Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1908-04-11 / 15. szám
2 1908 április 11 Valóságos főnyeremény ez e város lakosságára, nagy horderejet ma még nem tudják sokan mérlegelni, de hogy mekkora áldás, azt hisszük, nemsokára megmutatja a jövő. A most nyert kincs nagysága ebből a kis összehasonlításból tűnik ki leginkább. Az alföldi városokban, Hódmezővásárhelyen az egyik kút 197 méter mély, 24 óránként 94,254 liter 19° Celsius vizet ad, a másik a hires Nagy András kútja, — ki félmillióját azért hagyta ártézi kútra, mert a bor már sok ember eszét elvette, de a viz még egy ét sem, — 252-6 méter mély 1,002.600 ljter 20° C vizet ad 24 óránként. A szentesi 313-8 méteres ártézi kút vize 354.240 liter 24 óránként s 23° C., a szegedi egyik kút 253 méter, 24 óránként 656.637 liter vizet ad s hőfoka 21-25° C., a másik a vasúti 217*22 méter, 24 óránként 800.000 liter s ezekkel szemben a szekszárdi kút vize 28’75° Celsius s az eddigi próbamérések szerint legalább 1500 litert ad perczenként, vagyis óránként 90.000 litert, 24 óránként 2,160.000 litert, tehát a duplájánál is többet az itt felsorolt legbővebb vizű kutaknál. íme tehát itt van az áldás, csak meg tudjuk becsülni. A jövőt illetőleg most még legfeljebb kombinálhatunk. Meg kell várni a vegyelemzést, a miniszter szakközegének véleményét, tanácsát, annyi azonban már az első szempillantásra kétségtelen, hogy az egész kút nem sokat ér, ha hozzáférhetővé nem tesszük mindenkinek, vagyis, ha a vízvezetéket s ezzel kapcsolatosan a csatornázást meg nem csináljuk. Az e féle vállalaton kapva-kapnak magán emberek — társulatok, ezt a nagy jövedelmi forrást azonban a városnak nem szabad a kezéből kiereszteni, mert eldobja magától jövő fejlődhetésének biztos alapját. Becsüljük meg tehát a jó Istennek hatalmas áldását. Olcsón, potom pénzért jutottunk ugyan hozzá, de KÖZÉR DE K azért ne fecséreljük el. Hallunk már magánosok részéről nevetséges ajánlatokat, igy a fürdő vállalkozója kerek 100, mondd száz korona évi bért ajánlott fel a napi 2—3 ezer hektoliter viz fogyasztásáért. Nohát bennünket senki se tartson boloridnak. Már most tiltakozunk a , közyagyonnak, hogy úgy mondjuk, ilyetén elprédálása ellen. Bármily fontosnak tartsuk is egy gőzfürdő létezését, fennállását, de azt is tudjuk, hogy ennek a szegény városnak minden fillérre szüksége van s magán vállalat, a melyet a város ingyen telekkel s mi egyesek ezrekkel támogattunk, egyátalán nem számíthat ilyen Hagy, egyenesen zsebet hizlaló városi támogatásra. Nagy körültekintés tehát minden téren. Nem zsarolás, de jogos jöVö- delmi forrásaink megbecsülése, kihasználása legyen a jelszó s szebb napok derülhetnek Szekszárdra. Az ártézi kút vizének vidám csobogása legalább már is úgy tűnik fel, mint a :— jövő zenéje. Itt a viz, most jöjjön a tűz s ha egy két gyár el kezd búgni, zakatolni, sok ezerszeresen meghozta a hasznot a földből váratlanul előbugyogó Isten-áldása' . ; . B. Magyarul tanítás —magyarosítás. (Hozzászólás.) Egy fölötte fontos és időszerű dolgozat látott nemrégiben ily czimen e lap hasábjain napvilágot. Hiszem, hogy megyei kartársaim, látván a czikkiró lángoló ügybuzgóságát, örömmel és érdeklődéssel olvasták és tán munkakedvet is merítettek a nemes harczhoz. De valamint a katonaság is csak úgy fogja au csatát mejSjéyerni, ha fegyverei kipróbált minőségűek és harczolási módjuk is ügyesebb az ellenségénél, úgy a falusi iskolamesterek