Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1909-10-16 / 42. szám
Nagykároly, 1909. október 16. 42. szám. II. évfolyam. KÖZÉRDEK KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGALÓ TÁRSADALMI HETI LAP. A Nagykárolyi Építő iparosok szövetsége és az Érmihályfalvai Ipartestület hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. sz. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő : DR. BISITZ BÉLA a „Bánya" és „Közlekedés és Közgazdaság" szerkesztője. Felelős szerkesztő. Laptulajdonos korlátlan meghatalmazottja: SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre .... 6— korona. „ „ „ fél évre .... 3 — Vidékre postán küldve egy évre . . . 7.— ” „ „ „ fél évre .... 350 ” Egyes szám ára 20 fillér. 1 Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nyomda r. t. jogosult. Rendőri bíráskodás. A belügyi közlöny legutóbbi száma közölte a belügyminiszternek és igazságügyminiszternek közös és mondhatni igen üdvös rendeletét, mely szerint a kihágási ügyekben eljáró hatóság ezentúl a rendőri büntető bíróság jellegét veszi fel és — kivéve természetesen a jövedéki kihágásokat, melyek ezentúl is a pénz- igazgatóság hatáskörébe tartoznak, — az összes kihágási ügyekben bíráskodik. Így a többi között az iparügyek, melyek eddig a városi aljegyző főmunkakörét képezték — továbbá a mezőrendőri és vízjogi kihágások, melyek a polgármester ügykörébe tartoztak, valamint a munkásbiztositási kihágások is ezentúl mind a rendőrhatóság, — illetve tán helyesebben : a rendőri büntető bíróság munkakörébe soroztainak. Ugyanezen nagy horderejű rendeletnek egyik intézkedése az úgynevezett „büntető parancs“ is, mely kisebb kihágásoknál az eljárás egyszerűsítését célozza. Ezentúl ugyanis a rendőrkapitányság a kihágásoknál nem köteles a feleket tárgyalásra megidézni, hanem a feljelentés alapján egyszerűen büntető parancsot ad ki, a melyben a büntetés mérvét is kiszabja. Csak azon esetben, ha ezen büntető parancs ellen felebbezést jelent be valamelyik fél, — kerül azután a sor a szóbeli tárgyalásra. Ez a rendelkezés úgy mint a rendőri bíráskodásra vonatkozó előbb említett rendelet is nézetünk szerint igen célszerű és a modern jogszolgáltatás követelményeinek minden tekintetben megfelelő. Ámde mégis egy nagy hibája van. A rendelet nagyon körülményesen gondoskodik az ítéletnek megszövegezéséről, a tárgyalások vezetésének szabályozásáról és sok egyéb részlet- kérdésről, de teljességükben nélkülözi azon intézkedéseket, melyekben ezen írott malaszt gyors és helyes végrehajtásának módozatairól gondoskodva lenne. A törvény ereje pedig köztudomás szerint nem a betűben, hanem a végrehajtás mikéntjében rejlik. Már most gondolkozzunk csak egy kissé, hogy miként felelhet majd meg a rendőrhatóság ezen rendelkezéseknek a jövőben és hogy ne kalandozzunk másutt, vegyük zsinórmértékül Nagykárolyt. Bármennyire üdvös és helyes legyen is ez a rendelet, azt az egyet a legjobb akarattal sem mondhatjuk el róla, hogy a rendőrhatóságra nézve munkamegtakarítással járna. Ellenkezőleg. A rendőrség munkaköre ezáltal oly óriási mérvben szaporodibfbogy a jelenleg rendelkezésre álló munkaerőkkel, — nem az egész munkát, — de még a felét sem fogja rendesen elvégezhetni. Azért mondjuk, — rendesen, — mert ugyan lehetséges egy olyan mód is, melylyel ezt az óriási munkát csekély munkaerővel is le lehet darálni, de akkor ez a kapkodás és darálás csakis a jogszolgáltatás rovására történhetik. S ilyen körülmények között jobb lett volna megmaradni a régi rend, vagy helyesebben, — a régi rendetlenség mellett. A rendeletnek tehát semmi szin alatt nem az lehet a célja, hogy az pusztán írott malaszt- nak örökittessék meg az utókor számára, hanem kell, hogy annak végrehajtása is lehetővé tétessék. Közismert tény az is, — mert hisz e lap hasábjain is többször tettük már panasz tárgyává, hogy a nagykárolyi rendőrkapitányságnál állandó munkatorlódás van. Természetes ez, mert az összes munkát a rendőr alkapitánynak kell elvégeznie, a mennyiben a rendőrkapitány semmit sem