Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-20 / 47. szám

A KÖZÉRDEK 1909 november 20. a gyermeksereg Papp Gizella vezetése mellett felmutatott. A ritka óvónői tehetség a vidéken is hírre kapott. Szekszárdon is — alig 8—10 nap alatt — párját ritkitó előadást rendezett. Jól esett látnunk tehetséggel párosult szorgalmát. Idő előtt, idő után lelkesedéssel vonta maga körül a kicsiny gyermekeket s kitűnő sikerrel tanította őket. Egyes vizsgáin óvodája nemcsak a játékok sokféleségével, de számtani és egyéb kérdésekre való sikerült feleletekkel is kitűnt. A gyermeknevelés szépsége, fontossága, hatása az jő óvodájában összpontosult. A kis gyermekek a legnagyobb örömmel vonzódtak hozzá s tanul­tak tőle nemcsak óvodai dolgokat, játékokat, de megtanulták tőle a felnőttekkel szemben köteles tiszteletet, vallásos és hazatias dolgokat s velők ilyen lelkületet is! A községi iskolaszék az óvónő nemes tevékenységét állandó elismeréssel és köszönettel honorálta. Mivel Dunaföldvár köz­ség képviselőtestülete át van hatva a gyermekneve lés fontosságától, ezért tüntette ki egyhangú hatá­rozatával távozó, lelkes, tevékeny és érdemek­ben gazdag óvónőjét, kihez hasonló a községben még aligha volt. Vajha az utódja igazi utód­lenne. Crassus Gödé Lajos s lelkész meghívása. A szek­szárdi református egyház hivei, amint már meg­írtuk, a liorzsák Endre halálával megürült lel- ké8zi állást Gödé Lajos budai segédlelkész meg­hívásával töltik be. Az erre vonatkozó meghívást már be is terjesztették Kátai Endre espereshez, A reformátusok zsinati törvénye bizonyos torma- ságokhoz köti a lelkészi állásnak meghívás foly­tán történő betöltését. így Kátai Endre esperes el nők lésével a Dömök Péter kiérdemült esperes és Kovács Seb. Endre világi tanácsbiróból álló bizottság e hó 18-án bírálta el Szekszárdon, hogy a meghívás rendben történt-e, illetve, hogy a meghívandó lelkész képesítése s választhatósága tekintetében nincsen-e kifogásolni való. Mivel a törvényben előirt szabályok betartattak s Gödé Lajost képesítése s felsőbb hatóságai által kiállított dicsérő bizonyítványai a meghívásra érdemesítik, a bizottság a meghívást rendben levőnek találta s ehhez képest a lelkészválasztás határnapját Kátai Endre esperes e hó 28-ára már ki is tűzte s a választás formaszerü meg- ejtésére Dömök Péter kiérdemelt esperest és Hagyinássy Károly világi tanácsbirót küldötte ki. A lelkészválasztás határnapját most a kö­vetkező vasárnap a szószékről is kihirdetik. Szavazás azonban csak akkor lesz, ha azt esetleg 10 egyházi tag írásbeli utón kérelmezi. — Egy szekszárdi nagy ipari vállalat. Lázas munka folyik a Molnár-féle nyomdai ipar részvénytársaság üzemhelyiségében. Félév óta nappal és éjjel is erősen foglajatoskodnak, hogy a sok megrendelésnek eleget tehessenek. A részvénytársaság főleg reklám céljára szolgáló naptárak gyártására rendezkedett be, úgy hogy e téren nemcsak Magyarországon, de odaát Ausztriában is alig akad versenytársa. A cég már mintegy másfél hónap óta nem is igen fogad el megrendelést, mert lehetetlen — mielőtt ki nem bővítik a gyártelepet — hogy a sok megbízásnak eleget tegyen. Eddigelé 150 ezer koronánál több a megrendelés csak naptárakban s az a vigasztaló, hogy ebből körülbelül 65 ezer korona ára