Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1909-12-05 / 49. szám

8-ik oldal. 49. szám. KÖZÉRDEK Csendörség szaporítása. Az érmihályfalvai csendörőrs személyzete a szervezés szerint, egy őrmester és 6 legénységi állományból áll, azonban részint áthelyezés, részint hiánylat miatt jelenleg csak 3 főből áll a szolgálatot teljesítő legénység. Ez a három főből álló legénységből is kettő a kerületben előforduló nagyobb szabású bűnesetek nyomozásával van elfoglalva, úgy, hogy egyes kisebb szabású lopások, betörések, amelyek úgy a városban, mint a környékben napirenden vannak, nyomozó hatósági személyek hiánya miatt kiderithetetle- nek maradnak. A kedvezőtlen gazdasági viszo­nyok s a mindinkább emelkedő élelmiszer drágulás folytán előrelátható az, hogy úgy a város, mint a vidég legszegényebb sorsú pol­gársága, akiknek télire alig van meg a betevő falatuk, lopásokra fog vetemedni s igy a köz- biztonsági állapotok fentartása céljából szük­séges az, hogy a csendőrség teljes létszámra egészitessék ki. A polgárság személy- és vagyon­biztonsága céljából felkérjük tehát a főjegyző urat, intézkedjék a csendőrkerületi parancsnok­ságnál az iránt, hogy az őrsparancsnokság lét­számát egészítse ki s egyben javaslatot tenni arra, hogy a létszám legalább is kettővel felemeltessék. Elveszett az érmihályfalvai pályaudvaron, vagy másodosztályú váróteremben egy kis cso­mag kézirat. Mindenki számára értéktelen de a tulajdonost rendkívül érdekli. Felkérjük a megtalálót, hogy a kéziratot küldje be a Közér­dek szerkesztőségébe és vagy alkalmilag adja át lapunk felelős szerkesztőjének, ki ezért neki 5 írt. jutalmat ad. Az olcsóság netovábbja. Mint értesülünk Rosner Bernát érmihályfalvai kereskedő 6000 pár czipőt vett árverésen, melyeket az alábbi árakon bocsát kizárólag készpénzért a t. vevő közönség rendelkezésére, u. m.: 1 pár női valódi schevró fűzős 4.34. 1 pár női valódi schevró gombos 4.74. 1 pár női valódi box fűzős 3.72. 1 pár férfi valódi schevró fűzős 4.34. 1 pár gyermek box téli béléssel 1.02. 1 pár gyermek posztó körül bőrrel 96 f. 1 pár női posztó körül bőrrel 1.54. 1 pár női valódi báránybőr béléssel 2.84. Siessen mindenki mig a készlet tart bevásárlását teljesíteni. Minden pár czipőhöz 1 nagy doboz legfinomabb box kenőcsöt ingyen. Továbbá az üzlet feloszlása miatt az összes raktáron levő áruk minden el­fogadható árban teljesen kiárusittatnak. 5zékelyhid. Személyi hír. Matékovits Lajos csendőr­alezredes, csendőrkerületi parancsnok helyet­tes, múlt hó 30-án Székelyhidra érkezett, megvizsgálta a székelyhídi csendörőrsparancsnok- ságot és a tapasztaltak felett megelégedésé­nek adott kifejezést. Hivatalvizsgálat. Kovásznay Marcel főszol­gabíró Matics Dezső járási számvevővel múlt hó 29-én megvizsgálta a városi ügykezelést, valamint a pénztárt és a tapasztaltak felett Fandly József főjegyző és a tisztikar összes tagjai előtt elismerésének adott kifejezést. Képviselőtestületi ülés. A képviselőtestület múlt hó 27-én ülést tartott, melyben a ref. egyház iskolaépítés tárgyában beadott segély iránti kérelmet, valamint a segédjegyzői állás rendszeresítése iránt beadott indítványt, egy- egy bizottsághoz utasította. Halálozás. Súlyos csapás érte a köztiszte­letben álló Fándly családot. Múlt hó 30-án váratlanul elhunyt a magyar háziasszonyok pél­dányképe, a drága jó anya, anyós és az uno­kák kedves drága jó nagymamája özv. Balogh Miklósné. A halálesetről a család az alábbi gyászjelentést adta ki: Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy áldott lelkű páratlan szivjóságu