Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1909-04-10 / 15. szám

Nagykároly, 1909. április 10.

15. szám.

II. évfolyam.

KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGALÓ TÁRSADALMI HETI LAP.

A Nagykárolyi Építő iparosok szövetsége és az Érmiliályfalvai Ipartestület hivatalos közlönye,

Megjelenik minden szombaton.

Szerkesztőség: Kiadóhivatal:

Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vis

Feszisd meg!...

Főszerkesztő:

DR. BIS1TZ BÉLA

a „Bánya" és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője.

' Felelős szerkesztő és laptulajdonos korlátlan

meghatalmaz ttja:

S1MKÓ ALADÁR.

■ .... - - i * -------------ho

gy örökké éljen, mig csak a világElőfizetési árak:

Helyben házhoz hordva egy évre .... 6 — korona.

„ „ „ fél évre .... 3— „ •

Vidékre postán küldve egy évre . . . 7.— „

„ „ „ fél évre .... 350 „

Egyes szám ára 20 fillér.

Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nyomda r. t. jogosult.

S ordított a csőcselék . . . S a fékevesztett indulatok tobzódtak a halál őrjöngésében. Feszisd meg, feszisd meg!... S e kiálitást viszhangozta a Gezenáreth hegyé, ezt verte vissza a Libanon csúcsa. S az elvakitott, elbutitott néptömeg kiáltó szózata úrrá lett a bírák lelkiiletén. Elítélték, megfeszítették az Ur fiát, az emberiség Megváltóját, a nép, az istenadta nép kívánságára, egyenes óhajára, parancsára.

S megkezdődött a Kálvária! Mind a tizenhárom stácziót végig kellett járnia az Isten fiának, hogy végül megdicsőül- hessen az egész emberiség Golgotháján.

Megfeszítették őt, mert megakarta váltani a világot szenvedéséitől, meg- dicsőült, mert mindnyájunk vétkét az ő ártatlansága váltotta meg.

De hiába volt a felbőszült, vak nép- tömeg dühe. Hiába hengergettek öles sziklákat holtteteme fölé, az örök igazság igéje kitört a súly alól s feltámadott,

világ leszen.

S a harangzúgás, a hívők dicsőítő zsolozsmája nem tudja bensőnkben elnyomni azt a hiedelmet, hogy nemcsak évszázadok előtti elvakult, kulturátlan néptömegek kívánnák a Megváltó megfeszítését, hanem ha most támadna, uj próféta, ha most születne uj Messiás, az irigy, a féltékeny emberi és isteni nagyságot tagadó néptömeg ismét halálra Ítélné az eszme megvalósítóját, ismét fékevesztett dühvei ordítaná: Feszítsd meg! . . . Feszítsd meg! . . .

Ünnepi hangulat ömlik el mindenfelé. A természet s emberek vállvetve igyekeznek azon, hogy ezt a gyönyörű, szívhez szóló, megkapó emléknapot minél varázslatosabb pompával, minél, illatosabban,- szindus-a-bbat hozzák emlékezetünkbe.

Mindenki ünnepel. Külsőben, szivében egyaránt. S csakugyan. E napon mindenki magába száll. Elnémul a gyűlölet, a harag, a fájdalom és . csendes resignátio üli meg a lelkeket. Ám másnap, ha elmúlt a tömjénezés, az imádság, a zsolozsmák harmóniába olvadó ünnepnapja, ismét fennen lobog a gyűlölködés, az egymás elleni fenekedés, a létért való harcz szörnyű tülekedésében kifejtett harag tüzes zsarátnoka. Csak pár pillanatra lohaszsza azt az ünnepies hangulat, hogy annál hatalmasabb lángra lobbantsa annak elükével.

Sehol sem látjuk az egyetértés, a megértés isteni szikráját ragyogni. Sötét feketeség, gyászos tudatlanság, igazságtalan balitélet igazgatja az embereket cselekvéseiben. Ha más módon tiszteli az örök istenséget, ha más külsőségekben nyilvánítja igaz hitét, ha más nyelven dicséri Istenét, az már ok embertársaink eiőtt, hogy a Messiási tanokat megtagadja.

Szeresd felebarátodat, mint tenma- Igadat! Ez volt alapvető tanítása Istenfiának s épen ez az, mit a legkevesebb követ embertársaink között.

