Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1909-02-20 / 8. szám
Nagykároly, 1909. február 20. 8. szám. II. évfolyam. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETI LAP. A Nagykárolyi Építő iparosok szövetsége és az Érmihályfalvai Ipartestület hivatalos közlönye. megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. sz. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő : DR. B1SITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre .... 6’— korona. „ „ „fél évre .... 3 — Vidékre postán küldve egy évre . . . 7.— „ „ „ „ fél évre .... 350 „ Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nyomda r. t. jogosult. HIVATALOS RÉSZ. 46—1909. sz. Jegyzőkönyvi kivonat az érmihályfalvai ipartestület folyó hó 15-én tartott rendes évi közgyűléséből. Meg választattak: elnökké egyhangúlag Berecz István, alelnökké Fekete József, pénztárnokká Szik- szai József, ellenőrök: Hintalan Eduárd, Szilágyi István, Szabó István. Választmányi tagokká: Solcz Lajos, Csepregi jlgnátz, Kukucs Gyula, Csókási Ferencz, Spet István, Berényi István, Horváth Lajos, Novák Mihály, Hadházi Sándor, Pál Mihály, Nagy Zsigmond, Kukucs János, Barna György, Friedman Dávid, Kurta József, Puskás László, Mikruta Antal, Tabajdi István. Ügyésszé dr. Jakab Ernő. Jegyzővé 19 szótöbbséggel Timkó István, A kivonat hiteléül Timkó István, ipartestületi jegyző. Néhány szó a „Megzavart vallási békéhez“. Nagykároly, 1909. február 18. A „Közérdek“ múlt heti vezér- czikk írója nemes felbuzdulásában lelkes szavakkal száll sikra a vallási béke fenntartása érdekében és az érző szív emberszeretettől áradozó hevével szembe helyezkedik az általa észlelni vélt irányzattal, mely vármegyénkben az eddig itt uralkodott vallási békét fel akarja dúlni. Azt hiszem, hogy czikkiró ostorozó szavai méltó visszhangot keltettek minden a közjóért és a haza felvirágozásáért ernyedetlenül küzdő honfi kebelben. Hiszen mi sem képes az emberi társadalmat békés haladásában és hazafias munkálkodásában annyira megakasztani; mi sem képes a különböző vallásu és különféle felfogású honpolgárok lelkes együttműködésére zavarólag hatni, mint a felekezetiséget léptcn-nyomon előtérbe toló, minden felmerülő kérdést egyedül ebből a szempontbej negifélő felfogás, a mely nem a közérdek javát, nem az egész társadalom fellendülését tartja szem előtt, hanem csak az egyéni érdekek és a haza egyes tagozatai érvényesülésének szolgálatába szegődik. Helyesen jegyzi meg czikkiró, hogy „a hol a felekezetiség romboló szele süvit végig, ott megbénul az emberi lélek szabad szárnyalása, elsötétül a tiszta gondolkodás fenséges világa, megdermed az ember teremtő erejének nagyszerű alkotásokra való nemes törekvése.“ Aki a felekezetiség jegyében hajózik a közélet hullámzó tengerén, az nem csak a haza jelenével, boldogulásával nem törődik, de figyelmen kivül hagyja a magyar nemzet dicső múltját, történelmének lélekemelő tanulságait. Hiszen történeti tény, hogy a magyar nemzet fiaival szemben, bármilyen meggyőződés szerint imádták a világ teremtőjét, sem kínzó kamrát, sem autodáfét, sem kisajátítási sem kivándorlásra kényszerítő eszközöket, eltekintve egyes helyi jelenségektől, soha nem alkalmazott. És az eredmény, mondjuk helyesebben a jutalom nem is maradt el. Mig a máglyák és az inevisitió országa, hol négyszáz év előtt a türelmetlenség és a rablási vágy egy millió békés és szorgalmas polgárnak vándor és koldusbotot nyomott a kezébe, azóta a külső hódítók és belháboruk niarkalékává