Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)

1910-02-05 / 6. szám

4-ik oldal. KÖZÉRDEK. 6-ik szám.- Senki sem dicsekedhetik oly előkelő bu­rátokkal, mint én. Én ugyanis nyáron egész éjjel a nagy Kussuth-tal vagyok egy társaság­ban és ő álva őrködik álmaim felett. * Nemsukára uj vendéget kapok. A gróf Kárulyi György oreság naponként el fog járni a Kussoth-szoborhoz vezekleni régi bűneiért. Nü-ná 1 Azt mondom én erre : „kotyából nem lesz soha szalonna“ ! * A Nószi Edos barátom megharagudta reám ! Azt munduttam neki, hogy két bal lába van. Pedig kár haragudnia, mert nemcsak a lába, de a keze is balra jár. * Karakter! Karakter! Uraim a föl!! Uraim bélyegzőt rendeljenek! HÍREK. A HÓNAP elseje alkalmából tiszte­lettel kérjük előfizetőinket hátralékaik szi­ves beküldésére. Főispánjelöltek. Erősen működik a fan­tázia azon kérdés körül, hogy ki lesz várme­gyénk és városunk uj főispánja. Maholnap úgy leszünk vele, hogy minden nap uj jelöltet ál­lítanak. A kombinácziók még elég koraiak, ám­bár rövid idő alatt megindul a legilletékesebb helyen, a belügyminisztériumban is. Domahidy Viktor és Csaba Adorján jelöltségéről már szü­löttünk, most egy uj jelölt nevét kapta szárnyra a hir Domahidy Elemér személyében, ki Hajdu- vármegyé és Debreczen város főispánja volt Tisza István idejében. Jótékony alapítványok. Cziereizer Ala­jos szentszéki ülnök, mezőteremi plébános az ottani rk. iskola részére 500 (ötszáz) korona alapítványt tett oly czélból, hogy annak kama­taiból az első áldozok részére emlék szerez­tessék be. Fényes esküvő. Selagián Sevéraz „ Arina“ részvénytársaság helybeli fiókjának igazgatója, múlt hó 30-án este 7 órakor esküdött örök hűséget Nagyváradon dr. Radu Demeter gör. kath. püspök kedves és bájos húgának Teodó­rának. Az esketési szertartást dr. Hosszú Vazul lugosi püspök teljesítette. Tanuk voltak dr. Kiss Döme ügyvéd és dr. Fodor Gyula ezred- orvos Nagyváradról. Esküvő után a püspök ur Öméltósága fényes vacsorát adott, amelyre 150-en voltak hivatalosak, közöttük Fecser An­tal, dr. Váradi Árpád felszentelt püspökök, a jánki apát és a város előkelősége. Városunkból az esküvőn és a vacsorán Marchis Romulus főesperes, Kupcsa Péter lelkész és hittanár és dr. Selagian László ügyvéd vettek részt. Va­csora után az uj pár birtokára, Hollódra uta­zott. — Távozó üzletvezető-helyettes. Dr. Ba­csinszky Vladimir főfelügyelőt, debreceni üzlet­vezető-helyettest az Államvasutak igazgatósága Debrecenből Zágrába üzletvezetővé nevezte ki. Nevezett tiszteletére az üzletvezetőségi tisztikar m. hó 25-én a „Bika szállodában“ bucsuvacso- rát rendezett, melyen városunkból Aczél Ferenc állomás főnök, dr. Takács Gyula fogalmazó és Simon István hivatalnok, Érmihályfalvárói Ma- kutz Gyula ellenőr, állomás főnök vettek részt. Ebéd a piaristáknál. A helybeli kegyes- tanitórendi társházban f. hó 2-án farsangi disz- ebéd volt, melyre a társház tagjain kívül vá­rosunkból többen voltak hivatalosak. Az első pohárköszöntőt Récsey Ede házfőnök mondotta a társház vendégeire. Mitrovich Elek a rend­ház tagjaira s élükön Récsey főnökre, Marchis Romulus az egyetértésért iiritett poharat. Bo- ross János és Kacsó Károly a házfőnököt, mint házigazdát, utóbbi a Kölcsey-Egyletben sze­replő rendtagqkat is éltette. Közgyűlés. Nagykároly rendezett ta­nácsú város képviselőtestülete 1910. évi február hó 6-ik napján délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében rendes közgyűlést tart. Halálozás. Kruppa Mihály helybeli nyu­galmazott katholikus elemi fiúiskolái igazgató- tanító f. hó 1-én délelőtt egy havi betegeske­dés után 64 éves korában elhunyt. A megbol­dogult négy évtizeden át tanította a keze alá került növendékeket lelkiismeretesen és kitar­tással s tavaly júliusban ment munkálkodásá­val jól megérdemelt nyugalomba, melyet azon­ban a sors intézkedése