Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1908-06-27 / 26. szám
mä ImhBí Mj’.sJt 1908 juiims 27 Az ifjúság átveszi a zászlót. v Az élénk éljenzés és taps elhangzása után Wigáííd igazgató átadta á Lászlót áz ifjúságnak. telt beszéde, mindvégig lebilincselte a kö-; zönség figyelmét, ami pedig nagyr szói mert á ‘déli főrró'ság ttirhfetetlért. kezdett lenrir. v, y."'..'Z % f-'vA mágás szárnyatlásu beszéd '£zp- szér'i’dt való süvege ZoZ' óiy Méítoságos Grófné! .un íJ-j Mélyén'' tisztelt ünneplő' KözönségI kedves fiaim! Midőn ezek utáfi átadom nektek ezt I a zászlót, szorosan véve alig volna mon- j • dam“ valóm. Ez a szép, nagy palota azon, eszmények, szellemi és erkölcsi értékek kultuszának van emelve, amelyeknek e lobogó ! ' ünnepélyes, tüntető jelvénye; az istenfélelem, a munkás ember- és honszeretet, az emberi ! méltóság- és szabadságérzet ápolása s az I igazság keresése foly e falak közt évről- évre,, naprol-napra, óráról-órára. így csak a hála néma és boldogító érzelmével élveznem kellene az állásomból folyó megtisztelő szerencsét, hogy ezt az I Isten nevében megáldott, száz és száz jósá- ! gos szem fényétől megaranyozott, száz és ; száz jóságos szív együttérző dobbanásától [ lüktető drága szimbólumot én adhatom *át i magasztos rendeltetésének. De a mily mértékben érzem az állá- ! somból folyó tisztességet, épp oly mértékben [ támad fel bennem vezetői tisztem felelősségének tudata, a vezér lelkiismerete. Ez a lobogó nem pompázó henye dísznek van rendeltetve, hogy a világnak | czégért üssünk vele; valóságos komoly ! I harczi jelvény ez, hadi zászló, amelynek ! rendeltetése, hogy az élet nagy és komoly | küzdelmében győzelemre vigye az alája sorakozott csapatot. Itt állunk iskolánk várának bástyafokán, alattunk és körülöttünk kavarog és zúg az élet óceánja; torlódó hullámai megtörnek még a szilárd várfalakon; de már látjuk innen a küzködő millióknak elszánt küzdelmét s harsány kiáltások hangzanak föl: Vigyázz, ne színpadi fegyvereket adj csapatod kezébe, ne ingoványra rakd jövendő pályájának sínjeit; itt kemény, ádáz harcz foly a létért, a mohó önzés küzdelme Önző érdekek ellen s az önző erőseké-e, a szívtelen keményeké-e a győzelem, az marja, aki bírja s az élelmesé, a szemesé a világ! Vájjon áz élet igazi képét nyújtja ez a látvány s e hangokban á tiszta igazság ércze csendül? Föl kellett vetnünk e kérdést s meg kell rá felelnünk teljes határozottsággal; zászlót bontunk, szint kell vallanunk. E falak közt s e zászló alatt a kiválasztottak képzése foly, a kikre tömegeknek vezetése vár. Képmutatókig kitűzni az eszményi jelvényt s nem bízni igazságában, igy csak belső kételyektől sebzett, kishitűségben sinylő nemzedék nevelődik. A szellem vezérkatonáinak tudniok kell, merre menjenek s szellemi és erkölcsi kincseink őreinek tudniok kell az igazi jelszót. Szellemi bajnokok harczi lobogója ez, de semmit sem követel kevésbé, mint a vak engedelmességet; de a katona másik főerényét: a bátorságot, igen. h ' § E zászló mindenekelőtt az igazság bátor kutatásának és szabadságának a jelvénye. Hatolj bele eszed fáklyájával a természet rejtelmes méhébe, bontsd szét éleméire tüneményeit, erőit s ha arról győződtél meg, a minthogy meg kell győződnöd I róla, hogy a mindenséget egy nagyszerű törvényszerűség