dolgozik. No most már, ha eddig is teljes abszurdum volt az óriási munkát elvégezni, kérdés mi lesz még a jövőben, a mikor a munkeröben semmi, ellenben a munkában legalább 50—60 százalék szaporulat lesz az uj rendelet szerint. S meg kell még jegyeznünk, hogy az uj rendelet szerint ügyész, vagy ügyészi megbízott előtt kell a tárgyalásokat megtartani, ami azoknak menetét még lassítja is. Ez az tehát, amit a legújabb miniszteri rendeletben okvetlen kifogásolnunk kell, mert a hogy jogszolgáltatást uj s korunk követelméOlcsó bolt-e a Kertészé? Melyik a „Kalapkirály“? ÍJ Akkor gyerünk pajtás oda bevásárolni, ahol még úri és női divatcikkeket is bámulatos olcsó árban kapunk! Jj m • • Hol van es a különös üstét ? — Nagykárolyban a Deáktéren. ESST* Egy tanuló felvétetik. "TüKSJ • • Olcsó bizony! eat a ssé^ valődi Borsaimé kalapot is ott vettem. A határon. Irta: FÖLDES IMRE. A gránát belecsapott a vízbe. Felpukkadhatott a Duna fenekén, mert forrva bugyborékoltak a hullámok. De a csónaknak semmi baja sem történt. Fáradhatatlanul eveztek tovább. A csónak orrán összefont karokkal állt a kormányzó. Visszanézett a túlsó partra. Komor arccal, sötéten bámult maga elé. Az evezők imádó áhítattal néztek rája. Egy gondolat vezette mindnyájukat. Megmenteni az ő életét, a szentét, Kossuthét! És ő legkevesebbet törődött önmagával. Elmerengett. Minden evezőcsapás távolabb viszi a hazától. Lassan-lassan ködbe vesznek a túlsó part bércei és ez a nehéz köd neveli a lelkét. Az ormokon még meg-meg csillan a nap su- gára, de az ő szivében csak sötét van, nyomasztó, borzalmas sötétség. Elveszve minden! Minden . . . ! A kápolnai csatatéren még piroslik a vér, a lőpor füst még el sem szállt, de a zászló lehanyatlott és a háromszinü lobogó fehér és zöld szalagja is beleolvadt a pirosba: Pirosra festette a vér! Gyászba borult az ország. Minden családnak van halottja. Özvegyek járnak végig a csatatereken, hogy eltemethessék a férjüket. Az ellenség pedig temeti azt a nagy halottat: A hazát! Garázda martaloczok vigan ülik a tort. A köny pedig omlik a szemekből, omlik foly- ton-folyton. A kormányzó elmerengett és egy köny- csepp csillogott szemében. A vén strázsamester halkan buzdította sietésre legényeit, Azok serényen húzták az evező lapátokat. Szomorú arcukon ott a gondolat, hogy nagy munkát végeznek. Megmentik a szentet a jövőnek. Mert kitudja, mit hoz a jövő ?! Koszuth végignéz a csónakban ülőkön: Csupa szomorú, gyászos arc. Úgy ragyogtak azok a szemek, mint a gyémántcsöpp a fekete posztón. A csónak szilaj futással szelte a vizet. Még néhány evezőlökés és elérik a partot. \ túlsó oldalról a vízre bámultak az ágyuk. Sötét torkaik fuldokolni látszottak, mintha megérezték volna, mily borzasztó szerepet juttattak nékik. Mikor megdördültek, hatalmas lóditással visszaugrottak a partról. Három szét is robbant közülök. A lőporfüst szétoszlott. A csónaknak semmi baja. Az ágjuk sortüze csak a vizet korbácsolta fel. — Még most sem tudnak lőni a cudarok — mormogta magában a vén strázsamester. Pedig már megtanulhattak volna tőlünk. A csónak kikötött s kiszálltak. A kormányzó megállt a parton s nekitámaszkodott egy sziklának. A többiek szomorú arccal álltak körülötte. Nem hangzott egy szó sem. Csak a szemek beszéltek. Volt abban a beszédben minden. Bucsuzkodás a haza határától, ima a mindenhatóhoz irgalomért, átok, borzasztó átok az ellenség fejére. Kísérteties csöndbe burkolódzott a kis csapat. A Duna méltóságos nyugalommal hömpölygőit tova medrében, csak a kiálló sziklák közzül kavargóit bugyborékolva az örvény. A hegyekoldalán ott ringott az utolsósortüz dübörgő hangja, de lassan-lassan mind távolabbról hangzó morgássá csöndesedéit. A túlsó partszélről az ellenség soraiból lassú dobpergést hozott a széi. Olyan gyászosan búgtak a dobok, mintha fekete posztóval lettek volna betakarvr És ők mind hallgattak. Talán elnézték volna a túlsó partot utolsó lehelletükig, ha a * j! Kalap újdonságok GÓZÍiemél Nagykároly’ Deák;tér tz sz- jj Ugyanott egy tanuló fizetéssel felvétetik.