S akkor hiába a tömjén, a myrha, a zsolozsmák, hálaadó kórusok százezre, hiába az ünnepies magábaszállás, ha a szivekben nem nyert megértés a Megváltó

ÖZEMMEL és MÄNHEIM szabók Budapest, l, Harminczad-utcza 6.1. ein, ÜZLETÜKET

(PUT Julius elsejétől Kossuth Lajos-utcza 3-ik szám alá helyezik át.

Két lövés.

Irta: Földes Imre.

Dörner a császáriak kapitánya ott feküdt az őrtűz mellett. Belebámult a tűzbe. A lelke messze járt, valahol fent Bécsben, az utolsó udvari bálon, ahol époly unott mosolylyal járta a tánczot, mint a mily unottan gondolt reá mostan. Előtte pattogott a száraz rozsé. Egy fatuskót hajított a tűzbe és azt morogta a fogai között:

— Nem ér egy pipa dohányt sem az egész élet.

Trombita zugás verte fel az éj csendjét- Az őrtüzek mellett álmosan bóbiskoló osztrák katonák felkapták a fejüket, és egy-egy hosszú ásítással kisérték a trombita hangját. Dörner kapitány felkelt. Két lovas állott meg a század őrtüzei előtt. Az egyik őrnagy volt, a másik trombitás. Az őrnagy a tűz világánál leszállóit lováról és odament a kapitányhoz. A trombitás összehívta kürtjével a századot. Az őrnagy messze hallható hangon felolvasta Haynau, a bresciai hiéna legújabb rendeletét, mely úgy szólott, hogy minden magyar hadifoglyot, Ítélkezés, hadbíróság és kihallgatás nélkül, egyszerűen főbe kell lőni.

Az őrnagy felült lovára és tovább nyargalt, hogy a többi századoknak is megvigye az uj parancsot.

A katonák duzzogva mentek vissza előbbi helyükre.

— No bizony, hát érdemes volt ezért minket felkelteni, — morogtak egymás között.

Dörner kapitány az őrnagy után bámult. Komor arczczal, sötéten bámult bele az éjszakába. A mindig engedelmes, kötelességtudó katona ez egyszer elvesztette türelmét.

— Hát hóhérok vagyunk mi, vagy katonák ? — kiáltott bele az éjszakába. De akkor már messziről felhangzott újból a trombita hi- vogatója, jelezve, hogy az őrnagy elérte a másik századot is.

A fiatal kapitány újból leült a tűz mellé.

— ... Hát legyünk hóhérok, ha azt parancsolják, — gondolta magában. Sokáig heverhetett a tűz mellett, talán el is aludhatott, mert midőn egyszerre k irtilnézett már világosodni kezdett. Az őrtűz piros világa Iassan- lassan összeolvadt a hajnal sápadt narancsszínű fényével.

Dörner mögött megrezzentek a bokrok, Steining főhadnagy lépett a kapitányhoz.

— Kapitány uram, magyart fogtunk!

Háta mögött tiz katona jött felfűzött szuronynyal. Egy fiatal piros sapkás honvédtisztet kisértek. Dörner kapitány ránézett a fogolyra.

— Ki vagy! — kérdezte tőle.

— Beniczky Balázs, a piros sapkások hadnagya. Ismerheti a nevemet vitéz kapitány uram. Sok véres osztrák fej mesélhetne arról. Nem is álinék én itt, ha tizen nem rohantak volna rám egyszerre, — felelte büszkén.

— Oda merészkedett a szemtelen az elő előőrseim soráig, — mesélte kaczagva Steining főhadnagy. Úgy fogtuk el, mint a nyakon öntött ürgét.

A piros sapkás megvető tekintettel mérte végig Steininget, válaszra sem érdemesítette.

Dörner kapitány komoran tekintett reá.

— Ejnye hát agyonlövessem ezt a gyereket? Kár volna érte! Olyan ragyogó szeme van. Csupa bátorság, akarat, meg hősi büszkeség! — gondolta magában.

— Hát aztán mit akartál a tábor közelében ? — mordult komoran a fiatal, magyar hadnagyra.

— Ne faggasson kapitány uram. Hiába minden. Belőlem úgy sem vesz ki semmit. Ne kérdezzen, hanem lövessen főbe. A főhadnagy ur már szives emlékezetembe idézte, hogy ez

SINGER MÁRTON és TÁRSA

villanyvilágítás berendezési vállalata NAGYKÁROLY, Deáktér.

Díjmentesen készít költségvetést mindennemű electro- technikai berendezésekről. Csengőmunkákat is legjutá- nyosabban vállal. Yolfram lámpák, 70°/o áram megtakarítás. Ára 5 K. Villamos csilárok és izzólámpák állandóan raktáron.