Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-04 / 36. szám
2 KÖZÉRDEK 1909 szeptember 4 Egészen más a képe az „öregebb“, a tapasztalt, a kellő belátással biró szülőnek. Az ilyen szülő mindenekelőtt teljes biza lommal viseltetik a tanári kar iránt. Bízik annak tudásában, hogy meg tudja válogatni a gyermek szellemi és erkölcsi haladásának minden eszközét, bízik jóakaratában és igazságérzetében, hogy ok nélkül senki fiának sem akarja megkötni kerekét. Méltányolja azt a nehéz, fáradságos, lelkiismeretes, idegölő munkát, amelybe az oly különböző korú, tehetségű, műveltségű, származású, természetű, vérmérsékletű egyedekből szinte ötletszerűen összeverődő iskolának vezetése körül. Elismeri annak a hivatásnak magasztosságát, mely a hazának s az egész emberi társadalomnak hasznos polgárokat nevel. Okul a balsikeren is és ennek esetén nem illeti egyoldalú váddal az iskolát, hanem fokozottabb éberséggel őrzi ellen a gyermek otthoni munkásságát. Nem riad visz- sza a fegyelmezésnek szigorúbb eszközeitől sem, ha a tanári kar jóakaró figyelmeztetéséből annak szükséges voltát kellőleg belátta. Az ilyen szülővel szivesen dolgozik együtt az iskola. Az ilyen szülőnek elméleti fölfogása és gyakorlati eljárása a tanári kar tevékenységének támasza és kiegészítése. Az ilyen szülőnek gyermeke is, ha nem is emelkedik felül szükségképp a rendes középszeren, de legalább boldogul a középiskolában s rendhez, fegyelemhez lévén szoktatva mindenkor, nem kallódik el a főiskolán sem. Ha pedig a gyermek nem boldogul a középiskolában, akkor sem esik kétségbe a tapasztalt szülő. Sőt éppen ezen esetben tűnik ki legélesebben a kétféle szülő közti különbség. A kezdet elfogultságában nem szenvedő szülő leszámol azzal a ténnyel, hogy elvégre nem kell mindenkinek diplomás embernek lennie, hogy egy tisztességes iparos mindenkor haszno sabb tagja az emberi társadalomnak az olyan embernél, kinek „úri" mivoltát a ruhájának divatos szabásán kívül miegyéb sem bizonyítja. Hány olyan szellemi proletár akad, akit szüleinek a korszellemben gyökerező hiúsága egész életére szerencsétlenné tett! S viszont hány olyan kereskedőt vagy iparost tudunk, aki bajosan cserélne a lateinereknek akár százával is, még pedig nemcsak azért, mert szorgalmas és becsű letes munkájával biztos és független jólétet szerezhetett magának, hanem már azért sem, mert privát szorgalom utján gyűjtött általános műveltségével gyarapította élettapasztalatainak szellemi tőkéjét. Harmónia a szülők és az iskola között: ez Jegyen a jelszó, melyet az iskolának, főleg a középiskolának most újra kitáruló kapujaira kellene írni. Bizalom a tanári kar iránt : ennél zás ügye, amely mellett akkor egy Anderson nevű amerikai izgatott, majd később a dohány- termelés, melynek egy Mayer nevű bécsi bankár a szószólója, majd ismét a „nagy magyar technikus“, Beszédes József tervezte : Grácztól Kolozsvárig húzott csatorna ügye, később megint a jobbágyság kérdése foglalkoztatja, nem a szeretetreméltó hölgyek felületességével, hanem részleteibe is hatolva. De közölt naplótöredékeinek legnagyobb része mégis a társasélet rajza. Bécs szalonjaiban internacionális társaság forgott. Az arisztokráczia körében megfordultak a Nyugat és a Kelet kiválóságai s az udvar verőfénye a magyar mágnásvilágot is oda vonzza, majd a politika nagy hullámokat verő napi kérdései hozták ott össze azokat a jeleseket, akiket a sors arra választott ki, hogy az uj Magyarország megteremtői legyenek. Ilyen légkörben él Csapó Ida. A magyar nagy urak közül gróf Reviczky Adám, gróf Széchenyi István, gróf Andrássy György, gróf Apponyi György, báró Jósika Lajos, gróf Apponyi Antal, fia, Rudolf, gróf Zichy Ferenc, gróf Esterházy Károly, Ur- ményi Ferenc, stb.; a magyar szellemi világ koriféusai közül Kossuth Lajos, a már említett Beszédes József, a halhatatlan Balassa János dr., Liszt Ferenc, stb. ; a külföldi előkelőségek közül : Anderson amerikai mérnök, Glanz berlini szobrász, B. Call, Hartung angol generális, Gleigh angol lord fia, jeles költő pap, gróf Eger és neje, Lodron comtesse, a sötét dicstelenség hőse, Jel- lacsics („.. . fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva . ..