Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1908-08-01 / 31. szám

31. szám.

Szombat, 1908. augusztus I

Szekszárd, IV. évfolyam.

Kiadóhivatal: ,

Báter-nyomda, Kaszinó-bazár épület.

Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők.

Hirdetések

• Jegjutányosabb számítással,

1 dijszabás szerint,

KÖZÉRDEK

Szerkesztőség:

Bezerédj István-utcza 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Előfizetés:

egész évre 10 kor., félévre 5 kor.» negyedévre 2 kor. 50 fill.

Néptanítóknak,

ha az előfizetést egész évre előro beküldik, 5 kor.

Megjelenik minden szombaton.

TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDÉKÉIT KÉPVISELD HETILAP.

AZ ORSZÁGOS NI. KIR. SELYEN1TENVESZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA.

Felelős szerkesztő : BODNÁR I S T V Á N.

Belmunkatársak :

JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR.

Kiadja Báter János nyomdája. Egyes szám ára 20 fillér.

A mi hitelünk.

*

A becsület ős a hitel két ikertestvér. Akinek nincs becsülete, annak hitele is ritkán van. Viszont nem mindig becstelen az, akinek nincsen hitele. A vagyon fontos szerepet játszik e pontban. Sokszor a legbecsületesebb ember, mert nincs vagyonnal megáldva*, nem élvezheti azt a hitelt, mely becsületességénél fogva joggal megilletné.

De a becstelenség bizonyára olyan tényező, mely az illetőnek, légyen az személy, testület, avagy államhatalom, teljesen aláaknázza hitelét s hasztalan iparkodik majd azután, hogy hibáját jóvá tegye, amit egyszer elvesztett, a hitel terén nehéz azt visszaszerezni.

Mind e gondolatokat az váltotta ki belőlünk, hogy immár a magyar nemzet, ^mint olyan állíttatott a kül- föld szemei elé, mely telitve van hamis utón járó spekulánsokkal, csalókkal, idegen vagyonát ravaszul kizsákmá- nyolókkal s hasonló speciesekkel.

S mindez miért?

Mert aaadt néhány zugbankár, magyarul : csaló,ki különféle nyomtatványaival behálózta a külföld gyanútlan és tudatlan embereit, hogy hatalmas reményekkel kecsegtetve, belevigye abba a posványba, melyből menekülés a fenékre huzó hínároktól nincsen 8/ akik röhögve szemlélték a szerencsétlen áldozatok vergődését, mig ők maguk bezsebelték egészben, vagy részben azt a hasznot, mely az illetők anyagi romlásából száqnazott."

De hát miképen védekezzen a magyar állam ezen mimikri fajta ellen? Miképen tegye lehetetlenné ezek bujkáló üzleteit ? Senki,- de senki sem tudná megnevezni azon védelmi eszközöket, a melyekkel ezen a meg nem nevezhető foglalkozást űző gazok munkálkodásának gátat lehetne szabni.

Miként a férgeket, melyek a természetnek emberi ésszel fel nem fog-^ ható szükséges teremtményei, melyeket végkép kipusztitani nem lehet, csupán üldözni, irtani, pusztítani, épen így az emberiség eme férgeit végkép lehetetlenné tenni nem lehet, csakis arra szorítkozhatunk, hogy pusztítsuk, irtsuk, elnyomjuk ott, a hol reá találunk, ahol csak észrevesszük.

Mert hiába tiltakozunk a vád ellen, hogy a magyar nemzet fiait ne azonosítsák azzal a söpreíjék- kel* melynek nagyrésze, főleg- osztrák területről bevándorolt idegen, ne identifikálják azokkal, kiknek gyökere nem magyar területen szívta az életerőt romlott szervezetébe. Hiába min- | den. ^ magyar név, miként a magyar leányokon u ,,hungara“ fogalommá j válik s épen olyan megbecstelenítő j hatással, mint az embervásár áru- czikkeinél.

Nemrégen nálunk a spanyol csalók s szereztek maguknak ilyen kétes értékű | nevezetességet, hogy magyar földön ! péczéztek ki maguknak olyan pénzes nek vélt egyéneket, kiktől azután I lehetőleg nagyobb összegeket csaltak I ki. 'Természetes, hogy kisded játékai- j kát nem űzhették sokáig, mert csakhamar körmükre koppantottak a szemtelen idegeneknek s ma már a legutolsó oláh paraszt sem »"menne íépre semmiféle spanyol trükjének. De az is bizonyos, hogy e tények igen nagyon diszkreditálták a spanyol üzleti viszonyokat s még a becsületes spanyol kereskedőktől is óvakodtak' ezután, noha csaló honfitársaik semmiféle üzleti álutakat nem hasznába k? hanem egyszerű mesével igyekeztek a Íépre csalt pénzesembert pénzétől megfosztani.

A mi spanyoljaink azonban sokkal veszedelmesebben s ártalmasabban lépnek, fel, mert ők a tisztességes kereskedelem köntösébe burkolóznak s igy teljesen gyanútlan embereket kerítenek hálójukba, egyben a magyar kereskedelem legnagyobb szégyenére és kárára.