lön, mely gazdaságilag és társadalmilag most sem bir a korszerű haladás magaslatára Miklós czár és leánya. Néhány évvel ezelőtt élt Pétervárott egy oly csinos és kedves nő hogy bármelyik európai fejedelem akár egy kunyhóban találkozott volna is vele, királyleánynak vélte volna. No, de azért, kedves olvasóim nem vezetem önöket valami ütö.t-kopott kunyhóba, mert ez a szép nő a világ legelső trónján született, neve pedig Mária N.kolajevna volt, ami annyit jelent, hogy Miklós cár leánya. Gondos ápolás mellett májusi virággá fejlődött Mária s atyja jól tudta, hogy az európai trónörökösök között többen számítanak kezére. Ő szivében már ki is szemelte a legderekabbat, s egyszersmint a leggazdagabbat. — Lányom, már fölserdültél, — szóllitja meg leányát egy Ízben atyai és cári nyugtalansággal, itt az ideje, hogy férjhez menj, én már választottam egy fejedelmet, aki országa czi- merét lábaidhoz rakja, — s férjet, aki boldogítani óhajt téged . . . Férjet, aki boldogítani óhajt. . . viszonzá akadozva a fejedelemnő és akadozva hozzátette : — Parancsoljon, kedves atyám, én engedelmeskedem, tette hozzá még hirtelen, mert látta, hogy atyja arca elkomorult. . — Engedelmeskedem! — pattant fel az uralkodó! — Hogyan, talán kegyed elhatározta, hogy csak engedékenységből fogadja el ezen ajánlatot? Aztán szelidebben folytatta: Talán már valakinek odaígérted a kezedet ? A fejedelemnő hallgatott. — Beszélj, Mária, parancsolom! Midőn a fejedelemnő hallotta a milliónyi nép fejedelmének szavát, megrettent, s térdre esve, mondá: — Igen, kedves atyám, kénytelen vagyok bevallani, hogy szivem nem szabad, birtokába vette egy férfi, aki nem is tudja, hogy én őt szeretem s távolról sem sejti, hogy mi az ön akarata. Egyszer kétszer látott engem mindössze, én még sohasem beszéltem vele, s ha úgy kivánja, atyám, nem is fogok. Az uralkodó elhalványodott s szó nélkül járt fel és alá szobájában. Szerette volna tudni annak a merész ifjúnak a nevét, mert ő, aki a világ ügyeit igazítja, félt attól az ismeretlen ifjútól, aki elrabolta tőle legdrágább kincsét, leá ya szivét. — Valamelyik király-e az? — kérdezte végre. — Nem, atyám. — Akkor valami trónörökös? Az sem! — Akkor valamelyik uralkodóház tagja ? — Az sem ! Minden kérdés között több kinzó perez múlt el mindkettejükre nézve. — Bizonyára valami idegen ? — Igen, kedves atyám! A czár a kerevetre ereszkedett, arcát kezeibe rejtette, mint Agamemnon, amikor Iphi- geniát feláldozta. — Oroszországban tartózkodik? kérdé tovább egy kis idő múlva. — Igen, Pétervárott, felelte a fejedelemnő s hangja mindegyre gyöngébb lett, a cár pedig nyugodtan felemelkedett s összeszedve erejét, nyugodtan tovább vallatta. — Hol láthatom s miről ismerhetem föl ? — Holnap a seregszemlénél megismerheti kedves atyám, zöld toll díszéről és fekete lováról. — Jól van, jól, leányom s ezzel a megtört fejedelemnőt elbocsátotta ő maga pedig gondolataiba mélyedt. — Furcsa dolog, hogy történhetett ez tudtomon kivül, de mindegy, ennek másképen kell lennie. Neki ki kell vetnie a fejéből az ilyen gondolatokat. Aztán csak szivében fűzte tovább amit talán kimondani szégyen is lett volna. í po-nWnhh hpqyprzpc;] forrás? ELSÖ nagykárolyí sirköraktár és temetkezési intézet. Lt^UlLoUUU UcbZClZCol lUllClo. Alapittatott 1873. évben. Állandóan raktáron tartok I-ső rendű salgótarjáni és porosz TÜZELŐ KŐSZENET, KOVÁCS-SZENET. porosz Szives megrendelést kér MAKAY JÓZSEF FIA. Nagykároly, Széchenyi-utcza 26. sz. (Saját ház.) T N ■■■■