“), a királynénak hivott Angouléme hercegnő, a szerencsétlen XVI. Lajos király leánya és annak kísérete, a szász király, aki Hartenstein gróf álnév alatt élt Isztriában, gróf San Fermo, Napotöbbet úgy sem kérnek a szülőktől azok, kik vállvetve fáradozván gyermekeiknek boldogulásán, e nemes cél érdekében minden anyagi javaknál becsesebb jutalmukat találhatják. „Legyen világosság!“ Lapunk múlt heti ily cimü közleménye általános megbeszélés tárgya megyeszerte. Egészen természetes dolognak találjuk azt, hogy az a közönség, amely szóbeszédben eddig is oly sokat foglalkozott a felvetett kényes kérdéssel, most még inkább érdeklődik s várja az ügy hova fejlődését. Az érdeklődés két irányú. A közönségnek, jó lélekkel mondhatjuk, tekintélyesebb zöme megértette hírlapi közleményünknek igazi célját, amely nem más volt, mint útját egyengetni a teljes igazságnak, viszont azonban vannak, akik „kegyeletsértést“, egyes köztiszteletben álló, általunk talán éppen legjobban tisztelt bírósági férfiak, sőt bizonyos kiszé- lesitésekel : felsőbb bíróságunk meggyanusitását látják a közleményben s annak megjelenéséért nemcsak á teljes felelősséget vállaló szerzőt, de még lapunkat is — amely a közleménynek csupán csak tért engedett — kárhoztató véleménynyel sújtják. Az utóbbi véleményen levőkhöz van egy pár szavunk. Nem meggyőzni akarjuk őket, érezzük azonban, hogy velük, de még közönségünkkel szemben is, ezen már is nagyobb hullámot vert ügyben állásfoglalásunk tüzetesebb megma gyarázása szükséges és ez bizonyos tekintetben mint egy erkölcsi kötelességünk. Mindenekelőtt megismételjük tehát, legalább nagyjából, azokat a bevezető sorokat, amelyekkel a múlt heti közleményt útnak bocsátottuk. Nem más, mint éppen a bíróság iránt való leghatártalanabb tiszteletünk volt első legfőbb oka, hogy a kérdéses közleményt napvilágot látni engedtük. Mert mig csak itt helyben pertraktál- ták a szellőztetett esetet, reá se hederitettünk. Társadalmunk egyenként ismeri bíróságunk minden egyes tagját, azok mindegyikének megközelíthetetlenségét, intact jellemét s itt egyébként is minden ember, hogy úgy mondjuk : nyitott könyv s homlokán hordja a — becsületét, vagy ha takargatni valója van, akkor azt, felesleges tehát befolyásolni a társadalomnak már mindenkiről amúgy is megalkotott kész ítéletét, szükségtelen védelembe venui akár az egyes embert, vagy ez esetben : egy egész testületet; viszont a leki- csinyleni, vagy legyalázni akarás eldobott köve is csak az azt elhajitóra pattanhat vissza. Más a helyzet azonban ennél az esetnél. Vidékről, tehát a közszereplő embereket csak távolabbról ismerő leon császár egykori olasz bizalmasa ... de minek folytassam ; e máris túlontúl gazdag névsorból lehet a folytatására is következtetni. Sajnos, a hézagos naplódöredékekből nem alakul ki a Csapó Ida társadalmi életének kerek rajza. Látjuk, hogy pompában, a legválogatot- tabb szórakozások változataiban él, hogy a zajos élet víg kacaja csapong körülötte, de ez élet részletrajzait nélkülöznünk kell. Egy s más helyen bővebb értesülést szerzünk arról, ami akkor a társadalmi életben nagyobb hullámokat vert. így több részletességgel mondja el Ferencz „császár“ 1835. február 26-án bekövetkezett halálát, majd Sobri Jóska viselt dolgain át időz hosszadaimasabban; fiumei fogadtatásuk rajza, majd a sirocco, azután az 1838-iki fiumei borzalmas földindulás leírása, a tolnamegyei békét- len állapotok és Fesztetics ottani kir. komisz- szárius (Ez egy kis tévedés, Vay Gábor volt az a kir. komisszárius. Á szerk ) basáskodása, Liszt szereplése Pozsonyban és Széchenyi és Kossuth fiumei tartózkodása teszi bőbeszédűvé. Érdekes ez a rész . . . Gróf Széchenyi Istvánt Apponyi György kormánya alatt a közlekedésügy élére álliták s Kiss Pál meghívta a legnagyobb magyart, hogy a magyar teugerpart viszonyainak megismerése céljából tegyen ott utazásokat. Megérkezésének napja — mondja a napló — már ismérve volt, midőn a policia jelentést tett, hogy Kossuth is csak néhány órányi distanciában van Fiúmétól. Valóban másnap meg is jelent a palotában, férjemmel hozzám is kisérteté magát kondoleálni atyám elvesztéséért, mondván, hogy a hon benne egyik munkavezetőjét siratja, ki azzal dicsekedhetett, helyről jön a hir, teljesen