Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-26 / 26. szám

2

KÖZÉRDEK

1909 junius 26

Nem az ilyenek ingerlik-e fel a modern diákban a harcot, az ellenállást, a kihívó viselkedést — a legmerevebb szélsőségekig ? Nem válnak-e aztán bizonyos eredménytelenség okaivá is ?!

Bizony nehéz, nagyon nehéz ma tanárnak lenni s szinte nrponkénti félelemmel gondolni arra, hogy — talán egyesek hibái, tökéletlenkedései miatt - • nem kell-e a leghívebb munkásoknak is a szilaj ifjúság szeszélyének kitéve lenniök és hivatásuktól elhidegülniök ?!

Dehát a felettes hatóságok ?! A száz szemű gazda szemeivel néznek-e és látnak-e ? Van-e bátorságuk tudni a tudnivalókat s Ítélni az ítélni valókat ? I Ha a kenyér vezeti a pálya- választásban már a tanárt is, nem kell-e éberebben őrködni a szent letétemény felett, a szülők, gyermekek, a család, nemzet és minden egyház jogainak tiszteletben tartása végett ?

Mert családok sorsa, boldogsága, a nemzet és egyházak becsülete, tisztessége érzi meg az iskola hibáit és erényeit. S ma, amikor a forrongó társadalom nem bir a beléje dobott füstölgő üszkök oltogatásával, amikor az egész nemzet —± mint a tűzokádó hegy — folyvást háborog és uj formákba kíván illeszkedni; ma százszoros figyelemmel kell az iskolák felé fordulniok azoknak, akik tényezők a nemzet életében is; mert — végre is — az iskolán kellene megfordulni a nemzet reformációjának s valami szomorú visszásság az, hogy a nemzetet illetéktelen és hívatlan tényezők által támasztott szelek hajtogatják és forgatják ide meg oda.

Emlékezés Kerbolt Istvánra.

A tolnamegyei községi és körjegyzők egyesületé iek, amint már jelentettük, nagy gyásza van. Csaknem húsz éven át vezére, nyugalomba vonulása óta diszelnöke, a feledhetetlen, kedves esaládatya, a minta barát, a képzett, kötelességtudó, munkás jegyző : Kerbolt István meghalt.

Hosszas betegsége dacára váratlan volt a hir, amely halálát jelentette és éppen ezért kartársai, tisztelői, barátai nem jelenhettek meg utolsó végtisztességén olyan nagy számban, a mint óhajtották s kartársai nem róhatták le igy vele szemben a kegyelet adóját, miként azt Kerbolt István emléke megérdemelte volna.

De tudja az ő elköltözött lelke, hogy nem a szeretet hiánya, a volt vezér iránti köteles figyelem és tisztesség, csupán az idő rövidsége okozta ezt. Én is néhány virágot szórok sírjára ; az ő emlékét kívánja szolgálni e nehány

sem vállott. Nem volt nehéz, mert mindig érdekes volt; nem csigázott túl, mert mindig úgy hallottuk, mint a legegyszerűbb dolgokat. Csodálatos, lélekbeható ereje volt azoknak a magyarázatoknak. Tudtunk sírni s lelkesedni rajta, oda vitt bennünket, amerre ő akarta. Számunkra más világ nem létezett akkor, mint amit elénk rajzolt. Lélekzetfojtott csendben épp oly szépek voltak nékünk a sokaktól szárazaknak mondott nyelvtani magyarázatok, olvasókönyvünk verseinek elmondása, mint később Amerika és Afrika földrajzi magyarázatai. Egy volt csak, ami mindezeknél, minden egyebeknél szebb volt előttünk ajakáről hallva : a magyar történelem. Mily türelmetlenül lestük az órákat s mily nehezen váltunk meg azoktól. Mennyi tűz, melegség pezsdült fel a mi kis szivünkben: lobogó, fényes lángját Ő gyújtotta bennünk.

Sokat, igen sokat tanultunk Tőle, S mert saját lelkét adta mindegyik" szavában, azért voltak olyan értékesek nékünk. S tudott még valamit, ami csak a kiválasztottak sajátja: meg tudta találni a gyermekleiket. Abba a természet oltotta bele a szeretet utáni vágyat s azért nem is érdeme. De aki fel tudja benne ébreszteni az érzések legnemesebbikjét, aki ápolja és helyes 1 irányba tereli, aki belecsepegteti, — nem pusztán tanító szavával, hanem önlényegét adó melegségével: az teremti meg számára a legszebb birodalmat, az adja meg neki az élet igaz értekét.

S azért szeretném, ha virággá változnék ma minden egyes szavam s ráhullana fehér ragyogással, édes illatával, arra az útra, amelyen elindult, s halad rajta most iss a jövendő időkben, (Adja Isten, hogy igen sokáig !) Ha minden vissza- szálló gondolatom himes szárnyú, édesszavu madárkává válnék s vinne mindenkit magával a szeretetnek utján Őhozzá, ki élő lényege volt mindig az örök szeretetnek.

gyarló sor : adom szeretettel, fogadtassék elnézéssel.

