Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-23 / 4. szám
4-ik oldal. KÖZÉRDEK 4. szám. CSARNOK. A hófúvás. Irta : Somogyi Gyula. A megyerbéli állomáson december 24-én készen állott a kuklai vicinális vonat. Metsző éjszakai szél porhavat szitált és kavargóit, de a táviró sehonnan sem jelentett hófúvást. Az öreg kalauz azonban, aki mártiz év óta jár a vicinálison, nagyon csóválgatta a fejét s a harmadosztályú étterem söntésében megtöltötte a fiaskóját jóféle törköly pálinkával, meg is mondta a gépésznek: — No komám, ha az Isten a zugszegi bevágáson át nem segít, akkor elvitte az ördög a mai szent estét. Mert hogy épen karácsonyestéje közeledett s a vonatnak esti hat órára kellett a végállomáson megérkeznie. A fiatal gépész kinevette az aggályoskodó vén legényt. — A főnök ur okos ember, — mondá — most is a fülinéi tartja a telefon kagylóját, nincsen semmi hiba a vonalon, azután előttünk mén a hóka. — Hát hiszen én tisztellek öcsém téged is meg a főnök urat is, de hát ti még mind uj emberek vagytok ezen a vonalon, de én már láttam, hogy azt a hóekét 300 ember ásta ki a hóból. A beszélgetésnek véget vetett az állomási főnöknek indulást jelző sípja, a gép egy éleset füttyentett s a vicinális kávéőrlőnek csúfolt hektikás masinája pontban 10 óra 8 perckor megindult. Az éjszaki szél mindjobban, jobban kezdett dudálni és szembe vágta, söpörte a havat a köhögő prüszkölő masinával, úgy, hogy már a harmadik állomásra negyven percnyi késéssel érkezett a vonat, de ezt a vicinális utasai már fel se vették, meg voltak ahoz szokva, hogy még nyári holdvilágos estén is késik ennyit, ha a keszihóci kantinban jó be van hütve a sör, ahol a gépész meg a kalauz az állomási elöljáróval megvárja a friss csapolást. Délután három óra volt, de az ég úgy el volt borulva és oly sűrűn hullott a hó, hogy a kupék ablakából semmit se lehetett látni a külvilágból. A zugszegi bevágás előtt egyszerre nyílt pályán megállód a vonat. A hóeke jött visszafelé, jeladásként nagyokat sivitva, de csak abból az okból, hogy teljes gőzerővel újra nekiszaladhasson a hótorlasznak, amely a bevágást megtöltötte. A bevágás azonban már annyira meg volt telve hóval, hogy abba a gőzgép úgy beleszaladt, mint egy vadkan az erdőben, a mély éhségtől, hidegtől üldöztetve beleássa magát a hótömegbe és onnan röfög, prüszköl és csattogtatja a fogait. A vonat meg csak állott és várt félórát, egy órát. Az öreg kalauz átment a gépészhez és azt mondta: — Komám, az áldóját tolajsd vissza a vonatot a legközelebbi állomásra, addig tnig nem késő. — Nem szabad komám, meg kell várnunk a hóekét mig visszajön a jelentéssel, hát ha azt jelenti, hogy már tiszta a pálya és lehet előre menni, akkor úgyis lenne nemulass ha visszatolatnánk. — De öcsém nem beszélsz te már azzal a hóekével ma, azt majd csak holnap lapátolják ki. — Akkor előbb eljön a pályaőr a jelentéssel, csodálom is, hogy még nem jött, hisz itt lakik mindjárt túl a bevágáson. — Az már régen itt volna, ha jöhetne, a hasig érő havat ember meg nem lábolja, csak mi gyerünk vissza komám az én felelősségemre. A gépész még egynéhány vésztjelző füty- tyentést eresztett, hogy majd tán válaszol rá a hó'cka mozdonya, de biz azt hiába várták, csak a szél fütyölt keresztül-kasul a vagonok között. A gépész átlátta, hogy itt csakugyan nem lehet egyebet tenni, mint visszatolatni a vonatét. Ellengőzt adott a gépnek, a hajókerekek csak forogtak, forogtak, de a vonat nem mozdult. — Tyhü az árgyilusát, — fakadt ki a gépész, se előre, se hátra, most már épen tisztára megvagyunk rekedve. — Most már komám, csak spóroljunk a szénnel — tanácsolja a kalauz — hogy az utasaink meg ne fagyjanak, a