megbizható forrás mondja el, hogy, a gyanúnak lassan, de biztosan ölő mérge már ott is elterjedt ; suttog a fáma, becsületet morzsol a mindjobban terjedő pletyka nagy Galeottója, igy tehát nem egyenesen kötelessége-e az igazán tisztességes sajtónak, hogy reámutasson a mende-mondákra, figyelmeztessen egyeseket, figyelmeztesse azt az egész tisztes testületet: vigyázz ! — én ismerem ugyan megközelíthetetlenséged, hozzá nem férhetőségedet, viszont azonban a gyanú szikrája megtalálta a gyúlékony taplót, a közvélemény könnyen Ítélkező lelkét, óvakodj tehát — fojtsd el a tüzet, vagy védd magad, hogy a gyorsan terjedő láng fel ne perzselje legféltettebb kincsedet, az egyéni, sőt testületi becsületet. ? ! — Ennyit akartunk, se többet, 'se kevesebbet és mert meg voltunk győződve a felől, hogy a cikk írója sem akar mást, tusakodva bár, de teljes jóhiszeműséggel, minden mellék- vagy utógondolat nélkül adtunk helyet a beküldött közleménynek. De volt még más okunk is, amely mentség nekünk is, de mentség a közlemény Írójának is. Rettenetesen elharapódzott a nemzetirtás sötét bűne az egész országban, de különösen Tolnavármegyében. Törvényszékünk majdnem minden hónapban foglalkozik egy-két ilyen esettel. A bűnösök azonban rendszerint megmenekülnek. Nem a bíróság oka ennek, de maga a büntető eljárás sok formasága. A bírót gúzsba kötik a tételes törvények, megcsontosodott jogszokások. Érzelmi momentumok után is ítélő esküdt bíróságok talán elbánnának a megszaporodott nemzetirtó gonosztevőkkel, a biró azonban a törvény betűje alapján sokszor lelkiismerete ellenében is kénytelen kimondani a nem bűnöst. Nos tehát nincsen megokolva a sajtó kíméletlen lecsapása ott, ahol észrevenni vél, ha csak egy parányi résecskét is — amelyen át az igazság napja odavilágithat a sötétben folyó üzelmekre V Az ezen ügyben esett sok szóbeszédben is egy ilyen kis résecskének megnyíltát vélte felfedezni a cikk Írója ; amit irt tehát tüzes faj- 8zeretetből, magasabb etikai érzékkel irta meg. Tévedhetett, bűnhődhet érte, jóhiszeműsége azonban kétségtelen s az a miénk is! — Es ezzel talán be is fejezhetnénk, van azonban még egy körülmény, amelyet éppen igazság- érzetünkből kifolyólag el nem hallgathatunk. Sajnálattal konstatáljuk, hogy, amint a cikk Írója, úgy egy dologban mi is tájékozatlanok voltunk. Nem volt tudomásunk róla, hogy ezt az ügyet itéletileg nem csak az itteni kir. törvényszék, de a kir. tábla is végérvényesen befejezte. Két fórum, egybehangzóan, teljes felmentését mondta ki a vádlottaknak, habár a tábla azt a körülhogy mindenkinek bizodalmát egyaránt bírta, .-— következő éjjel megjött Széchenyi és hallva Kossuth jelenlétét, keserűen mondá : „O mindenben megelőz, csak hogy elvegye előlem az iniciativa dicsőségét“. A municipium tisztelgése után nagy ebédet adtunk; a gróf mellettem, Kossuth vis-á-vis levő férjem mellett ülvén, a fölkelés után izgatottan mondó Széchenyi férjemnek: „Szerettem volna kortnol nélkül ízlelni a jó tengeri halat“. Az illumináció megtekintésére sem akart rosszkedvében jönni, de midőn rábeszélésünkre, hogy ez néki és nem másnak készült, végre kihajtattunk a néppel teli piazzára, hol „Evviva l’illustre patrióta 1“ riadással fogadták. Megvidámodott és a théatre fényes közönségét, mely a nagy grófot akklamálta, könnyben úszó szemekkel nézegetve (németül) mondá: „Meg fogja látni hogy Fiume még világkikötő lesz“. Szünetben Kossuth belépett páholyunkba, Széchenyi helyét kínálva, ő nem fogadta el és courtoisie-val társalogtak. Két napig figyelhettem e két nagy embert: ki a nagyobbik? csak a história döntheti majd el. Ám a jövő Kossuthnak nyílik, a gróf kiégett vulkán, szelleme felemészti testét. Ábrázatának számtalan ráncai munkára és szenvedésre mutatnak, mig ellenben a „nép embere“ nagy, tündöklő szemeivel bátran tekint a világba, módjában és toilettejében finom, mindenre tart. Én azt vettem ki, hogy ők imponálnak egymásnak és lesik mozdulataikat, mint a rapier-vívók, hol kell támadni, hol védelmezni. Mivel mind jól ismertük egymást a pozsonyi diétákról, az ottani annekdottákkal felderithet- tük a konverzációt. Igazán megcsodáltam e két nagy magyar ember szivét, én ki a hazafiságot mindenekfölé állítom.
