Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-09 / 41. szám

4 KÖZÉRDEK 1909 november 6 — Halálozások. A tolnavármegyei orvosi kar egy köztiszteletben állott régi tagját veszí­tette el. Dr. Láng Frigyes tb. vármegyei főor­vos, zombai körorvos hunyt el f. hó 4-én dél­után 7 órakor, egész váratlanul, Zombán, életé­nek 78, boldog házasságának 46 ik évében. Az elhunyt szép pályát futott meg, általános becsü­lésnek és szeretetnek örvendve. Orvosi tanul­mányainak végeztével előbb tanár lett az akkor még fennállott sárszentlőrinci algimnáziumnál, majd a gróf Sándor Móric — később Meter- nich-féle uradalomnak lett orvosa, mig évtize­dekkel ezelőtt Zombán telepedett le mint kör­orvos s azóta mint tb. vármegyei főorvos ott élt szerető családi körben. Temetése folyó hó 7-én d. u. 2 órakor lesz Zombán, az ág. h. ev. vallas szertartása szerint. Gyászbaborult csa­ládja a következő gyászjelentést adta ki: »özv. Láng|Frigyesné szül. Pesthy Irma a maga, valamint gyermekei: özv. Schaadt Gyuláné sz. Láng Irma, dr. Láng Margit és Gábriella és unokája Schaadt Margitka, úgyszintén összes rokonai nevében fájó szívvel tudatja a legjobb férj és gondos jó apának, nagyatya, szerető rokonnak, dr. Láng frigyes tb. vm. főorvos, zombai körorvosnak f. hó 4-én d. u. 7 órakor, rövid szenvedés után élete 78, boldog házas­ságának 46-ik évében történt gyászos elhuny- tát A megboldogult hült tetemei f. hó 7-én, délután 2 órakor fognak a zombai sirkertben, az ág. h. ev. vallás szertartása szerint örök nyugalomra tétetni. Zomba, 1909 november 5. Béke hamvaira.« Özv. Perczel Tivadarné szül. Mehrwerth Anna, Perczel Tivadar volt szekszárdi posta- és távirdahivatali főnök özvegye f. hó 2-án Szekszárdon elhalt. A boldogultat f. hó 4-én temették nagy részvét mellett. Schiffer Jakab nyugalmazott gazdatiszt, f. hó 2-án, 58 éves korában elhalt. Temetése f. hó 3-án ment végbe nagy részvét mellett. Az elhaltat özvegye, született Tauszig Róza és négy gyermekén kívül kiterjedt rokonság gyászolja. f leischmann Adolf döbröközi izr. tanító f. hó 2-án meghalt. — Vásár. A szekszárdi Erzsébetnapi or­szágos állat és kirakodó vásárt f. hó 15 én tartják meg. — Emlékünnepély. A szekszárdi polgári fiúiskolában fenálló Garay János önképzőkör november hó 5-én, minta nagy költő halála év­fordulója napján, emlékünnepélyt tartott, melyen Schubert János VI. oszt tanuló, az önképzőkör ifjúsági elnöke Garay János életéről és műkö­déséről felolvasott. Ezenkívül Engel Gyula IV oszt. tanuló Várady Antaltól Garay János em- kezete. Oláh Béla IV. oszt. tanuló Garaytól Szabaddá lettél, Fleischner Dezső III. oszt tanuló Garaytól, Ront, és Németh Árpád 111. oszt. ta­nuló Garaytól a Zarándok cimü költeményeket szavalták. Az ünnepély kezdetén az ifjúság a Hymnust, a végén pedig a Szózatot elénekelte. — Teaestély. Az Egyesült Szekszárd- Tolnamegyei Nőegylet sajat szegényei javára, folyó évi november hó 10-én és 24-en este, a róm. kath. olvasókör helyiségeiben zene, ének, szavalat és szinielőadással egybekötött tea­estélyt rendez, amelyre a meghívót gróf Ap- ponyi Gézáné, a nőegylet elnöke most bocsá­totta ki. Belépti dij személyenkint 1 korona. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetéseket és kül­deményeket a jótékony cél iránt való tekintet­ből, szívesen fogad az elnökség. Akik meg­hívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, az ein kséghez, illetőleg az egyesület alelnökeihez vagy jegyzőjéhez forduljanak. A 10-iki estélyen lesz érdekes műsor is, amelynek egyes számai a következők: Zongorázik Waldmann Rózsa, szaval Salamon Elza, kupiéket énekel dr. Pa­rányi, zongorán kiséri Máthis Böske. Az »An­golosan» című darabban szerepelnek: Bajó Ist­ván, Egry Béla, Bodnár Jenő, Mányoky Ödön, dr. Miskolczy Ágoston, dr. Parragh Béla, Drevey Erzsi, Herczegh Mariska, Kayos Ilus. Az estély iránt nagy az érdeklődés. Pályatételek. A »Pécsegyházmegyei róm. kath. tanítóegyesület« m. hó 28-án a következő pályatételeket tűzte ki. 1. A tanító szerepe a gazdasági hitelszövetkezetek vezetésénél. «(A Baranyamegyei Gazdasági Egylet» pályatétele. Jutalma 100 korona.) 2. Mit tehet a tanító a szép és műizlés fejlesztésére és összhangba hozására. (VVajdits Gyula pályatétele. Dija 50 korona.) 3. Mint vélekedjünk Tamás Károlynak; «A val­lás és erkölcsi nevelés» cimü cikke felől ? (Nép­tanítók Lapjában jelent meg. Az egyesület 50 koronás dija). 4. Körvonalozandó a jogvédelmi bizottság hatásköre, támaszkodva a kiadott fe­gyelmi szabályokra. (Dr. Fent Ferenc szekszárdi plébános 20 koronás dija.) A benyújtás határ­ideje 1910. évi február 15. Bírálóbizottság mindig a megfelelő szakosztály csoportja. — A szekszárdi Molnár-féle könyvnyom­dái müintézet alkalmazottainak e hó 20-ára tervezett kabarett-estélye, mint már jeleztük is, igen sikerültnek Ígérkezik. Serényen folynak az előmunkálatok, hogy minél élvezetesebbé és felejthetetlenné tegyék munkásaink az estét. Előre is eláruljuk a műsor szereplőit, kik ki­akarják érdemelni a közönség hálás elismerését. Még csak azt jegyezzük meg, hogy a mulatság jótékonycélu, amenyiben szekszárdi éhező em­bertársaik nemes emberbaráti intézményének, a népkonyhának adják a jövedelem egy részét, miáltal megmutatják, hogy az életfentartási erős küzdelmükben a humánus cél mindig sze­mük előtt lebeg. A kabarett-estély műsora a következő: 1. Világgyillőiét. (Szavalat). Irta: Petőfi Sándor. Szavalja: Augusztinyi Gyula. 2. A Monológ. (Magánjelenet.) Irta : Sváb Tiva­dar. Előadja: Bóday Ilonka k. a. 3. A tanú. (Szavalat). Irta: Várady Antal. Szavalja: Újvári Imre. -4. Operaáirák. Énekli: Szigeti Margitka k. a. 5. A bakfis. (Yig monológ). Irta : Jassicus. Előadja : Haár Giziké k. a. 6. Szárnykürtszóló. Előadja: Risztits Tivadar. 7. Falun. (Páros jele­net). Irta : Benedek Elek. Előadják : Birnbaum Ilona és Strott Bözsike kisasszonyok. 8. Hu­szonötéves házasélet. (Magánjelenet). Előadja: Brinke Ferenc. Konferencör: Krucsay József. Súgó : Herceg Ferenc. — UJoncozás. Az 1910. évi ujoncozás elő­készítés megkezdését a honvédelmi miniszter elrendelte. — Szőlőbirtokosainkhoz. Nagy Gábor szőlő­nagybirtokos augusztus hóban felhívást intézett a fővárosi lapokban, hogy az általa 20 év óta tenyésztett Delaware faj-szőlőnek termését az idén, a midőn az ország összes szőlőtermését a betegségek majdnem teljesen