Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1908-07-04 / 27. szám
7 közérdek íikik jegyeiket megváltották, a rendezőség meleg köszönetét mond. — A „Pócsegyházmegyei rom. kath. Tanító-egyesület“ közgyűlése. A „Pécsegyház- rnegyei róm. kath. Tanító-egyesület“ e hó 1-én tartotta meg rendes közgyűlését Szék szárdon, a vármegye székházának nagytermében. Már a közgyűlés előtti napon tele volt a város a lelkes tanítókkal, akiket házaknál is elszállásoltak. A közgyűlésen háromszáznál is többen jelentek meg. A közgyűlés előtt 7 órakor énekes kismise volt „Veni Sancte“-val a belvárosi r. k. templomban, melyet Frühvirth Géza gyulaji esperes-plébános celebrált. Mise után a hazafias gondolkozása papság és tanítóság hatalmas menetben Wajdits Gyula kanonok, egyházmegyei főtanfelügyelő és Tihanyi Domokos kir. tan., tanfelügyelő vezetése alatt Garay János szobrához vonult, ott elénekelte a Hymnuszt és Szózatot, Koródy Miklós, a pécsi püspöki tanítóképző intézet jeles tanáx’a szép beszéd kíséretében nemzetiszinü koszorút helyezett a talapzatra. A nagygyűlés bevezetéséül szintén elénekelték a Hymnuszt, amely után Horváth Ignácz szekszárdi tanító, mint világi elnök szép beszéddel nyitotta meg a nagygyűlést. Utána Vaidits Gyula kanonok, egyházmegyei főtan felügyelő felolvasta gróf Zichy Gyula püspök levelét, mire táviratilag üdvözölték a püspököt és gróf Appönyi Albert minisztert. Vajdits Gyula kanonokot, egyházmegyéi főtanfelügyelőt és Ember Károly lovag, képezdei igazgatót, a kiváló tanügyi irót és lapszerkesztőt alapitó disztaggá választották. Főpénztárnok Székely Márton képezdei tanár lett. A gyűlés folyamán Ember János gyönyörű beszédet mondott. A nyugdijtörvény revízióját Kisszély Antal igazgató-tanitó, a „slöjd“ oktatást pedig Szalay Antal tanító ismertette. A szép lefolyású gyűlés után a kath. köx’ben 145 terítékű bankett volt, melyen az első felköszöntőt dr.. Fent Ferencz szekszárd-belvárosi plébános, szentszéki ülnök mondotta a pápára és a királyra, a megyés püspököt pedig Vajdits Gyula kanonok köszöntötte fel. — Irodavezetői állás. Amint már megírtuk, a m. kir. belügyminiszter Tolnaváx'- megye törvényhatósága többszöiű felteijesz tésére végre engedélyezte a megyei tiszti ügyészi irodavezetői állást. Azért huzzuk alá e sorokat, mert laptársaink irodaigazga tói állást említenek, holott itt uj állásról nincsen is szó, mivel az irodavezetői tisztet már ^vek óta Bognár Albert ügyvéd tölti be ál talános megelégedésre. — Uj műszaki tanácsosok. A keresk. m. kir. miniszter Perszina Alfréd volt szekszárdi államépitészeti főmérnököt, műszaki tanácsossá nevezte ki. Műszaki tanácsos lett a régebbi időben Szekszárdon is ismert Benedicty József főmérnök is. — Eljegyzés. Csötönyi János, ref. s. lelkész eljegyezte az ősi kálvinista családból származó Gerenday Endre, áporkai ref. lelkész leányát: Gerenday Margitot. Lágler István, Lágler Sándor kölesdi evang. lelkész fia eljegyezte Mayer Paula ui hölgyet Budapesten. Berger Géza, Tolnán eljegyezte Maschanzker Ilonát Nagykanizsáról. — Ref. teológusok figyelmébe. Bilkei Pap István, a budapesti ref teológia igazgatója tudatja mindazokkal, kik a teológiára beiratkozni akarnak, hogy julius-aug. hóban Dunaszentgyörgyön, —; azontúl Budapesten, Kalvin-tér 7. sz. a. található. Aki tehát hozzá fordul, ide ii’ányitsa levelét. A ref. teológián tandij nincs, különféle aiapoki’a mindössze 17 kor. 20 fillért kell fizetni. — A miniszter nem küld szakközeget.. Szekszárd város szakközeget kért a villanytelep átvételéhez, a miniszter azonban leirt, hogy nem ad, mivel ő hozzá kerülhet a telepügy végső vizsgálatba s ez esetben érdekelt lenne. — A tisztviselők lakáspénze. Említettük már, hogy a pénzügyminiszter az állami s vármegyei tisztviselőknek jövő októbei’től járó lakbérét, a 3 szobás lakások évi béx’é- nek arányában akaxja szabályozni. De hogy mily ingatag, megbízhatatlan alap ez, álljon itt a szekszárdi eset. A pénzügyigazgatóság megbízásából Dezső Jakab irodavezető ösz- szeirta a 3 szobás lakásokat, melyek száma 45 s ezek bére alapján 50-8°/o lakbér esnék a tisztviselőkre, vagyis alig kapnának valaimi lakbéx’emelést.