harmóniája hatja, át, a melyet emberi dadogással isteni gondviselésnek nevezünk: akkor legyen bátorságod szembeszállani a kishitűséggel, a mely a mindenségben csak vak erők lelketlen játékát látja; legyen bátorságod leborulni nyíltan. e végérejárhatatlan összhangnak csak-:-l - - : ■ . ■■ ; ■ “ ■ . r\T KÖZÉRDEK ö; . $áy&SÖÍt A sejthető Végoka: Istened előtt; e megalázérzése1 hőssé avat s' rfiadáhnaskodm. segjit mindeneken, , / ;r. , És, kutasd*/szedd szét .szálaira az em-1 bér* élet . ö$szervisszakuszáH^ ,s?:öve.vényét,, | száilj magadba-srlesd meg /lelked é legtidton j sabb hangjait, fejtsd sz-étlegtitkosabb nedőit; s>. ha arról< győződő!;;megj a mintr hogy meg/kell'iróla győződnöd, hogy az emberi éLet .bázisa, a> lélek legmétyénsgyök erező kölcsönös , vonzalom é^ .részvét; hogy.. a mohó önzésnek e földön nincs megnyugvása, hogy az irigység és káröröm szánalomra méltóan eltörpít, üres és kietlen, hogy csak a megosztott falat Ízlik, hogy csak a megosztott öröm esik jól, csak a megosztott bánat enyhül; hogy a mohó önzés lépten-nyomon csúfos kudarczot vall s az ember nincs úgy teremtve, hogy bűn által boldoguljon: akkor legyen bátorságod titkon és nyíltan jónak és becsületesnek lenni, bár balgának és baleknek tartsanak, legyen bátorságod magad odaadni egy jó ügynek, mikor mások cserben hagyják; szeresd hazádat akkor is, mikor nem adja meg, a mit tőle vártál, hozd meg a tőled telhető áldozatot érte, mikor mások nyíltan megtagadják; tartsd oda vállad híven, mintha magad volnál egyetlen oszlopa; ne nézd soha, mások is tartják-e, ne félj, ne csüggedj, mindig többen lesznek a hívek, mint a mennyire számítasz. S legyen bátorságod hinni az emberi- lélek legmélyén fakadó szabadságérzetben és a szabadság diadalában akkor is, mikor mások jól érzik magukat a rabszolgaság lánczán és konczán, vagy feje tetejére állítják és őrült zabolátlansággal csúffá teszik. így ez a zászló a hit, az erkölcsi értékek hitelének,. az ember jobb részébe vetett bizalomnak, a bizó reménységnek a szimbóluma s aki alája sorakozik, azt a jó és becsületes lelkek köztársaságának I avatja tagjává s maga, ez a szerény lobogónk a legdicsőbbek mellé sorakozik,»amelyek örök tanúságot tesznek az emberi lélek nemes ösztöneiről, önzetlen felbuzdulásairól, isteni eredetéről; oda sorakozik a Hunyadi, Rákóczi s a 48, bár megtépett, de hitelűket sohasem vesztő zászlai mellé, a melyek a magyar lélek őseredeti, nemes kiválóságának, kiirthatatlan szabadságérzetének, nemzeti géniuszunk győzhetlen erejének örök hirdetői. De ha tovább kutatva rájösz arra az igazságra is, hogy ez az eszményi erkölcsi bázis áz egyetlen szilárd fundamentum bár, de nem a felszínen találhatod, hanem verej- tékes munkával, mélyen le kell ásni avar, dudva, posvány, omladékok alá, hogy a becsületes ut a legegyenesebb bár, de épen nem sima, hogy minden ideális álláspont heves és makacs visszahatást szül s az ész és kéz erős fegyvereit kell elővenned, hogy megvédhesd: sohase csüggedj. A bölcs gondviselés oly rugékonnyá alkotott, hogy testi és lelki erőid úgyszólván korlátlan kifejlesztésre képesek s az észszerű és nemes czélu kitartó erőfeszítés csodás sikerekkel jár s. az egyetlen ut és mód e földön megközelíteni azt az állapotot, amelyet boldogságnak nevezünk. De