Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-01-22 / 4. szám
Nagykároly, 1910. január 22. 4-ik szám. 111. évfolyam. KOZ RDEK • r 910 1 V« *5«. 'S ERMELLEK. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 16. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. B1SITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő és laptulaldonos : S1MKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre 6*— korona félévre 3*— korona. Vidékre postán küldve egy évre 7*— korona félévre 3*50 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő jogosult. Mérleg. Irta: Dr. Bisitz Béla. Budapest, 1910. január 17. Nem emelkedett hangulatban szerkesztjük a lefolyt év gazdasági mérlegét. Bárhova tekintünk, a közgazdasági élet bármely ágazatát szemléljük, haladást sehol, de annál inkább ' tespedést, visszaesést látunk. A politikai viszályok nemcsak bénítják a munkát, de szinte ijesztő rendszerek, fokozatossággal közönyösséget teremtenek az alkotások terén. Így azután csakugyan „egyik nap tolja a másikat“ és gazdasági téren az történik, a minek, — mert a gazdasági élet forgó kereke meg nem áll, — történnie természetszerűleg kell. És az a baj, hogy csak ez és ennyi történik. Nem megállapodás ez, hanem tétlenség, tespedés. Nem megállapodás azért, mert gazdasági megállapodás csakis közgazdaságilag teljesen előhaladt országokban fordulhat elő, ilt is csak hosszabb időszakokban vajmi rövid időre. De oly országban, mint minálunk, ahol a gazdasági alkotások terén minden, de minden, még csak épülőben van, ahol betetőzött alkotás egyáltalán nincsen, ott gazdasági megállapodásról szó sem lehet. Ha itt szünet áll be, ez nem megállapodás, hanem tespedés. És sajnos, ez a tespedés képezi a lefolyt év gazdasági mérlegét. Vegyük szemügyre az egyes tételeket. * A mezőgazdaság az első, a legfontosabb tétel. Nemcsak azért, mert széles, nagy alapjat képezi az általános közgazdaságnak, hanem azért is, mert fejlődésének irányával, avagy ha tetszik, irányzatos fejlődésével a legnagyobb mérvben befolyásolja az általános gazdasági élet fejlődésének irányát. A minthogy nálunk ugyancsak befolyásolja. Mert az a retográd irányzat, amit ma közgazdaságilag és társadalmilag nálunk oly sajnosán tapasztalunk, első sorban arra az irányzatra vezethető vissza, ami a mezőgazdasági kérdések terén oly nagyhatalmúig lábrakapott. Az agrárizmus beteges kinövései ezek. Mert az agrárizmus ma már mindent inkább jelent, csak munkát nem. Megái és rombol. És vájjon hasznát látja-e legalább a mezőgazdaság ? Ók maguk is azt mondják, hogy nem. Mert hiszen folyton tele vannak panaszokkal. De ha panaszaik legnagyobb része irányzatos is, mégis, ha igazságosak mernének lenni, éppen a lefolyt év utolsó hónapjainak tapasztalatai ugyancsak gondolkodóba ejthetnék őket. A gabonavám uralma alatt az idegen búza csak úgy özönlik be hozzánk. A magas gabonaáraknak megvan tehát két nagy hatása: bejöhet hozzánk az idegen búza és drága a kenyér. íme, romboló eredménye az agrárizmus ferde gazdasági politikájának. Mert azt talán maguk az agrárius urak sem fogják állítani, hogy valami nagy hasznára válik a hazai mezőgazdaságnak az a körülmény, hogy az idegen búza beözönlik hzzánk? Igen ám, de hasznára válnak a magas gabonárak. Talán nem egészen. Mert amily mérvben megdrágítják mesterségesen a kenyeret, éppen olyan mérvben drágul a munka is. Mit ért el tehát az agrárizmus a mezőgazdaság terén ? Azt a pozitívumot, hogy minél magasabbak a gabonavámok, annál könnyebben bejuthat hozzánk az idegen búza és a nép annál drágább kenyeret eszik. Mindenesetre szép tanulság, csak az a baj, hogy gazdaságilag is, társadalmilag is, kissé nagyon is sokba kerül. De mit törődnek ezzel az agrárizmus zászlóvivői ? A fő az, hogy a lefolyt év alatt is erősödött, terjeszkedetl az uralmuk. * Az ipar terén nem haladtunk. Nem mintha uj telepek nem létesültek volna, vagy a már meglévők nem lettek volna eléggé foglalkoztatva. Mindkét irányban teljes kielégítő volt az, ami a lefolyt évben történt, — hála a kormány intézkedéseinek. Mert az még sokáig megmarad jellemzőül, hogy nálunk minden alkotó intézkedés a kormánytól, az államhatalomtól kell, hogy kiinduljon. Az állam a legtöbb esetben maga kezdeményezi, minden egyes esetben segélyezi az uj iparvállalatokat és ezáltal biztosítja ezek 1 étrejövételét.. A létezőket pedig ellátja munkával. így a lefolyt évben is a m. kir. államvasutak keretében eszközölt nagy befektetések nagy mértékben foglalkoztatták iparunkat. És mégis azt kell mondanunk, hogy az ipar terén nem haladtunk. Mert viszonyaink egészen más mérvű haladást követelnek. Azt a rendszeres, szerves nagy haladást és fejlődést, amely az önálló gazdasági berendezkedés alap- feltétele. Azt a hatalmas fejlődést, amelyet Kossuth Ferenc ecsetelt a hazai iparnak adandó állami