lepusztitották, a helyszínén tekintsék meg s győződjenek meg, hogy a Delawera szőlőről tett állítások a való­ságnak megfelelnek. Ezen felhívásra az ország borvidékeiről tömegesen utaztak Kólyra, sőt egyes borvidékek 10—16 tagú küldöttséget is küldtek tanulmányozás végett. Minden látogató a helyszínén annyira el volt ragadtatva, hogy nyomban nagyobb mennyiséget vásároltak, sőt egy nagybirtokos 200,000 darabra tett megren­delést. Oly sok előnye van a világhírű Delaware szőlőnek és bornak, hogy t. olvasóink saját érdekükben cselekszenek, ha meghozatják Nagy Gábor Kóly, (Biharrp.) képes árjegyzékét, me­lyet ingyen és bérmentve küld. — Adományok a bonyhádi Perczel szo­borra. E héten is szép összeggel szaporodott a bonyhádi Perczel szobor-alap. Bezerédj An­dor és Zombor szab. kir. város 100—100 ko­ronás nagyobb adománya mellett Molnár Kál­mán tanár lelkes gyűjtése is 129 korona 20 fil­lért eredményezett. A beérkezett összegek a következők : Albrechtovich Imre gyűjtése 4 40, Pécsi ítélőtábla gyűjtése 32-50, Budapesii könyv­kötők ipartestülete 10 —, Mohácsi közgazdasági bank 20-—, Bezerédj Andor 100-—, Zombor sz. kir. város 10O- — , Molnár Kálmán gyűjtése 129 kor. 20 fillér, Rózsahegy városa 5'—, Ipartestü­let Kassa 15-34 korona. Összesén: 416 korona 44 fillér, ehhez hozzáadva a 3357 korona 91 fillért összesen 3774 korona 35 fillért tesz ki. Molnár Kálmán gyüjtőivén adakoztak: Müller Imre 2.—, Eisner Sándor 5-—, Martin György 1-—, Raubitschek ízor 10-—, Betnár Béla 20'—, März Konrád 3—, Ruziczky Richárd 2—, Roháts N. 1—, Rózsa Lajos L20, Konkoly Thege N. 2—, Blumenstock Jakab 5'—, dr. Berde Mózes 2-—, Hoffmann N. 5-—, Kovács Jenő 2-—, Zvarinyi János 2-—, Limbacher 1, Neuhausz Vilmos 5, Békéi Péterné 5, Polgár Dezső 2, Lövik Kálmán 2, Beke Andor 2, Ha­jas Béla 1, Kiszely Géza 2, Demiany Ervin 2, Fáik Henrik 2, Posevitz Vilmos 2, Jussinger János 10, Kurz István 10, Molnár Kálmán 10, Vaszari János 10 koronát. — Fizetésképtelen. Hónig Albert hőgyészi be nem jegyzett kereskedő fizetés képtelenséget jelentett. — Akadály a szekszárdi postapalota épí­tésénél. Megírtuk annak idején, hogy a Szek­szárdon építendő postapalota céljaira a m. kir. kereskedelmi miniszter megvásárolta a Hradek és Müller-féle Széchenyi-utcai házakat s hogy az építést már legközelebb megkezdik. A ház­ban lakóknak tényleg fel is mondatták, még október 24-ére a lakást, utólag azonban a kincs­tár ujabbi követelésekkel állott elő, igy azt kö­veteli, hogy a vételi illetéket az eladók viseljék. Ez az illeték jó pár ezer koronát tesz ki, a melyet a tulajdonosok elvállalni nem hajlan­dók, igy most egyelőre abban maradt az épít­kezés s esetleg egy nagyobb per származhatik belőle a lakók kilakoltatása miatt a kincstár ellen. A tulajdonosok ugyanis azt állítják, hogy a vételi ügylet tárgyalásakor szó sem volt róla, hogy az illetéket ő nekik kell viselniük, amely mindenkor a vevő terhe szokott lenni. Bizony kívánatos lenne már, ha nem sokáig hozódnék ez az annyira kívánatos építési ügy. — Képkiállitás. Miklósi Ödön szép tehet­ségű szekszárdi festő 3 képet festett a buda­pesti téli tárlatra s azokat ott már ki is állí­totta. Ezen