is csak akkor fogják a magyarosítást az egész vonalon keresztülvinni, ha módszerük beválik — ha eredményes. E szempontból ítélve nevezett czikket, e lap szerkesztősége nagyon helyesen jegyezte meg: nem ért egyet > minden betűjével. Lássuk mennyiben : A czikk czime magában már kissé furcsa ; hisz magyar tanítás és magyarosítás csak látszólag két különböző fogalom — a gyakorlatban, műhelyünkben elválaszthatatlanok. Igaz, hogy a magyar nyelven való tanítás egymagában vajmi kevés, de viszont a czikkiró által említett szív és lélekbeli magyarosítás sem éri el végczélját, hisz : „Nyelvében él a nemzfet“ ! Szóval tanítsunk csak magyarul, ha ránk is mondják „tűzzel-vassal“, de egy pillanatra se felejtsük el a magyarosítást sem. Különben ez a „tűzzel-vassal“ kifejezés csak üres frázis, hisz az a magyar átka, hogy nem törődik a rajta élősködők nyelvével, hogy nem követi a német sógor példáját, ki igazán tűzzel-vassal gyúrja és faragja a lengyeleket németekké. Ez volna az a sokat említett asszimiláló képesség! Tanítsunk csak magyarul az első pillanattól kezdve és nem, mint czikkiró kartársam gondolja, majd ha a kis gyerekek tudnak egyszer németül. Ha a gyermek átlépett az iskola kapuján, kis Magyarországba jusson, hol csak a magyar szó járja. « Tán megjegyzi majd czifckiró kartársam : mindez az értelem rovására van V Helyes, de ha a magyar nyelvet csak mint nyelvet fogjuk tanítani, úgy bizony az a német gyerek sohasem fogja megtanulni-a magyar szót. Hivatkozom a mai latin nyelv tanítására. Ugyan mely érettségit tett ifjú beszéli a latin nyelvet? Egész másként volt régente, mikor még minden tantárgyat latin nyelven tanítottak, mikor az iskola területén csak latin nyelven volt megengedve beszélni, mikor még büntették azt, ki más nyelven mert beszélni — kinn rajta maradt a „signum“. Hivatkozom a hires Berlitz iskolára, melyben az idegen nyelvet tanulók az első pillanattól a megtanulandó nyelvet hallják anélkül, hogy értenék. Eszembe jut egy volt tanárom mondása: „Öcsém csapjon be Jókai regényeiből egy fejezetet és úgy beszél magyarul, mint az alföldi betyár“ ! Bizony az értelem rovására ment ez a becsapás kezdetben, de a tudásvágy, mely minden gyermekben a lehető legnagyobb fokban van meg, csakhamar élő kincsévé tette a holt anyagot, számos ismeretet, hatalmas szókincset szerezvén. Kell tehát,. hogy. magyarul kezdjük a tanítást már az első tanórán, mert csak úgy fog az a magyar szó tanulóinknak igazán élő fogadott be mindhármunkat. Barátaim ütemes lélekzetvétele, zsebórám ketyegése, a Jeges patak halk moraja, a részben kitisztult égen a csillagok fátyolos fénye, ábrándozásra kényszerítenek. Mily szép idefönn ! Semmi vásári lárma. Minden oly nyugodt, maga a harmónia, maga a béke van közöttünk, béke fölöttünk, a hegycsúcsokon s nálunk a völgy Ölén. Csak távol odalenn, nagy Ég, csillagaid száma vetekedik a fájdalmak sokaságával. Ott milliók marakodnak, tépik egymást a konezért, ott most az éj óráiban megtépve hánykolódnak vaczkukon, hogy ha üt az óra, ismét iga alá hajtva fejüket robotoljanak. Miért ? ... Álomnélküli mély alvás szakította végét gondolataimnak, mig az ébresztő kíméletlen hangja nem rázott föl bennünket, sürgetve az indulást. Hallgatagon léptünk ki a már- már menekülő éjbe; a nap sugaraival végig csókolta már az ormokat, felszíva róluk a könnyű ködöt, előre küldve futárját, a hajnali szellőt a völgybe is, hogy hirdesse az