Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-01-22 / 4. szám
6-ik oldal. KÖZÉRDEK. 4-ik szám. Ha fáj a feje, ne tétovázzék, hanem használjon azonnal Beretvás-paszíillát, mely 10 perc alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. Ára 1 korona 20 fillér. Kapható minden gyógyszertálban. Készíti Beretvás Tamás, gzógyszerész Kispesten. Orvosok által ajánlva. Három doboznál ingyen postai szállítás. vettek, a csnndőrök eljárását illetőleg egyeseknél félremagyarázásokra adott alkalmat. A való az, hogy Jenei Imre csendőr, a bűnösök rettegett alakja egyik társával és 2 városi rendőrrel éppen akkor lepte meg a díszes compániát, a mikor vacsorázott és foglalta le a lopott áhatot. Másnap délelőtt a mikor a nép a templomból jött kifelé, kisérték fel a megmaradt kolbász- szál nyakában, általános derültség között Zsidót a községházára. efellíivás. Az Érmihályfalvai Járási Segélyszövetkezet heti 50 filléres alapon 1910. január 1-ével megnyitotta II-IK ÉVTARSULATÁT. Ugyancsak szives tudomásul adja, hogy január 1-vel szalacsi kirendeltsége is megkezdette működését, ahol tagok épugy mint Errni- hályfalván, a főintézetnél felvétel iránt bármikor jelentkezhetnek. Kölcsönök a legkulánsabb feltételekkel adatnak, mig a betevők heti befizetéseik után 6°lo-os osztalékot élveznek. Bővebb felvilágosítást nyújtanak az említett intézetek vezetőségei. Érmihályfalvai Járási Segély szövet kezet. Ssékelyhid. Beteg elöljáróság. Mint részvéttel értesülünk a város érdemes elöljárói Fándly József főjegyző és Doby József főbíró már napok óta influenziában megbetegedtek és a szobát kénytelenek őrizni. Tiszta szívből kívánjuk mielőbbi felépülésüket, hogy a város érdekében működésűket mielőbb folytathassák. Választás. A székelyhídi Kaszinó-egyesület folyó hó 16-án tartott közgyűlésén elnökké Dr. Stätner János kir. közjegyzőt, alel- nökké Dr. Váradi Miklós ügyvédet választotta meg. A válásztással az egyesület oly kezekbe került, a kik azt magos nívóra fogják emelni, a mit köztiszteletben álló személyiségük eleve is biztosit. Tánczmulatság. A székelyhídi iparos önképző-egylet saját könyvtára gyarapítására f. hó 5-én a Fürdőház nagytermében zártkörű farsangi tánczvigalmat rendez. Kezdete este 8 órakor. Kedélyes egyházközségi gyűlés. Lapunk legutóbbi számában hirt adtunk arról, hogy az izr. egyháztanács lemondott hivataláról. Időközben a felmerült ellentéteket sikerült Kun Miklós, Mittelmann Lajos, Ellbogen Lipót és Farkas Salamonnak kiegyenliteni és a tanács tagjai megváltoztatták elhatározásukat s megmaradtak hivatalukban. A vasárnapi gyűlést megelőzőleg egyik tanácstag úgy nyilatkozott az elnökről, hogy nem baj, ha nem is tartja meg állását, mert úgy sem tud szónokolni. — Tudomására jutván ez az elnöknek, a gyűlésen erre vonatkoztatva előadva a varjú és kanári meséjét, mely szerint, tudvalevőleg hangjaik szépsége felett vitatkoztak s bíróul a szaniárt kérték fel. A szamár a varjú mellett döntött, mire a kanári megjegyezte, hogy: „nem az fáj neki, hogy elvesztette a fogadást, de az, hogy egy szamár volt a biró“. A mese általános derültséget keltett s a tanácstagot azzal bosszantják, hogy mo dja el azt a szép mesét, a mit az elnök czitált. Szemétlapát, mint bűnjelvény. Macsics járási számvevő megvette Igmándi Sándor bírósági Írnok telkét, de azért utóbbi megmaradt a házban, mint lakó. A bérlő és a tulajdonos között azonban a súrlódások napirenden voltak, különösen a cselédek között, a kik erős hadilábon álottak egymással. A napokban Macsics cselédje oly tettre ragadta magát, a mely élénken illusztrálja a mai cselédek viselkedését úrnőik s egyáltalán az intelligens osztálylyal szemben. A vita hevében Igmándiné fejéhez vágta a kezében lévő szemétlapátot. A szegény insultát úrnő férjéért küldött a hivatalba, <■ ki hazajővén, a cselédet megrendszabályozta. A zajra Macsics is hazaérkezett, a ki mint ellenfele cselédjét pofozta fel. A pofok zápora hulott a két cseléd arczára s a csattanások közé közbevegyült a sirás és jajgatás, mely elég szép nézőközönséget hozott össze az épületes látványhoz. A fáradtság végre erőt vett a két viadoron s az ügy folytatását reábizták a járásbíróságra, bűnjelként csatol/a a feljelentéshez a hivatását tévesztett szemétlapátot. Közgyűlés. A székelyhídi iparos önképző- egylet vasárnap tartotta rendes évi közgyűlését Széchenyi János elnöklete alatt. Az elnöki jelentés, mely az egyesület egy évi sikerdus tevékenységéről s a pénztár állásáról szólott, a hol 2000 korona vagyon mutatkozott, egyhangúlag tudomásul vétetett és a felmentvény számadóknak megadatott s Balogh Dániel indítványára úgy elnök, mint tisztikarnak fáradságos