Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-25 / 52. szám
2 KÖZÉRDEK 1909 december 25. És a léktelen nagyratörés ugyan mit találna Betlehemben, az alázatosságnak ezen színhelyén, hol semmi sem mu atja annak nagyságát, ki egy szegény kisded alakjában húzódik meg a jászolyban ? Fény, pompa, mind mi rabul ejti a nagyravágyó lelket, száműzve van onnan, hol a názáreti ács és az ó jegyese kerestek szállást maguknak. És mégis, mégis Betlehembe kell zarándokolnia a modern léleknek, hogy meglelhesse, amiért teremtve vagyon, a boldogságot. Ide kell jönnie, ha elfáradt a nagy tülekedésben, melynek neve: élet. Ide kell sietnie, ha kedvét szegte a békének hasztalan keresése. Itt kell magába szívnia azt a lelkületet, melyet az örökre megszentelt hely áraszt azokra, kik jóakarattal közelednek feléje. A társadalom egyénekből áll, a társadalom boldogsága pedig csak az egyének boldogulásán épül fel. Háborgó szivek nem lehetnek a béke palotájának építőkövei. Azt az eszmét, melyet Betlehem hirdet minekünk, nem pótolja sem az ágyú dörrenése, sem a meghasonlott embereknek véres szózata -a forradalom torlaszain, sem a testnek evangéliuma, mely élvezetet hirdetvén, romlására válik az egyes embernek éppúgy, mint a családnak. Lelkünk szükségét érzi annak, hogy néha-néha, kivált ilyen ünnepélyes alkalmakkor, magába mélyedjen és számot vessen saját magával. Ez a számvetés pedig arra a kérlelhetetlen és tagadhatatlan igazságra bukkan, hogy nem vagyunk boldogok, hogy társadalmi életünk tátongó örvény szélén áll, hogy az emberek makacs vaksággal inkább azt keresik, ami szivet szívtől elválaszt, hogy a gyülölség üli orgiáit az egyetértésnek romjai felett. Messiásra van szükségünk, az égi harmat után epekedünk. Pedig megvan a Messiás, karácsony a bizonysága. Csak volna értelmünknek kellő világossága, hogy megismerhessük, akaratunknak elegendő ereje, hogy ragaszkodjunk hozzá. Menjünk Betlehembe, ott van a modern embereknek is a Messiása. Jöjj oda, te szegény és elhagyott! Lelked vérzik a gondtól és nyomorúságtól, kétségbeesésed gyűlöletet takaszt szivedben azok iránt, kik nem osztályosai keserű kenyerednek, füled tárva van azon csábitó igéknek, melyek az t-rószak utján ígérik sorsodnak jobbrafordultát; még hazádat sem szereted többé, mert ót is felelőssé teszed tennen bajaidért. Ó jöjj Betlehembe, nézd, minő szegénység honol ottan, tekintsd a panasz nélküli türelmet, tanulj megbé- kiilni végzeteddel, merits uj erőt a küzdelemre, kezdj megint bízni magadban — és nem jöttél hiába Betlehembe. Jöjj oda, te gazdag, kinek szivét arany lakat zarja el embertársaid nyomorúsága előtt, ki a feleslegből sem juttatsz azok nak, kik híjával vannak a szükségesnek, ki könnyet nem látsz, panaszt nem hallsz : ott majd megtanulod, hogy jobb adni, mint elfogadni, ott láthatod, hogy szeretned kell azt az embert, kinek nyomorúságán úgy megesett maganak az Úristennek a szive, hogy egyszülött Fiátadta érte. Ott uj perspektívák nyílnak meg lelked előtt és a végzett jócselekedetnek ismeretlen édessége neked uj boldogságot, felebarátod lelkében irántad szeretetet, hálát és tiszteletet fog teremteni. Jöjjetek Betlehembe, ti haragosok is tanuljatok engesztelési attól, ki mgeszte- lésül jött az égből a földre. Kéz a kézben, zarándokoljatok oda és a ti lelketek is hallani fogja az angyalok szózatát, mely békét hirdet a jóakaratu embereknek. És nem leszen többé haragos indulat a kebelben, sértő szó az ajkon ; elsimulnak azok a hullámok, tmlyek sokáig, tán esztendőkig há- borogtak lelketekben. Jöjjetek oda mindannyian ti hitetlenek, kik az egy igaz Istent kivetvén szivetekből, saját szenvedélyeitek sokféle bálványának