folytán nem sokáig él­vezhetett. Temetése tegnap délután volt nagy részvét mellett. — Dalestély. A helybeli dalegyesület folyó hó 2-án, szerdán este tartotta meg hang­versenyét a Polgári Olvasókör helyiség íben, mely egyszersmint a kecskeméti országos dal­versenyen nyert ezüstserlegnek felavató ünne­pélye is volt. A hangversenyen igen szép számú és intelligens közönség jelent meg. Kissé kel­lemetlenül érintette a közönséget, hogy Dara­bos Lajos dalmüvész, kinek közreműködését jó előre hirdették, rekedtségére hivatkozva le­mondott az estélyen való megjelenésről. Ugyan­csak elmaradt Kölcsey Béla szavalata is, ki elmaradását betegségére való hivatkozással men­tette ki. Megnyitó szám gyanánt a dalegyesü­let adta elő Révffy „Sir a nóta“ czimü müvét tökéletese készültséggel; a közönség osztatlan tetszés mellett. Majd a zeneegyesület játszotta el Czibulka „Stefánia“ gavottját. Őszinte, me­leg elismeréssel kell megemlékeznünk a zene­egyesületről, mely hova-tovább oly szép ered­ményt mutat fel, amilyent csak az az igaz lel­kesedés és szeretet válthat ki, arhellyel az egyesület minden tagja viseltetik a nemes és szép hivatás iránt. Természetes, hogy a kö­zönség is sürü tapsokban adott kifejezést tet­szésének. Kölcsey Béla helyett Sallay Lajos Ábrányi Emilnek „Hang a Petőfy sírjából“ czimü költeményét adta elő hévvel és szép előadással. Azután Lugossi Irén, a szatmári színtársulat subrett énekesnője énekelt, de saj­nosán kellett tapasztalnunk, hogy színművész­nőink a pikantéria terére lépnek. A kupié elég pikáns és orfeumba való volt. Csernovits József tambura szólót adott elő tökéletes művészettel. Szép és kedélyes volt a Széchenyi Lajos, Mül­ler Ferencz, Csepreghy Antal és Serly Ferencz dalegyleti tagok által előadott „Kártyanégyes“, melyet szép összhanggal adtak elő. Majd a zeneegyesüiet játszotta el a “Parasztbecsület“ Intermezzóját, mire a dalegylet záró éneke kö­vetkezett. Úgy a dal-, mint a zeneegyesületet Vitek Károly karmester vezényelte azzal a biz­tossággal és tudással, amely öt szépen jellemzi. A Lugossi Irén énekét, valamint a dalegylet záró énekét Dr. Egeli Imréné kisérte igen disz­kréten és preczizül zongorán. A programm be­fejezte után vacsorához ült a közönség, mely­nek folyama alatt Récsey Ede kegyesrendi ház­főnök, dalegyleti elnök, sürü helyeslésektől ki­sért szép és értékes beszéddel avatta fel a serleget. A beszédet a dalárda „Jelige“ éneke követte. Azután Debreczeni István polgármes­ter éltette Récsey Edét, a nagyérdemű elnököt, amit a közönség lelkesen viszonzott. Szólt még Schnébli Károly is, ki Vitek karmesterért emelt poharat. Majd kezdetét vette a táncz, mely csak a hajnali órákban ért véget. A szépen sikerült dalestély Luczay János biz. elnök ne­véhez fűződik, a ki fáradságot nem kiméivé működött közre a szép programm megalapítá­sánál. Árlejtés eredménye. A tasnádszántói és érkávási óvodák 40000 koronát kitevő épí­tési munkálataira a f. hó 2-án megtartott ár­lejtésen a legkedvezőbb ajánlatot Makay és Lipiczky helybeli építészek adták be s igy az építéssel is ők lesznek megbízva. A láptársulatnál egy munkás jogos kö­vetelése ügyében tett felszólalásunknak meg lett az eredménye, mert Péchy László műszaki tanácsos, igazgató-főmérnök személyes vezetése alatt felmérette a munkát és annak eredménye- kép Kovács János keresetét kiegyenlítette. Halálozás. Fejes Lajos mészárosiparos Lajos fia január 28-án 20 érés korában has­tífuszban elhunyt. Közgyűlés A helybeli Polgári Olvasókör évi rendes közgyűlését f. hó 13-án délután 3 órakor fogja megtartani. Viharos közgyűlés. A nagykárolyi ipari hitelszövetkezet múlt hó 30-án tartotta közgyű­lését a városháza nagytermében. A gyűlés iránt rendkívüli érdeklődés nyilvánult,mert az évi mérleg , melyet az igazgatóság kibocsátott, azok körében, akik az intézetnél kölcsönnel érde­kelve