Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-26 / 26. szám
tv U / h K U í. tv iyvy jumus zo — Arckép leleplezés A sióagárdi polgári olvasókör Virányi Károlynak — mint a kör megalapítójának — arcképét tisztelete és hálája jeléül megfestette s azt folyó évi junius hó 27-én d. u. 4 órakor fogja a kör helyiségében ünnepélyesen leleplezni és utána zártkörű tárcmu- latságot tart. Belépő-dij személyenkint 80 fillér. Jó zene. étel es italokról gondoskodva van. — Választás. Hárdy Ernő bonyhádi főgimnáziumi hittanárt a székesfővárosi 11. kerületi érseki főgimnázium mellett fentartott Rákóczi kollégiémba tanulmányi felügyelővé választották meg. — Fölmentett alorvos. A főispán dr. Macami Brutus kórházi alorvost állásától fölmentette. — Nyugalomba vonuló jegyző. Taffner Zuárd bátaszéki másod aljegyző beadta nyugdíjaztatás iránti kérvényét. — Óriási jégeső Szekszárd felett tegnap délután 5—6 óra között óriási jégvihar vonult keresztül, amely rengeteg kárt tett a szőllőkben. A vihar ereje a Porkoláb völgytől. Bödő, Bakta, Remete, Előhegy egy részén vágott keresztül s legnagyobb erővel a várost érte, úgy hogy a jeget sok helyen lapátolni lehetett. — Eljegyzések. Killer Gyula segédteiek- kön^vvezető eljegyezte Gräber Mariskát Pakson. Szász' József dunaföldvári községi Írnok eljegyezte Hungár Erzsikét Dunaföldüáron. Egy tanitO búcsúja. Paksról vesszük a követ kozó sorokat: A paksi őrt. izr. hitközségnek egyik érdemes tanítója, Grün Jakab igazgató-tanitó 48 évi tan it ói munkálkodás után nyugalomba vonult. Utolsó vizsgáján, mely méltó betetőzése, koronája volt működésének, elbúcsúzott hitközségétől és tanítványaitól. Könnyezve hallgattuk megindult- ságtól reszkető búcsúszavait, melyek az iskola és tanítványai iránt érzett rajongó szeretőiéről győztek meg bennünket. A többi közt ezeket mondotta: „Ti mindenem voltatok. Mikor a gyötrő gondok kínoztak, mikor inár-már kétségbe estein, köztelek uj életet nyertem.“ Akik Grün Jakabot közelebbről ismerik, tudják, liogv ez nem frázis, ő testestül telkestül tanító. Csodálatos az a lelkesedés, az az idealizmus, amellyel hivatását betöltötte még akkor is, amidőn fizetése még olyan csekély volt, hogy abból sok tagú családját eltartani szinte művészet volt. Az anyagi gondok terhét csak az iskolán kiviil érezte. Az iskolában mintha átszellemült volna, rá nézve a külvilág nem létezett. Az iskoláról még most is úgy beszél, mint egy szerelmes itju imádottjáról. Szellemileg, \elkileg még olyan friss, mozgékony, mint egy ifjú, amit mértékletes és egyszerű életmódjának köszönhet. Az érdemes tanítónak másik kiváló erénye vallásossága és hazaszeretete. Ez volt iránytűje hosszas tanítói működésében. Búcsúbeszédét is ezzel végzi : „Legyetek jó magyarok és jámbor zsidók.“ A hitközség nevében Rosenbaum Ignác iskolaszéki elnök üdvözölte a nyugalomba vonuló tanítót, szép szavakkal tolmácsolta a hitközség báláját és szeretetét és köszönetét mondott a Pakson eltöltött 31 évi áldásos működéséért. Grün Jakab büszke önérzettel tekinthet vissza megfutott pályájára. Legyen jutalma hitközségének és tanítványainak bálája és tisztelete s nyújtson neki lelki élvezetet a jól teljesített munka édes érzete. —ni—/' — A telefondíjak leszállítása. A kereskedelemügyi miniszter julius 1-től kezdődőleg