Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1909-07-03 / 27. szám

1909 Julius 3 KÖZÉRDEK 3 egyéb tolnamegyei lapokban és külön szétkül- dendő levelekben bocsásson ki egy felhívást a szekszárdi polgári fiúiskola összes voit tanítvá­nyaihoz, melyben méltóképen ecsetelve a bol­dogult igazgató urnák eievülhetetlen érdemeit, közölje azon módot, melylyel emlékét megörö­kíteni kívánja s ezen célra való adakozásra szólítsa fel az érdekelteket és érdeklődőket. A boldogult emléke megörökítésének első módja mindenesetre a síremlék lenne, s ha ennek fedezése után meg valami maradna, úgy ez ta­lán leghelyesebben egy. Krammer János ösztön­díj alapítványra volna fordítható, a magyar nyelv­ben legnagyobb előmenetelt tanúsított idegen ajkú polgári fiúiskolái tanulók részére. Az ügy részletes megbeszélése és elinté­zése természetesen már a megalakulandó bizott­ság feladatát fogja képezni. A szép cél megvalósításához, azt hiszem, nem lesz nehéz ta'álni a volt tanítványok kö­zött olyan munkatársakat, akik szívesen szol­gálnak a volt tanítványok címeivel, valamint olyanokat, akik szabad idejüknek egy részét szívesen áldozzák fel a felmerülendő' írásbeli munkák elvégzésére. Mivel pedig a közmondás szerint »a szó [csak| indít, a példa vonz«, a mai postával egyidejűleg a tek. igazgató ur címére küldött összeget kérem a szóban le"ő célra fordítani. Magamat és jelen soraimat a tekintetes igazgató urnák és tanári karnak jóindulatába ajánlva, vagyok hálás volt tanítványuk : Seleznik Károly. E lelkes felhíváshoz nincsen semmi hozzá­tenni valónk, legfeljebb amaz óhajunkat csatol­juk hozzá, hogy Isten, a derék tanítványok, meg a nagyközönség segítségével mihamarabb si­kerüljön a szép, kegyeletes cél megvalósítása 1 VÁRMEGYE. Közigazgatási bizottsági ülés. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága rendes havi ülését e hó 7-én féltiz órakor tartja meg Appomji Géza gróf főispán elnöklésével. A vármegyei tisztviselők nyugdljhozzájá- rnlásának ügye.. Végtére leérkezett a m. kir. belügyminiszternek döntése a tolnavármegyei tisztviselők nyugdijhozzájárulására vonatkozó­lag. A miniszter megengedte, illetve jóváhagyta a vármegye közgyűlésének ama határozatát, hogy a vármegyei tisztviselők évi 5°/0-os nyugdij- hozzájárulása 1908-tól kezdve 3°/o-ra leszállit- tassék s hogy az így előállott jövedelem-csök­kenés pótlásara Vau/° vármegyei pótadó vettes­sek ki Ezzel a tisztviselők méltányos óhaja teljesedésbe ment, miért is az 1908-ra tőlük felesen beszedett 2#/0-nyi hozzájárulást részükre visszautalják s az alispán már a napokban intézkedni fog az 1908. évre érvényesen meg­szavazott fél percent pótadó kive ése iránt, mig az 1909. évre eső pótadót a júliusi vármegyei közgyűlés fogja megszavazni. A belügyminiszter a felterjesztett vármegyei határozatnak csak azt a pontját nem hagyta jóvá, hogy dr. Szentkirályi Mihály volt vármegyei aljegyző, most mint polgár- mester is tagja lehessen a vármegyei nyugdíj­intézménynek. HÍREK. Nász a Csapó—Szfankovúnszky családban. Másfél éven belül immár másodszor han gos vidám lakodalmi zajtól a kajdacsi kastély, Sztankovánszky János