfizetési és hiidetési^Aiijak felvételére csak a felelős szerkesztő jogosult Kolera és közigazgatás. (S.) Egy kiáltás hangzik egyszerre keresztül az országon. Nem tudjuk a föld alól tört-e elő, vagy az égből zug-e le olyan erővel, de mintha mindenütt viszhangossá válnék tőle a levegő. Ez a kiáltás egy riadó és vele együtt egy kérdés. Itt a kolera. Itt van valóban, de te magyar közigazgatás hol vagy? Ubi es? Ez a magyar közigazgatás Ádámja is elbújt volna az Ur haragos színe előtt, amikor tudatára jőve, az ő paradicsomi meztelenségének. Mert a magyar közigazgatás bármennyit evett is a tudás fájából, sohasem restelkedik és semmi veszedelemben nem veszti el a büszke pózt, melylyel a nyilvános számadás elé állhasson. Nem a közigazgatás bujt el, hanem maga a rettegett fekete rém az Ázsiai kolera bujkál már régszerte e hazában., anélkül, hogy éber hivatalos őreink rája akadni tudnának. Ami bizony különös dolog és a civilizált világ méltán csodálkozik rajta. Nem tartjuk mi a kolerát tréfás thé- mának a világért sem. Csak a tények egymás mellé állítása után húzódik gúnyos mosolyra ajkunk. Városunkat még eddig elkerülte az Ázsiából hozzánk is ellopódzott fekete rém, de vájjon nem-e most van annak az ideje, hogy úgy a hatóság, mint a lakosság elejét vegye a járványos kórnak és minden lehetőt, minden emberileg keresztül vihetőt megtegyen e pusztító rém kiirtására. Tudjuk, — az orvosi tudomány régen megállapította — hogy ezen gyilkos kór bacillusainak terjesztésére a legalkalmasabb melegágy az utca pora, sara, valamint az egyes magánházaknál felgyülemlett trágya, az udvar szemete, ócska ruhák megvétele és a nyitva árult piaci élelmi szerek. A mi városunk polgársága már teljesen megszokta azokat a botrányos állapotokat, e nagy város képviselőtestülete is csendes megnyugvással lát és némán beletörődve, változhatatlannak tartja, hogy az utainknak meleg időben óriási fullasztó porral, esős időben pedig a — köves utakon — járhatatlan mély sárral kell boritva lennie. Minden egyes ember más és más utón haladva óhajtana segíteni agyon támogatott városunkban, de nem nézve azt, hogy ki mit mond, hanem gerinctelenül meghajolva az előtt, akit követ; nem nézve azt, hogy az okos mit mond, hanem az utón haladva cselekszik és tesz — hogy ki — mondja. Ebben a nagy magyar városban telik mindenre, csak a város köztisztaságára nem. Nézzünk meg e kolerás világban más hasonló nagy városokat s látni fogjuk, hogy mindennél elébb való dolognak tekintik az utcák tisztántartását. Szabályrendeletekkel, rendőrkapitányi rendelkezésekkel kötelezik a háztulajdonosokat a járdáik tisztántartására, de itt még a város a saját épülete előtt sem javíttatja, takarittatja a járdákat, hogy kivánjuk akkor a lakosságtól, mikor az ide vonatkozó rendeletek betartásáról épen az feledkezik el, kinek első kötelessége volna — betartani. Porosak, piszkosak s ha egy kis eső van ép olyan a gyalogjáró, mint a kocsi utak, hol a drága pénzen készült burkolat nem látszik ki sehol a sár alól. Ha por van, ha sár van, nem gondol az utakra — senki vagy csak igen ritkán, a sár pedig hétszámr;- .