Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1909-03-13 / 11. szám

KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGALÓ TÁRSADALMI HETI LAP. A Nagykárolyi Építő iparosok szövetsége és az ÉrmihályfalYai Ipartestület hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Or. Károlyi Oyörgy-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. sz. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. BIS1TZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő és laptulajdonos korlátlan meghatalmazottja: SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre „ „ „ fél évre Vidékre postán küldve egy évre „ „ „ fél évre Egyes szám ára 20 fillér Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak és a Kölcsey-nyomda r. t. jogosult 6'— korona. 3— 3*50 ” felelős szerkesztő Márczius 15. Nagykároly, 1909. márc. 12. (S.) Véníii az idő! Barátságtalan, fergeteges széllel bélelt. A langy tavaszi fuvalmak miníha eltűntek volna s nincs semmi forradalmi szándékunk imár. Nem lelkesítik az ifjú sziveket a tavasz örök symbolumai, nem érzik keblükben gyor­sabban lüktetni a vért. Öregszik az idő, öregszenek hazafias érzelmeink! Ezelőtt hatvanegy esztendővel tüzes, lávafolyam száguldott keresztül a vilá­gon. Északról jött, mint minden, mely­ben erőszak, tehát erő nyilvánul. Észak­ról jött, a mire délre ért, lobogó iángban állott a világ. Ifjak, vének egyaránt va­lami megfoghatatlan lázas érzéstől el­kaptatva, felakarták szabadítani a világot az évszázadok rozsdájával bevont lán- czoktól. Leakarták verni testükről a rab­igákat, miket a múlt szokásai, emberi érzéssel kigondolt törvényei bilincseltek reá. S e törekvésükben lemondtak egy pillanat alatt, mindarról a kényelemről, javakról, melyeket egy békés élei kínált nekik. Harczba, táborba szálltak a hatal­masok bérelt zsoldosaival, nem a jelen élvezeteiért, hanem egy szebb jövő, egy rózsásabb hajnal pirkadásának halvány reménységéért. Pusztított a vihar. Hatalmas tere- bélyfák estek áldozatul s csak a kicsiny meglapuló páfrányok, s kuszómászó nö­vények maradtak épen, megíapulva gyá­ván az erős, a hatalmas tölgyek védel­mező árnyékában. A hatalmasok kidőltek a küzdelemben. Elvesztettek mindent, még azt is mi a harcz előtt lelkesítette őket, a reményt egy szebb jövő eljöve­telében. Hatvanegy esztendő előtt történt! Egész emberöltő telt el azóta. Kevesen maradtak meg a legendás idők hősei közül. Azok is nagy részt nélkülözések, nyomor között. Elfelejtve, féireállottak ők, a hősök, hogy helyet adjanak az uj korszak immár nem névtelen hősei­nek, hadd intézzék azok a haza sorsát. Talán nagyobb szerencsével, mint a minő tehetség adatott nékik. Hol lobog ma már a lelkesedés hatalmas lángja a keblekben. Kinek szive dobog hevesebben, kinek keble feszül erősebben, ha eljő márczius szent napja, az igazi tavasz eljövetele, a ma­gyar nemzet husvétja, márczius idusa?! Az ifjúság az csupán, mely lelkesedni tud. A megleltek, az élemedettebbek már nem érzik át ennek a napnak ret­tenetesen nagy jelentőségét, nem tudják már megérteni az elbukott hősök küz­delmének óriási horderejét. Az élet ezer meg ezer gondja a létért való küzdelem hevessége kiölte a szivek minden re­ménységét s azt eleve kizárja. Vagy talán tévedünk, az utczáról felharsanó hymnusz szava a társadalom előkelőinek ajkáról hangzik ei? „Talpra Magyar!“ vért pezsditő strófáit városunk első embere szavalja?! Egy kórusban zengik az előkelők, a kevésbbé előkelő a „Hazádnak rendületlenül . ..