emeltettek benne oltárokat. Tánuljatok hinni, hiszen csakis a hit szemével láthatjátok meg mindazt, mit üdvösségünkre rendelt az Isten Betlehemben. Hit nélkül talány nekünk a karácsony ; a hit legkedvesebb ünnepünkké avatja O mi más volna az emberiség élete, minő kedvesebb volna a társadalom képe, ha esztendőnként legalább egyszer elzarándokolna Betlehembe s ottan maga is újjászületnék hitben és szeretetben I Nem üres szó, nem tartalmatlan fogalom a karácsony; varázserejét minden ember érezné, ha akarná I érezni. Ez lenne a legszebb karácsony: a megujhodott emberi társadalomnak szépséges karácsonya, melynek fáján a ragyogó gyertyák messze bevilágítanának a hétköznapi élet sivár éjszakájába, melynek ajándéka volna az, mit minden ember szivének minden dobbanása áhit: a békesség! A városok segítése. A folyó évi állandó költségvetésbe a törvényhozás két millió koronát vett fel a városok segítése címén, azzal a rendeltetéssel, hogy ez állami segély első sorban a városi közigazgatási tisztviselők illetményeinek rendezésére és javítására fordítandó. A politikai helyzet kuszáltsága folytán gróf Andrássy Gyula belügyminiszternek az a terve, hogy a költségvetésbe felvett ennek az összegnek a biztosítása, szétosztása és abból a tisztviselők egyénenkénti részesittetése törvényhozási intézkedéssel, »a városok állami segélyezéséről, valamint a városi tisztviselők illetményeinek s egyes szolgálati és jogviszonyaink rendezéséről« szóló törvénnyel történ- jé-c, ennek az évnek a folyamán keresztülvihető nem lévén, de másrészt a közérdekkel és a városok érdekével nem lévén összeegyeztethető az 1909. évre a törvényhozás által engedélyezett segélyösszeg kiutalványozásának a további függőben tartása, a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértőleg a 2 miliőt rendeleti utón osztotta szét. A két millióból Szekszárd r. t. városnak 10.000 korona jutott, mely összegről szóló utalvány a szekszárdi kir. adóhivatalhoz és a városhoz folyó hó 22 én érkezett meg. A segélyösszeg mikénti felhasználása tekintetében a miniszter felhívja rendeletében a város figyelmét arra, hogy a törvényhozás ezt az állami segélyt első sorban a városi közigazgatási tisztviselők illetményeinek rendezéséreés javítására szánta, nevezetesen, hogy ott, ahol a szoros értelemben vett közigazgatási tisztviselők és a hasonló állású állami és vármegyei tisztviselők illetményei között a városi tisztviselők hátrányára feltűnő nagy különbözetek mutatkoznak, az illetményeknek megfelelő kiegészítése az állami segély igénybevételével történjék. A fizetések és lakbérek megállapításánál a miniszter irányadóul kívánja tekinteni azt a tervezetet, amely a városok segélyezéséről készített törvényjavaslathoz készült. A rendeletben utasítás foglaltatik arra nézve is, hogy amennyiben a Város tisztviselőinek fizetéséről és lakpénzéről a közölt tervezetben mindent összesodró nyelve: Láje szüvikém, édös véröm,_ gyönyörű violám, te csak szépsé- gös vagy 1 Édös szüléd mikor tégöd megfogan- tott, fehér rózsát, piros rózsát hajnal táján csókolgatott. Harmatos az orcád, sejöm a szempillád. Kezikéid, lábikáid tündér körösztanyád mása, te magad meg vagy a hajnal, hajnalhasadásnak galambkacagása. Nevess hát, kacagj hát, mosolyogjon orcád mindétig, mig ezt a bíbort majd visellöd. Viseljed is ám hát édös gyöngymadaram, mert hát illik ám a bibor szörnyen szépön hozzád, azután meg aztán van is birtok, jószág, amiből kitellik ; éljed világodat uraddal úgy, hogy hát soká szépön cifra lőhess, úgy térítsd dolgodat egy-két esztendeig. Másik- meg rá kezdi: Láje te Sárikám, mégis hát asszony lőttél, nini pedig urastól gyerökszörbe mönnél, éppen mint