Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-01-01 / 1. szám
Nagykároly, 1909. január L. 1. öfeám. ‘JIO i 2 III. évfolyam. KÖZÉRDEK ÉRMELLÉK. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 16. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: Előfizetési árak : Dr. BISITZ BÉLA Helyben házhoz hordva egy évre 6.— kor. félévre 3.—- kor. a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ ;| Vidékre postán küldve egy évre 7.— kor. félévre 3.50 kor. szerkesztője. | Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős SIMKÓ ALADÁR. szerkesztő jogosult. Kérelem előfizetőinkhez ! Jelen számunkkal III-ik évfolyamba \ léptünk. Lapunk, a földbirtokosok, kereskedők és ivarosok sajtóorganuma, Nagykároly és az Érmellék társadalmának érdekeiért \ lankadatlan buzgalommal és lelkesedéssel harezoló hetilap, mint eddig, ezután is kö- j telességének fogja tartani, hogy odaadó hévvel, mindig a közérdeket tarka széni előtt, feltárja mindazon hibákat, amelyek a földbirtokosok kereskedők, iparosok és álta-l Iában az egész társadalom érdekeit vészé-! lyeztetik. Kíméletlenül fogunk küzdeni továbbra, is a nemes és szép eszmékért, lefogjuk rán- \ tani mindenütt a leplet, ahol az igazságtalanságnak és szabálytalanságnak jutunk nyomára. Ne tévesszük azonban ezt össze szenzáczió hajhászással, ezt eddig is ostoroztuk és ezután is ostorozni erkölcsi kötelességünknek fogjuk tartani. Lapunk pártérdeket nem szolgál, tehát kizárólag a közönség érdekeit védi. Bizalommal lépünk az újévbe, mert eddigi tevékenységünkből meggyőződhettek olvasóink arról, hogy czélunk csakis a közjó előmozdítása. Tisztelettel kérjük mélyen tisztelt előfizetőinket az előfizetés szives megújítására. Lapunk előfizetési ára: Helyben évi ti korona. Vidékre évi 7 korona. Szives pártfogásukat kérve, vagyunk:- kiváló tisztelettel A „Közérdek“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Ujesztendő. Nagykároly, 1910. január 1. (S.) Vig zene zendül, pohár összecsendül. . . azután egy pillanatra csend, mélységes, Iczatos csend, a lámpák kialszanak s mig ó-esztendő végső vonaglással kimúl, tüzes Sággal, perdülő könnyedséggel megszüle- az újesztendő, az llr -Jézus Krisztus szü- sét követő 1910-ik. . A végső akkord tehát vig. Úgy mint minden esztendőnél. Ellentétben az emberi elmúlással, hol a kit.ige....telő halál, szomorúság s bánat között költözik be a gyászházba. A szilveszter esti vidám hangulat még bennünk vibrál, mikor a most született uj- esztendő horoszkópját kutató szemmel kémleljük. Midnyájan szeretnők tudni, hogy vájjon ez az ujesztendő mit rejt méhében, vájjon több vigság s kevesebb szomorúság vár a szenvedő, a kiizködő, a létért folytatott nehéz barezokban elernyedt, elványadt emberiségre. A jövő előttünk mély rejtély marad s, csak a múlt az, mely kevés örömet magában foglaló történetét szemeink elé tárja. Bizony, bizony kevés jót nyújtott az elmúlt esztendő a magyarnak. Nincs miért visszakivánjuk, nincs egyetlen mozzanata, amiért visszasóvárogjuk. A régi latin közmondás ugyan azt tartja, De mortuis nil, nisi bene“. A halottakról vagy jót, vagy semmit se mondjunk, de ez esetben el kell térnünk az udvariasság e szentelt paragrafusaitól s szemtől-szembe mondjuk az elköltözöttnek, hogy senki som sajnálja, senki sem várja vissza, örömmel láttuk eltávozását. Aid csak bánatot vetett s szomorúságot aratott, az ne számítson az emberiség elnézésére. Az 1909-ik esztendő nem volt örömteli s igy elmúlásakor még csak azt a szerény búcsúztatót sem nyújthatjuk, mely minden jöttét léleknek elköltözésekor kijár. Jött, nem hozott semmit s amit elvitt, az csak a bánat s szomorúság volt. Ki fogja sajnálni tehát s ki kívánja vissza ? Elment, hogy helyet engedjen az újnak, a frissnek, a reménységgel teli, üde fiatalnak. Mind nyálán hisszük, reméljük, sőt bizonyosra vesz- szük, hogy az ujesztendő mindenben felül fogja múlni az elmúltat, több örömet, kevesebb bánatot s szomorúságot hoz a mi szerencsétlen, elsanyargatott országunk népének. S a remény, mely az emberek szivében, mint az örökmécses a szentélyek belsejében ki nem hunyó lánggal ég, e remény táplálja bennünket, e remény adja a vigaszt s nyújtja a kitartást a további küzdelmekhez.