Pécs—Barcs—Kaposvár—Dombóvár és Szigetvár között (Pécs—Szigetvár kivételével, ahol a beszélgetés díjtalan) a telefonbeszélgetés diját 2 koronáról 1 koronára szállította le. — Postapalota Szekszárdon. Végre-valahára mégis csak vége lesz a sok huzavonának, megszűnik a mostani tarthatatlan állapot s végleges otthont nyer a szekszárdi állami postahivatal. Értesülésünk szerint a m. kir. kereskedelmi miniszter beleegyezését adta a Széchenyi- utcában levő Hradek és Müller-fele házak megvételére s e két telken még ez évben megkezdik a postapalota felépítését. Főutcánk tehát ismét szépül egy uj emeletes épülettel, csak azt is el ne rontsák csupa spórolásból, mint a most készülő uj leányiskolát, melynek nincs az udvarra kocsibejárata, s a tóldszintje már is sülvedt, alacsony. — Az aradi vesztőhely megváltására. A dunafóldvari belvárosi r. k. elemi népiskola 5-ik fiúosztályának növendékei az aradi vesztőhely megváltására 34 korona 66 fillért gyűjtöttek. — Törvényszéki tárgyalás Dnnafoldváron. Vagyonbukott Kohn Mór dunaföldvári kereskedő ellen a kir. ügyészség csalárd bukás büntette miatt emelt vádat. Minthogy vagy 30 tanú kihallgatása vált szükségessé, a kir. törvényszék az igazságügyminiszter felhatalmazása alapján a végtárgyalást folyó hó 25-ére Dunaföld- várra tűzte k#amelyre Ágoston István kir. tábla- biró, Kövessy Ödön kir. törvényszéki és Fejős Imre kir. járásbiró, Beke Ferenc kir. ügyész és Györy György kir. törvényszéki jegyző folyó hó 23-án szálltak ki. — Egy tanító búcsúja Megírtuk lapunk múlt számában, hogy Szusz Ármin hőgyészi izr. tanító nyugdijaztatasáért folyamodott. Áz iskola vezetősége a múlt vasárnap az iskolában megtartott vizsgát felhasználta arra, hogy az iskolától megváló, kitűnő eredménnyel működött tanitótól búcsút vegyen. A hitközség lelkésze, majd Weisz Bernát iskolaszéki elnök meleg szavakkal méltatták az érdemes tanító érdemeit. — Szenzációs találmány. Pálföldy Lajos dr. dunaföldvári ügyvéd az automobil teherszállítás kérdését teljesen megoldó készüléket talált fel, amely szakköröknél óriási szenzációt kelt. Az automobilt — a legújabb kor eme világcsodáját — eddigelé biz csak személy szállításra lehetett használni, hogy nagyobb terhet szállítsanak rajta, ennek útját állotta ama körülmény, hogy a gépen elhelyezett pneumatikus gummi készülék a nagy súly nyomását nem bírta ki s rövid időn belül hasznavehetetlenné vált. Pálföldy elmés készüléke, amint halljuk, a sulymegosztás elvén épül fel, vagyis annyira mérsékli a tehernek a kocsikerekekre való óriási nyomását, hogy akár pneumatikus készüléket sem kell azokra alkalmazni. A feltaláló már szabadalmaztatta készülékét s azért részére már is mesés összegeket ígértek. Értesülésünk szerint részvénytársaság veszi kezebe a talál! mány további gyártását. — Jnllálls a szekszárdi általános ipartestület a magyarországi munkások rokkant- és nyugdijegylete helyi fiókjával karöltve, julius hó 4-én, a polgári olvasókör nyári helyiségében tombolával egybekötött juliálist rendez. Kez1 dete délután 5 órakor. Belépti dij: személyjegy 80 fillér, családjegy 2 korona. — Népgyölós Lapunk múlt számában ismertettük a szekszárdi borértékesítés clőkésziJ tésére kiküldött bizottság gyűléseinek lefolyását és ebben azokat a terveket, melyeket a bizottság által célra