-^ Úgy de a 45 lakásból csak 17-et lakik tisztviselő s ezeké közül is csak 3 a megfelelő lakás 800—820—750 K lak- bérx'el. A pénzügyigazgatóság tehát mindezt bejelentette a miniszternek, kifejtve, hogy itt megfelelő tisztviselői lakások egyáltalán nincsenek, a tisztviselők jórésze kölcsöhpénzen vett saját házban lakik; sok háztulajdonos eltitkolja ez évi házbért is s mex't a házbér adó az előzTS évi házbéx’jövedelem után vettetik, az összeix'ási alap egyáltalán nem helyes, mivel más ma a lakbér, mint mikor Szekszárd még nagyközség volt Itt volna az ideje, hogy a tisztviselők mozogjanak saját ügyükben, mert ha a miniszter el nem tér a kimutatott tarthatatlan lakbéx’rendezési sistemától, 10 évig ismét csak a mostani nyomorúságos lakbérük marad meg. — Felhívás a lapszerkesztőkhöz és kiadókhoz. Sárospataky pécsi kix\ ügyész felhivta a kerületéhez tartozó összes lapszerkesztőket és kiadókat, hogy az 1848. évi XVIII. t.-cz. 30. §. 1. pontja értelmében a felelős személyeket, t. i. a tulajdonost, a kiadót, felelős szerkesztő nevét és lakását, végül a nyomdát 60 nap alatt hozzá jelentsék be. — Gazdatiszti kinevezések. Várkonyi Zoltán keszthelyi végzett akadémikust, a zirczi apátsági kormányzóság segédtisztté nevezte ki. — Daróczy Mihály oki. gazdatiszt pedig a somogy-csurgói báró Inkey birtokra gazdasági ellenőrré neveztetett ki. — Előlépett telekkönyvvezetök. Welding János tamási-i jáx’ásbírósági telekkönyvvezető a mostani általános fizetésrendezéskor a IX., Dómján Miklós szekszái’di, Kardos Hei'man, tamási-i telekkönyvvezető a X. fizetési fokozatba lépett elő. — Az országos ípartanács uj tagja. A m. kir. keresk. miniszter a szekszárdi származású Pirnitzer Gyulát, a ,;Wiener Bankverein“ igazgatóját az -országos ipartanács tagjává nevezte- ki. — A főgimnáziumi zászlószentelésre küldött szegeket a lapunk múlt számában közölteken kívül még megváltották : dr. Hangéi Ignácz 5, Dezső Jakab 5, Szilassy Aladár 10, Becht Ödön 5, Oszoly Károly 5, Tanner András 10 koronával. — Az igazgatóság et utón nyugtatja az adományokat, melyekért hálás köszönetét mond. — Tiszteletbeli elnök. Leopold Lajos nagybéi'lőt, a jeles szociológust a Magyar- országi Munkások Rokkant- és Nyugdijegy- letének szekszárdi fiókpénztára tiszteletbeli elnökéül kérte fél. A választmány e tárgyban testületileg tisztelgett a kitüntetettnél, ki lelkes szavak kíséretében vállalta el a derék egyesületnek tőle telhető támogatását. — Kitüntetett egyetemi hallgató. Budapest székesfőyáros a koronázási jubileumi 600 koronás bölcsészeti jutalmat Pápay Géza bátaszéki ipariskolai igazgató fiának, Pápay Géza Ágost, jelesen végzett klassika- phiiologusnak adományozta. — Első mise. Scheleznik Károly, pécs- egyházmegyei áldozár múlt kedden délelőtt 9 órakor tartotta első szentmiséjét a szekszárdi Ferencz-közkórfiáz kápolnájában. — Manuduktora dr.. Fent Ferencz szekszárd- belvárosi plébános, szentszéki ülnök volt. — Uj gazdasági tudósitó. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Szabó István kis- székelyi lakost, a simontornyai járás gazdasági tudósítói tisztével bízta meg. — Kinevezések a postánál. A m. kir. keresk. miniszter Bősz László dombóvári posta- és távirda tisztet a IX. fizetési fokozatba főtisztté, Szecskás Mihály szekszárdi segéd ellenőrt a IX. fizetési fokozatba posta- távirda ellenőrré, n ván, Kutas Pál ésk Hradek Dénei posta- és távirda segédtiszteket pe i fizetési fokozatba segéd ellem ki. — Halálozás Ádám, a szekszárdi Ferencz-köi dnoka folyó évi julius 2 án d. u. í > éves korában váratlanul elhunyt. m, kötelességtudás mintaképe v t férfiú, ki a