Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1909-05-22 / 21. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK. 21. szám. élnek, akkor talán remélhetjük a magyar társadalom erősödésének, a magyar faj supremácziáját előmozditó népességi szaporodásnak mielőbb való fellendülését. De első sorban olyan intézkedésekre van szükségünk, hogy a lekötött földterületek felszabaduljanak. El kell törülni a latifundiumok elidegenithetlenségének jogát. Adjunk alkalmat az eladósodott latifundium birtokosnak, hogy jó áron túladhasson azon a hatalmas földterületen, melynek mivelésére sem elegendő anyagi tőkéje, sem elegendő fizikuma azt felülvizsgálhatni nincsen. Engedjük meg a kötött birtok urának, hogy ha legalább ő kívánja, birtokát eladhassa. Megszűntek már azok az idők, mikor az országnak szüksége volt bizonyos nagy családok léteiének biztosítása. Ma már nincs szükségünk nagy bandériumot kiállító főnemesekre. Az állandó katonaság, ha egyáltalában szükség van fegyveres haderőre, megvéd bennünket minden külső és belső ellenségtől. S igy a latifundiumok első és legfőbb létjogosultsága már réges-régen megszűnt s az elmúlt szép idők mohos emléke csupán. Az óriási papibirtokok váltassanak meg állampénzen s az állam adja el az azokra igényt tartóknak. Nem a szeku- lárizácziót, a papi birtokok elkobzását indítványozzuk, mert ez ellenkeznék az anyagi joggal, hanem annak teljes értékben való megváltását. Ha azután földet tudunk adni a földéhes magyarnak, ha adunk területet, hol teljes munkaerejét kifejtheti, hol jövője biztosítva lesz, akkor megszűnik majd az a kivándorlás, mely erőtleniti országunkat, bármily nagy is fejlődése más téreken s akkor majd nem kell aggódnunk azon, vájjon lesz-e nemzedék, a mely gondoskodik arról, a miből élünk s nem kell majd nekünk is utánuk vándorolni idegen hazába! Az érettségi (H. I.) A muh idők sötét szellemei lassan lassan elköltöznek árnyékvilágukba s nem rémitik többé az embereket. Akik a sírba szálltak azok megpihennek s nem háborgatják ártatlan felebarátaikat. A politikai világban még előfordul, hogy egy egy halottnak vélt politikus ismét feltámad s próbál életet lehelni el- ványadt tagjaiba, de még itt is ritkán sikerül ez a kísérlet, még kevésbbé társadalmi életünkben. Csak egyetlen sárga rém jár kél közöttünk, csak egy képviselője az elmúlt időknek kisért még az élők között s úgy látszik még sokáig is fog kisérteni, mindnyájunk, kik valaha iskolát látogatunk, a diákok, a szülők, no de még a tanárok ijesztő koboldja: az érettségi. Évről évre előtolakodik ez a téma s elő is fog tolakodni, mig ez a hazajáró lélek nyugalmát meg nem találja, mig csak el nem költözik többi, elporladt, rég elfelejtett társa közzé, a nagy semmibe, a Nirvánába, vagy akár a pokolba is felölünk. Az érettségi vizsgálatok szerte ez országban megkezdődtek. A diákok már összedugják a fejüket s az első komoly lépés embertársainak kijátszására, becsapására megtétetett, mert mindegyike csak azon töri fejét, miképen lehetne az Írásbeli vizsgálatok megkönnyítését czélzó segédeszközöket a vizsgálati termekbe csempészni s miképen lehet majd a legéberebb tanár figyelmét is kijátszani. Az ifjú tehát, kinek kiadják érettségéről a bizonyítványt, hogy ezt elérhesse már első aktusában a vizsgálatnak csalni, színlelni kényszerül, mert hiszen nem kis dolog nyolcz esztendő munkásságának gyümölcsét egyszeribe elveszteni s megbukni azon a vizsgán, mely egyedül képesíti a diplomás pályák mindegyikének elérhetésére. S a tanárok, kik nyolcz esztendőn keresztül kiismerték egész benső világát a tanuló ifjúságnak, kénytelenek az inquisitorok gyűlölt szerepét játszani, mert a közoktatási törvény ezt igy írja elő. S látni kénytelen legkedveltebb diákjainak is halálverejtéket izzadó kétségbeesett fizognomiáját s ha beleszakad is a szive nem segíthet rajta, mert ez visszaélés a törvénynyel, a kiszabott rendeletekkel szemben. S a nyolcz esztendőn keresztül emminens diák, a tulizgatottság, a szokatlanság következtében elveszti a fejét s aki mindenkor mindent tudott, a szigorú kormánybiztos előtt még azt is elfelejti, mit máskor még álmában is elmondott. S ezt nevezik érettségi vizsgálatnak. S akkor csodálkoznak, ha az ifjúság minden eszközt megragad, hogy e kellemetlen, e szükségtelen, e felesleges terhén középiskolai vizsgarendünknek úgy a hogy tud könnyíteni igyekszik. S egymásután olvashatjuk majd az ebben, vagy abban a középiskolában a kormánybiztosnak felfüggesztő intézkedését, mert reájött, hogy az ifjak írásbeli dolgozatai feltűnően hasonlítanak egymáshoz, sőt még azonos hibákat is talál bennök. Az érettségi vizsgát felfüggeszti s nagy csomó diák s ugyanannyi