Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)
1910-07-01 / 30. szám
Nagykároly, 1910. julius 1. 30-ik sz r III. évfolyam. KÖZÉRDEK ÉRMELLÉK 910 VII 4 * JÉf •’bv-. r,;;y KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő: SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre 6 — korona félévre 3'— korona. Vidékre postán küldve egy évre 7‘— korona félévre 3 50 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hiidetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő jogosult A könyvpiac hiénái. Nagykároly, 1910. julius 1. A könyvásárlás nem bűn, sőt erény. És dacára annak, vagy talán éppen azért, mert erény, fázunk tőle. Látszólag igy van. Pedig voltaképen nem a könyvvásárlástól fázunk, hanem a könyvek eladásának módjától. Mert ahogy egyes könyvkereskedők ma adnak túl a könyveken, az nem erény, hanem botrány. Rendes lefolyása a következő: Megjelenik városunkban egy rendkívül jó megjelenésű, elegáns és utolsó divat szerint öltözött ur, aki először is valamelyik kávéházba foglal helyet és elkéri a helyi címtárt. (Ha ez nincs, jó a hivatalos naptár is.) Azt keresztül lapozgatja és jegyzeteket készít magának s csak azután indul körútra. Első látogatása valamelyik előkelő állású urnák szól, akinek a legtöbb emberre van befolyása. Rendszerint a polgármester a kiszemelt áldozat aki, ha egyszer odaírta nevét az aláhási ívre, adói a pillanattól úgy számítódik, mint protektora, ajánlója az elegáns úr ügyének, mivel a többi házaknál aztán igy kezdődik a bemutatkozás : — A polgármester ur melegen ajánlja, hogy ön is aláírja az ivet! Íme ő rendelte meg első sorban ezt a kiváló munkát — itt az aláírása. Ez történik akkor t. i., ha a polgár- mester nem ismerné jobban ezt a fogást, mint maguk az ügynök urak. Pardon! Hiszen könyvügynökök nincsenek voltaképen, mert ugyan ki hallott már olyat, hogy egy ilyen ur ügynökként mutassa be magát ? Az illető Nézd meg az anyját, vedd el a lányát. (Nyári humoreszk.) Irta: Sztankai Sándor. Valahol a dunán túl egyik megyéjében nem messze a megyei székelytől, fekszik Bocskó füred a megye intelligencziájának kedvelt nyaraló helye. Amolyan egyszerű magyar fürdőhely, ahol ugyan kevés kényelmet, de annál borsosabb árakat találunk és a hová elmenni és az egész nyarat átunatkozni sikknek tartatik. Alapjában felélénkítette azt a máskor csendes vidéket Szigetváry főispánék megérkezése, a kik nemcsak, hogy a környék egyik legrégibb és leggazdagabb családjához tartoztak, hanem messze vidékeket bejárta leányaik szépségének a hire, úgy, hogy a Szigetváry leányokért két vármegye ifjúsága törte magát és mindig a legelső gavallér vitte el a pálmát, illetőleg az egyik szigetváry leányt. A főispánék, bár Bocskófüred csak csekély távolságra feküdt bitekuktól. mégis hagyományos szokás szerint soha ott nem töltötték a nyarat, hanem hol ezt, hol azt a hires külföldi fürdőt látogatták. Az idén azonban Lenke kisasszony egyenes óhajára Bocskófüredre jöttek. Meg is érkeztek szerencsésen, töméntelen láda, és apróbb-nagyobb dobozok kíséretében. Természetesen az egyetlen és legelőkelőbb vagy „újságíró“ aki igy akarja szolgálni az „irodalmat,“ vagy valamely jótékony egylet „képviselője," aki „önzetlenül“ dolgozik, küzd, fárad a jótékonyczél érdekében. De nemcsak azt vallja, hogy ő dolgozik önzetlenül, de szintolyannak mondja az irót, aki a könyvet megírta, a nyomdászt, a kiadót, a könyvkötőt, akik mind önzetlenül dolgoztak, csakhogy használjanak a jótékony célnak, vagy az irodalomnak. Ha ez sem használ, politikai büsöknek tüntetik föl magukat. Akit áldozatul kiszemelnek, ilyen faggatásoknak van kitéve: — Hazafias ember ön? Igen! No lássa! Önnek akkor hazafias kötelessége megrendelni ezt a müvet! Sehonnai bitang ember, aki havonta 3—4 koronát sem tud áldozni a hazáért ! Már pedig, ha egy hatalmas szál ember, egy elegáns, impozáns megjelenésű pesti ur, a jótékonyság arkangyala, a „képviselő,, ilyent mond egy kis szürke hivatalnoknak, hogyne tudna az igazság meggyőző erejével hatni ? Meg különbé.-.