én. Ládd-e, neköm se emelte édös szülém a csöröglő sátort jó pár esztendeig, deisz’ bíborom se vetém le biz’ addig. Azután meg aztán, ha már nem töhettök máskép, ölégségös löszön a Bogár Palika vagy mi nevét adjátok majd rája. Harmadik se p henteti nyelvét: Már biz’ úgy is, lám csak nem tagadi meg a sárközi vérét; édös szülém, de meg szülikém se látták vón jó szömmel, ha mint a fiastyuk járok a faluba ; nem is szép az, aztán még csak játszóra se möhetnék. Asszonyanyáméknak is csak ögykéje az uram, magam se vagyok más. Ajje, — pörgeti ismét más, — nemcsak az van abban, édös apám uram harmadmagával osztozkodott, oszt im lám alig is, hogy lélekzünk, mert már most, hogy az édös uram * Deák Sárit készítik az esküvőre. Rendez- tető öreg szülék, öltöztető szép menyecskék boszorkányos babonája vegyül be a készítésbe : Imhol ez a háromszálas vörös fonál ; kerítsétek ünge alatt csípőjére. lm itt meg a háromágú istenfája, ezt meg oda helyezzétek kebelére. Nesze Judit, ez a galagonyafáról szedett három tüske, ezeket meg tűzzed oda szive fölé az ün- gébe, kettejét tűzd heggyel alá két szélsőnek, harmadikét hegyével föl, középsőnek. — Így azután mindenféle kötéseket távoltartó bűvjó- szaggal kötözgették, megtűzdelték, keritgették s csak még aztán öltöztették selyembe, bíborba, ragyogóan színes esketőruhába. Mikor a szépséges menyasszony kikerült j az öltöztetők gondos kezeiből, azután Bötös ! Mihály uram ő kigyelme csakúgy véletlenül toppant a kisházba, menten lekapta a süvegjét, mintha valami gyönyörű istenasszony bálvány- képe állana előtte. No leányom, — imigy szóla — életömnek fája hullatta virágját, hallom ágán varjú káro- gását, de biz’ Isten engöm úgy segéljön, tégöd láttomra vissza sóhajtom a régi legénységöm. Hát biz’ ez, vén ember szájából nagyságos dicséret. Sárika orcáin piros rózsa égett, Égett is, lángolt is, mert a vőlegénynek tisztes násznépsége, Bötös Mihály mögött ott állott előtte. Haj, de az öregek babonás intése, Sárikát még a szentegyházba is elkísérte. A szentegyház küszöbén hazafelé jövet, egyik hosszabbik lépése az uráét előzte, másikát meg lassan rö- videbbre fogta, hogy hátra maradva : asszonyi parancsszó igy legyen majd első ... no meg az utolsó. De a babonának itt sem szakadt vége. Mikor költöztettek délutánra ura hajlékába, három hosszú vasszeg volt már ütve a kapufélfába. Azután meg végig kellett sétálnia egy-két kötött szájú zsákon, hogy ne legyen még Istenáldás . . . legfölebb csak a jövő nyáron. Ilyen csudálatos ősbabonák leple alátt ké- szitgetik az öreg szülék a menyecskeéletre. — Mert hát sajnos, ami sajnos, a mi Sárközünkben, hogy a menyecskeeletnek az édes természettől elfordult törvénye vagyon. Sárikát is hajtogatják ez alá a törvény alá, aminek, ha egyszer aláhajlott, bizony vissza nem pattanik ; nyűge, terhe rajta halálos holtáig. Sárikát a násznép elől hajnalhasadtakor kisérték az újra öltöztető kis házba. Most változott által menyecskévé az öreg szülék, meg az öltöztető asszonyok keze alatt. Felkötötték a finom fekete fátyolra fehérszállal remekbe hímzett menyecske főkötőt; azt a leplet, mely csak a fejtetőt fedi és álomra térve sem kerül le onnan. Ez az asszonyságának örök jelvénye. Körül csavarták aztán az álla alatt, a fejtetőn át, a főkötő fölé az ősi bíbort. Ez az a hosszú fehér fátyolszerü szövet, melyet csak addig szabad diszül viselnie, miglen anyává nem lett ; ez a fiatal menyecskének alig egy esztendőre való jelvénye. Végezetül befödte a gömbölyű kebleket a sárközi vérség harmadik mutatója, az a kendő, az a ragyogóan szép királyszinü selyemkendő. Hát bizony közbe-közbe, mikor igy diszit- gették, meg-meg pörgött a tapasztalt szülék