szülőnek hihetetlen kínokat, szenvedést okoz. S mindez miért! Hogy a diák nyolcz esztendői tudásáról meggyőződjék? Hogy lássák, miként tudósdi formaságok szerinti saját lábán megállani? Vagy, hogy talán a tanári kart ellenőrizze. mennyiben igazságos a diákok tudásának megítélésében ?! Ám akkor küljenek minden vizsgálatra, ha ugyan vizsgálatra szükség van még, mint a hogy épen a mai tanítási rendszer szerint nincs is, — kormánybiztost, vagy az cv folyamán, miként a katonaságnál inspiciáljon a felettes hatóság és váratlanul minden bejelentés nélkül kopogtasson az egyes osztályokba s akkor vizsgáztasson. Az eredmény meg fog felelni a valóságnak. De akkor, mikor a diák képzelődés az egész esztendei „druk“ következtében a lehető legfeszesebbre izgatódik, akkor, mikor a józan gondolkodást a legkevesebb tanuló tudja megőrizni, akkor annak a jelentős vizsgálaának czélja nem lehet, mert nem adja hü képét az igazságnak, a valóságnak meg nem felel. Miként annak idején a nagyhírű Cató, mi sem mondhatunk egyebet: — Carthaginem esse delendam ! — Az érettségi eltörülendő! és czementraktár! kereskedők, építészek és építtetők figyelmét felhívom Nagykárolyban, Hétsastoll-utcza l.sz. alatt fennáló I Cl Kid I (Ilin Cl, mész és czement elszigetelő aszfalt lemezek nagy raktáron igen jutányos árak mellett kaphatók. Ajánljuk továbbá, nálunk bármely mésztelepnél jutányosabb egység áron árusított kitűnő meszet, vaggononként 30 korona egységár mellett. I-ső rendű porland és román czement nagy raktára. Szives pártfogást kérnek Kösztenbaum Ferencz és Fia mész és czementraktárosok. meg kell vallanom, hogy az én csöndes, szomorú életemben végtelenül jól esik tudni azt, hogy van egy érző nemes lélek, mely már oly régóta érdeklődik irántam stb. Holnap délután 6 órakor a Kigyó-utca sarkán leszek. — Ki irta ezt? — kérdeztem. >— Major Rózsi. — Szép ? — Nem tudom. — Nem tudod ? Hát nem ismered ? — Nem. — De hát akkor hogy irhát ilyen levelet ? Tibor elmondta az előzményeket. — Egyszer a villamoson megyek a lóversenytérre. Beül velem szemben egy szeplős fiatal lány. Kezében egy levelet tartott. Unalmamban leolvasom a címet: Major Rózsi Bor- áros-tér 6. 111. emelet. Aztán leolvastam megint aztán megint. Íme egy nő, akiről csak annyit tudok, hogy Major Rózsinak hívják és a Bor- áros-téren lakik. Vájjon milyen lehet ? Szép-e ? Szőke-e vagy barna ? A kis szeplős leszállóit a villamosról. Láttam amint bedobja a levelet. Aztán nem gondoltam többé a boráros-téri ismeretlenre. Hónapokkal ezután, emlékszel, kimarjult a bokám, otthon kellett maradnom egy pár hétig. Te magoltál egész nap, én meg majd megbolondultam unalmamban. Akkor kezdtem írni a Major Rózsinak. Megírtam neki, hogy egy év óta követem mint az árny az utazót, nem csak jó időben, hogy imádom ifjúi lelkem teljes hevével. Találkát kértem tőle. Eleinte nem válaszolt, aztán tagadó választ adott, végül jött ez a levél. — És elmész a találkára? — Talán. Tudod, most már nem izgat a dolog. Meg aztán . . . milyen nap is van holnap ? — Szerda. — Akkor nem lehet. Mancihoz kell mennem. Tudod, egy ilyen bizonytalan dologért nem mulaszthatok el egy találkát Mancival. Nem tudom ki volt az a Manci, kardalosnő vagy virág-árus leány, annyi bizonyos, hogy én Major Rózsira gondoltam. Szegény leány. Ki tudja, milyen lelki küzdelmébe került rászánnia magát erre a találkára. És ez a csirkefogó egyszerűen nem megy el. — Tudod mit, — szóltam — majd elmegyek én. Elpirultam. Még sohasem volt kalandom. — Holló, azt nem adjuk csak úgy potyára 1 Mit fizetsz! És megalkudtunk három pohár sörben. — Elmentem. Mondjam tovább! Ott várt Rózsika. Szőke volt, bájos. Én úgy reszkedtem, mint egy igazi szerelmes. Ő azt mondta, hogy ép ilyennek képzelt a leveleim után. Én őt szebbnek találtam, irr'nt amilyennek képzeltem. Vele volt egy kis pisze leányka. Bemutatott neki: — A húgom. Amint kiértünk a Kigyó-utcából, egy nagyon kövér asszonyság jött velünk szembe. — A mama, — jelezte Rózsika. Először el akartam futni, De Rózsika bájos volt, fehér kartonruhácska volt rajta, a nyakán egy kis medaillon, könyöklő angyalkával, a hajában egy kis rózsabimbó; még mielőtt ezeket mind észrevettem volna, már ott volt a kövér mama. És én nem futhattam el —- a boldogságom elől. — No de most már megyek, — szólt István, az órájára névé, — vár otthon a feleségem. Orbók Loránd. Legolcsóbb beszerzési forrás! "aoykarolyi sirkőraktar és temetkezési intézet. I o ___________________ Alapittatott 1873. evben. Állandóan raktáron tartok I-so rendű salgotarjam es porosz I TÜ ZELŐ KŐSZENET, riElt,, KOVÁCS-SZENET Szives megrendelést kér MAKAY JÓZSEF FÍA. Nagykároly, Széchenyi-utcza 26. sz. (Saját ház.)