kívül van egy gyűjteményes kiállí­tása Kaposvárott is, hol a kiállított képek jó részét már meg is vásárolták. Szóval a fiatal festő szép képességét másutt jobban megbecsü­lik, mint saját szülőföldjén. — VÍVÓ tanfolyam. A »Szekszárdi Vivő Club« folyó hó 2-tól kezdve, egy hónapig, Kü- kemezey fővárosi vivómester vezetésével vivó- tanfolyamot rendez, amelyen a klub tagjai díj­mentesen vehetnek részt. — Angol ujságircnő Szekszárdon és a Sárközben. E cim alatt a múlt héten megírtuk, hogy Miss Levetus angol ujságirónő a sárközi népéletet tanulmányozza. Tudósítónk tévedése a »Globus« című angol lap tudósítójának tette meg őt, pedig a »Globus« német lap. Helyre igazítjuk tehát e kis tévedést akként, hogy az itt járt angol miss több angol világlapnak, to­vábbá a »The Studio« és a »Daily Telegraph«- nak bécsi levelezője. — Megváltoztatott ítélet. A »Közérdek« f. évi február hó 20-án megjelent számában, a hírek rovatában egy törvényszéki tárgyalás eredményeként közöltük, hogy a szekszárdi kir. törvényszék, mint büntető bíróság Keresztes Évát, özv Keresztes Jánosnét, Csötönyi Bálintot és Kovács Jánost, valamint Szabó József tanon- cokat hosszabb tartamú szabadságvesztés- és pénzbüntetésre ítélte. Most az érdekeltek ben­nünket arról értesitesitenek, hogy a lopás bün­tette miatt a szekszárdi kir. törvényszéknél fo­lyamatba tett bűnügyben a pécsi ítélő-tábla 1470 B. 1909 számú ítéletével olykép Ítélkezett, hogy Csötönyi Bálintot özv. Keresztes János­nét és Keresztes Évát a vád következményei alól teljesen felmentette. Ezek alapján mi ter­mészetesen a legnagyobb készséggel módo­sítjuk előbbi hírünket. — A pécsi csndaszámoló legújabb bra­vúrja. Jó ideje múlt, hogy az orfeumok desz­káiról letűnt, de még élénk emlékezetben van a közönségnek a pécsi Franki Móric, a fejszá­moló csoda. Annak idején a legbámulatosabb számoló technikai bravúrokat végezte: hétjegyű számokkal, osztott, gyököt vont, hatványozott. Most arról jön hir, hogy Franki Móric könyv nélkül megtanulja Budapest, Bécs és Páris va­lamennyi telnfonszámát s vállalkozik arra, hogy a 3 világváros bármelyik telefon előfizetőiének a számát kivágja. Franki Móric reméli, hogy ez a produkció érdekelni fogja a publikumot. Arra már volt eset, hogy eggyes világvárosok szállodaportása a város valamennyi nevezeteseb üzletének telefonszámát ismeri, de hogy három világváros összes előfizetőinek számát ismerjej arra még nem volt eset. — Mértékek hitelesítése, a szekszárdi állami mértékhitelesítő hivatalban az időszakos hitelesítés Szekszárd r. t. városra nézve a következő rendben fog megtartatni: November 22-én az A—B, -23-án C—D, 24-én az E—F, 25-én a G—H, 29-én az I—J, 30-án a K—L. December 1-én a M— N, 2-án az O—P, 6-án az R—S, 7-én az S—Sz, 9-én a T—U és 10-én a V—Z betűvel kezdődő nevüek. A hitelesítés d. e. 8 és d. u. 2 órakor kezdődik. Az idő­szakos hitelesítésre hozott mértékeknek és mérő­eszközöknek tisztáknak, portól és rozsdától menteseknek — egyszóval jókarban levőknek — kell lenniök, különben hitelesítési eljárás alá nem bocsáttatnak. Az időszakos hitelesítés alkalmával tartoznak a felek összes mértékeiket

Next

/
Thumbnails
Contents