legközelebbi falu innen 15 kilométerre esik, gyalog innen még egy mókus se hagyhatja el a vonatot! — De a pályaőr csak megtelefonálta, hogy jöjjön segítség. — Azt bizonyosan megtette s illető helyen meg is tették az intézkedést, de gondold meg, hogy karácson estéje van, holnap meg nagy ünnep lesz, a falu népe 24 óráig nem mozdul ki, ha aranyakat ígérnél is. Bizony öcsém itt töltjük mi a szent karácsony ünnepét, — a fiatal asszonyod, meg az apró porontyaid hiába várnak rád mákos gubával. — No csak ne káromkodj, megmondtam előre, hogy igy járunk, — igyál inkább egy kortyot ebből a sziverősitő törkölyből, ez legokosabb, amit tehetünk mig benne tart. Ez alatt bent a vonaton is a legnagyobb izgatottság vett erőt az utasokon. Nem tudták, csak félve sejtették, hogy mi történik. Látni nem lehetett semmit, kiabáltak a kalauz után és mikor az sem jött, szidták, mint a bokrot. Az pedig bölcsen elrejtőzött a mozgó postánál s ott a magyar királyi trombita és korona védőpajzsa alatt húzódott meg. Már hat óra is elmúlt, korom sötét éj borult a hópusztára és a vidékre. Ameddig a szén készletben tartottés a kupékat fűteni lehetett, addig az utasok csak tűrték az állapotot, étien, szomjan, de mikor már a hideg is kezdett jelentkezni, akkor már az izgalom tetőpontjára hágott. Voltak, akik elátkozták az egész vasúti intézményt általában és a viczinálisokat különösen is, — mások dúltak, fúltak és káromkodtak, néhányan a folyosókon nyargaltak, mint a kalitkába zárt fenevadak, az asszonyok, gyerekek sírtak, jajgattak. Az egész vonaton csak egyetlen utas volt, aki mind ezzel a kavarodással egy cseppet nem törődött és nyugodtan pipázgatott a szakasz egyik sarkában. Az igaz, hogy úgy neki volt készülve, mintha nyitott szánon indult volna el valami hosszú útra, lábait szőrbotosok védték, egyéb testi mivoltát báránybőrös bekecs és ugyan olyan bagó-süveg melegítette, azonfelül a hálóban jó meleg gyapjú takaró és egy nagy farkasbunda volt tartalékban. Nolcz óra tájban, a mikor kétségkívül otthon is vacsorázni szokott, levette terjedelmes bőröndjét a hálóból, megtérített magának a térdére fektetett asztalkendővel, kivett egy fél sonkát, kenyeret, finom töpörtös pogácsát és jó fajta kalvil almákat utóiznek és a legnagyobb lelki nyugodalommal vacsorázni kezdett, mikor az evést elvégezte, a maradékot, a mi még két három napra egy pár embernek is elegendő lehetett, rendesen berakta a tiszta asztalkendőbe és visszatette a bőröndébe, azután kivett annak rejtekéből egy három pintes kulacsot és egy kis pohárkát és megivott két pohárka finom aranyszínű ó-bort, azzal mint aki odahaza van a saját pipázójában, rágyújtott a finom illatos dohányra, s minthogy már a kupéban hideg kezdett lenni, levette a nagy bundáját s ebbe belecsavarkozva, egy jól megvacsorázott ember nyugodt kedélyével szundikálni kezdett, egy cseppet sem törődve a kupéban szitkozódó, nyugtalankodó és siránkozó utitársaival. A bundás öreg ur eljárása különféle érzéseket ébresztett utitársaiban. Eleinte magukban dicsérték okosságát és előrelátását, később irigyelték a jó vacsoráját, végre meggyülölték, mikor pedig horkolni kezdett, akkor fellázadtak ellene, hogy merészel horkolni, mikor mindenki kétségbe van esve. Felébredve utitársainak ellenséges kifaka- dásaira, kénytelen volt azon gondolkozni, mi módon lehetne őket kiengesztelni. Az ő szakaszában a következő utasok voltak. Egy utazó ügynök, akit műnyelven vi- gécznek hívnak, ilyen páciensnek nem lehet egy szakaszból sem hiányozni. Ez nyilvános hírlap botránycsinálással, leleplezéssel, feljelentéssel és Isten tudja mi mindennel fenyegette Kossuthtól kezdve a hazai összes vasutakat. A másik egy