Közérdek, 1909. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-02 / 40. szám

Nagykároly, 1999. október 2. 40. szám. U. évfolyam. KÖZÉRDEK KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGALÓ TÁRSADALMI HETI LAP\ */ P* A Nagykárolyi Építő iparosok szövetsége és az Érmihályfalvai Ipartestület hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. sz. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő : DR. BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő. Laptulájdonos korlátlan meghatalmazottja: S1MKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre „ „ fél évre Vidékre postán küldve egy évre „ „ „ fél évre Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nyomda r. t. jogosult. 6-— korona. 3— 3*50 ! Az aradi Golgotha. Nagykároly, 1909. okt. 2, Hatvan esztendeje lesz épen. A magyar szabadságharczot letörték, két idegen nemzet vérengző zsoldoshada gázolt ke­resztül az ország utolsó reménységén, a nemzet hadseregén, a honvédeken. El­veszett minden. A világosi fegyverletételt követő idők gyászos, némaságába csak a mártírok utolsó sóhaja, a halálraítél­tek kivégzésére szánt golyók félelmetes süvitése, az akasztófák borzongató csi­korgása hallatszott. A nemzet méltósá- gosan szenvedte el irtózatos fájdalmát. Zokszó, panaszhang csak elvétve örven­deztette meg az ország nyakára küldött vérengző hiénákat. Hatvan esztendeje lesz épen. A dicső hadsereg tábornokai, minden nemzetközi jog ellenére, a kultúra, a műveltség örök szégyenére, bitón fejezték be dicsőséges életüket. Bitófán a nemzet vezérei! Jel­telen sírban a magyar haza hőslelkü fiai ! Így festett a kép ezelőtt hatvan év előtt. A gyáva osztrák, ki ezer csatában, csupán csak hátát mutatta a magyarnak, most az északi medve, az orosz segélyé­vel letörte az ifjú oroszlánt s lihegő bosszúvágyát kéjelegve elégítette ki a le- lánczolt óriáson. Mind egymásután, méltóságosan lép­tek a bitó alá. Tudatában annak, hogy ez a gaz merénylet örök életűvé vará­zsolják valamennyit. A mártírok fenséges glóriája ott ragyogott a homlokuk körül s a halálfélelem egyetlen egyet sem torzított el, még a végső pillanatban sem. Az aradi Golgotha! Tizenhárom stá- cziója van, épen, úgy, mint a Megváltó Golgothájának! De itt a tizenhárom ál­lomást egy-egy vitéz, hazájáért mindent feláldozó martir jelképezte, a Golgotha útja pedig dicsőséges vérrózsákkal van szegélyezve. Meghalt mind ki a magyar szabad­ságért küzdött. Mint orgyilkos zsivány- nyal úgy végezett az osztrák gyáva zsol­dos hada. A túlerő, az idegen ország segélyét igénybe vevő' álnok párducz erejének tudatában merészen tekintetet ocsmány cselekedete áldozatai felé. Min­dent merészelt, mert az oroszlán béklyóba verve, tehetetlenül hevert előtte. Még az orosz szövetséges sem tudta kegyetlen­ségeit végig nézni s szégyenkezve vonult vissza medvebarlangjáoa. Hatvan esztendeje lesz, hogy az aradi sik mező mártírok szent temetője lön ! S a mártírok sugaiata nem csalt. A bi­tón csúf halállal kimúlt tizenhárom dicső tábornok az örök halhatatlanság orszá­gába költözött. Ott élnek ők a nemzet kegyeletében. Ott az ifjak tüzes fantá­ziával teli lelküleíében, ott az öregek már kihűlő, hunyó parázsként serczegő, de