*

Kerbolt István 1846. évi december 7-én született Dombóváron, valamikor jómódú, de később elszegényedett iparos családból. Sorsának mostohasága folytán magasabb iskolai képzettséget nem szerezhetett, de a formai képzettség hiányát vasszorgalmu önképzéssel igyekezett pótolni. Katona lett. Szolgálati iaejére esett az 1869. évi dalmáciai fölkelés leverése, amelyben ő is részt vett. Egyik ütközetben oly hősiesen viselte magát, hogy első osztályú vi- tézségi érdemrendet kapott és mint a 44. gyalogezred történetében meg vagyon írva: az ő hőstette nemcsak az ütközet kimenetelére, de az egész hadjáratra döntő befolyással volt, amennyiben a dalmátok, egyik vezérét nyolcszáz lépés távolságra az ellenség golyózápora között célba vette és lelőtte. Katonai évei alatt felebbvalói mindenkor a legnagyobb elismeréssel adóztak iránta. Brigadérosa: Joannovics generális váltig marasztalta, hogy ne menjen vissza a polgári életbe. De ő nem kívánt ott maradni, igy aztan megválva a katonaságtól, világlátot- tan, ember és közismeretekben az önképzés által megerősödve a régi rendszerű jegyzői vizsgát letette s nemsokára majsai uradalmi jegyzőnek választották meg, ozorai székhellyel. Itt azonban csak nehány évig működött, mert már 1876. év tavaszán a regölyi jegyzői állásra hívták meg. Első felesége Bernrieder Józsefné- nek nővére volt, aki korán meghalt, két kis árvát hagyván maga után, akik azonban csakhamar követték anyjukat a sírba. Második felesége néhai Schreyer Karolin volt, akitől négy gyermeke született. Kettő kiskorában meghalt, kettő él : Kerbolt Károly hosszuhetényi káplán és Kerbolt Béla, ki a kereskedelemi minisztériumban van alkalmazva. Harmadszor is nősült, elvevén mostani özvegyét felsőeőri Nagy Ilonát. Ezen házasságából két kis leánya maradt: Kerbolt Ilonka és Erzsiké. Betegsége négy évvel ezelőtt kezdődött általános elgyengüléssel és lesoványodással, amelyet négy-ót szélütés követett, úgy hogy a régi hatalmas testű ember megtört egészen. Pécsett folyó évi május 31-én reggel 4 órakor, a haldoklók szentségének többszöri ájtatos felvétele után, munkás életének 63-ik évében csendesen elszenderült. Temetése junius hó l-én délután 6 órakor nagy részvéttel ment végbe, a regölyi sirkerti kápolna alatt levő családi sírboltba helyezték el örök nyugalomra elhunyt nejei és gyermekei | mellé.- ’ , *

Kerbolt István ritka jő szerető férj, gyermekein valósággal rajongó szeretettel csüngő édes apa és véghetetlen jószivü rokon volt. Még évtizedek múlva is megkönnyezte édesanyját, elhalt hitveseit és gyermekeit. Gyermekeinek kitűnő nevelést adott, visszagondolván saját mostoha sorsára és arra, hogy mily küzdelem és lelkierővel küzdötte le formai képzettségének hiányát. Buzgó, vallásos ember volt. Erre vall az a szép ténye, hogy boldogemlékü Szemenyei Mihály volt regölyi plébánossal együtt építtették a regölyi temetőben levő csinos kápolnát; alatta sirboltot készíttettek ; ott nyugszik a falu lelkésze és a falu jegyzője együtt, symbolizálva az életben megalkotott együttérzést és együttműködést.

Minő szép vonás !

Betegsége kezdetén aggódó gonddal szedette össze elhunyt hitvesei és gyermekeinek földi maradványait, azokat mind a kápolna alatti sírboltba vitette, a hová ő is bevonult szerető édes anyja melle.

Minő kegyelet, ragaszkodás, szeretet ez!

Nagy gonddal nevelte gyermekeit, de különösen a szép tehetségű Károlyt, aki először 1 jogot végzett, önkéntes lett s most mint felszentelt pap szolgálja hazáját és egyházát Hosz- szuhetényben.

Sokszor elszavalta gyermekeinek, ha ezek atyjuk terhén könnyíteni akartak :

„Mert látod, én szegény ember vagyok,

Örökül rád nem sokat hagyok,

Legfeljebb mocsoktalan nevet :

A tömegnél hitvány érdemet !“

Igaza volt. Ha semmi egyebet, de igazán mocsoktalan nevet hagyott gyermekeinek, akik mint képzett, teljes emberek tanúságot tehetnek az összes ismerős barátokkal együtt arról, hogy

az elhunyt igaz férfiú, igaz apa volt.