Bécsbe készül s ezen kívül is nagy mennyiséget szállít a cég Trieszbe, Lembergbe s más nagy városba. A Molnár féle iróalzatból eddigelé 2000 jegyző tett megrendelést. A gyár berendezését a múlt héten Bezerédj Pál selyem­tenyésztési miniszteri meghatalmazott is megszem­lélte s nagy dicséretének adott kifejezést a látottak felett, mert őt is meglepte a gyors, szinte hihe­tetlen mérvű fejlődés, mi itt rövid egy év alatt tapasztalható. — Képviselőink köréből. Madi Kovács János a paksi kerület országgyűlési képviselője, f. hó 15 én részvett a Tapolczán rendezett népgyülé- sen s ott beszédet tartott, a népgyülés után adott banketten pedig Batthanyi Pál gróf, főispánra mondott nagyhatású felköszöntőt. — A pécsi püspök Bonyhadon. Szekszárd- ról menet a város fogatán hétfőn délben Bony- hádra érkezett Zichy Gyula gróf pécsi püspök, akit Fent Ferenc dr. szekszárdi plébános, dr. Szentkirályi polgármesterrel együtt oda is elkí­sért. A plébániaiak előtt Eibach Ödön hitköz­ségi elnök, Jozgits János dr. plébános, Szepessy Kálmán községi főjegyző fogadták a püspököt nagy0bb közönség élén. A plébániaiakból a püspök a kath kör helyiségébe ment, ahol Weber Tános orsz. képviselő üdvözölte a püspököt, aki hálásan köszönte a szives fogadtatást. Ezután látogatásokat tett a püspök Perczel Dezső nyug. miniszter, Osztrich Mihály kir. tablabiró, Szent- iványi Miklós főbíró, Hagymássy Zoltán dr. szolga- biró, Schwetz Antal dr. iskolaszéki elnök, Eibach Ödön hitKözségi elnök, Szepessy Kálmán nagy községi főjegyző és Streicher Benő családjainál. Délben Jozgits Jánosnál volt ebéden, hol a fent elősoroltakon kívül Kardos Kálmán nyug. főis­pán, Rausz Alajos cikói plébános is megjelentek mint hivatalos vendégek. Délután a püspök a zárdába ment, hol megható fogadtatásban része­sült. A kápolnában való rövid ima után meg­nézte a nővérek lakását, a polgári leányiskola minden osztályát, a könyvtárt, szertárt, a kertet, a szegényházat s majdnem mindenkihez volt egy- egy szeretetteljes szava. Ezután a püspök vasú­ton elutazott. A plébánia-házban levő összes ven­dégek kikisérték a vasúti állomáshoz. — Pályázat. A pénzügyigazgatóságnál több pénzügyőri vigyázói állásra pályázat van hirdetve. A kérvények 1910. évi január hó 10 ig nyújt­hatók be. — Meghalt katona. Nedanovic Trigun 23 éves kusonjei horvátországi közkatona Tolnán tífusz­ban megbetegedett s gyógykezelés végett beszá- litották a szekszárdi kórházba, ahol f. hó 14-én meghalt. Temetése f. hó 16-án ment végbe, azon bajtársai is részt vettek. — Fényes esküvő. Vettük a következő értesítést: „özv. jobaházi Dőry Jenőné szül. jobaházi Dőry Mathilde örömmel tudatja az ő, valamint néhai jobaházi Dőry Jenő fiának, joba­házi Dőry Hugónak, draskóczi és jordánföldi Ivánka Illyvel, draskóczi és jordánföldi Ivánka Oscar cs. és kir. kamarás és neje liptószentiváni Szent-Iványi Janka leányával f. hó 23-án d. e. 11 órakor, Budapesten az egyetem templomban történendő egybekelését. Tüske, 1909 november havában.