Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-24 / 30. szám
Szék szárd, V. évfolyam. 30 . szám. Szombat, 1909. julius 24 Kiadóhivatal: Bezerédj István-utca 5. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb sztmitással, díjszabás szerint. KÖZÉRDEK Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Előfizetés: egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2 kor. 50 fill. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor. Megjelenik minden szombaton. TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS BL KIR. 8BLYEMTENYÉS36TÉ9I FELÜGYELÖ9EG HIVATALOS LAPJA. Belmunkatárs: JAXOhlIS KÁROLY. j Felelős szerkesztő és laptulajdohos: BODNÁR ISTVÁN. Lgjes szánt ára 20 fillér. Pángermán rúgások • Több alkalommal reámutattunk már arra a gyalázatos aknamunkára, amelyet a külföldi pénzen kitartott pángermán sajtó olyan tervszerűen, mondhatni szemérmetlen arcátlansággal folytat (sajnos, mai országos végelgyöngiilésünk folytán teljesen büntetlenül) nemcsak itt, miná- lunk, de széles Magyarország összes németlakta vidékein. Hazafias svábjaink naiv, becsületes lelkére vetette magát ez az éhes Sisera had. A. magyar állameszme ellen való legképtelenebb izgatás, a tajtékzó fanatizmus durva ekéjével hasogatja a szivek televényét, telehintve a vad magyargyülölet könnyen csirázó magját s minduntalan öntözgetve, táplálgatva azt a legvakmerőbb gyanúsítás, a történeti hazugságok és kézzelfogható ferdítések s a cáfolásra sem érdemes ostobaságok szennyes áradatának piszokvizével. A sok éhes sakál orditására, rőfös nyelvöltögetésére, éppen lapunk egyik közleménye révén, kerületünk érdemes képviselője is reámutatott már a D. K. E. ez évi közgyűlésén s talán éppen ezáltal irányult a figyelem nagyobb mértékben is a békés lelkek nyugalmát felforgatni akaró banda gaz üzelmeire. A kapcsolatot legalább könnyű feltalálni.Újabban ugyanis a B. H., Rákosi Jenó'nek, a D. K. E. egyik elnökének n agyéi terjedésű lapja foglalkozik A hermányi tarisznya, meg a nagybaczoni csöngetyü. (Korkép »Erdély aranykorából.«) — A : Közérdek« eredeti tárcája. — Irta: Érsek Elek. I. Két ünnepély közül az egyik. Tehát elérkezett a bosszú órája, Csáki uram! Híveim •— mint a vasgyürü — állnak körülöttem. Tízezer jeles vitéz. Erdély szine- virága itt van táboromban s mint én magam, úgy ők is égnek a vágytól, hogy a bitorlót letaszítsák képzett hatalmának magaslatáról, hová a haza átka, a-pogány török ülteté. De ütött a bosszú órája s ennek tudatában valami édes melegség ömlik át szivemen. Látom előre is a csúfos kudarcot, mit méltán megérdemel ez az ostoba paraszt, ki magát fejedelemnek meri feltolni. Lásson utána kegyelmed, hogy a sereg az éjt jól töltse. Szóljanak a tárogatók, hirdessek, hogy Kemény János fejedelem serege vígan várja a holnapi napot s nem halálra, hanem győzelemre — lakodalomra készül. — így szólt Kemény János, Erdély daliás íejedelme hű emberéhez, Csáki Istvánhoz, a nagyszőllősi.csata előestéjén, 1566. január 21-én. És parancsolata teljesítve lön. Csáki uram emberül megfelelt kötelességének. Csapra verette a szászok pincéiből összerablott hordókat. Fő- pc Lózépnemesek, székely határőrök vig da..aja, vad kurjongása veri fel Nagyszőllős szűk völgyeit; éltetve Keményt, gyalázva Apaffyt. Harci táncban suhogó kardok, kigyúlt arcok óhajtva várják a pillanatot, midőn kardjaikat —. magyar szívbe márthassák. ezzel az üggyel, elszomorító képet rajzolva a pángermán izgatás botrányos elfajulásáról. Hogy már nem is titkon, orvvadászok módjára törnek reánk, de nyíltan, piaci kofa szemtelenséggel, a legarcátlanabb cinizmussal, a buta magyar türelem teljes kiaknázásával. A >Deutsch-Ungarischer Katekismus« cimü, nálunk is közkézen forgó hires nyomtatvány szerint „Magyarország egyforma jogú tényéző Erdéllyel, a Báuáttal, Bácskával, Hienzfölddel, a Szepességgel, Tótországgal, Horvátországgal s része a nagy osztrák-magyar monarchiának. Magyar- ország nem mindig volt a magyaroké, hanem századokon át német uralom alatt állott, sőt az is ostoba mese, hogy ezt a földet valaha a magyarok elfoglalták volna, mert szerinte az igazság az, hogy lassan- lassan vándoroltak be, a németek helyére, akik elvándoroltak és meghódították a világot. A füzet szerint Magyarországot úgyis csak 6 millió magyar lakja s ezzel szemben 3 millió a német, 3 millió az oláh, 6 millió a szláv s oOO ezer a zsidó. Égbekiáltó igazságtalanság tehát, hogy Magyarországon csak magyarul kormányoznak !