Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1908-01-18 / 3. szám

1908'január 18 KÖZÉRDEK § qrs^ággyülési képviselők, Boda Vilmos, Tantó János és Greifenstein Péter, törvényhatósági bizottsági tagok felebbezíést adtak loe. Dr. Mányoky Gyula ur beismerjük, ügyesen ir, ezzel szemben azonban meg: knczkáz tatjuk azt az ellentétes állítást, hogv olvasni rosszul tud. Talán nincsen még egy ember Tolnavármegyében, ki lapunk, múlt heti „Tanulságok“ czimü közleményéből ki ne olvasta volna, hogy annak „indigena“, „előkelő idegen“ kifejezése nem gróf Be nyovszky Rezső, sem nem Rátkay László képviselő urakra vonatkozott, de igen is czélozott dr. Somogyi Aladár képviselő urra, a kivel szemben talán 'dr. Mányoky ur is el fogja ismerni, hogy sokkal jobb, ha a kép­viselő urak nem rándulgatnak át idegen terü­letekre, de saját kerületük előtt söpörgetnek. Hibás leven Mányoky Gyula urnák kiindu­lási pontja, természetesen hibásak a T. K.-ben levont következtetései is, mi tehát, éppen ezért velp további polémiába - nem bocsát kozunk. . 7, A hivatalos lap uj szerkesztője. Simontsits Llemér alispán a vármegyei hiva­talos lap szerkesztésével dr. Éry Márton tb. főjegyzőt bizta még. — Ügyvédi iroda áthelyezés. Dr. Abay János gyönki ügyvédet Simontsits Elemér alispán, vármegyei horvát és szerb fordítóvá nevezte ki, igy dr, Abay János ügyvédi iro­dáját kizekszárdra lielyezte .át, a iSzéchenyi- utczai 1085. számú saját házába, amelyet lapunk szerkesztőjétől vett meg 22500 ko­ronáért. 3— Eljegyzések. Igaz Vilmát Szeghalom­ról eljegyezte Pacséri Odry János pénzügyi szám tiszt. Bakán István, dübröközi aljegyző elje­gyezte Hradek Ilonkát .Szelt szárd ró 1. Fülöp Elemér, marosvásárhelyi m. kir. bonvédhadn.agy, Fülöp Károly, hőgyészi nyu­galmazott honvédszázados fia eljegyezte Ke­lemen Ilonkát Budapestről. Boross Béla sásdi m. . kir. adótiszt eljegyezte Szilli Mariskát Szüli Alajos párii községi jegyző leányát. haragú Manczi, máv. hivatalnok Simon- tornyáról eljegyezte Haimann Ignácz, hitk. alelnök és szent egyleti elnök leányát, Mar­gitkát Tamásiban. Bitter Péter, apari földbirtokos elje­gyezte dr. Venczel József, nagymányoki körorvós ieáhyát, Mariskát.' Monostori (Mozolán) Pál, m. kir. ha­tárrendőr eljegyezte Janotha Ferencz, bát- monostori postamester leányát, Etuskát. — Értekezlet. A szekszárdi m. kir. adóhivatal tisztikara folyó hó 13-án értekez­letet tartott a Budapesten, az 1908. évi január hó 19. és 20-án tartandó országos kongresz- ssus ügyében. Az értekezlet Erdős Lajos, kir. adótisztet bizta meg, hogy a tisztikart a kongresszuson képviselje. — Áthelyezés. A m. kir. igazságügyi miniszter Majdan Miklós, pécsi kir. törvény- széki telekkönyvvezetőt a szekszárdi kir. törvényszékhez helyezte át. — Uj előadó. Simontsits Elemér alispán a jegyzői ügyek referálásával Szénáid Oszkár vármegyei Il-od' aljegyzőt bizta meg,' — Áthelyezés. A honvédelmi miniszter László Lajos kezelőtiszthelyettest a 8-ik honvéd gyalogezred 2-ik zászló aljáhőz Lúgosra helyezte át.* Halálozások. Gyüszü István, báta- 8zéki postamestert és nejét, Trajber Stella úrnőt súlyos csapás érte. Leányuk, Gyüszü Margit, folyó hó 11-én, Gyönkön, ahova nő­vére, Várkonyi Imre, gyönki főjegyző neje látogatására ment, 30 éves korában elhalt. Az ifjú halottat folyó hó 12 én, Gyönkön nagy részvét mellett temették ^1. Halálát a bánatos szülőkön kivül kis fia, meszlényi Simon Pistika, vőlegénye, Tomka Iván és testvérei gyászolják. Özv. Hradek Antalné, szül. Stokker Magdolna $zekszárdon, folyó hó 13-án, éle­tének 73-ik évében elhunyt. A megboldogult hült tetemeit folyó hó 15-én, a felsővárosi régi sirkertben helyezték örök nyugalomra. Gyermekei: Hradek Antal, özv. Adler Fe- renezné, szül. Hradek Emilia, Hradek Ede és kiterjedt rokonság gyászolja. Egy munkás élet nyert