“ szívre ható dallamát?! Mi tévedünk, mi nem mondunk igazat, mert a hazafiság nem csak az ifjúság, hanem az egész magyar nemzetnek nem csak a szive mélyén elrejtve, hanem ott ég minden tényke­désében, minden szavában, minden moz­dulatában ?! MEGÉRKEZTEK a tavaszi újdonságok *«tfminSf«"F& B|Uír| ^rfi Hői divatáru üzletébe NAGYKÁROLY, Széchenyi-utca. (A róm. kath. iskolával szemben.) Fegyház’oan kötött harisnyák egyedüli nagy raktára. jutányos árak! Pontos kiszolgálás! ®*r LEGOLCSÓBB BEVÁSÁRLÁSI FORRÁS! \ A kereszt — Irta : Balla Miklós. — Az országúton vén anyóka lépked, Arcán a gond, s a búnak száz nyoma. Bánatos lelkét enyhülésre hívja A távol falu kicsi temploma. Harangja hangját messze elröpiti Szerte a pusztán a tavaszi szél; Rét virágának, erdők tar gatyának Feltámadásról, életről beszél. Megáll az asszony. Összekulcsolt kézzel Szent áhítattal hallgatja a neszt... S im: az utszélen, zöldelő csalit közt, Kis domb fölött feltűnik a — kereszt... Eléje omlik, imát mormol ajka, S mig olvasóján könnye átpereg: A domb mögött pajkos tréfálkozással Kacag fölötte egy pásztorgyerek: „Anyóka lelkem, jó öreg szemeddel Elvétetted az oltárt, azt hiszem. Ilyen utszéli tilalomfa mellett Nem térdelt még kívüled senki sem. Én róttam össze, tulajdon kezemmel Két száraz ágból, a vetés elé, Hogy tiltva intse a járókelőket Itt utat törni a tanyák felér ... Az anyókának enyhülés ül arcán .. . S menőben igy szól: „Fiam, tudd meg ezt: Oltár lesz addig minden összerótt fa, Mig szenvedésünk jelképe — kereszt... A vén bolond.- Irta : NAGY ISTVÁN. — — „Közérdek“ eredeti tárczája. — Ismerték a városban mindenütt. Magas, szikár alakja után lelkendezve futottak, ha ron­gyos ruhája s fehérlő haja feltűnt valahol. Gyer­mekek voltunk. Nem féltünk tőle. Tudtuk, hogy nem bánt bennünket; vastag görbe botját csak azért hordozta, hogy legyen mire támaszkodnia. Szerettük halgatni, amiket beszélt. Révedező szeme mindenütt észrevett valamit, ami más szem előtt örök rejtély maradt. „Vén bolond“-nak hívták mindenfelé. Igazi nevét senkisem ismerte. Azt sem tudták, honnan került ide. A felnőtteket nem érdekelte, mi pedig nem kutattuk. Az öreg mindig cso­dás dolgokról mesélt, s hogy róla kérdezős­ködjünk, soha eszünkbe nem jutott. Tudtuk, hogy hazulról mikor indul el s ott vártuk rendesen künn az erdőszélen. Ide szokott mindennap kijönni. Egy levágott tör­zsökre leült és beszélt . . . beszélt előttünk is­meretlen csodás világról, a hegyes-völgyes or­szág havas bérceiről, kéklő ormairól, melyek mindegyike ezer meg ezer színben játszik, ha a felkelő nap ráveti sugarát. Aztán mesébe kezdett: — Régen volt ... nagyon régen . . . Véres koronggal kelt reggelenkint a nap s le­égett romokat látott füstölögni a tegnap még virágzó községek helyén. Mérföldekre elhang­zott a borzasztó harci zaj, melyben összefolyt az ágyubömbölés és a haldokló harcosok vo- nagló teteme felett száguldó gazdátlan paripák kinos nyerítése. Zordon, hideg téllel jött az újév. A szír­ieken dühöngő orkán rázta az örökké zöld fe­nyőt, a forrás csergedezés közben sziklaágyá­hoz fagyott. Ekkor kaszabolta le egy honvéd- csapat a vérengző oláh bandák egyikét, köztük a lázitó pópát: Popescut. A pópának egy kis diákfia volt. Kolozs­váron tanult s egy derék magyar családnál lakott. A fiú a háborúról még alig tudott. Csak

Next

/
Thumbnails
Contents