kir. kamarásnak, vár­megyénk eme illusztris nagybirtokosának pom­pás tuszkulánuma. Nem regen báró Inkey Pál, somogyvármegyei nagybiriokos tartotta heted­hét vármegyére szóló lagziját szépséges meny­asszonyával, Sztankov ánszky Ágnessel, a múlt szombaton pedig vármegyénk két régi. előkelő családja évszázados szomszédsági és baráti kö­telékeit fűzte össze még szorosabbra a házasság szent frigye ; ekkor vezette ugyanis a kajdacsi családi kápolnában oltárhoz tagyosi Csapó Vil­mos kir. kamarásnak, az ismert irodalom-ba­rátnak és karlovai Karlovszky Irmának fia: Csapó Dániel, a hazai sportkörökben oly elő­nyösen ismert nagybirtokos Sztankov ánszky Mária-Valériát, sztankováni Sztankov ánszky János kir. kamarásnak és nejének, jobaházi Dőry Teklának leányát. A polgári esketést Simontsits Elemér, TolnavármegyeJ alispánja végezte, be­szédében lendületes szavakban adva kifejezést ama meggyőződésének, hogy az egybekeltek méltó sarjai lesznek majd a megye történetében szerepelt jeles elődeiknek. A polgári esküvő után aztán sorakozni kezdett a meghívott vendégek serege, még pedig az urak fényes magyar disz­ken, a hölgyek ékszeres ünnepi öltözetekben s nemsokára megindult a nászmenet a pompás virágdíszben tündöklő parkon at a családi ká­polnába. A menyasszony fivérei, Imre és Pál, a vőlegény Bezerédj Ottilia és Sztankov ánszky Margit között ment, utánuk a tanuk következ­tek : Sombory Lajos kamarás, főrendiházi tag, a Johannita-rend lovagja, Bezerédj Andor ka­marás, báró Inkey Pál és Dőry László hu­szárszázados kamarás, majd az örömszülők : Csapó Vilmos kamarás, Sztankovánszkv Já- nosné, Sztankovanszky János kamaras és Csapó Vilmosné s utánuk özv. Dőry Zsig- mondné, özv. Karlovszky Zsigmondné, Som­bory Lajosnó Karlovszky Valéria, özv. gróf Pappenheim Sándorné, Sztankovanszky Maria, gróf Apponyi Sándor aranygyapjas kin. fő- kamarás és neje gróf Esterházy Alexandra, | özv. báró Jeszenszky Jánosné leányával, báró Jeszenszkv István és neje gróf Schaf ígötsche Eugénia leányaival. Bezerédj Pálné szül. Hu­szár Mária, Vizsolyi Ákos és neje Puchner Leó bárónő, Bernvieder János és neje Széli Ilona, Simontsits Elemér, idősb és ifj. Bern- rieder József, Perczel Lajos, István és Ella, gróf P ippenheim Siegfried, Perczel Dezső titkos tanácsos, Inkey Pálné Sztankov ánszky Ágnes, özv. báró Jeszenszky Béláné és fia Andor, ki mint apród, menyasszony-rokona uszályát vitte. A kápolna környékét a vidékről jött előkelőség és az erdekelt két család ura­dalmi tisztjei s más alkalmazottjai lepték el. Nemsokára megszólalt az orgona és az oltár előtt a kajdacsi plébános várta a brokáttal be­terített zsámolyra térdelő mátkapárt. A meny­asszony fehér selyem, drága csipkékkel köriil- varrt uszályos ruhában, fején gyémánt diadem és mirtusvirággal, a vőlegény Rákóczi-korbeli köntösben, régi családi ékszerrel jelent meg. Az egyházi szertartás és hitszónoklat után nyom­ban következett a gratuláció, melynek végezté­vel a menet — fényképezők sorfala közt — haladt vissza a virágfüzérekkel szegélyezett kas­tél. hoz. A szertartások befejeztével csakhamar következett két teremben a mintegy 60 teritékü