Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1909-09-18 / 38. szám
38-ik szám. KÖZÉRDEK 5-ik oldal. Ha fáj a feje, használjon azonnal B 0 í* 0 t V 3 S -pasztillát, mely 10 perez alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. — Ára 1 korona 20 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. Készíti Beretvás Tamás, gyógyszerész Kispesten. Orvosok által ajánlva. ____________ Három doboznál ingyen postai szállítás. Te mplom helyreállítás. A nagykárolyi statusquo izr. egyháztemplom helyreálliási munkálatait folyó hó 15-én fejezte be az építéssel megbízott Tátorján István műépítész. Az építésznek igen sok nehézséggel kellett megküzdenie, mert a templom födényét képező repedezett és deformálódott boltozat lebontása és újraépítése complikált és felette költséges állványozással volt csak megoldható. Ellenőrzők Lichtsein Lajos kir. főmérnök és illés József városi mérnök, kifejezetten is elismerésüket nyilvánították a mesteri állványozás fölött s a kivitel iránt a budapesti szakértő részéről az állványozásnál támasztott aggodalmak teljesen el lettek oszlatva. Az építkezés átadása folyó hó 16-án történt meg az egyháztanács megelégedésére, a ki elismerését nyilvánította a kivitel felett. Büszkeséggel tölt el bennünket az, hogy a nehéz és sok előrelátást igénylő építkezést Tátorján István oki. építész, városunk szülötte teljesítette, a ki a nagybányai mérnöki szakértő részvétele daczára összedőlt gör. kath. templomot is ujraépittette és saját tervei alapján építi a kispeleskei református templomot is. A kóbor kutya megölhető. Előforduló eset alkalmából a belügyminiszter rendeletileg kimondotta, hogy az idegen udvarra bejáró s ott kárt tevő kutya éjjel lelőhető a nélkül, hogy a lövöldözés kihágásnak lenne minősíthető. A magyar címer az államvasuti kocsikon. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter egy évvel ezelőtt elrendelte az államvasutak igazgatóságának, hogy az összes teherkocsikon, valamint a külföldi forgalomban használt személykocsikon a magyar állam címerét alkalmazzák, hogy ezzel is kellőképpen kifejezésre jusson a magyar állam önállósága a külföldi érintkezésben. Ez a rendelet közbejöt akadályok miatt eddig foganatosítva nem lévén, Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter, kiadott rendeletével utasította a magyar államvasutak igazgatóságát, hogy ezen intézkedés végrehajtásáról haladéktalanul gondoskodjék. Sziniévad kezdete. Heves Béla jól szervezett társulatával jövő hó 1-cn kezdi meg előadásait. Rónai Imre titkár folyó hó 22-én érkezik a bérletek gyűjtése végett városunkba. A tisztviselők kongresszusa. Kolozsvárról jelentik : A tisztviselői kongresszus végleges ügyrendjét és programmját teljesen megállapították. Az ügyrend a következő : Szeptember 24-én ismerkedési estély. Szeptember 25-én délelőtt 9 órakor a kongresszus ünnepies megnyitása a vigadóban, melyet követni fognak a bizottságok ülései a következő sorrendben: 1. nyugdijügyi albizottság: 2. szolgálati pragmatika albizottság; 3. status rendezési albizottság: 4. fizetésrendezési albizottság; 5. lakbérkérdési albizottság: 6. társadalmi feladatok albizottsága ; 7. közalap albizottság: 8. gazdasági albizottság : 9. sajtóügyi albizottság. Az albizottságok ülésein csak azon indítványok kerülnek tárgyalás alá, melyek előzőleg írásban beterjesztettek. A tárgyalások nyilvánosak. Szeptember 26-án a kongresszus folytatása fél 10 órakor. A kongresszuson való felszólalásra a jelentkezések 25-én délelőtt 9 óráig a kongresszus elnökségénél írásban nyújtandók be a tárgyak