Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1908-07-25 / 30. szám
2 közérdek 1908 július 25 Beismerjük, hogy sok itt a holt értéig a dolog természeténél fogva el nem adható közvagyon1; viszont azonban nincs túlbecsülve semmi. Sót éppen az a baj, hogy egyes tételek kevésre vannak értékelve, mert többre nem is lehetne reálisan felvenni. Itt van például a városi nagyvendéglő, 240 ezer koronával, pedig legalább 310 ezerbe került De álljunk meg e tételnél. Ha valahol baj van, úgy ennél az egy tételnél van baj. Itt már mi. is sötétlátók leszünk. Nem az ujabbi hasznos beruházások veszélyeztetik Szekszárd pénzügyi egyensúlyát, de a Szekszárd Szálló. Nem terjeszkedünk ki a vetel történetére. Boda Vilmos úr hűen leírja. Nem vontuk soha »kétségbe a vásárlást kezdeményezők s keresztülvivők legjobb, legbecsületesebb szándékát, azt, hogy városunknak hasznát akarták, szépítésére törekedtek. Viszont azonban, amint már több ízben megtettük, úgy e lap hasábjain, mint a közgyűlésen, most is kimondjuk nyíltan, egyenesen, hogy ez a vétel és építkezés teljes jóhiszemű volt, de mint üzlet — irreális. A városi nagy vendéglő sohasem hozta meg a befektetett tőke kamatát, arra minden évben ráfizettünk. A szállóépületet ugyanis nem lehet külön választani a nagy teremtől, a csont vele jár a hússal, együvé tartozik, pénzünk együttesen fekszik mindakettőbe. Téved tehát Boda Vilmos ur, a nagyvendéglő se igy, se amúgy nem hozott a városnak egyetlen egy fityinget se. Beismerjük azonban, hogy az ő tévedése teljesen jóhiszemű, mert mint többek, ő is meg vau tévesztve. A dolog ugyanis úgy áll, hogy a városnál a nagy szálló bevételeiről és kiadásairól csak pár évig vezettek külön könyvet. Senkit sem vádolunk, csak konstatáljuk, hogy azután a szállóra fordított összes kiadásokat a város többi kiadásai között számolták el. így nem lehet megtudni a Pártosnak peres utón kifizetett összeget, a robbanás folytán keletkezett helyreállítási költséget. Ha 15 éven csak évi 300 korona tatarozasi költségét veszünk fel, ez is 4500 korona. Az illeték- egyenérték is szépen meghúzódott a város többi adója között, pedig, amint hitelesen kiszámítottuk, ez is kitesz 5620 koronát. Bízvást tehetjük ezért, a másutt elszámolt kiadásokat az évi tüzbiztositási dijakkal 18 —20 ezer koronára. Lássuk tehát a többi adatokat: A nagy vendéglő eredeti vételára? 146,251 korona, átalakítási költség szerződésileg pótmunka nélkül ,141,637 kor. 80 fii1., átalakítási terv 3,000 kor., külön bejárat 1,070 czipó, ropogós pogácsa és egy fazék zamatos töltött káposzta kerül elő. — íme, Illés próféta jelenete a sareptai pusztában !...'* A pogácsákból megelégitvén magamat, a káposztát gondosan elrejtettem a kályhába, gondolván: mily irigylésre méltó étvággyal fogom azt estére és másnap elfogyasztani... Re bene gesta mentem ki a városba, rokont látogatni. Este vetődtem haza. A folyosón találkoztam Feri barátom mefistófelesi arczá- val, egykedvűen füstölgetvén selmeczijéből; tnég meg is kérdezte: hova sietek ? . . . (csak nem mondom el, hogy töltött káposztázni.) Szobámba érve, óvatosan kiveszem a fazekat a kályhából . . . Hát uramfia, csaknem üresen tátongott felém; töltelék semmi s csak kevés apraja szolgált szomorú bizonyságául az elkövetett vandalizmusnak 1 Keseregtem, mint Márius Karthágó romjain 1 . . . Kik tehették ezt ? . . . Töprengéseim közepette benyit Feri barátom; el kezd mosolyogni (ahán, meg vagy már!) Hosszas faggatás után ‘bevallja, hogy ő és lakótársa a bűnös; azért jött, hogy némileg kiengeszteljen egy pár „Rhadánovicsbeli“ kvaterkával. Egyelőre kibékültem sorsommal; ámde a boszuállás gondolata megérlelődött bennem s