Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1909-12-25 / 52. szám

KÖZÉRDEK

3-ik oldal.

52. szám.

nak, mint a mieink, mert nincs náluk az állások nagyobb része a borravalóra bazirozva.

Mégis nehéz szállodáinknak követni őket az árakban. Nehéz, mert nálunk a tőkeszegénység classikus hazájában a magasabb kamatterhek elviselése nagyobb bruttó jövedelmezőséget tesz szükségessé.

Ezen nagy hibán egy-kettőre segíteni alig és csak egy módon lehetséges: állami és városi beavatkozással.

Itt van a tér, melyen produktiv módon kell az állami és városi tőkének érvényesülni.

Nem közvetlen, hanem közvetett produktivitást értek ezalatt, mely az idegen forgalom növekedése és ennek jövedelmezőségében nyilvánul meg.

Nem tudom eléggé ismételten hangsúlyozni, hogy ha azt akarjuk, hogy idegen forgalmunk kis vonásokban megközelítse nyugat városaiét, első sorban megfelelően berendezett, teljesen azonos áru és rendszerű szállodák és éttermekről kell gondoskodni, állami vagy városi beavatkozással.

Nem ismerem a külföldi nagy városok költségvetéseinek tételeit, de vakon állítom, hogy a mi állami és fővárosi budgetjeink főösszegénél sokkal kisebb összegű költségvetések keretében nagyobb összeggel szerepelnek azok a kiadások, melyek az idegenforgalom emelését ezélozzák, mint a mieinkben.

A tétel íinanciál felállítása világossá teszi az állam és a főváros kötelezettségét ezen a téren.

Külföldön ugyanis a tőke bankkamatozása

I I/ _0"/

J- /2 -1 /u •

Nálunk ellenben ennek jó kétszerese. Világos tehát, hogy ha külföldön a vállalatokba fektetett tökének 6°/B-ot kell jövedelmeznie, hogy a rizikó fedezete is bekombináltnak tekintessék, úgy nálunk 12 70 az ennek megfelelő jövedelmezőség.

Ezen felállítás szerint tényleg nehéz privát vállalkozónak — hacsak nem valami jótékony hazafiról van szó — követni a külföldi irányt, mely körülmény világossá teszi az állam, a főváros beavatkozásának és pedig nem holmi kivihetetlen rendelet és szabályrendeletekkel való beavatkozásának kérdését.

Arról persze nem is ábrándozom, hogy a külföldi bankintézetekben 11/a—2°/0-ra elhelyezett mágnás és papi pénzek is alkalmasok volnának e czélra, mert hisz Mária Terézia óta jól tudjuk, hogy a hazának rendelkezésére áll az élet, a vér és a kard, „séd avenamnon“.

Az elmondottak azon hiányokat tüntetik fel, melyek miatt az idekerülő utas rövid tartózkodás után elszalad, rendesen azzal a benyomással, hogy fővárosunk igen szép modern épületei impozánsak, de az életmód igen drága és igy csak igen pénzes emberek számára való tartózkodási hely.

Az itteni hiányok végtelen ügyetlenségéről és közállapotaink erélytelen, nem czéltudatos irányításáról tesznek tanúságot.

Ezen ügyetlenség az oka, hogy külföldön oly keveset tudnak rólunk, intézményeinkről, gyártmányainkról, terményeinkről.

Legkényelmesebb dolog az állandóan mellőzött gyermeket adni, kit mostoha anyja a közös diplomatia, édes osztrák fiacskája javára megfoszt minden jótól.

Ez azonban noha politikai és egyébb vonatkozásában igaz nem menti a teljes ügyefogyott- ságot, a hanyagságot, melylyel mi magunk kezeljük a külföld nyilvánosságát.

A diplomájára bízni mindent gyengeségre vall és pedig első sorban közéletünk gyengeségére, mely mindent csak vár, de maga parlamentünk és sajtóink utján ritkán vet fel könnyen megvalósítható, könnyen kivihető terveket.

Nagy konczeptiója elmélkedéseket a külföld informálására eleget termelünk de holmi megfizetett ujságczikkek, meghatott népismertetések csak olyanok mint a sarokba tett tükör, csak az lát bele, aki direkt a sarokba néz.

Sokkal kevesebb költséggel sokkal több eredményre juthatunk.

Rendelkezésünkre állnak első sorban pl. a közönséges reklám eszközök.

■ Bocsánatot kérek szép hazámtól, melyre halhatatlan költőnk megmondta, hogy bokréta az Isten kalapján, hogy Agulár Dávidtól ellesett módszert javasolok, de hiába, ezt a módszert Sclnvelcz, Németvrszág, Belgium stb. inár Agulár Dávid és Diana sósborszesz előtt alkalmazta és igy ne derogáljon nekünk sem.