ébredést, a föltámadást s nógasson bennünket, homályban járókat, előre, följebb, a fénybe, a napvilágba. Az enyhe szellő bujóskát játszva dúdolt valami ősrégi szép nótát, melyhez kísérőt a harmatcsepp gyémántjától csillogó Primulák, Enziánok harangja csilingelt. így ballagtunk mi gyermeki kedélylyel a körülövező napfényben, hallgatva az örök természet nagy szivének verését. Beczézve nézek karcsú csákány kötelemre, mindig hű kísérőimre. Ihlet »adom meg az első sziklacsücsköt. Hajrá ! Csak följebb ! Szédítő párkányokon vezet utunk. Alattunk a völgyecske hótakarója csillog, szélén apró, fekete gyöngyszemek sora, nyomaink. Alább fekete ponto.k, emberek. Majd megpillantottunk előttünk egy „turistát“, amint vezetője pórázon rángatva ösztökélte. Nem sokáig élveztük az épületes látványt, mert egy-kettő s messze törtettünk felettük. Istenem ! mennyivel szebb, erőnk, bátorságunk tudatában s egyedül az ő vezetésük alatt törni fel saját erőnkből a magasba. Nem férfiasabb, nem nemesebb ez ? Vezető nélkül meghódítani a büszke ormot, ezer veszély legyűrése után . . . Egy csalárd sziklarepedésben kúszunk, melynek málló kövei kitöredezve fogásunk alatt, zúgva keresték útjukat a mélybe. A kamin egy kis hágóra vezet, honnan haragosan pislant reánk a kőrengeteg legmélyéből, a Sárkánytó. Nem sokáig nézünk le, mert észrevétlenül nyaldos körül bennünket, kellemetlenül kíváncsiskodva, nedves tapintásával megborzongatva, nem szivesen látott ismerősünk, a köd. Imbolyogva terjeszkedik szét. Mi ez itt előttünk ? Egy szirttorony ? Nem, egy kőtömb csupán. A szürke vén varázsló játszik érzékeinkkel. Tán visszatérésre akarsz kényszeríteni bennünket ? Félted úrnődet, a csucskirálynőt. Takarodj, vagy testeden át keressük az utat hozzá, fölfelé! Mintha megijedt volna, szétlebbent, de csak felettünk engedte látni a mosolygó kék ég báját s utunkat, csúcsba vágódó óriási -adást, melyet kitölt a’j&g^s hó, a Tátra- 1 •H’melin boája. Sfr! J jSüvít át a levegőn csákányom, s kész -az első iépcső, majd a második és a többi. Nem kényelmesek fokai, de éppen elegendők egy élet fenntartására, mert a jégszilánkok sietve sik- ianak a mélységbe, mutatva az utat, ha . . . Nem, a mi utunk fölfelé visz! Pár lépés, pár fogás s fennállunk a csúcson, csókolgatva a naptól, körüllengve, körülenyelegve a néma, selymes, szellőtől, lelkemben elnémulva, áhi- tatosan, mint egy kinyilatkoztatás előtt. A ragyogó aetheren át szebben, mosolygóbban, tisztábban, aranyosabban küldi nyi- lacskáit, bűbájosabban sző körénk sugármezt a nap s mint távoli halk édes melódiát, véljük hallani a mélybe zuhanó patak zaját. Mit akar az ember idefönn ? Oh! a tömeget nem huzza semmi L ide föl, ide a világosság honába, a földfölötti világ megkapóan vad szépségeihez. Ide csak egyesek vágynak föl, egyéniségek, kiknek mély a lelkűk, mint a tengerszem titka; mély a rzivök, mint a hegyek magassága s kik itt álmodják át legszebb álmaikat egyedül, vagy baráti szív dobogása mellett, mert nekik hiúságok vására áz emberek világa, a sötét völgy nagyon szűk s zajos ehhez, s igy az anyatermészet, a végtelenség keblére vágynak ide föl harmóniában a mindenséggel Szél rebbent s megrázkódtam s ismét köd, szürke köd mindenütt. Indulunk lefelé ! Nehéz a válás. Fáj, hogy nem vihetem magammal az itt fönn honoló békességet oda le. De az emlék megmarad birtokomban, az emlékezés arra az időre, midőn saját erőmből küzdve, lelkesedve,