váratlanul be­fejezést. Wallnef György Gyula, a „Báta- széki kerületi takarékpénztár“ könyvvezetője Bátaszéken, folyó évi január'14'én, 58 éyés korában, szivszélhüdés következtében el­hunyt. A boldogultat folyó hó 16-án délelőtt a bátaszéki róm. ka^th. temetőben helyezték őszinte, igaz és általános' részvét mellett örök nyugalomra. Nagyszámú rokonain ki­vül neje, szül. Teuts Anna és gyermekei: Anna, Taffner Zuard, bátaszéki jegyző és Mariska. Csankó Géza, hátai tanító neje gyászolják. A halálesetről a „Bátaszéki ke­rületi takarékpénztár“ igazgatósága is adott ki gyászjelentést. id B. Kiss István folyó évi január hó 17-én 68-ik évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Halálát kiterjedt rokonság gyászolja. Ehrengruber József, a paksi izraelita hitközségnek több évtizeden át volt hitokta­tója e hó 14-én, életének 71 ik évében meg­halt. Az elhunytat két pap fia gyászolja. — Műkedvelői előadás. A szekszárdi r. k. olvasókör saját helyiségében folyó hó 19-én este 8 órakor műkedvelői előadást rendez. Színre hozzák Almási Tihamérnek A tót leány czimü 3 felvonásos népszínmű­vét, Helyárak: I. h. 1 Kv40 fill., II. h. 1 K, állóhely és diákjegy 50 fillér. Az előadáson a kör műkedvelőinek javarésze működik közre s igy a sikert könnyű előre megjósolni. — Lemondás. Boda Vilmos volt ország- gyűlési képviselő a közigazgatási bizottság­ban viselt tagságról lemondott. —- Kinevezések. A vallás- és közok- ' tatásügyi miniszter Gyimóthy Jenő tanárt a gyönki ref. algimnáziumhoz rendes tanárrá nevezte ki. Apponyi Géza grpf főispán Miltéívyi Béla szakályi segédjegyzőt a szabályi anya­könyvi kerületbe anyakönvvezető helyettessé nevezte ki. — Nádor csatorna hatósága. A „Nádor­csatorna társulat“ feletti felügyelet gyakorlá­sára illetékes hatóságként a földmivelésügyi miniszter Fejérvármegye alispánját jelölte ki. — Budapest volt tiszti főorvosa meg­halt. Gebhardt Lajos dr., egyetemi tanár, Budapest széKesfőváros nyugalmazott tiszti főorvosa, kinek Tolnában .is vannak rokonai, vasárnap reggel hosszas szenvedés után 72 éves korában meghalt. Gebhardt évekén át át a Rókus kórház és a balparti kórházak igazgatója volt és mikor erről az állásáról leköszönt, megválasztották a székesfőváros tiszti főorvosává. Ezt az állását csak néhány évig tölthette be, mert betegsége miatt kény­telen volt nyugdijaztatását kérni. — Gyászmise. A szekszái’di r. k. olva­sókör tagjai kegyeletes .szép szokásnak hódolnak, amikor az előző év folyamán elhalt tagtársaik lelkiüdvéért mondott gyászmisén résztvesznek. Ezt a gyászmisét ez- idén folyó hó 15-én Szabó Géza hittanár, a kör ügy­vezető elnöke tartotta meg a belvárosi tem: plombán a tagok részvétele mellett. — Hitközségi gyűlés. A szekszárdi izr. hitközség folyó hó 7-én tartotta meg dr. Müller Ferencz vezetése alatt tisztújító köz­gyűlését. Elnökké újból .egyhangúlag dr. Leopold Kornél ügyvédet választották meg. Alelnök lett Wolf, Henrik, pénztáros Wolf Arnold, ellenőr Schmideg Mór. Előljárósági tagokul megválasztották Krón Salamont, dr. Pirnitzer Bélát, Leicht Lajost és Salamon Ármint. — Fizetéskiegészités. A m. kir. bel­ügyminiszter a szálkái segédjegyzői álláshoz 1000, a kisdorogi segédjegyzői álláshoz 600 korona fizetést kiegészítő államsegélyt enge­délyezett. — Választás. Az iparosok által vá­lasztandó iparhatósági megbízottak választá­sát Szekszárdon a városházáu, folyó hó 19-én délelőtt 9 órakor tartják meg. — Vasúti engedély. A kereskedelem­ügyi minister Csik József gőzmalom tulaj­donos, bonyhádi és Török Emil mérnök budapesti lakosoknak a magyar államvasutak Hidas-Bonyhád állomásából kiindulólag Bony- hád, Kakasd és Sióagárd községek, valamint Paradicsom és Szentgál puszták érintésével a m. kir. államvasutak Szekszárd állomásáig vezető szabványos nyomtávú h. é. vasútvonalra, továbbá a