azért lesznek erős csalódásaid és csüggedt perczeid; sőt ha időnkint elsodor az élet árja, sajkád fölborul s már-már úgy érzed, elmerülsz: a szó, melyet e zászló füledbe súg, fölvillanyozza erődet; bízzál, küzdj és ‘révpartra jutsz! — Wigand János igazgató igazán hatalmas beszédét lelkesen megtapsolta a közönség, amire1 László József érettségizett ifjú mondott rövid, tömör beszédet s úgy a maga, mint az iskolától most búcsút vett társai nevében is fogadalmat tett, hogy a most felszentelt zászlóhoz egész életükön át hűek maradnak, ragaszkodni fognak az elhagyott iskolához is s úgy tekintik azt, mint a templomot. Szép lelkesítő beszéde után aztán Kiss József végzett növendék szavalta el szép csengő hangon Wigand János igazgató sz4rnyaló ódáját, amely igy hangzik: %q$.z Í&qu qtá&rd. J|;í-íOí .A OJSö/f HmistífS S móstbonjsdki zászlónk! Mürkoldykcg nyelet,, — A földön vesd meg jól a lábadd t. — 16 * Hadd .szélje szárnya á lég zajszelét, < S'el ne sodorja tömő árqxkd; / .!/ : ! holtágjón büszkék.> s e dúlt földijét..ur \y T&ifttiélejféböt tátitMitáM'-fttaPf'1^ ry.:u,űl:JíiU Ö^úétiyúl leftgjén, tátiéig összékőf^ Mppnyej,.tájt,s följi fögöj; . , Mintitündéfhágfisg, * mélijségtíídaló,t«, Melyen kezet fog eszmény és való. Lebegj a légben hószin lágy selyem, Miként kibontott földöntúli szárny! Lobogj szivünkben égi szerelem, Eszmény honába lelkendezve szállj ! Hova hő vággyal tör a sejtelem, A fény körébe, a hol nincsen árny, Az isteni tökély ragyog, S fényétől kigyult csillagok: A hármas csillag - szerte fénylik az — Három eszményünk: a szép, jó s igaz. Oh iárd ki művész színes álmaid, Miket lánglelked képzelete sző! Hová a költés hinti bájait, Sivány homok: lesz íratos mező; Ha nem szól hangok szimfóniája itt, E szép világ kietlen temető ; Oh áldott a véső s ecset, Miket ihletett kéz vezet! Egeknek sátra a művészi dóm, Egy darab menny a harmóniás idom. S az égnek tükre a lágy könyücsepp, Mely szenvedőkért szemedből fakad; Le ne töröld, s — legyen bár legkisebb — Ember fiát testvéredül fogadd; 1 Sorsa elől — bár szived tépje seb I Soha szűkkeblűn el ne zárd magad! I Világmegváltó szeretet! Nem vagy csak ábránd, képzelet, ( Magod a földön itt sarjad, tény ész — I Vérünkben lüktetsz', a szivünkben élsz! j S szivünkben él: szeretni ezt a hont, I Mely szült, megóvott és ápolva véd; ; Vak, esztelen, ki önvérére ront, És anyja ellen czudar, aki vét. Légy lelkes hű fia, de oh ne mondd I Ki, hivalogva untalan nevét; I Munkában tettekkel serény Az igazi honfierény; Óh, a honért — az isten is úgy áld — Tégy meg mindent és tűrj, ha kell, halált! ! De útadón ne csaljon délibáb; I A valót láb alól el ne ereszd! Nyílt szemmel; ésszel mind haladj tovább, Az igazságot törhetlen keresd; El ne tagadd, kisértsen bármi csáb, Vagy fenyegessen bár inségkereszt ; Elméd kincsét, ész sugarát Becsüld meg, isten bízta rád! Fényét szabadon szórja tudomány — Hatalom, áldás, béke kél nyomán. Lobogj hát szent jel! Járd a lég honát, Lelkűnknek szárnya benned száll s veled! Csillogtasd fenn a magyar koronát, Képe ragyogjon róna, bérez felett! Alád esküdtünk, jó s balsorson át Követni immár készt a becsület; S hol szent ügyért foly küzdelem, Mi zászlóaljunk ott terem, S mig lobogónk biztatva leng elül, Helyt állunk híven, rendületlenül!