rövid megjelölésével; egy-egy felszólalás 10 percznél tovább nem tarthat s ezen időtartam az albizottság! felszólalásokra nézve is irányadó. A kongresz- szuson az összes állami tisztviselők hozzászólási s szavazati joggal bírnak. A kongresszussal kapcsolatban több ünnepély és kirándulás is lesz. Lilienfeld Hermina előnyösen ismert női-kalap készítő és kereskedő legutóbb Budapesten és Bécsben a legdivatosabb és legszebb kivitelű őszi és téli női-kalap niodeleket szerezte be. A midőn lapunkban foglalt hirdeté- zére felhívja a hölgy olvasóközönségünk figyelmét, egyben felkéri őket, hogy minden vétel kötelezettség nélkül a kalap modeleket megtekinteni szíveskedjenek. Országos állatvásárok vármegyénkben. Szeptember 16-án Erdődön, 20-án Fehérgyarmaton és Sárközön, 27-én Mátészalkán, 28-án Szatmár-Németiben és Krasznabélteken, október 1-én Csengeren és Kővárhosszufaluban, 4-én Felsőbányán, 5-én Nagyecseden, 11-én Szinér- váralján. A gazdasági népiskolában az előadások f. hó 20-án veszik kezdetüket. Felhivatnak a szülők és az érdekeltek, hogy a tanköteles gyermekeiket ezen időtől fogva pontosan járassák az iskolába. Életveszélyes hidak. A Nyirbéltek— debreceni országukon a hidak oly ro ;z állapotban vannak, hogy azokon életveszélyes a közlekedés. Az ut a ligetaljai szolgabirói hivatal hatáskörébe tartozik, kinek vezetőjét felkérjük a hidak helyreállításának elrendelése iránt. Eladásra bejelentett gyümölcskészletek nyilvántartása. Darányi földmivelésügéi m. kir. miniszter tudvalevőleg úgy intézkedett, hogy az országos gyümölcsészeti biztos időszakonként tegye közzé azoknak a névsorát, a kiknek saját termésű és eladásra való gyümölcsük van ; ugyancsak nyilvántartják azokat a kereskedőket, a kik valamely gyümölcsfajtából nagyobb mennyiséget óhajtanak venni. Molnár István min. tan. a nyilvántartás második részletét most bocsájtotta ki és ebben 150 hazai nagyobb termelő tekintélyes gyümölcskészlettel szerepel s ugyancsak hazai és külföldi gyümölcskeres- kedö nevekkel bőven szolgál. A jegyzéket a földmivelésügyi minisztérium gyümölcsészeti osztálya mindazoknak megküldi, a kik akár egy levelezőlapon is megkérik. Villamgyár. A legközelebbi képviselőtestületi ülése foglalkozni fog végre a villamgyár kérdésével. Szándékosan írunk villamvilágitás helyett villamgyárat, mert hangsúlyozni kívánjuk, hogy noha a világítás kérdése a rendezettség és köz- biztonság szempontjából rendkívüli nagy lépést jelent, ez csak felét, talán kisebbik felét foglalja le a kérdés fontosságának, mig a másik nagyobb felét az általános ipari haladásra vonatkozó jelentősége képezi. Ha a világítási kérdés megoldása nagy lépést jelent, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy iparilag legalább is nagy ugrást tesz előre a város. A képviselőtestület előtt lesz a világhírű Ganz ezégnek Koling György érmihályfalvai malomtulajdonos által előterjesztett ajánlata, mely bizottságilag nagyjában tudtunkkal már letárgyaltatott és a képviselőtestület elvi döntése után a részletes tárgyalás, illetve alku következik. Ha a képviselőtestület, mint reméljük ezen nagyon fontos kérdésnél nem fog apróságokon fennakadni, lehető lesz a deczemberi megyei közgyűlés elé vinni kész megállapodást, úgy, hogy a télen a magas minisztérium jóváhagyását is elnyerve, kora tavaszszal megkezdhető az építkezés, mely esetben 1910. novemberre, készen is lesz. Hallomásunk szerint alig van számba vehető akadály, mi különben ilyen kérdésnél fel is tehető, mert hiszen a világítási szerződések pontjai különböző miniszteri rendeletekkel, annyira