a vendetfa kölcsönére folyvást lestem a kedvező alkalmat. Nem . telt bele két hét, szándékom teljesült! — Ugyancsak vasárnapi napon, 3—4 óra közt délután a folyosón, a lépcső fel- járatánál előőrsködtem; egyszer csak csikor- gós czipőben, suhogós viganóban ugyan iparkodik ám felfelé egy jóképű vidám fehér kor., a fent részletezett kiadás kikerekitéssel: 18041 kor. 20 fillér. — Összesen 310000 korona. De csináljunk tabula rasát, ne tekintsük, hogy eddig mit fizetett a város, de nézzük, hogy mit fizet ki még a hátralévő 35 év alatt, évente: A pesti keresk. banknak a 200.000 korona kölcsön után . - . . ... • • • 10828‘32 Ha a városnak készpénze lenne, a'vendéglőbe a kölcsönön felül befektetett 110 ezer korona után csak 4°/0 kamatot vehetnénk, igy azonban, mert a város más czimea kamatot fizet, ez is a keresk. banknak fize'ett törlesztési részlet arányában veendő fel, tehát . . . 5950'02 Illeték egyenérték ....... • • 374:68 Évi tatarozás, tűzbiztosítás . , . . . ■ 646 98 1780000 Volt pedig a múlt évi számadás szerint bevétel ................................11146 K. Hi ány . 6654 K. Tehát egyátalán nem áll az, hogy csak 2-—2500 korona a deficzit, mert ha évi tatarozásra egy fillért se veszünk, akkor is kerek 6000 korona hiány marad. De menjünk tovább. Ezt a számítást véve * alapul fizetni fogunk még törlesztésre és kamatra 35 éven keresztül. 587,241 K. Illetékegyenérték..................... 13,070 K. Mi ndég rosszabb lesz az épület, nem lesz hát sok tatarozásra, biztosításra évi 400 K., ez kikerekitéssel . r . 14,009 K. Az épület eddig belekerült . . 310,000 K. 924,320 K. Kaptunk és kapunk bért ki- kerekitve ................................ 557,320 K. Rá fizetünk . 367,000 K. Mindez azonban csak a tőke. Hanem el lehet egy kicsit ájulni, ha a kérdést más oldalról is megvilágítjuk. Ugyebár, ha nem volna nagyvendéglőnk, akkor 6654 koronával kevesebb pótadót kellene évente kivetnünk, vagy ha tovább is beszednénk azt, mint vagyont évente a takaréktárba tehetnénk. Tessék 6654 koronát évente gyümölesözésre elhelyezni, az 50 év múlva 3V2°/o kamatozással is, 902)216 koronát tesz ki, vagyis üssünk le értékül 300,000 koronát. (Pedig ennyit sohasem fog a szálló érni). Szekszárd városa 602,216 koronát dobott ki az ablakon csak azért, .hogy nagyvendéglője legyen. De vegyük a Boda Vilmos ur által is akczeptált évi ráfizetési összeget, a 2500 koronát. Nos tessék utána számítani. 50 év cseléd, kosárral karján ; felérve, ékes váczi dialektussal tudakozódik Fábián barátom j után, mivelhogy hozott számára valamit hazulról. (Ahán, te is meg vagy már !) Meg- illetődve válaszoltam neki: bizony az nincs itthon, de csak bízza reám a csomagot, majd | én beszámolok vele; át is adta s azzal ment útjára. En pedig a zsákmányt szobámba víve, szemle alá vettem tartalmát; szép fehér kenyér és egy egész jércze, pirosra sülve mosolygott felém biztatólag, egy üveg „kosdi fehér“ kíséretében ! ... No, ez kellemes meglepetés ! . . .Ütött a vendetta órája! . . . — Átnézek a II-esbe; csak Feri barátom elmélkedik magánosán; intek neki: jöjjön át hozzápi. Szó nélkül elő tálalom az elemózsiát; élvezettel elfogyasztjuk, a mit lehetett; a csontokat és fél kenyeret az üres üveggel gyöngyén összepakoljuk és — felderítve a tényállást — János barátom ládájában elhelyezzük s nyugodtan vártuk a jövőt! János barátommal csak másnap reggel találkoztam; ártatlan arczczal kedves egészségére kívántam a „tegnapi“ vacsorát, a. mire ő egy fájdalmas sóhajjal felelt és megfenyegetett ! En pedig jóleső érzéssel válaszoltam : Cserébe a töltött káposztáért! . . . — így történt meg a mi vendettánk, minden vér nélkül; még csak a