nincsennek nagy visszatetszést szült s el­határozták, hogy az elnökség ellen bizalmat­lansági indítványt adnak be. Ami a mérleget illeti, azt magunk részéről is kissé különösnek tartjuk, hogy mig az 1908. évben 12.709 K befizetett alaptőke, 28.407 K 54 f betét, 5000 K államsegély és 27.300 K 10 fillér hiteligény bevétele meilett 1342 K 20 fillér nyereséget mutatott fel az intézet, addig 1909. évben ezen összegnél circa 44000 korona több forgalommal szemben csak 1304 K 45 fillért tudott produ­kálni. Hogy ez miben leli indokát, arra reá mutatott Hancsis Illés volt igazgatósági tag, aki érdekes adatokkal indokolván meg az igazga­tósági tagságból való kilépését, ecsetelte azt a felháborító eljárást, amely a kölcsönök meg­szavazása és felmondása körül folyik az inté­zetnél és az elnökség ellen felvetette a bizal­matlansági kérdést. Némethy Sándor szintén a mellett érvelt, hogy az intézet elnöksége nem áll hivatása magaslatán, a mérleget nem tartja helyesnek és adatokkal igazolta, hogy helyes üzleti vezetéssel sokkal kedvezőbb eredményt lehetett volna felmutatni. E tárgynál igen szen­vedélyes vita indult meg s erős kifejezések röpkedtek a vitatkozók között, melynek hevében amidőn Hancsis Illés leakarta leplezni az igaz- tóság eljárását a kölcsönök megvonása körül elnök az alapszabályzat nem létező pontoza- tára hivatkozással megvonta tőle a szót s nem engedte az érdekesnek Ígérkező kulisza titkok feltárását. A gyűlés azután 1 szavazat ellenében elfogadta a mérleget és zárszámadást s a fel­mentvényt megadta. Az igazgatóság tagjaivá egyhangú választással Bauneisz József, Bekker Orbán, Lukácsovics János, a felügyelő-bizott­ságba Akkerman Antal, Fleisz János ésDipold Ferencz választattak meg. Az ügynek hallomá­sunk szerint még folytatása lesz, mert a rész­vényesek egy tekintélyes része, akik az elnök eljárásával megelégedve nincsennek a szállás- szabadság megakadályozása miatt, tiltakozni fognak a központnál s újból felvetik az elnök iránti bizalmatlansági indítványt s az intézet élére egy minden tekintetben kifogástalan ipa­rost akarnak az igazgatóság tagjai köréből ál­lítani. Farsangi estély. A nagykárolyi Dalegye­sület f. hó 8-án, kedden este 8 órakor a Ma­gyar Király kávéház termében műsorral és nagy tombolával egybekötött farsangi estélyt tart. Protestáns társasköri közgyűlés. A helybeli Protestáns Társaskör múlt vasárnap Szabó Károly alelnök elnöklése mellett élénken látogatott rendes évi közgyűlést tartott. A helybeli Pinczér-asztaltársaság, mint legutóbbi számunkban említettük, f. hó 15-én a Polgári olvasókör helyiségeiben tombolával egybekötött zártkörű tanczmulatságot rendez. Az értékes tombola-nyeremények a Jakobovits- féle Deák-téri üzlet kirakatában megtekinthetők. Az asztaltársaság a tiszta jövedelmet szegény gyermekek nyári felruházására szánta s igy már ezért is megérdemli a közönség anyagi pártfogását. Czigánybál. A helybeli első zenészek f. hó 12-én a Polgári olvasókörben Krizsán Györgyné védnöksége mellett jótékonyczélu zárt­körű czigánybált rendeznek. Az Epilepszia (nehézkor) gyógyítása. A világ legkiválóbb orvosai szüntelenül fára­doznak és kutatnak újabb és újabb gyógymó­dok után az emberiségre súlyos átokként ne­hezedő betegségek ellen. E betegségek legbor- zalmasabbika talán az Epilepszia. E bajban szenvedőknek vigaszul szolgálhat azon értesü­lésünk, mely szerint egy magyar orvos e be­tegség ellen uj és hatékony módszert — mely már külföldön is méltó elismerésben részesült — alkalmaz gyógysikerrel. Ez orvos a Buda­pesten Nagykorona-utca IS. sz. alatt lakó dr. Szabó B. Sándor, ki készséggel nyújt felvilá­gosítást mindazoknak, kik gyógyító módszere segélyével e súlyos bajtól szabadulni óhajtanak. Ruhát fest és vegyileg tisztit HAUFEL SAMUEL Nagykároly, = Kölcsey-utca 1. sz. Alapittatott 1902.

Next

/
Thumbnails
Contents