szabályozva vannak, hogy jóformán csak a közvilágításra szükséges lámpák száma és Kleptománia. Többszörös kihágás és lopás miatt büntetett előéletű csavargó állt a kihágási biró előtt, a ki kérdi: — Volt már büntetve? — Igenis. — Mikor? — 1903-ban lopásért. — Többször nem ? — Igen. 1905-ben kétszer. — Hát még mikor? — 1907-ben ugyancsak lopásért. A kihágási biró mindezt jegyzőkönyvbe veszi és mikor a csavargót ki akarja vezettetni, amaz könyörögve mondja: — Égy alázatos kérésem volna, tekintetes biró ur. — Mi az? — Szíveskedjen megvizsgáltatni az orvos úrral, vájjon nem szenvedek-e kleptomániában... A hölgyek legszebb ékessége egy szép női kalap. Forduljon tehát mindenki teljes bizalommal Grósz nővérek női- és gyermek-kalap üzletéhez Deák-tér, ahová a legszebb kivitelű és legdivatosabb kalapok úgy őszi, mint téli idényre már megérkeztek. Az olcsóság és kiválóság tekintetében előnyösen ismert cég hirdetésére felhívjuk olvasóink szives figyelmét. Elmaradtak a szeptember havában tervezett nagyszabású hangversenyek és nemsokára bekövetkezik a színi évad, amikor is minden színházlátogatónak szüksége van egy jól és pontosan járó órára, nehogy az előadásról elkéssen. Éppen azért ajánlatos, hogy mindenki vásároljon azokból kitünően és pontosan járó zsebórákból, amelyek egyedül Kőim Antal gróf Károlyi György-téri órás és ékszerész üzletében Nagykárolyban kaphatók. ezzel kapcsolatosan az évi hozzájárulás összege körül lehet szó tárgyalásokról. Egyébbként a szerződés nem egyébb, mint egy példánya azon igen nagy számú szerződéseknek, melyeket ezen neves gyárvállalat, az ország kisebb nagyobb városaival a minisztérium jóváhagyásával kötött. Reméljük, hogy pár év alatt a sok iparo ; műhely mellett mindenütt ott fog berregni az olcsó berendezésű és olcsó üzemű 2—3 lóerős villamos motor és a különben is kiváló szorgalmú, __ tehetségű, nagyszámú intelligens iparos népe Érmihályfalva városának nagyot lépvén előre a fokozatos haladás lépcsőjén, a vagyo- nosodás utján, jó kedvvel viselheti az elenyésző terhet, mely ezen nagy berendezkedéssel háramlik rá. Azt suttogják . . . Azt beszélik . . . hogy Krémer Ferencz érmihályfalvai kereskedő a hetivásár elhalasztásánál bemutatott áldozatkészsége megkoronázásául, egyházi czélokra 1000 koronás alapítványt tesz. hogy Glück Géza és Kis Béla kijelentették hogy Kerekes Sándor távozása után a kávéházba való járásról lemondanak. hogy Kerekes Sándor azért távozik Érmihályfal- várói, hogy kebel barátja Dobozy főszolgabíróval a számkivetésben osztozkodjék. hogy Gotlieb Jenő f. hó 15-én egész délelőtt számlákat irt, hogy az újévi ünnepet a tűzoltóban méltóan megülhesse. hogy Boldizsár Jenő Székelyhidra történt véglegesítése alkalmából, sok a kis kapukról a fekete zászlót levették és helyére piros zászlót tűztek. hogy Komlós azért hagyta el az izraelita hitet, mert ezzel kellemesen lepte meg bájos gazdaszszonyát. A I,; igazán finom z»*Vl Kényelmes, elegáns és tartós ___ honi gyártmányú LÁ BBELIT akar vásárolni, az bizalommal fordulhat VUJA JÁNOS Kívánatra mérték után bármilyen kivitelű cipők és csizmák is készülnek. hoz, S Z A T M Á R, (Keresztes András-féle ház), a ki dúsan felszerelt nrrinA nnLló^ónnn csakis valódi finom . ------- uöipU"! d&lal duali bőrből, a már is világhír ű hazai gyárakban czipőket és csizmákat nagyon is verseny- képes árak mellett hozza forgalomba és üzletéből minden olcsóbbrendü készítményt a szokásos bőr és talp utánzatokat teljesen kiküszöbölte és a kinek árui csinosság dol- jMT gában is párját ritkítják. “tMI ÉRMELLÉK.