Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-25 / 52. szám
KÖZÉRDEK 4 leti szellem varázshatását, mely erőt önt a gyengébe, hitet és bizalmat a kételkedőbe, lelkesedést a közönyösbe, mely összeforraszt bennünket egy testté, egy lélekké, egy akarattá, mely minden akadályon keresztül esik, egy célt ismer, azt, hogy minél előbb feltüzhesse a modern községi közigazgatás uj épületére a győzelmi zászlót, mely egyszersmind hirdetője lenne a községi jegyző anyagi, erkölcsi és lelkiismereti felszabadulásának, egyéni és polgári szabadságának. A második irányú megfigyelésem vonatkozik a barátainkra. Mondhatom, hogy számra nézve még kevesen vannak, de ez a kevés számú barátunk előkelő és befolyásos közállásánál, de különösen egyéni qnalitásánál és súlyánál fogva ránk nézve már oly nagy nyereség, hogy az ő támogatásuk és az ő segítségük már a nyilvánosság előtt is kétségtelenné teszi a mi reformtörekvésünk tisztaságát, becsületességét és jogo sultságát, mely méltó mindazoknak támogatására, kik egységes nemzeti alapon, a gazdaságilag önálló és erős magyar jog- és kulturállamnak kiépítését célozzák. Az előkelő állású állami hivatalnokok, a vezető törvényhatósági tisztviselők és az országgyűlési képviselők sorából kerül ki ügyünknek nehány igazi barátja, kiknek élén áll dr. Benkó Albert Jász-Nagykun Szolnokmegye nagynevű alispánja, ki szivvel-lélekkel igazi, őszinte barátja, munkatársa a közs. jegyzőnknek. Ha dr. Benkó Albert alispánt halljuk beszélni a jegyző és a községi közigazgatás mai állapotáról, a községi jegyző hivatásáról, a jegyzői állás fon tosságaról és jelentőségéről, a reformtörekvéseink jogosultságáról, akkor elfelejtjük a múlt minden keserűségét, a jelennek minden nehézségét és jogtalanságát, uj erőt önt belénk, mely arra ösztönöz, hogy folytassuk a küzdelmet bátorsággal és a biztos siker reményében. Úgy lelkesíteni, bátoritani, öntudatra ébreszteni, mint dr. Benkó Albert, csak az tud, ki ügyünkkel, eszméinkkel, érzelmeinkkel, törekvéseinkkel egybe van forrva, egybe van olvadva. Istenem, adjál 63 olyan jóbarátot és az ,,ázsiai“ magyar köz- igazgatásból mintegy varázsütésre modern, életerős magyar kultúrintézmény lesz. Midőn hálatelt szívvel megemlékezünk igazi jó barátainkról, bizunk abban, hogy az önbecsülés és az ügyünk igazságában rejlő erő és hatalom, rövid időn belül jelentékeny mértékben meg fogja szaporítani azoknak számát. Adja Isten, hogy úgy legyen. Végül még néhány pillanatnyi türelmet kérek, hogy az orsz. központi jegyzői egylet vezetőségére vonatkozólag tett megfigyelésemet is — dióhajba szorítva — ismertethessem. Az orsz. központi jegyzői egyletnek vezér kara, élén az elnökkel, mély tiszteletben és határtalan bizalomban gyökerező nagytekintélylyel torára. Emlékszik még keetek tizenhat esztendő még nem igen idő; kétszer voltak hivatalos vigasságba, most megjöttek hívatlanul a gyászba. Köszönöm is kietek, kelméteknek, hogy igy egybegyülekeztek, bátor lett volna már ily félére kelméteknek máskor is alkalma, hiszen úgyis tudják untig. Csakhogy nem igy nagy hadával, csupán kettesével, hármasával halál- verejtékes kinkórságom ágyát selyemrokolyákkal, selyemkeszkenőkkel vetegetni jártak, mint a keringelő varjak, Bogár csirt sirolni ugyan megsorjáztak. Hallod-e Sárikánk — szólították sorban — nini mit szóllasz te ? Apadj meg, higgadj meg, Uram s jó Teremtőm még az eszét veszti. Nincs minek higgulnom. Vesztették eszemet, lopták a szivemet, cifra selyemcafatokkal verték meg szememet asszonyanyám, szülém s mind akik itt ülnek. Szikes irtoványban gyönyörködök toros vacsorára gyülekezett hada, adom a rongyokat, selyemcafalokat, — gyöngyvérem egyemet, szépséges fiamat adja kendtek vissza ! Ugy-e de nem tudja ? Irtó kapavágás kendtek kézállása, égevény sütővas a szava járása; termő búzaföldem hiába sarjazott, de ugyan hiába. Egyetlen hajtásom, szép sudár jegenyém emberfi korában törött le derékban, nincs csak egyetlen is, aki kipótolja, kelmetek balbüzös vad lehe mind kipusztitotta. Hej, aki adta búszos lélekvesztők condra népe, el, ki innen, menjen kigyelmetek, hagyja ezt a házat csöndes magányára, soha se is lépjen küszöbje tájára I Azzal hirtelenjén rohant a szekrényhez, feltárta ajtaját s szórta ki belőle a sok drága ruhát, szikrázó