vezetőknek találtattak. A bii zottság határozata folytán ebben a kérdésben J összehívandó népgyülést vasárnap tartották meg a városház udvarán a termelők élénk érdeklődése mellett. A gyűlésén Boda Vilmos elnökölt s ugyan ő ismertette az előkészítő bizottság tárgyalásainak eredményét. Javaslatára elfogadták a következő határozati javaslatot: »A Szekszárd-városi bortermelők folyó 1909. évi junius 20-án megtartott népgyiilése a kiküldött bizottság azon javaslatát, hogy a kedvezőtlen borértekesitő viszonyok orvoslása céljából egy borértekesitő hivatal létesittessék, melynek költségéi a kieszközlendő állami segélyből s azon bortermelők által fizetendő ügynöki dijakból fedeztetnének, kiknek borai a hivatal által értékesíttetnek — helyesli, egyhangúlag magáeva teszi s felhatalmazza a kiküldött bizottságot, hogy annak létesítése érdekében a szükséges lépéseket Szekszárd r. t. város képviselőtestületénél megtegye.< — Halálozás Kaposvárott 70 éves korában elhalt özv. (rruber Istvánné. Az elhunyt úrnő holttestét beszentelés után Tamásiba szállítottak s ott temették el nagy részvét mellett. A boldogultban Szendrödy Denes kir. járásbiró neje az édes anyját gyászolja. — Kilakoltatott posta. Az ozorai posta- és távírda hivatalt, a hivatal elhelyezésere szolgáló epület összeomlással fenyegető állapota miatt kilakoltatták. — Uj templom összeomlás előtt a bátaszéki uj templom, mely alig 5 éve, hogy 420.000 koronán épült föl, Hofhauzer Antal műépítész tervei szerint, ma, fönnállásának hatodik évében már is nagymérvű javításra szorul. A kórus boltozata alatt álló két főpilléren már hónapok óta gyanús repedések mutatkoztak. A két főpillér körülbelül köbméteres faragott terméskő tömbökből épült és ezek a tömbök függélyes és ferde irányban többszörösen meghasadtak, sőt az oszlopfőkőn eltolódások is láthatók. Úgy tetszik, a faragott kőtömbök — bár sóskúti terméskőből vannak — nem elsőrendű anyagból készültek, mert a törések helyén üreges rétegek láthatók. Mindenesetre a kórus boltozatának szerkezete a bajnak közvetlen előidézője. A boltozat t. i. szélességéhez kepest nagyon lapos s az ezáltal keletkezett oldalnyomást nem bírják el a pillérek. Ezeknek kicserélése óriási összegbe fog kerülni. — Flóbgyógyszeriár Führer Andor teve gyógyszerész Lengyel községben fiókgyógyszertárt szándékozik felállítani. Ennek megengedése iránti kérvényét már felterjesztette a minisztériumhoz, ahol bizonyára méltányolni fogják azokat a fontos közegészségügyi érdekeket, amelyeket a gyógyszertár létesítése szolgálni hivatva van. — Lelkigyakorlatok. A pécsi egyházmegye tanítói és tanítónői részére a folyó évben is tartanak lelkigyakorlatokat Pécsett és pedig a tanítónők részére julius 1 -tői 5-ig, a tanítók részére pedig augusztus 9-től 13-áig. — Beleugrott a kútba özv. Plank Fe- rencné 69 éves szekszárdi lakos folyó hó 23-án hajnalban beleugrott a házánál levő kútba, s mikor reggel keresték, ott találták meg holtan. A szerencsétlen öreg asszony azért vált meg ily borzalmas módon életétől, mert nemrég hir- telenül meghalt fiának özvegye pert indított ellene, ami a gyenge lelkű asszonyt annyira felizgatta, hogy halálra szánta magát. — Országos vásárok. A kölesdi országos állat és kirakodó vásárt folyó hó 29-*en és 30-án, a bonyhádi országos