*

Kerbolt Istvánnak, mint regölyi jegyzőnek alkotásait, nem jelzik országos hirü dolgok, csak az — és ez szerintem községi jegyzőnél . minden,— hogy mindenkinek mindene volt. A községe és népének igaz atyja, határozott és biztos kezű vezetője, tanácsadója. Ezért a község egyeteme éppen úgy, mint az egyesek, határtalan bizalommal viseltettek iránta és ő hatalmas eréllyel és végtelen jóságos szívvel tette magát erre érdemessé, erősítette meg, bástyázta körül nem kis tekintélyét. Volt kedves munkatársával, a falu papjával karöltve fáradozott a regölyi zárda megteremtésén és ezzel a gyermek, illetve népnevelés nemes céljait szolgálta, ugyancsak ezen munkatársával együtt létesítették a szép temetői kápolnát. Gyönyörű alkotás mindkettő : a népnevelés és Isten dicsőségének csarnokai. Mint jegyző pontossággal, ügybuzgalommal végezte dolgait községe és felebbvalóinak teljes megelégedésére. Kis, de jelentőségteljes kört jelölt ki számára a sors és azt betöltötte, mint

egész férfiú, teljes becsülettel.

*

De volt Kerbolt István más is, nemcsak regölyi jegyző. Ő volt 20 éven keresztül a Tolnavármegyei községi és körjegyzők egyesületének elnöke s nyugalomba vonulása óta örökös tiszteletbeli elnöke.

És itt volt ő legnagyobb! Nem tudom, azért-e, hogy ebben a minőségében ismertük legjobban, vagy azért, mert itt ragyogtalhatta teljes tudását egész valójában.

Résztvett már a megyei egyesület megteremtésében is; a Perczel Dezső alispán elnöklete alatt tartott első, illetve alakuló közgyűlés megválasztotta végrehajtó bizottsági taggá, később a választmány tagja lett, miglen 1886. évi junius-7-én nagy lelkesültséggel megválasztatott elnökké, amely tisztséget három év leszámításával 1907. évig, tehát csaknem teljes 20 évig viselte. Ezen kívül a központi országos egyletnek is választmányi tagja volt és annak munkálkodásaiban is mindig tevékeny részt vett. Lemondása után örökös tiszteletbeli elnökké választatott.

Mint elnök hatalmas tudással és erélylyel vezette az egyesület ügyeit. Működésén keresztül vonul azon eszme lelkes megvalósítása, hogy az egységes erőkifejtés, összetartozandóság, tömörülés érzését felkeltse, fejlessze; hogy az egyesületet az öntudatos, egységes munkában tömöritse és itt — fájdalom — sok, sok keserű csalódás érte.

»Nem tudom, átok van-e ezen a népen De Kerbolt István hatalmas tudása és erélye itt merült ki. De ez nem az ő hibája, sőt érdeme ennél nagyobb !

El-elkeseredett a tapasztalt közöny felett; de soha csüggedést nem ismerő akaratával, minden közöny dacára, a tolnamegyei egyesületet a többiek fölé emelte.

Az ő elnöksége alatt lett az országban legnagyobbé az árvaházi alap, amelyben lelkes munkatársa: Klimes Antal mostani elnök támogatta; az ő elnöksége alatt létesült a mil- leniumi Ösztöndij-alap.

Elnöki megnyitói, ünnepélyes alka'makkor tartott beszédei szépek, tömörek, világosak és magyarosak. Kifejezései, előadási modora választékos és mindig a tárgyhoz illő volt. Jo alakja és beszédes arckifejezése csak emelte a hatást.

A millenium évében tartott diszközgyiilési megnyitója és isteni tisztelet után elmondott fohásza remek; ebben kicsűcsosodott egész lelke, szive és magyar volta. De szép az 1889. évi junius 17-én tartott közgyűlés alkalmával előadott elnöki jelentése is. Ezen elnöki jelentésében a községi jegyzői állás fejlődésének és az egylet keletkezésének rövid, de tömör vázlatát adja, tevékenységre buzdítja azokat, akik az egyesületi életet semmire sem becsülik, rámutatva az úttörőkre, azok fáradozására és munkálkodására.

»Szép és nemes példával mentek ők előre, s ha hQzzájuk méltók akarunk lenni, okvetlenül követnünk kell őket«, mondja ezen megnyitójában és ezzel áldozott azok emlékének, kik a jegyzői állást kiépitettéki

Mily szép, követendő példája az elődök megbecsülésének 1

Remek az 1892. évi junius 2l-én tartott közgyűlésen mondott jelentése is, a jegyzői állás államosítása küszöbén. Aggályait fejezi ki a reformjavaslat felett, nem találván meg abban a község és községi jegyző között fennállló erkölcsi kapcsok fentartására szükséges garanciát, mely a jegyzői állásnak egyszersmind bizalmas jelleget is kölcsönöz és ezért aggodalma van; de megjegyzi, hogy nem a hivatásuk magaslatán álló tolnamegyei jegyzőket félti, hanem a községek és jegyzők között fenálló és okvet-