szemekkel, lángoló orcával: Királyszin kendőmet fiammal temettem, a többit meg temetem kedtekkel s repült nyaláb számra bir, mely gyümölcse annak a bölcs mérsékletnek, higgadtságnak, meggondoltságnak és finomságnak, mely kiváló tulajdonságok jellemzik az egylet ügyeinek vezetését. Ezen nagy tekintély által elbűvölt túlnyomó többség tapsviharának imponáló alakjában szerez érvényt intencióinak az elnökség ; ugyancsak ezen nagy elnöki tekintély alkalmas arra is, hogy vele játszva elhallgattassa az itt-ott kitörő har- ciasabb hangot, különösen, ha az esetleg némi ellenzéki irányú találna lenni. Most, bár az orsz. jegyzői karnak központi képviselete — mely pártokat nem ismer — általános céljaink és törekvéseink tekintetében egységesnek mondható, mégis annak kebelében észlelhető leginkább két árnyalat, melyek a kiviteli módozatok szempontjából térnek el egymástól. A harciasabb és a mind'g higgadt tempera- mentumu árnyalatok ezek. A mindig higgadt rész, mely a nagyobb számú, teljesen meg van elégedve szerepével és az egylet működésével; kötelességét annak han goztatásában találja kimeritettnek, hogy az egylet működése iránt csak kizárólag a hálatelt elismerés egyhangú és egységes érzelmével tartozunk ; aki ellenkező, vagy eltérő véleményen mer lenni, az már bizalmatlanságot tanusit az elnökség iránt, felforgató és inegbizhatlan. Lehet nagyon okos, még idővel célhoz vezető is a higgadt mérsékletit irány, de energia, lélek, u. n. osztályöntudat, önbizalom és akarat kevés van benne, inkább a korától való félelem látszatávól bir. Vagy pedig—és erre a gondolatra elszorul a szivem — azért kell olyan lassan haladni, mert a vezetőség számtalan szomorú tapasztalatok árán tudja, de az egész testület reputációja érdekében erkölcsi kötelességből lep lezi és titkolja, hogy az orsz. jegyzői kar szervezettsége még nem érte a fejlettségnek az erkölcsi felemelkedésnek azon fokát, mely minden megbizhatlanságot kizárva, oly szilárdan meg van alapozva, hogy annak hordképessóge kiállja a harcnak legnehezebb megpróbáltatását, hogy a szervezettségitől még hiányzik a szolidaritás, mely nélkül pedig nincs egységes akarat, nincs egy séges cselekvés, nincs bizalom, nincs siker, nincs haladás. Azzal a benyomással és meggyőződéssel jöttem el az orsz. központi egylet legutóbb tartott közgyűléséből, hogy a tarthatatlan helyzet nyomása alatt is igazságunk tudatában nagyobb energiával, erősebb akarattal és mindenekelőtt magasabb fokú kötelességtudással, szolidáris alapon fejlesztési politikát kell követnünk a XX. század igényeihez mért magyar közigazgatás meghonosítása érdekében Ebben az irányban hatni kötelessége minden magyar jegyzőnek és ha minden magyar jegyző teljesiti az' e tekintetkendő, kötő, szoknya, rengeteg pántlika a gyorsan széledő torozók vállára, kinek meg fejére, kinek oldalába. Azután oda állt az ura elejbe: ember e kigyelmed vagy pedig nyulvakarcs, rezzen kié kigyelmed az asszonyi szótól vagy pedig dobbant rá? Hej, ha ember lett vón kelmed nem pediglen nyulfi, dobbantott vón kelmed, ahelyt, hogy megrezzent, búban volnánk ugyan jászos nagy bánatban, de vigaszunk volna egykét maradékban I Szép legény volt kelmed, derék szép szál legény, szava se volt hitvány. De magam sem voltam valami kivető, úgy mondta kigyelmed, mintha piros pünkösd napján rózsabimbó serked. Öleltem kelmedet két puha karommal, csókoltam kelmedet mézes ajkaimmal, kigyelmednek adtam édes menyországot, jaj, hogy abból mindig valami hiányzott. — Kelmed is hintette ezer tüzes csókját s egyre fizetgette boltok selyemrongyát, úgy, ahogyan mások kelmédnek meghagyták. — Ott van a sok ringy-rongy, van haszna kelmédnek ? örül kelmed akkor, mikor a legeslegeggyet, a legdrágább kincset temetőbe viszik, a sok selyemcafat marad örökösnek ? Királyszin kendőmet fiunkkal temettem, cifra rongyaimat utcára vetettem. Harminckét esztendő nem olyan nagy idő, a többit meg adja, ember legyen kelmed, az a jó Teremtő ; kelmed is ott van még szép férfi korában, gyönyörködhet még majd egy-két unokában. Két ölelő karpár kulcsolódik össze, két emberi ajak csók csattanás után fogadásra mozdul : fogadom Istenre, egyetlen gyermekünk tova szállt lelkére : ember leszek s anya; múljon el mi velünk a királyszin kendő s bujál- kodó selymek gyalázatdivatja.