m. kir. államvasutak Hidas-Bony- hád állomásából kiindulólág Bonyhád, Kakaad, Paradicsompuszta, Gálpuszta és Sióagárd községek érintésével a magyar államvasutak Tolna-Mfizs állomásáig és innen folytatólag Fadd, ''^Barfälpuäzta, 'Düh'á&zeiítgyörgy1 ' és Csámpa puszta érintésével Paks közcégig vezetendő szabványos nyomtávú h. é. vasút­vonalra az előmunkálati engedélyt egyévre meghosszabbította. — Befagyott a Duna. Paksnál már na­pok óta be van állva a Duna és ha tartós hideg marad, úgy nemsokára gyalog és ko­csin is lehet a Duna jegén átmenni. — Vasárnapi munka a vasútnál. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter leiratában közölte azon vasúti állomásoknak neveit, hol vasárnapi napon is meg van engedve a kira­kott áruknak elfuvarozása. A mi állomásunk azonban ezen lajstromból hiányzik. Simontsits Elemér Tolnavármegye alispánja feliratot intézett a miniszterhez, melyben kéri, hogy — tekintettel Szekszárd r. t. városnak nagy forgalmára — az ipari munkának vasárnapi szünetelése alól ezen várost is kivonná,, ille- ' tőleg megengedné, hogy Szekszárd r. t- város állomásain is a kiraktftt áruknak a pályaudvarokról való elfuvarozása, illetőleg az elfuvaro'zással járó munkálatok vasárnapo­kon is az egész napon át végezhetők legyenek. Adományok a karácsonyfára. A szek­szárdi róm. kath. kisdedóvó és gyermek- menhely kisdedjei részére karácsonykor fel­állított karácsonyfára Triebler Ilma, Kiss Károlyné és Dörnyei Ferencfcné gyüjtőivén folytatólag adakoztak: Hazslinszky 4, Áldor 9, Vattayné 1, J. J. 1, Wolf Henrikné 4, Krammer Jánosné 2, Gy. J. 2, N. N. 1, Gy. F. 1, Szabó La- josné 1, N. N. 2, Adlerné 2, Győrbiróné 1, Hoffmann Margit 1, dr. Horváth Jenő 2, Fischhof Mór —ß0, Dicenty Lajosné 1, Ferdinánd Jánosné 1, Laky Irénke 1, Schneman Lajosné 2, özv. Totth Istvánná —•60, Mányoky né —’60, Schneiderbauerné 1, Kiss Jánosné 2, Tóth Henrikné 4, Schneiderné 1, Hauk Antal í, Mosgay Sán­dor 2, Fleischer Ödön 1, Matzon Béláné 1. Gonda Béláné 2, Komáromyné 1, Jilk László 2, Krcsmarik Pálné 1. báró Fiáth Elemér 4, báró Jeszenszky György 5, «Vizsolyi Ákos 2, Streicher József 3, gróf Apponyi Géza 20, gróf Széchenyi Sándor 10, Bezerédj Pál 10, Markovich Jenő 2, Mehrwerth Lajosné —’60, Treiberné 1, Ujfalusy Imre —-80, özv. Kelemenné 1, Molnár Istvánná 1, dr. Sztanó Sándor 4, Szász Károly 1, Moudry Hugó 1, dr. Sass István 1, Bereczky Endre 1, Baksa János 1, Körmendy Vilma 1, dr. Zechmeiszter 2, N. N. 2, Kiss Károlyné 2, N. N. —20 és Mayer János 20 korpnát. — Telefon hálózat. A pécsi m. kir. pósta és táviróigazgatóság arról értesítette Lőwy Ignácz és kérelmező társait Simontor- nyán, hogy Simontornya a Budapest kör­nyékbeli telefonhálózatba fölvétetik. De most a vonal túl van terhelve, Adonyszabolcs < és Budapest között uj áramköz létesittetik u és ennek megtörténte után Simontornya meg­kapja a telefont, mely ez év őszén "várható. — Katonák könyvtára. A os. és kir.. 69 ik gyalogezred tovább szolgáló altisztjei szellemi kiképzésük és önművelésük czéljá- ból könyvtárt óhajtanak alapítani. E czélból azzal a kérelemmel fordultak a vármegye alispánja utján a községekhez és egyesekhez, hogy a könyvtár létesítését könyvadományok­kal segítsék elő. — A dumföldvári járás községeinek adakozása a kaposvári siketnéma intézet javára. Paks 5, Bölcske 2, Dunaföldvár 50, Bikács 5, Györköny 20 és Kajdacs községek 4 koronát, összesen 110 koronát adakoztak a nemes czél érdekében. — Sorshúzás A dunaföldvári járás ujonczainaß sorshúzása e hó 18-án volt Pak­son dr. Bernáth Béla szolgabiró vezetése mellett. A bátaszéki dalárda f. hó U-én meg­tartott, szépen sikerült dalestélye alkalmával felülfizettek, — avagy jegyüket megváltották : Müller Károly 60 f, Thaasy László 2 K, Nyers Ignácz 60 f, ifj. Sphwarcz János 60-

Next

/
Thumbnails
Contents