Igen, Schweicz látképei, havasai, csodás vasutjai, havasokra épített szállodáinak képe mindenütt látható nyilvános helyeken és pedig igen jó társaságban, mert mellette a Rajna völgyének lovagvárai és váltakozó panorámái, majd egy-egy hollandi szélmalmos táj kérkedik szépségével.

Ebbe a jó társaságba mindenesetre első szerepet játszhatna a mi aldunánk, mely mellett a Rajna völgye elsárgulna az irigységtől, Balatonunk szőlőhajas hegyeivel ócska vároin- ladékaival. Csorbatavi képeink és hortobágyi pusztai tájunk.

De hiába keressük még ott is, hol illő volna megtalálni, a Waggon lits irodáiban.

Ezen helyek tömve vannak utazási tervek mellett gyönyörű képekkel az egész világból, csak a mi szegény nép országnak nincs nyoma sem.

Brüsseli Kölni irodájánál alaposan felnéztem a hirdetményeket, kerestem, kerestem, de bizony csak nem találtam.

Ez persze nem tűnik fel kereskedelmi kiküldötteinknek, consuljainknak, noha az volna a dolguk, hogy észrevegyék.

A reclam ezen egyszerű eszközének igénybe vétele olcsó dolog és mindenesetre többet érne egy szürke kötetnél, melyeken egy protektios külföldi ember kiszerkeszti szép hazánkat busás salláriumért.

Ezen kötetek nem is valók egyébbre, minthogy egy-egy kormányférfinak zúgolódó lelki- ! ismeretét lecsillapítsuk, természetesen állami költségen.

Európa összes vasúti hálózata között a mi államvasutunk ezidőszerint a legszegényebb berendezkedésű alkotás, ennek daczára a mi magyarnyelvű u. n. nagy vasúti menetrend kötetünk a legtökéletesebb.

Ne gondoljuk azonban, hogy ebből valami nagy örömünk fakad.

Ugyanis még ez a magyar kiadvány majdnem teljesen hozza Európa számottevőbb vonalaink menetrendjét; addig a külföldi menetrendekben a magyar vasutakról alig található egyébb, mint a London—Konstantinápolyi világ vonal itt átfutó része.

Legfeljebb Bécsnél van megemlítve a Budapest csatlakozás.

Nem tudom a magam véges eszével megérteni, mennyivel tartozik többel államvasutunk külföld vonalainak, mint viszont, hogy nem követelhetjük meg legalább a kiadott menetrend dolgában a reciprocitást.

A mi a reciprocitást illeti, ugyanazt találjuk minden téren. Nálunk 100 számra találjuk a külföldi hirdetményeket, plakátokat, melyek mint a privát élelmesség jelenségei, szóvá nem tehetők.

Feltűnő azonban, hogy a külföldi fürdők szebb kilátású utak reklámjai vasúti indóhá- zunkban, az itt átfutó étkező kocsikban is megtalálhatók, mig a mienk nagyon parányi számtól eltekintve sehol sem.

Pedig az utazó közönség nagy része soksok olyan órát talál, mikor nincs más szórakozása, mint a különböző hirdetmények böngészése és valószínűnek tartom, hogy sok újabb utazási terv születik meg épen utazás közben.

Ila kellő képen vennénk szolgálatunkba a reklám eszközeit, biztosan nem találgatnák hálunk illegett, hogy vájjon milyen „exotikus nyelven* beszélünk és nem kérdezné meg véletlen ismerősünk egy gömböjü fejű mosolygós belga, hogy nem ismerjük e Bányai urat és tagadó válaszunkra nem jegyezné meg meglepetten, hogy „csodálja, pedig az is Magyar- országból való!“

Megesett egy nagyobb fürdő helyen, hogy nationalénknak a bejelentő lapon megadott megnevezése „Hongrie“ mellé a hajlongó szállodás egy kis kérdezősködés után zárjelbe mellé szúrta az „(autrich)“ megjelölést.

Arczpiritó dolog, hogy világfürdő pl. Blan- kenberhe kávéházaiban sőt ujságárudáiban nem lehet magyar lapot kapni.

Kereste kereste, elénk rakott spanyol, olasz, román, orosz, sőt szerb lapok között, de nyoma sem volt a mienknek, végre midőn Budapest fővá- városunk nevének hangoztatásával próbáltunk nyomot adni, melyen a százféle nyelvű lapok

tömegében eligazodjék, felvillant arcza és előrántotta a „Neie freie Presset“.