« 1909 december 25. ben reá háramló kötelességét, lesz siker, akkor lesz a községi közigazgatás a magyar nemzeti kulturállamnak legszükségesebb, legtermészetesebb és legtermékenyebb fejlesztő tényezője. A továbbiakban az egylet beléletéről és ez évi működéséről beszámoló jelentést tudomásul vették, azért az elnöknek köszönetét mond. Ugyancsak köszönetét szavaztak Benkó Albert jásznagykunszolnokmegyei alispánnak a jegyzői kar iránt tanusitott jóindulatáért és erről őt jegyzőkönyvi kivonattal értesíteni határozták. Az elnöki jelentésből folyólag Zsigmond Elemér indítványára felirnak a központi egylethez, hogy az több Ízben tartson közgyűlést, mert a közgyűlés nagy és sokszor életbevágó fontosságú ügyeket tartalmazó tárgysorozata egy napos közgyűlésen nem tárgyalható le. 2., 3. A simontornyai és tamásii járási jegyzői egylet közgyűléséről felvett jegyzőkönyvet tudomásul vették. 4. Az 1908. évi számadást elfogadták s Kardos István pénztárosnak a felmentvényt megadták. 5. Az 1910. évi költségelőirányzatot megállapították. 6. Az 1910. évi számadás megvizsgálására Berényi Jenő elnöklete alatt Müller György és Molnár Dezsőt küldték ki. 7. A gyűlésnek igen érdekes tárgya volt Zsigmond Elemér gindlicsaládi főjegyző indítványa a községi jegyzők fegyelmi ügyének az egyleti elnök által való figyelemmel kisérése tárgyában. A javaslat s annak ideális megoko- lása a »mindnyájan — egyért« elvén épült fel. Alapját az összetartozandóság érzése és a meleg kartársi szeretet képezi. A megindult vitában résztvettek Purth Adolf, Schneider János, Zsigmond Elemér, Virányi Károly és Kardos István. A vita eredményeként kimondották, hogy a fegyelmi ügyek az elnök által figyelemmel ki- sérendők s amennyiben ez szükségesnek mutatkozik, a fegyelmi alá vont jegyző esetleg az egylet költségére jogsegélyben részesítendő. 8 Berényi Jenőnek a befizetett vármegyei adókról fizetési iv kiszolgáltatása tárgyában tett javaslatát elfogadták s ez irányban teendő intézkedésére a vármegye alispánját felkérik. 9. Az indítványok során Zsigmond Elemér tette szóvá, hogy a földmivelésügyi miniszter által kiadott Néplappal szétküldött »Népbarátja« cimü naptár a jegyzőket sértő közleményt tartalmaz. Felirnak az országos jegyzői egylethez, hogy ez a sérelem orvosolását kérje a földmivelésügyi minisztertől, esetleg a szerkesztő ellen tegyen megtorló lépéseket. Kardos István indítványára megkeresik a vármegyei egyletet oly irányú körirat kibocsátása iránt, hogy a jegyzők az országos egylet gyűlésein nagyobb számmal vegyenek részt. Délben a »Magyar király« szállóban közebédre gyűltek össze a gyűlésen résztvettek, melyen lelkes felköszöntőket mondottak Schneider János, Kardos István, Purth Adolf és Virányi Károly. Gödé Lajos ref. lelkész beköszöntője. Gödé Lajosnak, a szekszárdi ref. hívek uj lelkipásztorának, amint már megírtuk — küldöttség vitte fel a Kátai Endre esperes által megerősített választási jegyzőkönyvet, aminek folytán a szekszárdi hívek uj lelkésze megragadta az alkalmat, hogy a legelső vasárnapot mindjárt hívei között töltse. Vasárnap reggel érkezett Szekszárdra, itt a presbitérium fogadta nagy ünnepélyességgel. Az uj lelkész, a harangok zúgása között a parochiából a templomba ment, amely szorongásig megtelt hallgató közönséggel. A régi jó ismerősei, uj hívei közt megjelent lelkész beszédének alapigéit Máté 11. részének 2—6 verseiből vette. Hangja a meghatottságtól reszketett, mikor elkezdett szólani. „A meghatottságnak, az örömnek és aggodalomnak nem kicsiny mértéke fog el, mikor most megszólalok közöttetek, szeretett Hallgatóim, keresztyén Gyülekezet! Nem most vagyok először ebben az egyszerűsége mellett is kedves templomban, nem most hangzik itt fel először igénytelen ajkamon Istennek hatalmas igéje, nem vagyok idegenek között, hanem jó ismerősök, jó barátok, atyafiak körében, akiket eggyé tett velem a hit, a keresztyén vallás, a magyar fajszeretet : és most mégis valami uj, különös érzés tölti el egész valómat. Úgy érzem magam, mint egy kedves család körébe érkező vendég, akit a ház minden tagja a szeretetnek kétségtelen megnyilatkozásával vesz körül, a kicsinyek nyakába szőkéinek, megölelik, megcsókolják, miközben mosolygó szemük minden kérésnél érthetőbben