“ Egyébként itt egy pár nem érdektelen szemelvény: »Legyetek büszkék arra, hogy németek vagytok és ne akarjatok magyarok lenni. A magyar csupán erőszakkal érhet el valamit úgy, hogy verszopó módjára elszívja a németnek, szlávnak, oláhnak pénzét és vérét és poAz őrjöngő hadi mulatságnak a feltörő nap hideg sugara vetett végett, midőn a számbeli túlsúly tudatában elbizakodott sereg egy- része tábortüze mellett próbálta kipihenni a mámort, mig másrésze a szomszéd szász községek lakosait látogatja meg, nem éppen barátságos jóindulattal. A fejedelem és táborkara is nyugovóra megy. Csak a sereg vezére, a becsületes Wen- zinger nem tud pihenni. Kínos sejtelem nehezedik lelkére. A terepviszonyok alkalmatlan voltát panaszolja Bánffy Dénesnek s ajánlja a gyors elvonulást Ebesfalva alá. De szava, tanácsa meg nem hallgattatott, sőt kikacagták a félénk németet. Hagyjon békét Wenzinger uram! Apaffy Segesvárra bu t; a török sereg pedig, melyet segítségül vár, még Nagyvárad táján kóborol. ; Holnap indulunk Segesvár felé s kipiszkáljuk Apaffy uramat a fészekből. Pedig a török sereg már ekkor ki rs indult Segesvárról, hová oly gyors menetbe érkezett,' hogy arról a segesvári várban pihenő Apaffy is csak hajnalban értesült, mikor kínosan töltött éjszakája után idegen kürtök hangja, szekerek dübörgése és a lovak patáinak csattogása veii fel bódult álmából. A kényszeritett fejedelem hazájáért vergődő szive imában keres megnyugvást. »Én Uram és én Istenem ! Nem kívánom, nem kérem tőled, hogy engem segíts meg^. Csak azt kérem, hogy e szerencsétlen, pártokra szakadt’ hazát és nemzetet óvja meg mindenható hatalmad. Legyek előtted por és hamu, csak hamvaimból tudjam kisarjadzni-azt a mustármagot, melynek árnyékában — eeykor — a béke és egyetértés csókolgatják egymást e szertezüllött haza es nemzet fiai közt.« És zokogva'hanyatlott párnái közé. litikájával mindnyájukat nyomorba taszítja.« A* , magyarok el akarják rabolni a többi hazai népnek nyelvét, őket elbutitani', félemberekké tenni, i A német Magyarországon nem bevándorló, hanem hóditó, aki császári sasos fekete-sárga zászló alatt, karddal a kezében hódította meg ezt az országot. »A magyarok mindig a haza ellenségeivel: a törökökkel tartottak és a németek és a császár ellen harcoltak, tehát tulajdonképpen a magyar német kenyeret eszik, mert mi hódítottuk meg és műveljük az országot. A foglalás jogán az ország bennünket, németeket illet.« »A magyar iskola valóságos mészárszéke gyermekeinknek, ahol szellemét el- tompitják, a lelkét tönkreteszik, erkölcstelen, gonosz emberekké nevelik, egy szóval örök j életükre agyonütik. A magyar iskolában a gyermekek derék nemet jellemét, becsületes, jó német erkölcseit elrontják és betyárokká, svihá- kokká nevelik őket, a kik részegeskednek, kártyáznak, nagyhangon politizálnak és nem akarnak dolgozni.« Az ország nagy nyomorának oka a füzet szerint a magyarosítás, mert a hivatalnokok megválasztásánál nem arra néznek, hogy valaki arra való és becsületes, hanem arra, hogy magyar legyen, aki a németnek, oláhnak, szerbnek és tótnak kiszakítja a nyelvét és aki a legszívesebben mindezeket ki szeretné űzni a közös hazából.« De talán legszebb a német tízparancsolatnak egyike : »Csak németül beszélj, csak német leányt végy el feleségül, csak német iskolába járasd gyermekedet, a községházán csak németül beszélj és ne tűrj meg olyan jegyzőt, aki németül nem tud, szolgáiddal csak németül beszélj, csak német lapot járass« stb.# Hanem azt hisszük, elég lesz ennyi. A féktelen gyülölség eme förmedvényei felrázhatnak bennünket tétlenségünkből, A nagy sietséggel megérkezett török »segítség« pedig gyors iramban tovább száguld, Ebesfalva felé. Alig néhány száz lovas, a vakmerő Kucsuk basa vezérlete alatt. 1662 jan. 22-én délutál Nagyszőllős szűk völgyeiben meglepi a rendezetlen mámorban levő és részben a tábortól messze csatangoló fejedelmi sereget s rövid 1 óra alatt az elbizakodott magyar tábor vad futásban keresett menedéket s a büszke fejedelem futás közben, saját népe által gázoltatok agyon. Gyalázatos csatavesztés, dicstelen fejedelmi halál! A kivivott diadal hirére azonnal megjelennek Apaffy hívei, természetesen azok is, kik azelőtt arról hallani sem akartak. A biborszin- ben úszó felhők között lehanyatló nap mintha véres fátyollal akarná bevonni a földet; vagy mintha a látott gyalázat miatt szégyenlené magát a már pirulni sem tudó honfiak helyett. »Légy üdvözölve dicsőséges hadvezér! Napkelettől^ napnyugatig szálljon a te dicsőséged, amiért diadalra segitéd pártunkat, hazánkat. . . stb., stb.« És itt következik egy kacskaringós dicshimnusz, melynek vége-hossza alig akar lenni. És miért mindez ? Mert a magyarnak jött »segítség« a nemzet virágából néhány szálat letört s gyalázatos sirba fektetett. Ez egy ünnepély »Erdély aranykorából«. II. Két ünnepély közül a másik. Mig a fent vázolt történeti dráma lejátszódik, azalatt szükebb körű ünnepély veszi kezdetét, mit sem tudva az előbbi nagy drámáról. Nagybaczon községben lázas mozgalom észlelhető. Szekerek futnak fel s alá. Kiváncsi szemek villannak ki a kerítések hasadékain. Vén asszonyok ülnek ki a házak előtti »szószékre«,