Itt aztán hibás a kormány az kétségtelen, mert sok milliós budgetünkbe beleférne egy pár ezer korona, melyen a nagy külföldi kaszinók számára akár ingyen lap példányok küldése volna megfizethető.

A mi lapjaink impozáns terjedelmükkel még arra is jó benyomást gyakorolnának ki csak futólag néz rá.

Itt engedelmet kell kérnem, hogy ilyen régi nótát kornyikálok, de ha a magyar embernek keserűsége van, nem tudja azt uj dalokba kiönteni a régiekhez folyamodik, mint a melyek öreg igazságokat, százéves fájdalmakat sírnak el.

Ilyen öreg nóta szól a mi külföldön elsikkasztott nemzetiségünkről, hogy magam is elsírván nem vehető rossz néven.

A nagy világfürdőkben és külföld nagyobb városaiban óriási a jó bor fogyasztás.

Az éjszaki tenger világfürdőiben tuczat számra találjuk a borházakat, már a mint különféle nemzetiségek nevezik.

Ott vannak a Weinstubek, a spanyol portugál bodegák, a franczia, az osztrák az olasz borok lerakataival kapcsolt vendéglöhelyiségek.

Mindenütt állami ellenőrzéssel paiaczkolt borok kaphatók.

Sok félét végig kóstolhatunk és arra a tapasztalatra jutunk, hogy ha van is közöttünk jó, de nincs egy sem, mely iz és tartalom és tűzre nézve túlszárnyalná a mi jó, nem savanyú borainkat.

Mindenik nemzet borszobája előtt ott találjuk a nemzet zenéjének jellegzetes képviselőit, az olasz énekest, a bécsi damen copellet.

Sokszor elgondoltam, hogy a mi kellőképen ellenőrzött jó borainkkal ellátott bormérő hely egy rendes jó czigányzenekarral, körül belől érne annyit megismertetésünk kérdésének szolgálatában, mint a mennyit egy jól megfizetett czikk, melyet valamelyik külföldi lap néha- néha beszúr rólunk.

Természetesen az eladásra kerülő boroknak az oltani ízlésnek megfelelőeknek és állami felügyelettel kivilteknek kellene lenniök és ha egyáltalán van czigányzenekar annak jól szervezettnek és tiszteségnek kellene lenni.

Nehogy egy wenedig in Wienbeli szegedi csárda süljön ki belőle, melynek malaczban- dgja olyan zenét nyújt, mint siu indiánok csatadala és a feladott palaczkos 6 koronás „Somlai“ nem egyéb mint friss szüretelesi kisgazdától szedett savanyu vinkó.

Ilyen jót tisztességes árban és keretben nyújtó borházak létesítését a nagy világfürdök- ben, mint üzletet is jónak Ítélem különösen ha a kezdet nehézségeit némi állami támogatás csökkentené.

Amit a borokról állítunk ugyanezt sok minden dologról ellehet mondani.

Ásványvizeink ha ismertek volnának külföld előtt igazán csodálatba ejtenék a világot, melyben ma is szódavíz és az ezzel egyenrangú „Appollniaris“ ural.

Uramisten ! a borszéki, a mi parádi, a mi salvator vizünk, ha rendes árban kapható volna, de hamar elérné például „Saint Germain“ igen közönséges vizecske rekkordját, melyet kimond- hatlan millió palaczk számra fogyaszt a publikum, valamint a közönséges szódavíz az Appol- niaris rekkordját, melyet igazán csak az élelmesség sorozhatott a nagyfogyasztású vizek közzé.

De milyen távol vagyunk még az ilyentől, midőn a Magyarországon átfutó étkező-kocsik is mellőzik magyar vizeinket és a Margit-szigeti ásványvízzel parádézik, no meg a „Kristály“ nevű szódavízzel, hogy annál többet adhasson el itt nálunk Magyarországban az „Appollniaris“ -ból.

Nagynevű képviselőink, hazánkért hevülő hazafiak, miniszter urak, kik annyi bőséges lakomát élveznek végig bécsi útjaikon az étkezőkocsikban, midőn a kis magyar alföld gyönyörű tájain szalad a gyorsvonat és megüti füleiteket az érsekujvári banda Rákőczi-indulója, nem jutott még eszetekbe sohsem megkérdezni az aranygombos fő-fő kellnert, vájjon mivel ér többet a külföldi appolimaris nevű szódavíz a mi remek Borszékünknél, hogy itt a mi Dunánk mellett is azzal traktáltatunk drága pénzünkért, melyen rajta van a magyar czimer, a magyar korona a hármas halommal, mely