nagy lakoma, amely alatt Garay Lajos szek­szárdi zenekara húzta a szép hallgató nótákat. Felköszöntőket mondottak báró Inkey Pál az ifjú párra, Perczol Dezső céiozván Tolnavár­megye egykor híres alispánjára, Csapó Dáni­elre és Sztankovanszky Imrére. Tolnavármegye kuruc főjegyzőjére s a visszaállított alkotmá­nyos világ nagy hazafiságáról ismert főispán­jára, a Csapó—Sztankovánszky családokra, mint amelyek nevéhez »Tolnavármegye arany­kora« megalkotásának emléke fűződik ; Bern- rieder József a jelenlevő nagyszülőket és Bern- rieder János »Dani« barátját éltette, kinek ala­pos tudását, szerénységét és sikereit a nemes sport terén ünnepelte. Este felé az ifjú háza­sok külföldi nászúira indultak, amikor is hat pompás négyesfogatban kiserte el őket a tár­saság egy része a vasútállomáshoz. A sür­göny és levélbeli üdvözlések száma százakra ment. — Személyi hírek. Apponyi Géza gróf főispán kedden Szekszárdra érkezik, szerdán el­nökölni fog a közigazgatási bizottság ülésén. Boncz Ödön miniszteri tanácsos Steinecker Ferenc közalapítványi igazgató, kir. tanácsos­sal Szekszárdon időzött s Janya-, Palánk-, József- és Ózsák-pusztákon megejtette a szokott vizs­gálatot, ezenkívül érdeklődött a Sárvíz szabályo­zási munkálatok iránt. Tegnap délután pedig megszemlélte a vármegyei múzeumot s nyom­dánk helyiségeit, ma aztán visszautazott Buda­pestre. Tihanyi Domokos kir. tanácsos, tanfelügyelő szabadságát folyó hó 3-án kezdte meg s Lov- ranába utazott. — Áthelyezés. Az igazságügyminiszter Mahoczky Béla siklósi és Semberi Géza miavai járásbirósági betétszerkesztő telekkönyvvezető­ket a paksi kir. járásbírósághoz, mint telek­könyvi hatósághoz hivatalból kirendelte. — Jubileum, Szekszárd hölgyei gyönyörű ünnepéllyel ünnepelték múlt hó 28-án Kovács Dávidné Nagy Lujza, a szekszárdi polgári leány­iskola igazgatója tanítói működésének 25 eves évfordulóját. Nem a külső disz, nem csillogó pompa tette ünneppé a napot, hanem kedves, feledhetetlen ünneppé varázsolta azt a bensőség- teljes szeretet, az őszinte nagyrabecsülés, mely az ünnepelt irányában osztatlanul megnyilat­kozott. Az ünneplő közönség — nagyobbára a jubilánsnak helyből és vidékről egybegyült nagyszámú tanítványa, a polgári iskolában gyü­lekezett, ahonnét hosszú menetben a belvárosi templomba vonultak, ahol Koch Gyula segéd- lelKesz mondott ünnepi misét s hölgyek éne­keltek szebbnél szebb Mária-énekeket. Az im­pozáns nagy templom megtelt közönséggel, mintha piros betűs ünnep volna, pedig csak a szeretet ünnepelt. A templomból a városház közgyűlési termébe vonult a közönség, ahol Mirth Lászlóné Varga Margit, az ünnepélyt rendező bizottság elnöke szívhez szóló beszéd­del üdvözölte a volt tanítványok nevében a szeretett igazgatónőt s bejelentette, hogy az ünnepelt nevének és eredményes működésének megörökítéséül 500 koronás »Kovács Dávidné Nagy Lujza alapítványt« létesítettek, melynek évi kamatait a leányiskola jó magaviseletét, kellő szorgalmat és előmenetelt tanúsító növen­déke élvezze, mint jutalomdijat. ‘ Az alapítvány­ról szóló alapitó levelet egy remek csokor kí­séretében nyújtotta át az ünnepeltnek. Miután az