benső barátságot sem szakítva meg. Azóta sem találkoztunk, mert hát Vácz, Szaporcza és Lápafő bizony nem éppen közeli szomszédok. Vajha Összehozna bennünket lelkileg e kis megemlékezés ! alatt 3V2°/V kamatozással ez is — 338,955 korona. Megjegyezzük azonban, hogy a mi számításunk a helyes. Gazdálkodás ez, szerzés? Köszönöm az ilyen szerzést, amely egy a — tönkremenéssel. De azt mondhatják mind erre, hogy fictió az egész.számítás. Mert Szekszárdnak nincs tőkésíteni való pénze. Jó. De ha az évi 6654 koronát adósságba fizetnénk, egy 127 ezer koronás adósságtól szabadulnánk meg 50 év alatt, a melyért most 367 ezer koronát fizet a város. Ezt a nagyvendéglőt tehát tovább totojázni nem lehet. El kell adni, ahogy veszik. Magánember, vagy konzorczium még megtalálhatja számítását, mert például a nagy- vendégíő után fizetett bér oly csekély, hogy csak a szoba árából belehet venni a most fizetett évi bért. A város azonban, amint láttuk, tönkremegy mellette. Harcz a párbaj ellen. Irta: Magyarász Ferencz. — Negyedik közlemény. — Amiket eddig mondottunk, nagyon elméleti jellegű igazságok, melyeknek belátása nem jár nehézséggel. Csakhogy tudnivaló, hogy a tényeknek nincsen tulajdonképeni logikájuk, tehát az elméleti igazság meg annak praktikus követése nem tartozik mindig szorosan együvé. Lássuk tehát, miliő a modern társadalom fölfogása a párbaj dolgában. Ezen époly fontos, mint érdekes kérdést lehetetlen egy végből letárgyalni. Maga a társadalom sem egységes; faj, föld- és természetrajzi viszonyok, nemzetgazdasági helyzet, történelmi hagyományok s egyéb tényezők ugyanis a nagy társadalmat kisebb egységekre osztják. Az angolszász eredetű népek például, tudniillik az angolók és amerikaiak, egészen más álláspontot fogiáinak el a párbaj kérdésében, mint a kontinens népei; egységes fölfogásról tehát legfeljebb ez utóbbiaknál lehet szó. Az angol népet kiváló praktikus érzéke szépen elvezette ama belátásig, hogy a párbaj a becsület helyreállításának, vagy az igazság kiderítésének eszköze nem lehet. Persze náluk is időre volt szükség, mig e fölfogás áltáljárta az összes társadalmi rétegeket ámde akkor amikor Poroszország és Ausztria behozták a kötelező katonatiszti párbajt, amely időponttól (1843 és 1855) datálódik a párbaj mánia továbbterjedése, a kontinensen : az angol „antiduelling societies“ már javában működtek és nem eredménytelenül. Ehhez járult, hogy Viktória királyné hosszú uralkodása alatt (1837—1901) udvaránál nem tűrte meg a párbajhősöket, s az ő jó példája lassanként mind szélesebb körből száműzte a párbajt. Egészen más a kontinensnek képe. Itt teljes virágjában van a párbajmánia. Miniszterelnökök és rőföskereskedők, lovassági tábornokok és gyerekszámba menő hadapród- tiszthelyettesek dérüre-borura párbajoznak. Igazán a becsületnek legelevenébe vágó kérdéseket és nevetséges összeszólalkozásokat egykép ezzel a becsületszerző eszközzel intéznek, el. A mániában Németország jár elől. Mintha a természet is humorizálna néha, úgy nézem ezt*a tényt, hogy a megfontolt, csiga - vérü német nép a legjobban ragaszkodik a becsület helyreállításának ezen épen nem higgadt módjához. Pedig úgy van, s hogy van, annak elsősorban a német intelli- genczia kezdő fokának képviselője, a német egyetemi hallgatóság az oka. E tényre már czéloztam bevezető soraimban ; de itt bővebben is ki akarok reá térni. Nekünk magyaroknak a német egyetemi diák élet valóságos terra inkognita, melyet legfeljebb az élczlapok karikatúráiból ismerünk. Öt évet töltvén külföldi egyetemen, volt alkalmam ebbe a világba betekinteni. Nem foglal)» ózhatom vele részletesebben, csak ahogy fejtegetéseim keretébe vág; de annyit
