Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1908-06-27 / 26. szám

8 valósithatta meg ezen szándékát. így tehát nincs kizárva, hogy Británszkiné a könnyen fanatizálható nép' esetleges1- adományaiból' óhajtja e régi tervánék nié^válóáitá'sához, szükséges pénzösszegei; összeszedni. Lehetsé­ges azonban az is, hogy ezen nagymérvűt népámitás az elaggott Británszkiné részéről elmebeli fogyatkozás következménye. — Tisztelgés a főispánnénál. Az Egyes. Szekszárd-Tolnámegyei Nőegylet nemrégiben Apponyi Gézádé grófné,1 ésillágkeresztes hölgyet választotta meg elnökének. A választ­mány felhasználta a grófnénak a zászlószen­telés alkalmával való Szekszárdon időzését s a volt elnök Sass Istvánná vezetésével testü­letileg tisztelgett az nj elnöknél, ki a meg­jelent hölgyeket a legszivélyesebben fogadta s özsohnávál vendégelte még. — A vármegye költségvetése. A m. kir. belügyminisztrer ugyanám szigorúan járt el a vármegye költségvetésével. Sok olyan előirány­zott összeget kitörült belőle; amelyre okvet­lenül szükség van, vagy amely már az előző évi költségvetésben is helyet foglalt. így a bevétel- és kiadási főöszeget 362,546-86 fil­lérről 332,800 koronára redukálta, a külömb- ség tehát 29746 kor. 86 fillér. Többek között törölte'3 dijnok fizetését 2150 kor., úgy a papír és nyomtatvány szükségletnél 3000 koronát. Törvény gyűjteményre 600 korona helyett 60 koronát engedélyezett. Törölte a szak könyv­tár bekötése 300 korona költségét. A világí­tására felvett 500 koronát, a székház tata­rozásánál 2700 koronát, iparos munkáknál 1000 koronát, előre nem láthatóknál 4000 • koronát, az ügyészségi iroda-vezetőnek múltra eső 7573 koronáját — f. évtől azonban rendszeresítette az állást. Végül törölte a Wosinsky arczképére felvett 1000 koronát, a nagyterem parkettjére felvett 1645 koronát a milleniumi kiadásból még visszalevő 2Ö00 korona tartozást. — Az áll. főgimn. báró Eötvös József- önképzőkörenek jutalmai. A László Géza tanár elnöklésével működő önképzőkör, a kör saját pénztára s a dr. Fent Ferencz plébános, Wölfel Ferencz segédlelkész, Szabó Géza hittanár, Mosgai Sándor plébános, Borzsák Endre lelkész, dr. Rubinstein Mátyás lelkész, Szabó Ferencz tanár, dr. Bartal Kornél tanár és Erezi Miklós volt VIII. oszt. t., továbbá Wolf Henrik nagybirtokos által kitűzött pálya- dijakat a következőknek ítélte oda: 1. A vers jutalma 10 korona, elnyerte „A lepke románcza“ ez. költeménnyel Kovács László VIII. o. t, a kör ifjúsági elnöke. 2. Mű­fordítás. Jutalom 10 kor., elnyerte Kovács László, önképzőkör! ifj. ein. 3. Elbeszélés. Jutalom 10 kor., elnyerte Zsiros Sándor, VIII. o. t. 4. Dr. Fent Ferencz plébános 10 kor. aranyát a „Dózsa György féle paraszt- lázadás okairól“ szóló pályaművel elnyerte Kovács László VIII. o. t., önképzők, ifjúsági ein. 5. Mosgai Sándor, plébános pálya­tételére „Emlékbeszéd Wosinsky Mór felett“ nem érkezett be pályamű. 6. Szabó Géza r. kalb, hittanár tételére „Az öngyilkosságok okairól“ 2 pályamű érkezett. A dijat Kovács László ifj. önk. elnök, VIII. o. t. nyerte el. 7. Wölfel Ferencz r. k. segédlelkész 10 kor. jutalmát „A népköltészet hatása irodalmunkra“ ez. művel Baila Sándor VIII. o. t. nyerte el. 8. A Tóth Károly által „Emlékbeszéd v. elégia egy elhunyt osztálytárs felett“ tételre kitűzött 20 koronás jutalmat Kovács László VIII-ik osztályú tanuló és Farbaky Zoltán VII ik oszt. tan. nyerték. 9. Borzsák Endre lelkész 10 kor. jutalmát „A harang“ ez. költemény, nyel Kovács László, ifj. ein. nyerte el. 10. Dr. RubinsteiD Mátyás 10 koronás aranyának, „Szeretet a bibliában“ ez. dolgozattal nyertese Kovács László ifj. elnök. 