Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1909-11-13 / 46. szám
Nagykároly, 1909. november 13. 46. szám. II. évfolyam. KOZERD y* KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGALÓ TÁRSADALMI HETI LAP. ' Nagykápolyi Építő iparosok szövetsége és az Érmihályfaívai Ipartestület hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll utcza 12. sz. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő : DR. BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő. Laptulajdonos korlátlan meghatalmazottja: SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre .... 6*— korona. „ „ „fél évre .... 3’— „ Vidékre postán küldve egy évre . . . 7.— „ „ „ „ fél évre . 350 Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nvomda r. t. jogosult. Mártír gyártás. Nagykároly, 1909. nov. 12. (S.) Valamikor régen közéletünk egyik jelese említette, hogy ha mi magyarok semmit sem tudunk egyebet, tíe szép temetéseket rendezni, azt tudunk. Azóta ez a kijelentés, mir.t közmondás közszájon forog, annélkül, hogy a legkevesebben is reájönnének annak a tanulságára, ami ebben a karakterisztikus kijelentésben tulajdonképen rejlik. Igen mi magyarok szép temetést tudunk nagyjainknak rendezni, vagyis tiszteljük őket haláluk után, mert életükben bizony bizony sokszor megfeledkeztünk a köteles tiszteletről, mely őket mindenkor s minden helyzetükben megillette. De nemcsak abban nevezetes a magyar nemzet, hogy szép temetéseket tud rendezni, hanem a magyar közélet kiváló tulajdonsága még a martirgyártásban is kifejezést nyer. Sehol, egyetlen országban, semmi nemzetnél nem akadunk arra a könnyelmű s gyors ítélethozatalra, mint a minőt a magyar nemzetnél sajnosán tapasztalhatunk s épen ezért a világ egyetlen kulturállamában sem fogunk annyi, a közélet s társadalom által mártírrá avatott férfiúra akadni, mint épen nálunk, akik mindenkor büszkék voltunk szabadelvüségünkre, türelmességünkre, felviiágosodottságunkra 1 Mind e gondolatok pedig azért tódulnak most tolunk alá, mert nem tekinthetjük szó szó nélkül azt a legújabb hajszát sem, mely a fővárosban egy or /os s annak a betegek bevallása szerint, gyógyhatású széruma ellen folyik. Nap nap után olvashatunk czikkeket a napisajtóban, mely Wettenstein József dr. nevével s annak szérumával a „Comainnal“ foglalkozik. S ugyan mit tapasztalunk e czikkek olvasása folyamán. Nevezetes orvostanárok szakértő nyilatkozata alapján való vádakat, laboratóriumi kisérlelek mindent megdöntő érvei alapján hozott judiciumokat ?! Nem, nem ezt olvashatjuk. Hanem olvashatjuk, hogy a kerületi elöljáróság elkobozza a szérumot, mert az még egyelőre nincsen a belügyminisztérium által engedélyezve, tehát csupán formahiba következtében száz és száz beteget egyetlen reménységtől akarja megfosztani a bürokratizmus. Kilakoltatják az orvost rendelőhelyiségéből, ismét formahibák miatt, mert nincs előleges engedélye orvosi rendelőintézet nyiííiatására. A szolgabiró karhatalommal ront neki a szanatórium gyógyuló betegeinek, mert a szanatórium telekkönyvi átíratásánál történt dolgokat elmulasztották a szolgabirói hivatalnak bejelenteni. Mindezek tehát mint látjuk, egyetlen érvvel sem támadják a gyógyszer jóságát, hasznosságát s a betegek reménységének jogosultságát, hanem egytől egyig a bürokratisztikus czopf megnyilvánulásai. Vagy talán más okok játszanának közre ebben az embertelen hajszában, amely nemcsak Wettenstein József doktort fogja végeredményben a tudomány mártírjává avatni, hanem egyben annak a sok ezer tüdőbajosnak felcsillanó remény sugarát egyszer és mindenkorra elhomályosítani. A fáma, ez a rossz indulatu Nagy Gale- otto azt rebesgeti, hogy ez a közigazgatási hajsza tulajdonképen nem annyira Wettenstein József dr. szere s módszere ellen irányul, hanem bizonyos „nagyfejüeknek“ fájna az, hogy rendelő szobáikat Wettenstein dr. fellépte óta kevesebben látogatják. S hogy igy ez a liarcz nem annyira a tudomány jegyében, mint inkább a zsebek érdekében folytatódna. Mi, mint a nagyközönség érdekeinek szószólói azonban semmiféle okból sem fogjuk eltűrni, hogy esetleg egyesek érdeke következtében a közérdek károsodjék. Ha Wettenstein József dr. szere s kezelési methodusa ártalmas, káros a szenvedőkre nézve, ám igazolja ezt a közegészségügyi tanács, mondják ki nyíltan, szakavatott fórumok előtt szigorú ítéletüket. De ne kerteljenek s nyilatkozzanak olyan orgánumokban, melyek a közönség előtt, mint szen- záczióhajhászó, üres és tisztára