“ — A menyasszony szülői hasonló értesítést bocsátottak ki. — Postakiadói vizsga. Tamaska Károly sikerrel letette a postakiadói vizsgát. — A csendörség köréből. Wachsmann Vilmos százados, szárnyparancsnok szabadságra ment, helyettesítésére Kunosy Bé(a hadnagy, ta másii szakaszparancsnok vezényeltetett ki. — Soltész Sándor szekszárdi szakaszparancsnok Budapestre a lovagló tanfolyamra vonult be. — Hazay Elemér hadapród szemlét tartott a szek­szárdi szakasznál. — Jegymegváltás. Gróf Apponyi Sándor arangyapjas, vbtt. és neje az e hó 10-én tartott nő­egylet theaestély alkalmával jegyét 10 koronával váltotta meg. — Uj helyiség a paksi főszolgabírói hiva­talnak. Paksi tudósitónk írja. Simontsits Elemér alispán Tóth Henrik államépitészeti főmérnök kíséretében e hó 15 én megtekintette a Kiss Pál és Madi Kovács János féle házakat. Ezek egyikét a vármegye a paksi főszolgabirói hivatal számára akarja megvásárolni hivatalalhelyiségül s a fő­szolgabirói lakásul. — Eljegyzések. Dr. Krausz Emil ügyvéd, tartalékos csász.és kir. tüzérhadnagy Székesfehérv.- ról eljegyezte Rabinek Pál takarékpénztári vezér- igazgató és neje szül. Breuer Berta Gizi leányát Paksról. Hofmeister Frigyes Zombáról eljegyezte Szokolics Mariskát Bonyhádról. Pongrácz Lajos bátaszéki gyógyszerész el­jegyezte dr. Haidekker Károly ügyvéd, a somogy- megyei takarékpénztár jogtanácsosának leányát, Gizikét Kaposvárott. — A püspök utazása. Zichy Gyula gróf, megyéspüspököt Szekszárdra utazása alkalmával Decsen és őcsényben szép fogadtatásban része­sítették. Decsen Kommandinger Kálmán községi főjegyző, őcsényben Simrák László tanító üd­vözölte szép beszéddel a főpásztort. Az őcsé- nyiek szép transparentet is készítettek a püspök tiszteletére. Szekszárdról a püspök 15-én x4l0 órakor a város négyes fogatán utazott el Bony- hádra, ahova dr. Szentkirályi Mihály polgármes­ter és dr. Fent Ferenc apátplébános kisérték el. — Gyógyszertár eladás- Soós Károly báta­széki gyógyszerész ottani gyógyszertárát Pongrácz Lajos gádorosi lakosnak eladta. — Egyházmegyei bírósági ülés. A tolnai ref. egyházmegye időszaki bírósága f. hó 18-án, Kátai Endre esperes és Ágoston István világi tanácsbiró elnöklésével, Szekszárdon ülést tartott. A beadott felebbezés elbírálásával 4 presbiteri állás betöltésére uj választást rendeltek el. A fegyelmi bizottság Török László volt gondnok megsértése miatt egyik presbitert feddésre, ezen­kívül 50 korona eljárási dij megfizetésére ítélte. Az elitéit presbiter felebbezést jelentett be. A dunafoldvári tanitónő fegyelmi ügyének tárgya­lását későbbre halasztották. Felkérjük lapunk előfizetőit, hogy minden egyes lapszám elmaradását tudatni szívesked­jenek, bogy a m. kir. postaigazgatósághoz lapunk hiányos kézbesítése miatt jelentést tehessünk. — Főkönyvelő választás. A Bonyhádvidéki Gazdasági Bank igazgatósága a megüresedett titkár-főkönyvelői állásra Kreschka Gyulát, a Székesfehérvári Kereskedelmi Bank főkönyvelőjét választotta meg, ki f. évi december hó 2-án foglalja el uj állását. — Pótál lat vásár. A kereskedelmi m. kir. minisztérium Pincehely község kérelmére, f. évi december hó 7-ére pótállatvásárt engedélyezett. — Adomány. Zichy Gyula gróf megyés püspök, a szekszárdi róm. kath. óvodát és gyermekmenhelyet fenntartó egyesületnek az építéssel felmerült költségei fedezésére 300 kor. segélyt adott, amelyért ezúton is hálás köszönetét mond az egyesület vezetősége. — A gyolcsosok árulási joga. Az állandó üzlethellyel biró kereskedőknek régi panasza az, hogy a gyolcsosoknak biztosított