tanítói pályáról lépett e terhes, sok felelős- séggel járó állásba. Mint kói’házi elleliőx■ vasszorgalommal szerezte meg a szükséges nagyobb kvalifikácziót, s mint gondnok is faradhatatlan ügybuzgalommal élt hivatásának. Halálát gyászolják : nejé, özv. Hauck Ádámné Decleva Erzsébet és gyermekei : Jenő, Jo- lánka és László, továbbá az elhunyt édes anyja: özv. Hauck Jánosné és a kitei’jedt rokonság. Holttestét ma délután 5 órakor helyezik örök nyugalomx’a az also-városi temetőben lévő családi sírboltba. Albers Herman életének 82-ik évében, folyó- évi julius hó 1-én, végelgyengülésben elhunyt. A régi Szekszárdnak egy tipikus alakja szállt Vele sirb'a. Földi maradványait folyó hó 3-án délután 5 órakor, általános részvét mellett helyezték öx’ök nyugalomra a Mérey- utczai gyászházból, a ref. vallás szertartásai szelént, az újvárosi uj sirkertben lévő családi sírboltba. Halálát gyászolják : özv. Albers Hermáimé szül. Borostyán Erzsébet neje, dr. Albers Rezső és neje Csiba Lenke fia és menye, Albers Annuska unokája. Özv. Kálmán Béláné szül. Gödé Krisztina, néhai Kálmán Béla volt alsónyéki ref. lelkész özvegye, életének 54 ik évében, fólyó évi junius hó 28-án! d. u. 4 órakor hosszú, kínos szenvedés után elhunyt Alsónyéken, hol óriási részvét mellett helyezték örök nyugalomi’a. Ravatalát a községházánál állították fel, innen vitték a ref. sirkertbe. Szabó Károly ref. lelkész, országgyűlési képviselő gyönyörű beszédet mondott az elhunyt felett. A ref. egyháztanács pedig szép koszorút helyezett ravatalára. Ä környékből is nagyon sokan vettek részt temetésen. Halálát gyászolják: Gödé Lajos, Gödé Sándor testvérei, Mező Lászlóné szül. Gödé Krisztina nevelt leánya, Mező László veje, Gödé Lajosné szül. Dömötör Mária, Gödé Sán- dorné szül. Dömötör Eszter sógornői. Az elhunytban Gödé Lajos szekszárdi ref. segédlelkész, hittanár nagynénjét gyászolja. — Vasúti telefon. Biztos forrásból értesülünk, hogy az állomásunkra sokat kért telefon, polgármesterünk hathatós közbenjá- x’ása, valamint az állomásfőnök sokat jelentő támogatása után, végre-valahára nemcsak engedélyezve lett, de már szerelik is. Ezzel' városi közönségünk egyik jogos igénye van kielégítve. A megnyitás napját később közöljük. — Helyreigazítás. Wigand János főgimnáziumi igazgató a ,,Tolnamegyei Közlöny“ ama hírére vonatkozólag, amely szerint Boda Vilmos olvasóköri elnök ur Csizmadia Józsefnek a polgári olvasókör panaszjegyzőkönyvében felvetett ama kérdésére, vájjon a 35 éve fenálló olvasókör kapott-e zászló- szeget, azt felelte, hogy a polgári olvasókör sem zászlószeget, sem meghívást nem kapott, —- kijelenti, hogy itt sem tévedés, sem mellőzés nem történt, mert amint bizonyítani tudja, a zászlószeg úgy Boda Vilmos ur, mint a kör részére postai utón elküldetett. — Honvédség Dombóváron. A 19. honvéd gyalogezred pécsi és kaposvári zászlóaljai, mintegy 1000. ember és 40 tiszt, az idén Dombóváron összpontosulnak, ahol julius 10 fői 30-ig gyakorlatokat fognak tartani, melyek utolsó' hetére a kerületi zenekar is leéx’kezik. A harczszerü lövést Szakcs közelében tax’tja meg' az ezred. Dombóváron nagyban készülnek a honvédek fogadására. A pécsi kii’álygyakorlatok idején ugyan sokkal több katonaság volt Dombóváron, de három hétig még sohasem volt ott beszállásolás, mióta a valamikor ott állomásozott lovasságot elvitték. — Magán elemi népiskola Szekszárdon. A vallás- és közoktatásügái miniszter Má- nyoky Sarolta tanítónő részére Szekszárd r. t. városban magyar tannyelvű, magán elemi népiskola felállítására az engedélyt' megadta és egyúttal a nyilvánossági joggal is felruházta. — Kinevezés. Tolnavármegye főispánja ilj. Eibach Ödön végzett joghallgató, bonyhádi lakost ideiglenes közigazgatási gyakornokká nevezte ki. — Iskola megnyitás. Miszla községben a vörheny és diftei’itisz megszűntek s igy az iskolák újból megnyithatók lesznek. 1908 julius 4