működéséért köszönetét szavaztak. Jegyzőül a lemondott Papp József helyett Majer Lajos lett megválasztva. Rendőrség szaporítása. Folyó hó 1-től kezdve a rendőrség létszáma egygyel megszaporodott s igy 5 egyén teljesiti a szolgálatút. Tűzoltó zenekar. Az újonnan szervezett zenekarban nagy szorgalommal folynak a gyakorlati oktatások s legközelebb a zenekar megpróbálkozik a nyilvánosság elé lépni. Járda ügye. Az utczák kiköveztetése ügyében hozott képviselőtestületi határozatot a vármegyei közgyűlés jóváhagyta s igy annak kivitele iránt a lakosság a legnagyobb türelmetlenséggel várja a kezdeményező lépések megtételét. Betörések Három nagyratörő csemete, névszerint Kovái Mihály, ifj. Klein Márton és Spitz Jakab 12—15 éves gyermekek szövetkeztek egymással és betörő bandát alakítottak. Álkulcsokat szereztek és kinyitották Kenderessy Lajos kereskedését s onnan pénzt, órát, fülbevalót loptak el s ezenkívül megkísérelték több helyütt is a lopásokat. Feljelentés folytán Soltész és Kiss csendörőrsvezetők vették kezükbe az ügyet, a kik 3 napi nehéz nyomozás után kiderítették a tetteseket s a bünjelvényeket megtalálva áttették az ügyet a bírósághoz. Adj a tótnak szállást. Szabó Jánosné többszörösen büntetett nótárius tolvajnó beállított Köbölkutra egy szegény asszonyhoz és szállást kért. A szegény asszony szívesen osztotta meg vele hajlékát. Reggelre kelve azonban eltűnt a lakója, de vele együtt összes ruhaneműje is. Á csendőrség azonban nyomozni kezdett s sikerült az enyves kezű asszonyt épen akkor letartóztatni, a mikor a ruhaneműkön túl akart adni. A székelyhídi járásbíróság börtönében várja példás büntetését. Uj Csendőrőrs. Köbölkút község elöljárósága, tekintettel a nap-nap után előforduló kihágásokra és bűnesetekre, kérte a községben egy csendőrőrs felállítását. A kérelmet Márton Gyula járásőrmester pártolólag terjesztette fel felettes hatóságához s igy biztosra vehető az őrs felállítása. Kútba ugrott. A köbölkuti férjgyilkosságnak egy újabb áldozata akadt. Ugyanis a meggyilkolt nejének atyja abbeli szégyenében, hogy leánya férje meggyilkolására kedvessével szövetkezet a kútba ugrott, a hol halálát lelte. A szerencsétlen áldozat 3 gyermeke most a szomszédok könyörületére van bízva. Tűz-, jég- és életbiztosításokat fel vészén lapunk szerkesztősége I Gróf Károlyi György-tér 16. CSARNOK. Ifjúkori tévelygések. Két fogalom. Gondolatunk kutat elménk bűvös szárnyán, Búvárkodó lelkünk a vágyaink árnyán . . .— De beláthatlan az ür, minden útja téves, Mert végtelen a lét, s az emberi ész — véges. Tudásunk parányi, miként sejtelmünk nagy, Miként hitünk gyönge, mig erőnk el nem hagy. De ha reményünk vész . . . kétségbeesetten — Elménk végtelen nő.. . s fogalmunk lesz: Isten ! * Jön idő, a lelkünk azt hiszi, hogy árva. Érzeleg szenvedve . . . valamit várva . . . Szivünk lüktet, keblünk piheg, zilál, Vérünk melegszik, forró testünk kiáll. Sóhajtva lessük az erkölcs szent napját, Mely a gyötrő hétről — a szeretettel — megvált; És ha eljön a nap: lelkünk lesz szertelen — Fogalmunk árjába evez a — szerelem ! Accordok. Ahol az Isten embere tanyát üt Székesegyházak épülnek mindenütt. Imádkozni minden hivő oda megy, Hol fennen hirdetik, hogy az Isten — Egy. Lelkemben az erkölcs és vallás a Hit — S utam engem mégse a Szentegyházba vitt Eltévedt lelkem egy istennőre lelt, Ki előtt a testem imára térdelt. * Amint más földi lény, én is áhítoztam S egy fényes csillagért éjeket áldoztam, Ez égretörő vágyam, ábránd volt csupán, Egy delejes, fényes, futó csillag után. Képzeletem fennt járt, de lennt élt a lelkem, Csillagot a földön, nem az égen leltem . . . Hozzá szállt az imám, sok-sok sötét éjen S ő megjelent... és eltűnt, mint csillag az égen. Hozzá. Nem hallhatom mindent mondó szavad, Kezed kezembe fognom sem szabad A rózsalánc, mely minket összetartott, Egy röpke perc alatt szétszakadt — a rózsalánc. * Nincs lágy muzsika, véget ért a tánc, Melyet tiszta lelked körül jártam, Megtörtént az, amit félőn, remegve vártam Én égkék-szemü, szép kis ideálom, Elszállt az első, rózsaszínű álmom. * Elszállt az első, rózsaszínű álom — S a mint szállt lassan, csendben, észrevétlen, Futó napok, tűnő hetek alatt, Amint titokban, lopva elszaladt Sötét, nehéz, gondterhes fellegek Boriták köröskörül az Eget S megeredt szemünk forró zápora . . . * Ugy-e, szivem, az elválás kora ? Kora leszakadni a bimbózó ágnak, Kora lehullani a nyiló virágnak, Korán még meghalmi mi ifjú lelkűnknek, A mi igaz, tiszta, rózsás szerelmünknek. * De, ah, kezed megfognom sem szabad, Nem hallhatom mindentmondó szavad, A rózsalánc, mely minket összetartott Egy röpke perc alatt — szétszakadt . . . *