könnyelműen szerkesztett megbízhatatlan hírforrásoknak ismeretesek. Nyilatkozzanak a neves orvostanárok a nyilvánosság ‘ lőtt, tisztán és világosan s ne burkolják bűzös torrá;,ukban megjelenő nyilatkozatukat azokba az ismert saisi leplekbe, melyek csak arra jók, hogy esetleg, egy jó ügynek megölni legyenek, de semmiesetre sem elégségesek arra, hogy minket meggyőzzenek. Ki fog elég kellő elégtételt szolgálhatni Wettenstein József doktornak, ha véletlenül méSis íz fog kiderülni, hogy a Comain tényleg jó szerűm s hogy a tüdővész elmulasztására alkalmas?! Nem lesz az az erkölcsi és anyagi kitüntetés a föld kerekségén, ami elmulaszthatná azt a sok keserű perczet, órát és napot, amit a magyar bürokratizmus, ennek a férfiúnak esetleg igaztalanul okozott. Nem tűrjük a martirgyártást, de nem tűrjük különösképen az orvostudomány körében, — hol az egy Semmelweis emléke még mindig élénken kisért, — hazai orvos tudományunk felvi- lágosodottsága tekintetében. Legyen világosság ebben a kérdésben. Hadd tudjuk meg, meg, mi rejlik e hajszának mögötte. S ha rájöttünk majd arra, hogy az egész akczió titkos rugóit kik vezérlik, ám nyerjék el büntetésüket, lett légyen bármily nagy, de mindenesetre üres fej a nyakukra varva. ______________________________ Al om a tulipánról. (S. I.) Talán mese volt, hogy a tulipán jegyében nagyarányúnak Ígérkező mozgalom indult a magyar ipar támogatására. Vagy múló, idejét hamar lejáró divat. A gomblyukakból eltűntek a tulipánok, hogy ne szimbolizálják a mi iparpártoiási föi- hevíilésünket és hogy ne is emlékeztessenek a fölbuzdulásra. A tulipán akcióval szemben mintha erős reakció keletkezett volna. — A magyar ipari termékek pártolása helyett hatványozott mértékben pártoljuk a külföldi és legfőképpen az osztrák ipart. Számokban beszélünk, hogy hü tükrét adjuk károsodásunkat és veszteségünket előidéző nemtörődömségünknek. Az elmúlt 1908. évben „csak“ 1239.1 millió korona értéket tett ki az osztrák behozatal. Azért csak, mert — sajnos — ez a horribilis szám a folyó évben még növekedett. A folyó év első hat hónapjában már 590 millió korona értékű árut hoztak be Ausztriából, jóval többet, mint az 1908-ik év megfelelő időszakában. Az 1909. esztendő első hónapjában árumérlegünk Ausztriával szemben 67.5 millió koronával volt pasiv, holott az egész 1908-as Ausztriával szemben való passivuma 60.5 millió koronát tett ki. Ez a „magyar“ iparpártolás igaz képe. Milliókat küldünk a mi osztrák szomszédaink- kak, erősítjük azokat a magunk gyengítésével. Példákat hozunk fel, hogy a különböző napi szükségletekre mennyi pénzt adunk a szomszédoknak. Az egyéni szükségleteknél a konfekció ipar sokat emlegetett fejlődése dacára kész férfi ruhákat 1908. évben 24 millió koronát, 1909. első felében 102 milliót; kész női ruhára 1908-ban 14.5 milliót, fehérneműre 1908- ban 21 milliót, a folyó év első felében 11.7 milliót. Kalapokért 16.7 millió koronát fizettünk ki a múlt esztendő folyamán Ausztriának, 1909. év első hat hónapjában pedig már 10.3 millió koronát. Textil iparunk fejlődése dacára a behozatal a jelen év első felében 217 millió korona volt. Nem javultak a viszonyok a háztartás keretében tartozó cikkek, úgyszintén az iroda felszerelési cikkek importálásánál sem. Csupán papirosért huszonnégy millió koronával gazdagítjuk Ausztriát. Szomorú bi. onyitéka nemtörődömségünknek, hogy a vas- és vasáru iparcikkekben is — jóllehet ebben a magyar ipar versenyképes, az ausztriai behozatal mindinkább emelkedik. 1907. évben 56 millió, 1908-ban 60.8 millió, 1909. év első felében pedig 38.1 millió az Ausztriából való behozatal többlet. S igy, mint a felsorolt iparcikkekben, úgy a többi cikkeknek majd mindegyikénél ugyanazt tapasztalhatjuk, alig van iparcikk, melynél az utóbbi évek folyamán az import csökkent volna. Ezek a számok beszélnek és vádolnak. Minél nagyobb a szám összege, annál erősebb hangú és — valjuk meg — igazabb a vád. Csökkenteni a számokat s ezáltal megszüntetni a vádat, ez minden magyar embernek első kötelessége, mert csak igy erősödhetünk meg. Mikor majd egyenes és jellemszilárd férfiak jutnak a piros bársonyszékekbe és kire- perálják amit a koalíció három és féléves uralma összerontott, elalkudott és eladott, — talán lehet reményünk, hogy a külföldi import megszűnik, Magyarországnak főleg Ausztriában való nagy liferálása végett ér és megkezdődik «* Nézze meg a GOZNER kirakatait a Deák-téren. Ugyanott egy tamilé _ fizetéssel felvétetik**