„födi az utakat s gőzölög a város szivében a iegjártabb helyeken, s ha az eső esik a viz mocsarat, a mocsár bacillusokat s a bacillus kolerát szül. A lakosság nagy része ügyet sem vetett a polgármester legutóbbi figyelmet és megszivlelést érdemlő és a köztisztaságra vonatkozó rendeletére, az udvarok trágyadomb és mindenféle bacillus ágyakkal elszórva vannak tele, veszélyeztetve a közegészséget és a családok százainak életét. Elégszer láttuk már, hogy mikor valamely vidéken a királynak és udvari személyiségeknek jelenlétével nagy hadgyakorlatok folynak, a közigazgatás milyen jól tudja az utakat eligazítani, jó karba állítani', de mennyivel inkább kellene az utakat mindig — állandóan — tisztán tartani, annak csak a lakosság a megmondhatója. — És a köz- egészségügy. A káromkodás ellen. Olyan csúnyán, olyan fertelmesen a világ egyetlen egy népe sem káromkodik minta magyar. Utánunk, de nagyon messze utánunk következik az olasz a maga szentjeivel s az oláh rut átkozódásával. Óriási szégyenünk, hogy ezen a téren vezetünk. Súlyosbítja ezt a körülményt, hogy műveletien'néposztálynak már teljesen átment a vérébe a trágár beszéd s nem csak felindulásában, hanem higgadt, nyugodt beszédében is használja az ocsmánynál ocsmányabb kifejezéseket. Régebbi időkben a tisztes, avult Írások tanúsága szerint nagyon szigorúan büntették Magyarországon a káromlást. A szájas asszonyokat, kik nem válogatták meg a kifejezéseket, kalodába zárással, a város, vagy megye területéről való kiseprüzéssel büntették, az Istenkáromlókat pedig nyelvük kiszakitásával, vagy jobb karuk levágásával sújtották. Pedig régebbi időben, ugyancsak az akkori iratok szerint, milyen enyhék voltak a káromkodások a mostanihoz képest! Ilyen kifejezések például, hogy „beste lélek“, „boszorkány“, már súlyos bűnt képeztek és súlyos büntetést vontak maguk után. Mai nap az ilyen kiszólás már fel se tűnik s még az irodalom is sokkal ersősebb kifejezéseket használ. Bizony szomorúan veszedelmes lejtőre jutott népünk erkölcsi érzéke s a sülyedés még egyre tart. Ha igy haladunk tovább, nem csak a teljes elzüllés, hanem a teljes kipusztulás fenyegeti ezt a népet. Az utolsó évtizedek rohamos sülye- dése összefügg a pálinka ivás terjedésével. Ez a nemzetgyilkos ital olyan veszedelem Magyarországra, a milyen nem sújtotta még soha ezt a nemzetet. Áz alkohol mérge átitatta már népünk minden pórusát s meghódította szivét és agyát. Ázokban a bűzös kis korcsmákban a bűn, a fertelem s az undokság tanyázik. Azoknak a pálinkagőzös helyiségeknek nyitott ajtaján hangzanak ki a legtrágárabb szavak, a legocsmányabb istenkáromlások s onnan terjednek szét a levegőbe, az utczára, a családi szentélyekbe. Szerencsétlen nép az olyan, amelyiknél nemzeti virtus az ivás. Nálunk pedig még sok intelligens ember is annak tartja. De hát még a nép. A paraszt vagy munkásember előtt határozottan valami nimbussal bir a részegség. Sihederek, legények akárhányszor egy-két pohár italtól részegnek mimelik magukat, félrecsapják a kalapukat, kurjongatnak, duhajkodnak, káromkodnak s verekedni akarnak. Okvetlenül azt kell gondolniok, hogy 'részegség valami dicsőséges, virtusos dolog, mert másképen nem tennének úgy. Ez a felfogás uralkodik aztán az egész vonalon. A műveletlenebb néposztályok tagjai nálunk habozás nélkül holtra isszák magukat, amikor csak módot lelnek rá. Hogy pedig a részegség a melegágya bűnnek, züllésnek és sülyedésnek, az már régi dolog. Minden intelligens ember érzi bizonynyal annak szükségét, hogy valami módon 13" NzivSüíi fiyyeltnéhe! ^ A beált iskolaévad alkalmából: Turista ingek, gyermek-trikkók, kalapok, ingek, női toillßtfe-cikkek a legnagyobb választékban legjutányosabb árak mellett kaphatók Blum Armin säesaras Lapunk mai száma 8 oldal terjedelemben és 3500 példányban jelent meg.