mindenkor forró érzületében. Ti dicső vértanúi szeretett hazánk­nak, ti félistenek ! Ti, akik a semmiből hadsereget tudtatok felállítani ! Pénz nél­kül felszerelni, gyakorlal nélkül kioktatni s száz meg száz győzelemre vezetni. Ti örök büszkeségei a magyar történelem­nek, örök dicsőségei a magyar nemzet­nek. Tekintsetek le reánk, gyönge, erőt­len utódokra s lássátok a csillogó kön­nyeket szempillánkon. Lássátok a meg- illetődés szent tüzét lobogni lelkűnkben az emlékezés eme megszentelt napján. Lássátok ! S örvendjetek! Örvend­IIon véd sírja. Irta: üitrói Puskás Levente. — „Közérdek“ eredeti tárczája. — Álmodjunk a múltról. Szálljon ránk az álom, Repüljö i a lelkünk az elmúlt világon. Félszázaddal vissza, nagy, véres csatákba, Szent szabadságharcunk zugó viharába, Ébredő tavaszba, hajnalhasadásba. És kössünk koszorút könnyekből, virágból Szép hazánkért, fájó lelkünk bánatából S tegyük áhítattal, szeretettel, sírva Egy-egy rég behorpadt szürke honvédsirra. Ott pirkadt a hajnal szép Pest városában Szabadságért égő biborpalástjában. Megfeszült a karja a Kossuth népének, Arca biborpirban s lelke lángban égett. Feltámadt a magyar! Szabadságra ébredt, Szétzúzta bilincsét megvasalt kezének. Lelkek összeforrva, karok összetartva . . . Zúgott a mennydörgés: „Talpra magyar, talpra!' Óh szép volt az ünnep. Mosolygó kék égről Szállt az áldás reánk az Isten kezéből. Lágyan síró szélben Máriás zászló lengett, S legelöl Petőfi. .. arca lángban égve Utána a fiuk dalolva, remélve S lábaik alatt fekete bilincsek, Izzé-porrd törve a porban hevertek. Százezer ajakról szállott a dal szerte: Fegyverre magyarok! Kossuth azt üzente Turul-madár sivit fenn a levegőben, Veszélyben a haza, vész van készülőben. Zúgtak a harangok; honvédek termettek, Lányos arcú fiuk vad harcossá lettek S künn a csatasikon, hol a halált osztják, Vasfegyverzetében reszketett az osztrák. Kicsi falucskákban jártak a huszárok S mentek a legények honvédnek ulánok. Szép arák könyeztek; öreg anyák sírtak: „Ne menj édes fiam, nehéz csatasiknak! Öreg vagyok, jöttöd már én meg se várom . .. Szólt a mátka: „Ne menj én egyetlen párom!' Könnyezett a legény, de lovára szállott, Csákójához tűzött a lány egy virágot, Kicsi kis kapukból lobogott a kendő S repültek a fiuk, halálba menendő . . . Óh látom, óh látom, ott rohannak messze, Lovuk kantárszárát hosszúra eresztve . .. Arcukon a tűz ég, szivükben a harag S vérázott nyomukban hörgő osztrák marad. Ott rohan egy század dörgő puskatüzbe Elöl egy ifjú pap . . . Néznek a keresztre . . Százan összeesnek, de száz újra támad... Haldokol a honvéd s szól bajtársának: „Ezt a kis levélkét vidd el a mátkámnak.“ Haltnak a virágok, hullnak a honvédek, Hull a nehéz könnye fekete felhőnek. S északon messzire ágyú füstje látszik, Szürke nehéz ködben puskatiiz cikázik. Jönnek az oroszok. Rossz bérenc bitangok Akik pénzért vették kezükbe a kardot És a megvert osztrák többé már nem félve, Durván tapos rá a szabadság nevére. Éjjel van, sötét van. Beborult az égbolt. Fekete a hajnal, a mely sugárzó volt. j| I I II# Férfi és női divat különlegességek §$Sr legolcsóbban szerezhetők be Góznernél Nagykároly, Deák Ferencz-tér.

Next

/
Thumbnails
Contents