kedvezményekről benyújtott törvényjavaslata indokolásában. Egyszóval azt a fejlődést, amely biztosítja az önálló vámterületet. Ebből a fejlődésből, ebből a munkából mit sem láttunk. Gátolta az a áldatlan politikai harc, amely sírásója gazdasági boldogulásunknak. Ezért kell sajnosán azt konstatálnunk, hogy a lefolyt évben az ipar terén nem haladtunk. Nem nyertek gyakorlati befejezést azon nagyszabású tárgyalások sem, amelyek az ipartörvény és a vasárnapi munkaszünet tárgyában alkotandó törvény tekintetében folytattattak. És ezt a nemleges eredményt nagy vívmánynak tartjuk. Mert mindkét törvényjavaslat magán viseli annak a retográd irányzatnak a bélyegét, amelyről fentebb szólottunk. A munka és a munkásvédelme címén bénítja a munkát. Mily eltévelyedése, mily hamis felfogása az állam feladatának ! Nálunk, ahol tanítani kell a munkát, ahol a népet szoktatni, buzdítani kell a munkára, ahol a boldogulás, a nemzeti vagyo- nosodás hangosan követeli, hogy minél szabadabb és tágabb keret adassék a munkának, törvényeket akarunk alkotni a munka korlátozására. A szociálizmus haladó eszméinek akarva látszólag kedvezni, tért nyitunk a reakció intézkedéseinek. Nem nyertek befejezést e tárgyalások, reméljük, nem is nyernek befejezést ebben az irányban. * A kereskedelemről szólva, mindenekelőtt konstatálnunk kell, hogy az, ami a kereskedelem alapját képezi, a közlekedés, a lehető legerősebb fejlesztésben részesült. Ideje is volt. Mert hiszen a legilletékesebb oldalról hallottuk azt a megdöbbentő kritikát, hogy a Máv. csődöt mondott. De tárgyilagosak, igazságosak legyünk. Nem az intézmény mondott csődöt, hanem az évek hosszú során fentről elkövetett bűnök, hibák és mulasztások juttatták ide a Máv.-ot. Most azután hozzáfogtak a hiányok orvoslásához. És ha a következő években legalább is ily mérvben fognak folyni a munkák, remélni lehet, hogy a legkirívóbb bajok orvosolva lesznek. Mert kereskedelmünk, mely egyáltalában nélkülözi a forgalom emelését biztositó nagyobbszabásu intézményeket, már e miatt is különösen utalva van arra, hogy közlekedési szolgálata minél tökéletesebb legyen. És ismét az önálló gazdasági berendezkedést tartva szem előtt, arra az egyetlen tengeri útra kell gondolnunk, amely önállóságunk biztosítására rendelkezésünkre áll. Nem mondhatnék, hogy Fiume megfelel ennek a nagy hivatásnak és ami itt a lefolyt évben történt, az legfölebb aprólékos foltozásnak minősíthető, llyes fejlesztéssel Fiume sohasem fogja azokat a szolgálatokat teljesíthetni, amelyek pedig tulajdonképeni feladatát képeznék. Nincs a gazdasági életnek oly tere, ahol: az ádáz politikai viszály nem éreztette volna áldatlan hatását és igy megérezte a kereskedelem is. A gazdasági bénultság természetszerűleg előidézi a forgalom bénulását és minél szükebb a piac, annál gyorsabban megérzi, ha még ez a szűk tér is korlátoztatik. így természetes, hogy kereskedelmünk máris súlyosan érzi, hogy a Kelet országaival, nevezetesen Romániával és Szerbiával a kereskedelmi szerződések nem jöttek létre. Ma azt kell mondanunk, hogy e kereskedelmi szerződések azért nem jöttek létre, mert a törvényhozás nem működött. De vájjon, ha működött volna, létrejöhettek volna-e az agráriusok ellenzése folytán ? Hiszen miért végeznének ezek az urak fél munkát? Miért ne drágítsák meg a kenyér mellett a húst is? * A pénzügy, a hitelélet képezte a lefolyt évben is a politikai viaskodás és viszálykodás csataterét. Valóban szinte megnyugvással mondhatjuk, hogy mily hatalmas erő lakozhat nemzetünkben, hogy a testén ejtett ily viviszekcio- nális kísérleteket kiállja! Mily erős gazdasági forrásokkal kell rendelkeznünk, hogy közgazdasági életünk a politikai frivolitás ily kicsapongásait elbírja ! Mert az, ami nálunk a bankkérdés terén történik, valóban nem minősíthető egyébnek. Mintha a jegybank nem képezné az ország közgazdasági életének tápláló főerét, úgy bánnak e hatalmas kérdéssel, mint valamely mindennapi utcai jelenséggel. És ami a nemzet anyagi boldogulásának, az ország vagyoni jólétének alapját képezi, az ő nekik párt- politikai labdajáték. Ezzel, a pártérdekek céljainak szolgáló játékkal telt el a lefolyt év. Mi voltunk az egyetlenek, akik a közgazdasági tények törvényére hivatkozva, állandóan a mellett küzdöttünk, hogy az Osztrák-Magyar Bank szabadalma meghosszabbítandó. Szinte egyedül állottunk ezen meggyőződésünkkel és különösen azzal, hogy nyíltan mertük hirdetni. És ma? Talán még ma is mi vagyunk az egyetlenek, akik a bankszabadalom meghosszabbítása mellett törünk lándzsát, a többiek majd megelégszenek egy — formulával és meghosszabbítják a szabadalmat. És ezért hitéletünk kálváriája ? De hát mi abban a különös szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ilyesmivel, bármily érzékenyen érintse is gazdasági életünket, nem
