Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-16 / 3. szám
Nagykároly, 1909. január 16. 3. szám. II. évfolyam. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGALÓ TÁRSADALMI HETI LAP. A Nagykárolyi Építő iparosok szövetsége és az Érmihályfalvai Ipartestület hivatalos közlönye. megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll-utcza 12. sz. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő : DR. B1S1TZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre .... 6 — korona. „ „ „ fél évre .... 3 — Vidékre postán küldve egy évre . . . 7.— „ „ „ „ fél évre .... 3-50 „ Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nyomda r. t. jogosult. Farsangi elmélkedés. Nagykároly, 1909. január 14. (S.) A régi, jó időkben, amikor még volt a közmondás szerint a magyarnak bőven „mit aprítani a tejbe“, a^ar- sangi mulatságokban is kidomborodoträ* nemzeti jelleg öltözetben, táncban és viselkedésben egyaránt. A nyugoti szokásoknak elterjedésével azonban fájdalommai látjuk, hogy mulatságainkból a nemzeti jelleg hovatovább teljesen kivész s annak helyét a külföldi szokásoknak hamis utánzata foglalja el. Mulatságainkban arra, hogy a magyar társadalom mulat, csak arról ismerünk reá, hogy hallunk magyar szót, a táncrendben pedig olvassuk, hogy „csárdás“-t is táncolnak. Ha ezt a csárdást látjuk, arról bajosan ismerünk reá a magyar csárdásra, nevezzük azt, amit „lejtenek“, inkább csárdás-bosztonnak, avagy jobban mondva boszton-csárdásnak. Példa erre a legutóbbi Kölcsey felolvasó estélyt követő táncmulatság, ahol lejtettek, csak nem járták a ropogós csárdást. E jelenség annál elszomoritóbb, mert magyar leányok ajkáról is hallhatjuk azt, hogy mennyire lesajnálják azt a magyar ifjút, aki nem tud boszton-csárdást „lejteni11. Elszomorító jelenségek ezek valóban. Kérdezzük : miért kellett a francia négyesnek kiszorítania a körmagyart; a bécsi keringőnek a magyar keringőt és sormagyart s a csárdásnak elfajulni az amerikai bosztonná? Mi lehet az oka annak, hogy a magyar lélek mulatozásaiban nem tud gyönyörűséget találni a festői szép magyar láncokban és annak andalító zenéjében ? Annyira erőt vett volna már a magyar társadalom lelkében a külföldinek utánzása, hogy saját hazájában se tudjon önmagára ismerni?! Ez elszomorító jelenségeken változtatni a magyar társadalomnak kötelessége. Kötelessége, mert éreznie kell azt, hogy minél jobban elmerül a nemzetköziség szenvelgésében, annál inkább távolodik el nemzeti érzésétől és annál inkább pusztul ki az a nemzeti szellem, amely mindig büszke önérzettelés önbizalommal tudta megvédeimezni a magáét. E téren ne tűrjünk ellenvetéseket. Törekedjünk megértetni honfitársainkkal, hogy nincsen ok pironkodni azért, ha a müveit német, angol vagy francia társaságunkba jön és a társaság kifejezett jellegéből megérti azt, hogy ő magyarok társaságában van. Ezt a külföld is jobban meg fogja becsülni és nagyobb tisztelettel fog irántunk viseltetni, mintha itt a külföldnek silány utánzatát találja. E visszás helyzeten első sorban a családok és főleg a magyar asszonyok és leányok segíthetnek. A bálok rendezőitől követeljék meg szép magyar táncainknak a táncrendbe való fölvételét. Ne türjük a magyar táncoknak idétlen eltorzitását. Ügyességüket, okosságukat és leleményességüket használják fői arra, hogy fejdiszeikben és öltözeteiken meg legyen a magyar jelleg. Megoldható ez szépen, ha kis időt és fáradságot vesznek és e kérdéssel foglalkozva, a báli öltözékek összeállításánál nem egyedül a külföldi divatlapokból keresik a mintákat, hanem fáradoznak, azon is, hogy végre kialakuljon valami