11. Szabó Ferencz taDár 10 koronás jutalmát „A villanyvilágítás“ ez, dolgozattal Micsky Dezső és Fein József Vili. o. t. nyerték el. 12. Dr. Bartal Kornél tanár 10 kor. jutalmát „Hogyan készül a selyem“ ez. dolgozattal Fein Mátyás VIII. o. tanuló nyerte el. 13. Érczi Miklós VIII. o. t. 10 kor. aranyát „A közlekedés eszközei a legrégibb kortól a mai napig szárazon, vizen és levegőben“ ez. pályaművel Fein Mátyás VIII. o. t. nyerte el. — Végül a kör, mint szavalatukért legtöbb dicséretet nyert tago­RÖZÉRDEK hat ’Koyáck ^ássfió^J^psági eínplcöt és Bodnár Jenő y. tagDt), 'V,ÍÍl.)0. tanuÍokat,kik közüli Kóvács* a. komoly, Bodnár a vig ‘ darabok előádábátíán tűnt‘kij egy^egy 1Ó’ko’iv arany jutalom bága , > fű , Adókivető bizottsági működései A duriaföldvármmv! kitttó ’adóhivatali kerületben a III. ósjálv'kefekétS adó tárgyalására kikül­dött, bizottság e bó 22 én kezdte m.pg földváron >működését. ,A rm,, r kii*. kincstárt Kaminszky1 János• pénzügyi titkár képviséli-. — Uj jogtudor. FischerMiksä ügyvéd1-’ jélölt, dr. Grosch József’paksi ügyvéd iroda­vezetője, egyhangú képesittéssel tette le utolsó szigorlatát és f. hó 20-án avatták fel jogtu­dorrá a kolozsvári tudomány-egyetemen. — Esküvő. Thassy László kir. közala­pítványi tiszt folyó évi junius hó 27 én tartja egybekelését Horváth Margit urhölgyel Nagy kanizsán. — Tréfás kupiék. Kramolin Vilmos tréfás kuplékat adott elő a kaszinó vasárnap tartott estélyén. Egy párt Ízelítőül itt köz­lünk, amelyek „Á bank fiú“ melódiájára énekelhetők: Jó fiú vagyok én, a főkapitány Bennem sok az úri elem, - Annyi az én aktám, szobámba se fér az . . . A tollat is jól kezelem, , Államosítok, Andrássy csak ámul, Röpirok neki ezeret, Bár patent a ,,fékem“, senki se tart féken: Én mindent —- megfelebbezek. A Széchenyi utczán, sarkon, szegleten, Bokáig járok a porban, szemeten, De szidhat a sajtó, ám rája ki ád ? Engemet Szekszárdon mindenki — imád !• * ügy imádkoztunk, már egyszer, hogy legyen, S lett ái'tézink dús és pazar, S lám az uszodásra, aranyeső szállá, Sok eires, amit bekanyar. Víg is az élet, — sok szárazi nimpha, — Örvend ott — hűsítő cseppnek, Tán az úszó mester, úszni ezért — restet, S annyit ezért — fényképeznek. . Van tehát ártézink s boldog a város, Lesz vízvezeték is, ideje záros, Legalább mondják — nevessük hát a bajt, 4 Ha nem is öntözünk, már megvan a — lajt / — Főgimnáziumunk volt növendékeinek vizsgája. Stolpa József joghallgató a buda­pesti egyetemen a második jogtudományi alapvizsgálatot kitüntetéssel, Stolpa Károly' a felső keresk. isk. tanári szakvizsgálatot jó sikerrel letette. — Tanítványok hálája A szekszárdi állami főgimnázium érettségit tett ifjai László Géza, volt osztályfőnöküket »díszes ezüst emléktárgygyal lepték meg s azt tegnap a tanítványok jelenlétében László József nyúj­totta át a szeretett tanárnak, ki meghatva mondott köszönetét a meglepetésért. — Uj képviselő. A mint már jeleztük, is, a paksi kerület Madi Kovács János dr. földbirtokost választotta meg képviselővé 1238 szóval Babocsay Sándor 59 szavaza­tával szemben. Az uj képviselőt már igazolta is a képviselőház. — Majális. A szekszárdi főgimnázium­ban érettségit tett ifjak majálisa ma este 6 órakor lesz a polgári olvasókörben. — Eljegyzés. Üzanics Viktor eljegyezte Kazamér Juliskát Szekszárdon. Dr. Fischer János ügyvédjelölt el­jegyezte Görtz Márthát, Görtz Arthur cs. és kir. kamarás, nyug. tábornok és neje Kucbinka Adele leányát, Linczből. Spitz Herman, budapesti női divatáru­ház tulajdonos eljegyezte Kramer Etelkát, özv. Kramer Náthánnó leányát Paksról. Wosinski szobra Szekszárdon. Az idegen, Ha betekint a Báter-czég papirüzletébe, csinos képes levelezőlapokat szerezhet be Wosinski szobrával. Nini, hát ilyen sólyomszárnyon jár a kegyelet, egy év is alig "telik el a jeles tudós halálától s már is szobor örökíti az ő emlékét ? „Hol, merre is van hát az a szobor, hogy megnézzük“, a legtöbb ember így fog gondolkodni s elindul a szobrot keresni, de természetesen nem találja, mert nincs, azaz, ha nagyon keresi, megtalálhatja, mert mégis .. Ilfll IIIjpfc | % § ifip s I. | i I vari!1' Nincs ék ndég'is- vani? Hol; -éírejMy-­nek á nyitja ? ’ Hát csak ott?, hogy Franélc János, Szekszátfd ezermestere ismét' mester** kedétt. -Eddig ő festette meg- a hasonlatosa sá’grá legjobb Wöbiükki árczképet s■ imemos*? elkészítette' - Wosiüskiúak szobrát‘ is- s -ő. az ezermester már- le-is* leplezte-á- sajáto feertjóJ beuv Av kis agyagminta mifidödszé "25 cmtR magtás’-j' a talapzaton a regészt -ék tüdőst szhnbolizáfó :bagolylyal‘!