- Ember küzdj és bízva bizzál! A költő látnoki erővel biztatja embertárTÁRCA. Domine. Irta : Kabos Ede. A „Közérdek“ eredeti tárczája. Temetés után a törzsasztal körül a legfájdalmasabb arczokról beszélgettek. A fiatal biró úgy találta, hogy az özvegy fájdalmas arczá- nak emlékét az idő nem moshatja ki leikéből. A műkereskedő meggyőződéssel hirdette, hogy a nők fájdalmas arczával férfifájdalom nem mérkőzhetik. Vagy milyen durva és szegényes mappa a Jób arcza az istenyanya vagy Niobe arczához képest. Az újságíró a sok megjegyzésből megcsinálta az axiómát, hogy : „az asz- szonyi arcz finom, reszkető hullámain, mint tótükrön a holdfény, százszor feltámad, elhal és tovább vibrál a fájdalom.“ És valamennyien megegyeztek, hogy a férfiarcz rejti, az asszony- arcz hivalkodva állítja, ki a fájdalmat. Csak Sárkány, az épitész, volt más véleményen. — A legfájdalmasabb arcz, amelyet valaha láttam, a domine arcza volt. A törzsasztal a domine történetét várta és Sárkány egy korty feketekávé után belefogott a történetbe. — Vagy huszonöt esztendővel ezelőtt, amikor a budapesti utczákon első találkozásom I volt a nagy nyomorúsággal, egy napon levelet kaptam Temesvárott lakó apámtól, hogy tönkrement, nem bírja tovább a nyomorúságot és családostul elköltözik Szatmárra, ahol egy módosabb testvére lakik. A levélben egy ötforintos volt göngyölve útiköltségnek, hogy menjek előre Szatmára, ahol mégsem kell majd koplalnom. A gimnázium hatodik osztályát jártam, már januárban voltunk s évközben kellett kimaradnom, de nem voltam szerelmes a nyomorúságba, hát nem is haboztam. Január második felében már Szatmáron voltam, ahol nagybátyám még aznap beíratott, hogy egy órát se veszítsek. Hideg, havas délután volt, amikor először mentem uj tanulótársaim közé. Az osztályterem szegényes, alacsony, téglapadlós volt, a fiuk pirosak, szürkeruhásak, nagyon sok köztük magyar parasztruhás. A pesti uras iskola után úgy éreztem magam, mint aki palotában lakott és először vetődik falusi parasztházba. Az iskolát rossz szagunak, a fiukat parasztoknak találtam. Ok azonban jókedvüek voltak és keveset törődtek velem, aki az utolsó padban helyezkedtem el. Egyszermásszor megbámultak, mintha azt nézték volna, lélekzik-e az ember akkor is, ha ilyen rettenetesen sovány, — de egyik sem szólt hozzám. Amikor két órát csengedtek, egy fiú szaladt be a folyosóról s azt mondta : — Jön a domine. Pesten mi nem szólítottuk igy a tanárunkat s első pillanatban nem is tudtam, hogy ki az a domine. De nagy csönd lett az osztályban s a hirtelen csönd minden iskolában a tanár közeledését jelenti. A domine bejött és inkább fáradtan, mint kíváncsian néztem. Egy kicsit mindig a mellére lógatta a fejét, amelynek árnyékából egy aránytalanul erős orr és két mély szem világított ki. A legfeltűnőbb rajta talán a szája volt. Sohasem láttam vékonyabb ajkakat s azokat folyton összepréselte. Amikor már azt hittem, hogy jobban már nem préselheti össze, egyszerre nem is voltak ajkai. Befelé fordultak s a szája olyan lett, mint egy százesztendős anyókáé. Pedig nem lehetett még öreg a domine, szép, fehér, erős fogai is voltak s a hangja egy fiatal, boldog, jókedvű férfi bársonyos baritonja volt. Egyébként szűkszavú, csöndes beszédű, tekintélytartó embernek látszott a domine s hogy a diákjai egyszerűen dominónak szólítják, talán csak titkos bizalmaskodás volt, amiről ő nem is tudott. Az első öt perezben annyit tudtam meg, hogy a domine a latint tanitja, hogy ezen az órán Írásbeli lesz s hogy a Kolmárból véletlenül olyan feladványt jelölt meg fordításra, a melyet mi a pesti gimnáziumban már fordítottunk volt. S nekem nem volt meglepetés, amiNagykároly, Deák-tér 12. sz. Egy tanuló fizetéssel fevétetik. Gózner uridivat- és női pipere-üzletében vásároljunk.