nagyanyánk, anyánk, anyósunk és illetve test­vér özv. Balogh Miklósné szül. Mihálffy Berta folyó hó 30-án délelőtt hat órakor életének 54-ik évében váratlanul elhunyt. Kedves halot­tunk a Rákóczi-utcza 289. számú házból 1909. deczember 2-án délután 2 órakor fog a róm. kath. egyház szertartása szerint a székelyhídi temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Szé- kelyhid, 1909. november 30. Áldott legyen haló porában is! Balogh Irma és férje Péterffy Áron mint gyermek és vő. Balogh Margit és férje Fándly József mint gyermek és vő. Fándly Margit, ifj. Fándly József, Fándly Zoltán uno­kák. Mihálffy Győző mint testvér és neje. Hoitsy Hermin és gyermekei. A temetés 2-án folyt le a község lakossága nagyszámának megnyilvá­nult részvéte mellett. Székelyhídi gavalléria. Novák Illés érselindi segédjegyző több barátjával kedélyesen mula­tott f. hó 1-én a vasúti vendéglőben. Egy má­sik asztalnál ült egy székelyhídi gavallér (?) egy hölgy társaságában, a ki megirigyelve a jó kedélyhangulatot, a vendéglőst arra figyel­meztette, hogy a társaság egyik tagja két üveg bort eldugott. A vendéglős közölte ezt a segéd­jegyzővel, a ki hitelt érdemlőleg megczáfolván az állítás valódiságát odalépett az illetőhöz, s kijelentette, hogy nem tartja sem tisztességes, sem úri embernek addig, mig sértéséért elég­tételt nem ad. Ismerve a székelyhídi viszonyo­kat ez ügyből aligha kerül lovagias affér, leg­feljebb az, hogy a székelyhídi gavallérnak ezen eset után felmond a mosónéja. Kávéházhelyreállitás. Rosenfeld Ignác, a „Zöldfa“ kávéház tulajdonosa lapunk múlt heti számában történt felszóllalásunk folytán, elha­tározta a kávéház padozata helyreállítását. E czélból bérlőnek a nála lévő hátralékos bér­összegből 50 koronát és készpénzben 30 koro­nát ajánlott fel a legsürgősebb helyreállítások eszközlésére. Gimnázium Székelyhidnak. Dr. Molnár Ákos országgyűlési képviselő lépéseket tett a vallás és közoktatásügyi minisztériumnál, Székelyhidon mint a kerület központján egy 4 osztályú állami főgimnázium felállítása iránt. Értesülésünk sze­rint a minisztériumban kedvezően fogadták a kérelmet s a végleges döntést az elrendelt vé­lemények beérkezte után fogják megejteni. Tűz. Múlt hó 28-án valószínűleg gyújtoga­tás folytán leégett Milotai Károly istállója. Az istállóban lévő állatokat sikerül kimenteni. A nyomozás folyamatba lett téve. A borvigécz. Budapesten egy időben a vasúti állomásokon ki volt Írva az, hogy „óvakodjunk a zsebtolvajoktól“. Székelyhidon tanácsos volna ezt úgy módosítani: „óvakodjunk a borvigé- cektől“. Hogy ez való, bizonyítja Tunyogi La­jos földbirtokos esete, a ki Tolnay (?) Miksa nagyváradi vigécnek bort adván el, az ebből eredő elszámolási kiilönbözetet kénytelen volt az elmúlt héten a vigéc impertinens fellépte miatt a piac közepén saját egyéni reputációja megvédése érdekében két hatalmas nyakleves képében elintézni. Érdekes a dologban az, hogy Tolnay két nap múlva uj üzlet kötés iránt ke­reste meg levélben rT,unyogit. Bihardiószeg. Kibékült egyházak. Régi és ádáz küzdelem­nek vetett végett a Bihardiószegi izr. egyház vezetősége és Rosner Juda székelyhídi fő- I rabbi bölcsessége. A két egyház között évek óta fotyik a torzsalkodás az anyakönyvek vezetése miatt, s az ellentéteket eddig min­den fáradság daczára sem sikerült eloszlatni. Végre is Rosner Juda főrabbi megtalálta a helyes utat és a múlt héten egy gyűlésre hívta össze székelyhidra a bihardiószegi egy­ház vezetőségét, a kik Weisz Jakab és Klein Samuval élén teljes számban megjelentek. A gyűlésen