Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-05-14 / 23. szám
Nagykároly, 1910. május 14. 23-ik szám. * 111, évfolyam. KÖZÉRDEK ÉRMELLÉK. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. BÍSITZ BÉLA a „Bánva“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő : SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre őrvidékre postán küldve egy évre Tkorona félévre 3*— korona, korona félévre 3*50 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős, sfXtQPn''. szerkesztő jogosult. Pünkösdi lelkek. — Irta: Pallmann Péter. — Nagykároly, 1910. május 12. Tizenkét félénk ember Jeruzsálem város egyik külső félreeső utcájában egy kis házba behúzódott, az ajtót is magukra zárták. Mesterüket elfogták és embertelen kegyetlenséggel és gunykac^ajjal keresztre feszítették — féltek, hogy ők is sorra kerülnek — hát behúzódtak. Egyik nap reggel hirtelen sebes szél zugás támadt — Isten lelke tüzes nyelv alakjában alá- szállott mindnyájukra és mindnyájan beteltek Szentlélekkel. A jeruzsálemi nép a hirtelen és rendkívül erős szél zúgásra a házhoz tódult — a honnan kijött egy galilei halász férfiú, Péter — és az a Péter, a ki nehány héttel ez előtt szolgák és cselédek előtt megtagadta a Mestert — most félelem nélkül, bátran lánglelkesedéssel hirdeti Krisztus tanát ... Az a tizenkét férfiú bejárja az akkor ismert világot — és tizenketten elegen voltak a világ meggyőzésére ! Tizenkét apostol elég volt a keresztény eszmék hirdetésére és győzelmének biztosítására — mert velük és bennük volt Isten lelke, a szeretet, a lelkesedés, a buzgóság lelke. * * * A gondolatoknak nem lehet határt szabni, sem útját vágni. Nem lehet elnyomni a feltóduló kutató gondolatot, hogy mi oka, hogy hazánkban pang, tesped minden ! ? Nem vádolhat senki azzal, hogy a panaszkodás savanyu prófétája akarnánk lenni, mert tények előtt szemet hunyni nem lehet és nem szabad ! Ne mondjuk, hogy van hazánkban fejlődés, mit lármázunk és sopánkodunk ! Van, azt tagadni nem lehet! De a fejlődés, a haladás korántsem öltötte magára azokat az arányokat, a melyeket fel kell öltenie, ha csak némileg is lépést akar tartani a külföld haladásával. Most nem arról van itt szó, hogy van-e haladás, hanem arról, hogy akkora-e az a héladás, mekkorának lennie kell, hogy a jövő biztosítva legyen — mert ha nem igy van, akkor állandóan visszamaradunk mig a külföld mindig jobban megelőz. Ha egyszerre megindul a tehervonat és a gyorsvonat. mind a kettő halad, de a kis gyermek is belátja, hogy melyik ér előbb célt. Hozatjuk ide külföldről a Roosvelt-éket, vagy másokat egész légió számra, bemutathatjuk neki fővárosunkat s még nem tudom mit — az előkelő idegen nekünk udvarias bókokat mond és nekünk hízelegni fog tosztokban és egyéb alkalmakkor, de magában megmosolyogja a mi naivságunkat, mint gyakorlott szeme észre veszi a kiáltó hiányokat, a melyeket mi takarni akartunk, észre veszi a tátongó sebeket, a melyeket mi gondosan elakartunk titkolni. Nekünk kellene a Roosveltek országába és hazájába menni és ott tanulni sokat és tapasztalni még többet. Oda kellene menni és ott megtanulni mindenekelőtt azt, a mi bennünk legjobban hiányzik — a miben elmaradottságunk, te'spe- désünk főokát látom. Oda kellene menni és onnan meríteni az önzetlen kitartó buzgóság és lelkesedés szellemét — az apostoli szellemet magunkba szívni, mert nekünk ez hiányzik! Apostoli szellemet, a melyet a nehézségek meg nem törnek, a mely a viszonyok és balsikerek alatt meg nem hajlik, a melyet az ellenmondások és gyalázások el nem tántorítanak! Apostoli szellemű egyén, a ki az arany bornyu előtt hasra nem vágódik, a ki az előre haladás beteges ambíciójának rabbilincseiben nem sínylődik, a ki önzetlen és az ügz iránti lelkesedéssel — egész az önfeláldozás utolsó fényéig dolgozik, küszködik! — Ilyen kell! Legalább tizenkettő! Minden intézmény, akármilyen dicső és szép célt akar elérni, megbukott már első lépésében, vagy szomorú tengődésre van kilátása, ha nincs az élén lelkes, kitartó apostoli vezetőség ! Úgy az állami, mint a városi intézményekben ezt az igazságot letudjuk olvasni ! Már pedig mi tagadás, nálunk ép az apostolok hiányoznak legjobban ! Nincs áldozatkézség ! Nincs elég erős és kitartó jellem, hogy szembe merjen helyezkedni a kritikával! Mert arra erős egyéniség kell. Nem lehet sem vezető, sem irányitó egyén, a kii mások véleménye meg tud tántorítani. De legyen elég erős és izmos meggyőződésű egyén arra is, hogy mások véleményét meg is hallgassa, sőt kövesse is, legyen elég ereje