főiskolai hallgató, aki azonban már nem hallgat, hanem segít a vigécznek, a vasutak korholásában, a mit nem is lehet neki rossz néven veni, tekintettel könnyű őszi felöltőjére és az elmaradt otthoni vacsorájára. Harmadik egy fiatal asszonyka, két kis pötyörn gyerekével, akik hármasban úgy meg úgy sírnak, sir- dogálnak, hogy jobban sem kell. — Negyedik egy kultúrmérnök, aki toporzékol nemcsak a vasút ellen, de azért is, mert egész nap kint a hóban járván, nedvesek a csizmái s a toporzékolással akarja lábait melegíteni. Ötödik egy tisztviselő, nem tudni állami-e vagy megyei, de minthogy féljegygyel utazik, hát illendőnek tartja, hogy csak felényit duzzogjon, ha szabad jegye volna, akkor joga volna két annyit duzzogni. Végre a hatodik egy vőlegény, aki nagyokat sóhajt, mint szerelmes emberhez illik, s aki fél, hogy azalatt mig ö itt kuksol, a ve- télytársa elszereti a menyasszonyát a fütött szobában. Ilyen különféle elemekből állott a szakaszban együtt utazó társaság, csak abban voltak egyenlők, hogy valamennyien fáztak és éhesek voltak. A kiengesztelödés hát nagyon könnyű volt az öreg ur részéről, a kinek a bőröndjében még egy nagy darab sonka és egy kulacs szivmelegitü bor hallgatott. Meg is kezdte hát jó szivü adakozó munkáját. Felszeletelte a sonkát és a kenyeret és kiosztotta, először a fiatal asszonykának és a két kis pöttynek juttatva, azután sorba, de tán nem jó volt a szemmérték, mert a vigécznek már a sonkából nem jutott, — az öreg ur külömben azzal védekezett, hogy neki tekintettel kellett kellett lennie az izraelita vallásra, mely a tisztátalan sertéshús élvezését szigorúan tiltja ; mire a vigéc azzal replikázott, hogy a keresztény vallás meg karácsony estéjén szigorú böjtölést rendel, de ez nem vétetett tekintetbe. Bor azon ban jutott mindenkinek, sőt három almácska még az asszonykának és a két pöttyömnek is. Mikor aztán az asszonykának a farkasbundát is átadta, amibe az magát a két kis gyerekével betakarhatta, a főiskolai hallgatónak pedig a meleg gyapjutakaróját oda kölcsönözte, némileg helyreállott egy időre a béke és nyugalom. Az öreg kalauznak igaza volt. A hóekét és a vonatot karácsony másodnapján háromszáz ember ásta ki a hóból. A vigécnek lefagyott a füle meg az orra. E két objektumáért — melyekre mint mondá — üzleténél legtöbb szüksége — 4000 korona kártérítést követel a társulattól. Hogy kapott-e valamit nem tudni, tény azonban, hogy mindkét szervit ma is használja. A legfinomabb hanghullámzást is megfigyeli, az orrát pedig mindenhová beleüti. A vőlegénytől csakugyan elszerették a menyasszonyát az ünnepek alatt. A kultúrmérnök olyan chrónikus náthát kapott, hogy az orra azóta mindig szivárog, mintha alagcső volna. A féljegyü tisztviselő, minthogy csak három napi szabadsága volt, mindjárt átült a kisegítő vonatra, s visszarukkolt jól fütött hivatalába. A jogász meg a menyecske a két pöty- työm gyerekkel köszönettel kibújtak az öreg ur plaidjébő! és bundájából és friss egészségben érkeztek meg a szülői házhoz. Az öreg urat pedig a végállomáson várta a szánja. A jóvérű csikók fél óra alatt haza- röpitették 25 kilométernyire fekvő otthonába. Elbújhat melettök minden vicinális Szerkesztői üzenet. Nagy Károly urnák. Érmihályfalva — Huszty Gábor haláláról szóló hírünk az öngyilkosnak hatóságilag történt kihalgatásáról felvett és a székelyhídi járásbíróságnál levő jegyzőkönyv adatait tartalmazza. — Az Ön személyével eddig nem foglalkoztunk — ezentúl gyakrabban olvashatja azt lapunk hasábjain. Hirdetés. Kerestetik a Széchenyi, Wesselényi, Kossuth és Kölcsey-utcában, 3 szoba, konyha, élés- és I ja c 1909. má- fáskamarából álló 1-ére. = Cim a kiadóhivatalban. =