kedvezménnyel való visszaélés nekik, akik a város közterheihez busás összeggel járulnak, tetemes károkat okoz. A kereskedelemügyi miniszter f. évi 38045. sz. határozatával most kimondotta, hogy a felvidéki házalók csak abban az esetben jogosultak a heti vásárokon kirakodni és árulni, ha a házalást községről községre és házról házra járva gyako­rolják és igy az utjukba eső községekben éppen hetivásárt találnának s hogy azokat a házalókat, akiknek házaló könyvéből kitűnik, hogy a köz ségröl-községre és házról házra járás mellőzésével tisztán vásár látogatásra szorítkoznak, a ható­ságnak jogában áll a kirakodásban megakadá­lyozni s őket a vásártérről eltávolítani. — Aszfaltozás Dunaföldváron. Amint írják, Dunaföldvár községben több háztulajdonos saját akaratából elhatározta, hogy a Kossuth Lajos- utcán s a község belterületén levő házak előtti téglajárdát aszfaltjárdával cseréli fél. Az aszfalto­zás igen szépen sikerült s ezzel a község fő utcája s egyéb részei szépségben, a házak pedig értékben sokat nyertek. Csodálatos, hogy éppen a „legszegé­nyebb háziúr“, a közalapítványi uradalom, az aszfaltozás láttára sem kapható semmi szépre, semmi jóra. Rozoga téglajárdáját ép most újra csak téglával reparáltatja, mig nemrégiben a község „főterének díszére“ egyik nagy bérházát szurkos papírral vonatta be. — Tolvaj iskolásfiuk. Thomayer Géza és Dely Gyula bölcskei tanitók a csendőrségnél panaszt tettek, hogy az iskolában levő bezárt asztal fiókjukból 5 korona készpénzt elloptak. A csendőrség megállapította, hogy a lopást két iskolásfiu, névszerint Pálfi Lajos és Sallai Lajos követte el. A tettesek a szekszárdi kir. ügyész­ségnek feljelentettek. — Halálozások. Váratlan gyászhir keltett vármegyeszerte megdöbbenést és mély részvétet. Rosmayer Paula, néhai Rosmayer Ferenc, a Szent Silveszter-rend lovagja és neje Schvarc- kopf Borbála leánya, Budapesten, f. hó 13-án elhalt. Mindenki erősnek, egészségesnek ismerte, csak a beavatottak tudták, hogy súlyos kór támadta meg, amely gyorsan el is ragadta. Holttestét Tolnára szállittották s itt nagy pom­pával és az egész község őszinte részvéte mellett, f, hó 15-én helyezték örök nyugalomra a kath. temetőben levő családi sírboltban. A korán elhunyt urhölgy haláláról a következő gyászjelentést vettük: «Alulírottak úgy a ma­guk, mint az összes rokonság nevében fáj­dalomtól megtört szívvel jelentik, hogy szeretett jó testvérük és drága jó nagynénjük, Rosmayer Paula, folyó hó 13-án éjfélkor, áldásos élete 41. évében, hosszas szenvedés és a haldoklók szent­ségének felvétele után, az Urban elhunyt. Drága halottunk hült tetemei folyó hó 14-én délután 3 órakor fognak IV. kér., Veres Pálné-utca 34. szám alatti lakásán a róm. kath. anyaszentegy- ház szertartása szerint beszenteltetni és Tolnára szállítva, folyó hó 15-én délután 3 órakor az ottani róm. kath. sirkertben levő családi sír­boltban a boldog feltámadás reményében nyu- gidomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise­áldozat folyó hó 16-án d, e. 10 órakor fog a tolnai plébánia-templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Budapest, 1909 november 13 an. Adjon neki az Ur örök boldogságot! Rosmayer Ferenc, Rosmayer Jozefa férj. Gebhardt Imréne,

Next

/
Thumbnails
Contents