ügy látszik, hogy most ütött végórájuk s az illetékes körök megtalálták végre a módját, miképen kell ezeket a parazitákat ártalmatlanná tenni. Mindnyájan örömmel látjuk azt az erélyt, a melyet ezek lehetetlenné tételében a rendőrség és ügyészség vállvetve kifejt.

JEfa majd megtisztítjuk a nemzet testét ezen gálád élősdiektől, akkor talán majd ismét sikerül visszaszereznünk legalább a becsületünket, ha már a külföldi vevőközönséget és fogyasztókat elidegenítettük is.

Harcz a párbaj ellen.

irta: Magyarász Ferencz.- — Ötödik közlemény. —

Amidőn á modern társadalomnak a párbajjal szemben elfoglalt álláspontjáról beszélünk, lehetetlen külön fejezetet nem szentelnünk a hadsereg párbajkény szerének. Tudjuk ugyan, hogy e fejtegetésekkel darázsfészekbe nyúlunk ; tudjuk, hogy szavunk a pusztában fog elhangzani; de valamely harcznak látszólagos meddősége csak gyenge meggyőződést képes elriasztani a vélemény szabad nyilvánításától.

A hadsereg párbajkóovszere tagadhatatlan tény. Az is, aki valaha kardbojttal ékeskedett, az is, aki ennek a kiváltságos, mondhatnám elkényeztetett, dédelgetett kaszt4^

nak sohasem volt a tagja, egyaránt nagyon jól tudja, hogy a tiszti becsületbiróság a legtöbb esetben kimondja a párbaj kényszert; de a tisztek maguk is a beesületbiróságnak ez iránym döntése előtt kötelességüknek tartják, bogy becsületbeli ügyeiket fegyveres kézzel intézzék el. Ezen határozottan jogszokássá vált állapotnak az az indokolatlan felfogás az alapja, hogy a tisztnek sokkal kényesebb a becsülete, melyet máskép, mint fegyverrel nem is lehet megvédeni, megorvosolni.

Nézzünk a szemébe ennek a felfogásnak, mely hogy hány életet követelt már -áldozatul, hány embert tett nyomorékká, hány családot borított gyászba, hány szépen induló életpályát tört már derékban ketté: egyedül az Úristen a megmondhatója.

Sok időnek ürökbehagyott tévedése a külön tiszti becsület. Külön becsület egyszerűen nincsen. Vagy becsületes az ember, s au kor ugyanoly mértékben becsületes a darócz-ruba alatt, mint az uniformis- alattp vagy becstelen az ember, s akkor a csillogó egyenruha sem segíthet rajta. A becsület abszolút fogalom; a becsület erkölcsi értéket, lelki tartalmat, tételez föl, ez pedig nőm ismer rang- és állásbeli külömbséget. A ruha is, \az állás ;is csak külsőség; becsület dolgában egyedül a jellemet illeti a döntés joga. Tagadhatatlan, hogy a külső becsület, mely embertársainknak rmunk megalkótotf V§féftíér nyében áll, egyik állásban nagyobb lehet, mint a másikban; más szóval, ezt az állást jobban megbecsülik az emberek, mint amazt. De ez a vélemény még nem maga a becsület, s aki emezt amabba helyezi, vét azon társadalmi rétegek ellen, melyekét a magáénál alárendeltebbeknek tart.

Nem vonjuk kétségbe, hogy egy és ugyanazon cselekedet sokkal súlyosabban •esik a becsület mérlegébe, ha általa valaki visszaél állásával, a- vele járó bizalommal, vagy hatalommal. Egy bírónak megvesztegethetősége például, vagy egy orvosnak hanyagsága jóval nagyobb becstelenség, mint ha ugyanazt a vétséget egy magánember követi el. De ez a hivatalos, ez a testületi becsület nem az a külön becsület, melyet a. katonatiszti kar vindikál magának. Ha azokat a vétségeket Írnák föl a külön becsület rovatába, melyek magának a katonaságnak hivatásával ellenkeznek, senkinek sem volna ellene kifogása, sőt a polgári társadalom megnyugodva látná ebben a katonai életnek, mint magasztos és érdemes élethivatásnak legerősebb sánczait. De sajnos, az a bizonyos tiszti becsület ettől nagyon is különbözik. Vagyv ha e kaszt a „noblesse oblige“- elvét magasabb szempontból fogván fel, nemcsak a polgári elemre, hanem saját magára nézve is levonná az egyedüli helyes és logikus -következtetést és maga is tartózkodnék mindenkor minden kihívó modortól, minden sértegetéstől: bizonyára az egész társadalom kész örömest hajtaná meg zászlaját ^ fölfogás előtt.

De tisztelet akivételnek, a; katonatiszti becsület nem emelkedik föl ezekig a magasabb erkölcsi régiókig, hanem megmarad a külsőségeknek, a lappáliáknak, a kicsinyeskedésnek tarlott síkságán. A mi hadseregünk közfelfogása abba helyezi a magasabb, a külömb tiszti becsületet, hogy egy tisztre senkinek sem szabad ferdén néznie, hogy egy elejtett szó, egyetlen tréfás megjegyzés is már vérrel torolandó meg.

Ez a tiszti becsületérzésnek tultengése, melyből már számtalan véres összetűzés szár