-, is ki ne akarna bizonyságot felmutatni arra nézve, hogy ő nem sehonnai bitang ember ? — Vagy pedig igy szól a biztatás: — Müveit ember ön? Igen! No akkor ennek a munkának nem szabad hiányozni a könyvtárából! A megostromolt fél persze világért sem akar műveletlennek látszani a nyájas idegen előtt. Ha azonban mégis van mersze hozzá, hogy azt mondja: — Kérem én nem vagyok müveit, — akkor se esik kétségbe az elegáns ur. — Úgy? — fogja mondani — akkor tessék megrendelni a „Műveltség könyvtárát,,! Itt van az iv. Ezt már minden „jóravaló“ ember aláírta. Tessék! Most már a becsületben is gázolni kezd. Az ügynökök eljárásával kapcsolatban megemlíthetjük egyes kereskedőknek ama furfangos eljárást is, hogy a könyveket minden megrendelés nélkül póstára adják egyes címekre egy-egy posta utalványt mellékelnek a könyvekhez, azzal a megjegyzéssel, hogy ha ennyi, meg ennyi idő alatt nem küldik vissza a könyvet, megrendelőknek tekintetnek. Ez a számítás, az emberek tisztesség érzetére van alapitva, amennyiben kötelességüknek érzik az illetők, hogy a könyvet ismét összepakolva és felbélyegezve visszaküldjék, ami bizony nem utolsó és nem is a legkedvesebb gond, vagy hogy kitegyék magukat a pereskedés kellemetlenségeinek, ami a könyv megtartásával előbb-utóbb bekövetkezik csupán azért, hogy az illető felek meggondolva a dolgot inkább a könyv árának beküldésére vállalkozzanak. A tapasztalt ember azonban tudja, hogy semmit sem köteles visszaküldeni, amit a nyakára küldenek és semmit sem köteles megtartani, amit sohasem rendelt meg. Mindezzel pedig nem azt akarjuk mondani, hogy ne vásároljunk könyveket hanem csak azt, hogy a tisztességtelen hazudásnak és tolakodásnak ne üljünk föl, sőt már a tisztességesebb kereskedők érdekében is irtsuk ki azt minden rendelkezésünkre álló eszközzel. hotelbe szállottak, ahol illő reverencziával fogadtattak. A szállodás földig hajlongott, az előkelő vendégek előtt, mert hiszen eddig csak a környék fiskálisai, orvosai, és gyógyszerészeinek feleségei tették, tisztelték meg magas látogatásaikkal. Felette nagy kitüntetésnek vette hát, hogy a főispánék hoz- zájok szállnak. A legszebb szobáit bocsátotta rendelkezésükre, azok természetesen még sem voltak megelégedve semmivel. Hogy igy meg úgy primitiv a berendezés, hogy minő más a kiszolgálás Maríenbádban és egyéb híresebb fürdőhelyeken, szóval alaposan rezeniroztak. De azért mégis ottmaradtak, sőt Lenke kisasszony azonnal érdeklődni is kezdett a jelen lévő fürdőközönségnek különösen azon része iránt, akik láthatólag is nadrágot viselnek. Egyébként Lenke kisasszony sem hazudtolta meg a Szigetváriak hagyományos szépségét, a mennyiben élénk szemű, piros pozsgás, molett termetű temperamentumos leány volt, ki egész nap izgett-mozgott s arany kacajával majd felvetette a házat. Megérkezésük pillanatától Szigetváryék vitték a hangadó szerepet. Lábaik előtt hevert az egész fürdő férfi közönsége, az asszonyok pedig kényszerűségtől szintén meghajoltak felsöbbségük előtt. A tenis-pá- lyán, az uszodában, a vendéglőben mindenütt Szigetváryék bírták a legjobb helyeket. Számukra mindig volt kabin, a legjobb partner a tennisnél, hogy vendéglői rendes és legárnyékosabb asztalukról ne is szóljak, melynek elfoglalása egyenes felségsértés lett volna. Az ő ott tartózkodásuk az egész környék 'aranyifjuságát Bocskó füredre vonzotta és vége hossza nem volt a kirándulásoknak, gardenpartiknak, és hajnali szerenádoknak. Mindezekből Szigetváry mama is bőségesen kivette a maga részét. Nem is lehetett ezt tőle rossz néven venni, hiszen alig volt még túl a harminezon, (igy mondta ő) és még elég fiatalnak érezte magát, hogy Galantai Ákos huszárkapitány heves udvarlását vissza ne utasítsa. Galantay tűzzel és kitartóan udvarolt a főispánnénak úgy, hogy Bocska füreden fürdőző asszonyok nem győzték kezeiket eleget a szájuk elé tartani, annyiféle érdekes hirt suttogott róluk a fáma egyes pörgő hegyes nyelvecs kék alakjában. Lenke állandó udvarlója a megye leggazdagabb dzsentrije Kaletay Ferke volt. kit a társaságban csak füstösnek neveztek, lévén arca a cigány brugóséhez igen hasonlatos. Kaletay egyébként hires volt öblös torkáról, melylyel mindenkit asztal alá tudott inni, meg nyaktörö huszárbravurjairól, valamint arról, hogy még soha sem került össze olyan asszonyszeméllyel, akit el ne csábított volna. Nagyba csapta a szelet Lenke körül, Lapunk mai száma lO oldal.