szép, ízléses és csinos magyar női viseletét. A farsang alkalmából foglalkozzunk azzal a kérdéssel is, hogy ezen időszak mily kihatással van a nemzet közgazda- sági életére. Úgy véljük, hogyha e kérdéssel foglalkozunk, ép oly hiven társul a kellemes a hasznossal, mint amily kihatással van a bálok sikere arra a jótékony és nemes célra, amely cim alatt az egyes bálokat rendezik. A farsangnak közgazdasági jelentőségét abban a körülményben találjuk meg, ha számot vetünk azzal, hogy a báli öltözékekre és más szükségletre a nemzet a farsang folyamán mennyi iparcikket használt fel, mekkora pénzértéket képviselnek és honnan származtak ez iparcikkek. A statisztika részletesen nem mutatja ki azt, hogy a farsang folyamán mennyire növekedett meg az áruforgalom és az mily értéket képvisel. Ez okból elmélkedésünk alapjául keressünk egy valószinüségi számítást. Tegyük föl, hogy egy báli napon az országban húszezer nő vesz részt. Egy női öltözék átlagos ára fejében igen szerényen számítunk— a mai fényűzés mellett — ha csak 50 koronát veszünk számításba, a húszezer nő öltözéke tehát legkevesebb egy millió K. értéket képvisel. E számítási alapon könnyen kiszámíthatjuk azt, hogy az 56 farsangnapon széles e hazában — tekintettel arra, hogy nincsen mindennap mindenütt bál — középszámitással is legalább harminc millió koronát adnak ki kizárólag a női öltözetekért. Ez óriási összegből vajon kinek jut az oroszlánrész? Ha számításba vesszük azt, hogy a mai divat szerint a magya- nők mily erősen hódolnak a külföld ipar rának és ha látjuk azt a jelentőségeket, hogy mily nehezen szánják reá magukat arra, hogy a magyar ipar termékeit keressék első sorban, előttünk áll az a szomorú végeredmény, hogy a farsang folyamán a legszerényebb számítás szerint husz-huszonöt millióval adózunk a külföldnek, ipari munkásságánák megjutal- mázására. Az igy forgalomba jutott milliók tehát — a mint látjuk — közgazdasági szempontból nem haszontalanul kiadott összegek, mert azok keresetet adó munkát teremtenek és sok millió szorgalmas munkást táplálnak. Mi nem sajnáljuk a keresetet egyetlen nemzet munkásaitól sem, de ha meggondoljuk azt, hogy a hazánkban keresett és a nemzet vagyonát képező milliók mily tömegesen vándorolnak a magyar nemzetnek sorsával nem törődő idegen nemzetek zsebébe, az az idegen munkások erejét növeli és nem a munkás honfitársakat gyámolitja: bizony-bizony szomorúság kell, hogy megszállja lelkünket. Honleányok ! Édes hazánkban is vannak érdemes és ügyes munkáskezek. Munkáshoníitársaink családjainak legnagyobb része a télen át — mig mi vigadunk és vigságunk nyomán az idegen munkásoknak jólétet teremtünk — kereset hiánya miatt nyomorog. Változtassuk meg a lesújtó, a magyar nemzet életerejét sorvasztó állapotokat. Csekély hazafias lemondás árán honleányaink rövid egy pár év alatt értelmes munkásainkat annyi munkával és keresettel áraszthatnák el, hogy a mostani nyomor helyett a jólét áldása virulna föl hazaszerte. Kérésünk az, határozzák el, hogy báli öltözékeikhez első sorban azokat az ipartermékeket használják töl, amelyeket a hazában már előállítani tudnak. Ha a magyar nők megszivelnék e kéréseinket és erős akarattal vennék védelmükbe a magyar iparos és a magyar munkásnak érdekeit, mindennapi élet- szükségleteik beszerzésénél szigorúan ügyelnének arra, hogy filléreikkel elsősorban a munkás honfitársak jó munkáját jutalmazzák és gondot fordítanak arra is, hogy a férfiakat is ennek követésére buzdítsák : a munkának ily megbecsülése rövid évek alatt kivivná a nemzet önállóságához és függetlenségéhez nélkülöz- hetlen gazdasági önállóságot.