alapitó oklevelet Krammer Zsófi, a bizott­ság jegyzője felolvasta, a szeretet eme szép­séges megnyilatkozását Kovácsné mélyen meg­hatva köszönte m g a nagy műveltségű ma­gyar asszony őszinte, meleg szavaival. Az ün­nepelt igazgatónőnek este a szekszárdi dalárda adott sikerült szerenádot Linhardt Ignác kar­nagy vezetése mellett, amelyet százakra menő közönség hallgatott végig. — Alapszabály jóváhagyás. A belügymi­niszter a dombóvári iparosok és kereskedők egyesületének alapszabályait a bemutatási zá­radékkal ellátta. — Búcsúszó. Midiin Buksay Sándor püspök ur intézkedése folytán segédlelkészül Budapestre, a budai lelkészi hivatalhoz helyeztettem, az idő rövidsége nem engedte, hogy jó ismerőseimtől, jóakaróimtól és jóbarátaimtól személyesen elbúcsúz­zam. Fogadják tehát ezek, akik szekszárdi tartóz­kodásomat olyan felejthetetlenné tették, ez utón hálás küszönetemet. Gödé Lajos re!, s.-lelkész. — Tanitóválasztás Budapesten. A székes­fővárosi tansies a múlt szombaton tartott tatiiió­választáson a fővárosi iskolák hoz tiüiitóvá meg­választotta Janosits Antal bukaresti magpir ta­nítót, id. Janosits Antal leveli nyugalmazott tanító fiát. — Egyházkerületi gyűlés. A dunántúli ev. egyházkerület rendes közgyűlése augusztus 18 án és a következő napokon lesz Sopronban. A ke­rületi gyűlés alkalmával iktatják ünnepélyesen hivatalába a kerület uj felügyelőjét, vései Véssey Sándort. — Uj gazdasági tudósító A m. kir. földmi­velésíigyi miniszter vármegyénk simontornyai járására Michel Mór simontornyai lakost a gaz­dasági tudósítói tiszttel hizta meg. — Megerősített szabályrendelet. A belügy­miniszter Szekszárd r. t. városnak a járdák, ut­cák és terek szabadon tartása tárgyában alko­tott szabályrendeletét jóváhagyta. — Záróünnepély. A szekszárdi állami fő­gimnáziumban múlt hó 29-én tartották a záró­ünnepélyt, melyet Te Deum előzött meg. A Szó­zat eléneklése után Wigand János igazgató intézett az ifjakhoz lelkes beszédet, majd László Géza tanár, az önképzőkör elnöke számolt be a kör múlt évi működéséről, Brebovszky Elemér tornatanár pedig a testnevelési ered­ményről. A beszámolók után Wigand János igaz­gató a jutalmakat osztotta ki a következőkben: A Deák-alapitványt kapta: Kálmán János, a Tóth Béla jutalmat és X. Y. természettudo­mányi jutalmát 20 koronát: Tóth Zoltán VIII. o. t. A dr. Steiner féle jutalmat: Eicher Jakab VII. o. t. — Pénzjutalomban részesültek még: Deutsch S., Babay E., Kayos K. II., és Bubenik S. I. o. tanulók, mindegyik 10 koronában és Balia K. V. o. t. a zenekarban való buzgó mű­ködéséért. — Könyvjutalomban'. Farbaky Z., Prantner F., Weisz J. és Seleznik B. VIII., Ihrig K., Fischof J. és Steinfeld B. VII., Simontsits B., Haidekker L., Pupp J. és . Herher Á. Vb, Fuchs G. és VVágner J. III. Abay B., Hock J. és Klein L. II, Molnár J és Reich E. I..o. t.— A rajzolásért: Pataki I. VIII., Szallár D. VIII. és Áldor L. IV. o. t. — A gyorsírásért: Fáy Károly VII., Morvay László, Ruppert Jakab, Schubert Sándor, Simontsits Béla, Haidekker Lajos, .Molnár Pál, Csiba János, Herder Géza, Polgár István VI. o. t., Kirchner János, Weisz

Next

/
Thumbnails
Contents