éd könyvvel. : A szóbél rót"öZémlélő czilinderes alak is^agy’agbókvaíiy de' 'nifeguéyhefik - a sikerült kis - szobrócskát, élő- alakok czilinder nélkül is*' sőt órdénteS' ats szobor készítője ai'fa- is, hogy pár -pilláfiátig egyáltalán kalap nélkül álljúnk előtte, vagyis hogy inkább kalapot emeljünk-az ő kétség­telen ügyessége és leleményessége előtt. A forgalomba hozott képes levelezőlapoknak különben az a czéljuk, hogy ébren tartsák a Wosinski emléke iránt való méltó kegyeletet. _ Az állami és vármegyei tisztviselők lakbére. A 1908-ik évi, immár szentesített költségvetési törvény szérint áz állami és var­megyei tisztviselőkaz 1908 évi IV-ik negyedétől uj lakbérosztályokba soroztainak. A magy. kir. pénzügyminiszter erre nézve már megindította az előmunkálatokat. így utasította a szekszárdi pénzügyigazgatóságot, hogy az 1908-909 910 évre szóló házbérjövedelem-bevallások ^lap- ján írassa,össze az összes háromszobás lakásár kát az egész vármegye területén, mindenütt, ahol csak állami, vármegyei tisztviselők, al­tisztek, szolgák állomáshelyei vannak. — Az állami tanitók kivétettek a lakbérrendezésből. Az utasítás szerint meg kell jegyezni, ha a lakások bármily Okból nem alkalmasok tiszt­viselői lakásul. (Pl. ha nedvesek stb.) Előre megjósolhatjuk, kevés megfelelő lakás lesz Szekszárdon. — Megbízás Gróf Apponyi Géza fő­ispán a szekszárdi Ferencz közkórházban dr. Deák Imre és dr. Herzog Ede orvosokat megbízta az alorvosi teendők végzésével. — Az alispán üdvözlése távírón. A távírónak Szakcs községben történt felállítása alkalmával Szakcs község elöljárósága Simon- tsits Elemért, Tolnavármegye alispánját, mint akinek legelsősorban köszönhetik a távírda felállítását, táviratilag üdvözölte. — Tanulók kegyelete. A bonyhádi fő gimnázium tanulói Késmárkon fölkeresték minap elhalt kedvelt tanáruknak, Forgerber Lászlónak sírját és arra koszorút helyeztek. Ezután bejárják Budapestet, a Tátra vidékét. Kassa lesz a végállomás, ahol fölkeresik Rákóczi nyugovó helyét és 30-ári újból Buda­pesten át visszatérnek Bonyhádra. A tanuló íljuság vezetője Molnár Kálmán tanár. — Uj gyógyszerészek. A budapesti M. K. Tud. Egyetemen f. hó 25 én kitüntetés­sel gyógyszerészmesterré avattak Weiszkopf V'endel Szekszárdon működő okleveles gyógy­szerészt , Nemes Gyula dunaföldván okleveles gyógyszerészt, valamint Szentgyörgyi Lajos oki. gyógyszerészt, özv. Inselt Henrikné, szekszárdi kereskedő fiát, Inselt Arnold dr. fővárosi orvos öcscsét. Neons Gyula egy­szersmind elnyerte Than Károly dr. professzor alapítványát. — Katonai felülvizsgálat. A Pécsett szervezett állandó vegyes felülvizsgáló bizott­ság kedden délelőtt teljesítette rendes havi funkcióját Séy László helyottes polgári elnök vezetésével. A vegyes felülvizsgálatra, a folyó évi fősorozásról, az időközben beállt szolgálat- képtelenség folytán és családi okokból történt reklamácziók alapján hatvanöt állitáskötelest, egy ujonezot és tiz férfirokont rendeltek be Pécs szab. kir. város, Baranya, Somogy, Tolna, Zala megyék területéről. A felülvizs­gáltak zöme Tolnavármegye völgységi járás­ból való volt, akiket Hajpál Sándor dr. vár­megyei aljegyző, mint személyazonossági tanú vezetett elő. — Záróünnepély. A szekszárdi polgári leányiskola záróünnepélyét folyó hó 23-án d. é. 10 órakor a Szekszárd Szálló nagytermé­ben tartották meg nagyszámú közönség jelen­létében. A záróünnepélyt megelőzőleg Te Deum volt a belvárosi templomban, melyet Szabó Géza hittanár tartott. Több szép ének előadása után Fischhof Sára, Borsódy Jo­lán, Kiss Margit és Gyergyai Margit zon­gorán nagy ügyességgel négykezest játezot­1908 junius 27

Next

/
Thumbnails
Contents