önmagával szemben, hogy apró hiúság vagy rövidlátó dacz vissza ne tartsa más jó eszme követelésétől vagy elfogadásától csak azért, mert nem ő gondolta ki. Mert nem tudom eldönteni, ahhoz kell-e nagyobb erő, hogy a kritika és mások véleményétől vagy meggyőződésétől va'ó félelem a saját tervétől el ne tántorítsa, — vagy ahhoz kell-e nagyobb erkölcsi erő, hogy mások jó gondolatait elfogadja vagy kövesse! Nincs elég önzetlenség bennünk abban sem, hogy más nálunk szellemesebb vagy eszmékben gazdagabb egyént a saját munkánkkal támogatni tudjunk, mert közügy máskép előre nem fejlődhetik. Hanem apró érdekeinket előtérbe toljuk és néha puszta irigységből ellene dolgozunk más munkájának és másnak nemes törekvését meggátoljuk csak azért, mert nem mi állunk azok helyén. Ha csak fél akkora eréllyel dolgoznánk más mellett, mint a mekkorával sokszor más ellen dolgozunk, mikor abban semmi érdekünk nincs — akkor sokkal tovább és többre menne minden közügy fejlődése. Mikor valamely uj dolog felszínre kerül, pártfogoljuk hamar, de titokban mindig ott leselkedik vagy a pénz imádása önző érdek vagy a hiúságunk legyezése és erre spekulálnak a mai kor emberei is, azért használják fel az emberek eme gyengeségét a legváltozatosabb alakban úgy, hogy a ki önzetlenségből egy fillért sem áldozott volna, hiúságból százakat ád ! Egyszóval apró érdekharcok meggátolják a nagy érdekek érvényesítését és mindaddig a meddig nincs elég ember arra, hogy túl tegye magát ezeken az apró érdekharcokon — hogy legyűrje és letörje az önzés szellemét i — hogy nagy eszmék szolgálatában anyagilag, szellemileg és áldozatot tudjon hozni és addig jobb korról álmodozni ugyan lehet, de megvalósulni nem fog soha. Mig korunknak nem lesznek igazi apostoli egyénei és pünkösdi lelkei, jellemszilárd, önzetlen áldozatkész emberei — addig boldogulni nem fog soha. De vallási meggyőződés nélkül ilyent nevelni nem lehet — tehát viselje a kor felelőségét, ha nevelésében kidobta vagy ki akarja dobni ezt a mélyen szántó tényezőt. Az ilyen kor maga alól rántja ki a talajt előbb-utóbb saját súlya alatt összedül, a mitől óvjon Isten! Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósága f. hó 12-én tartotta évi rendes közgyűlését Csaba Adorján főispán elnöklete alatt, melyen — választásokról lévén szó — a tagok szokatlan nagy számban vettek részt, valamint a karzat is tele volt szebbnél-szebb bájosabbnál-bájosabb hölgyekkel. — Csaba Adorjántbeléptekorlelkesenmegéljenezték, amelynek lecsillapodtával gyönyörű beszédben fejtegette a mostani politikai helyzetet, majd éljenzésekkel gyakran megszakítva, arra kérte a tagokat, hogy a jelen közgyűlésből zárják ki a politikát és egyedül a vármegye és a haza javát tartsák szem előtt. Lelkes szívből jövő éljenzés kisérte a főispán beszédét, amely után a közgyűlést megnyitódnak jelentette ki. Napirend előtt Luby Géza interpellált az angyalosi biró ügyében, kit mint politikai üldözöttet tüntetett fel. Csaba Adorján az intel- pellátióra kijelentette, hogy installásakor kifejtett programmjához híven, az ügyet pártatlanul fogja vizsgálat tárgyává tenni. Ezután a főispán részvéttel emlékezett meg az angol király, valamint Szuhányi Lajos, Szerdahelyi Gusztáv, Szenke Barna, Kölcsey Zoltán bizottsági tagok elhalálozásáról, majd az ököritói rettenetes tűzvészről, amelyeknél indítványozta részvét kifejezését, utóbbinál azt, hogy mondja ki a közgyűlés, hogy mély részvétének kifejezése mellett, a szerencsétlenség helyét emléktáblával örökíti meg, amelyre gyűjtést indit, melyet a közgyűlés lelkes éljenzéssel fogadott el. Ezután hitelesitőkül Debreczeni István és Madarassy Gyula megválasztatván, megkezdődött a napirend tárgyalása. Az alispáni jelentést felolvasottnak jelentette ki a közgyűlés. A szatmári főszolgabírói állás betöltésével a jelölő bizottságba Kende Zsigmond, Luby Géza és Madarassy választattak meg, a főispán maga részéről gróf Teleky László, Kölcsey Antal és N. Szabó Antalt nevezte ki. Szavazatszedő küldöttség tagjaivá: elnökökké Szintay Kálmán és Papolczy Béla, tagokká Adler Adolf, Madarassy Gyula. Nonn Gyula, Luby Béla, jegyzőkké dr. Luby László, Szintay Gábor, dr. Németh Béla és dr. Gyene Pál lettek megválasztva, illetve kijt lölve. A jelölő bizottság az állásra elsősorban Kovács Sándor erdődi főszolgabírót, má- sodsorban Galgóczy Árpád csengeri szolgabirót a legjobb és legszebb konyhaiéi- szerelési és vasára cikkek, melyek szolid, olcsó árak mellett kaphatók: FRIED SAMU vaskereskedésében Nagykároly, Gr. Károlyi-tér.