tisztázódtak az ellentétek és a két egyház vezetőség teljes megegyezésre jutott. Az értekezlet tagjai áthatva attól a magasz­tos érzéstől, mely a kölcsönös szeretet és összetartást közöttük megszilárdította, gyűjtést indított és Rosner főrabbi fáradsága megju- talmázására 140 koronát gyűjtött össze. Polgári iskola. Dr. Molnár Ákos képviselő, a ki valódi atyja a kerületének s választó- polgárai érdekét igazán szivén viseli, legutóbbi ottléte alkalmával felvetette azt az eszmét, hogy a község képviselőtestülete kérelmezze egy 8 tantermes polgári iskola létesítését. Az eszmét a vezetőség nagy lelkesedéssel tette magáévá és egyik legközelebbi képviselőtestü­leti ülésen szőnyegre kerül ezen Bihardiószeg fejlődésére rendkívüli ható ügy. Egy Kossuth Lajos káp eladó. Értekezhetni Csernus Józseffel Nagykárolyban. 1502—1909. vhtó szám. r Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. és az 1908. évi XLI. t. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. járásbíróságnak 1909. évi II. 312/4. Sp. számú végzése következtében Dr. Schvarcz Dávid ügyvéd által képviselt Veisz Lajos javára 100 K s jár. erejéig 1909. évi szept. hó 4-én foganatosított kielégítési végre­hajtás utján le és felülfoglalt és 690 koronára becsült ingóságok, u. m.: bútorok, nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás­bíróság 1909. évi 1448/1. számú végzése foly­tán 100 korona tőkekövetelés, ennek 1909. évi junius hó 18. napjától járó 50/u kamatai, 1/3°l0 váltódij és eddig összesen 71 K 34 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig a fizetett összegek betudásával Nagykárolyban, adós lakásán leendő megtartására 1909. évi december hó 13-ik napjának délutáni 4 órája határidőül kitűzetik és ahoz a venni szándé­kozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz- fizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra ki­elégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120 §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykároly, 1909. évi nov. hó 29. Fazekas Menyhért, kir. bir. végrehajtó. 310—1909. végrehaj. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvény­széknek 17950—1908. sz. végzése folytán Dr. Róth Imre ügyvéd által képviselt Erdődi taka­rékpénztár részvénytársaság felperes részére 440 kor. tőkekövetelés s jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefog­lalt és 1204 koronára becsült ingóságokra az erdődi kir. járásbíróság 1909. 112/6. V. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a korábbi vagy feiülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyer­tek volna, alperes lakásán Felsőboldádon 324 K 60 f. költség erejéig leendő megtartására határidőül 1909. évi deczember hó 16. napján délelőtti II órája kilüzetik, amikor a biróilag lefoglalt öklök s egyéb ingóságok a legtöbbet ! Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség ese- : tén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelé­sét megelőző kielégittetéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegy­zőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelenté­seiket az árverés megkezdéséig alulirt kikül­döttnél Írásban vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Erdődön 1909. évi nov. 21. Farkas Sándor, kir. bir. végrehajtói IMPREGNÁLT SZŐLŐKARÓ (szabadalmazott), tölgynél tartósabb, nem kell újra hegyezni, 200 cm. hosszú, átlag 5—6 cm. erős, 1000-enként 80 K-val a nagykárolyi vasúti állomásra szállítva meg­rendelhető tavaszi szállításra Nagykárolyban Lörincz Györgynél, Atilla-utca 4, sz. a.

Next

/
Thumbnails
Contents