állat- és kirakodó vásárt pedig julius hó 5-én és 6-án tartják meg. — A Slmontornyal ártézikut kihasználása Simontornyán 500 részvénnyel, 10 ezer korona alaptőkével részvénytársaság alakul az ottani ártézikut vizének szikviz gyártására való fel- használására. — Iskolatársak találkozása. A szekszárdi polgári fiúiskolának az I898j99. tanévben végzett növendékei folyó hó 25-én, Szekszárdon, a polgári iskolában gyűltek össze az első 10 éves találkozóra. A találkozót kegyeletes cselekedettel kötötték össze. Feledhetetlen igazgatójuk, Krammer János lelkiüdvéért a belvárosi templomban gyászmísét tartottak, amelyet Szabó Géza hittanár mondóit. A templomban felállított díszes ravatalt valóságos virágerdő borította. Isteni tisztelet után a polgári iskolába vonultak a találkozóra egybegyűltek, a templomban szintén jelen volt tanári karral egye temben, ahol Holub János elnöklete alatt Dezső Antal beszámolt a 10 év történetéről, megállai pitották a közelebbi találkozás idejét 1919 pünkösd másnapjára és kedélyes beszélgetés közben felújították a gondtalan diákkor kedves emlékeit. Delben a Kaszinóban közebédet rendeltek, melyen a tanári kart is vendégül látták. Az ebéd felett felköszöntőt mondottak : Holub János, Szabó Géza, Nyitray Lajos tanárok, Kunszer János városi közgyám és az osztálytársak közül Dezső Antal, Reich Miksa, Kep- linger Géza, Ozonics Viktor és Kristofek Géza. A volt iskoíatársak közül résztvettek a találkozón Dezső Antal jegyző Gyönk, Forray Aladár jegyző Tevel, Halmay Emil jegyző Hőgyész, Keplinger Géza számgyakornok Szekszárd, Kristofek Géza hadnagy Budapest, Kunczer Béla intéző Felgyő, Éinka Ottmár jegyző Czikó, Ozonics Viktor törvényszéki írnok Szekszárd és Reich Miksa téglagyáros Mórról. — A korai SZŐ et. A vasárnap megtartott népgyülésen Wolf Arnold szekszárdi szőlőbirtokos rámutatott azokra a hátrányokra, melyek abból származnak, hogy a bortermelők nem várják meg a szőlő teljes beérését, ami által a bor és különösen a vörös bor minőségileg sokat vészit, pedig boraink jó hírnevének visszaszerzésére az volna az alkalmas mód, hogy kitűnő minőségű borokat termeljünk. Azonban a későbbi szüretelésre a termelőket szorítani nem lehet, ha ezt a saját érdekükben meg nem teszik ; de a város áltál már megállapított mezőrendőrségi és hegyrendészeti szabályrendelet jóváhagyása után ez a kérdés is rendezve lesz, mert ott a tanács hatáskörébe van utalva a szüret megállapítása. — Ebzárlat. A Szekszárdon előfordult eb- marások folytán a hatóság 40 napos ebzárlatot rendelt el, mely idő alatt a kutyákat kötve kell tartani. Az utcára csak szájkosárral ellátva és pórázon vezetve bocsáthatók ki a kutyák. — Rejtélyes halál Tóth Sándorné duna- . szentgyörgyi magánosán lakó nőt, szomszédjai pár napig nem látták lakásából k:jönni s onnan erős hullaszag áradt ki. Az elöljáróság felnyittatta a lakást, ott Tóthnét halva találták, hullája már feloszlásnak indult, testén azonban külsé- relmi nyom nem volt s igy valószínű, hogy szivszélhüdés okozta halálát. — Gyermekgyilkos anya. Mihálovics Teréz, ujdombóvári lakos téglavetőnő folyó hó 18-án egy egészséges leánygyermeknek adott életet, akit nyomban megfojtott s egy félreeső helyen elrejtette. A lelketlen anyát munkástársai feljelentésére a dombóvári csendőrség letartóz-