Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1908-01-04 / 1. szám

Szekszárdi, IV.

^ Kiadóit ivar si.l:

évfolyam.

Báter-nyomda, Kaszinóbazár

épület

Az előfizetési pénzek és hirdetések ide kiildeudó'k.

Hirdetések

legjutányosahb számítással, díjszabás szerint.

Megjelenik minden szombaton.

TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI,

I. szám.

Szombat, 1908. január 4

KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP.

Szerkesztőséi?:

Bezerédj István -utca 5 szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. EUŐpIZETÉS :

egész évre fO kor., félévre 5 k. negyedévre 2 kor. 50 fill. NÉPTANÍTÓKNAK, lia az előfizetést, egész évre előre beküldik : 5 kor.

AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA.

Felelős szerkesztő:

Belmuukatársak :

Kiadja:

BODNÁR ISTVÁN.

JANOSITS KÁROLY. KOVÁCH ALADÁR.

RÁTÉR JÁNOS NYOMDÁJA.

Újévi gondolatok.

Az idő végtelenében a végességhez hozzányűgözött, annak korlátái között mozgó emberi elme határokat állított fel, mintegy részekre osztotta az időt, hogy á végtelent végessé, értelmének felfoghatóbbá tegye.

így lett az év.

Kezdetben tehát az újév csupán csak mehanikai eszköz volt, hogy úgy mondjam, azaz : időmérő.

Később, a haladás folyamán egyéb is lett. Az idő fordulása tűnődésre serkentette az embert. Előre is irányozta tekintetét, visszafelé is fordította. Milyen lesz az újév, mit rejt méhében ? De e kérdéssel hamar végzett az ember. Egyszerűen ráhagyta annak megfejtését a jövőre. Jobbat úgysem tehetett. A múltba való visz- szatekintés erősebben, tarjósabban kötötte lé figyelmét. Ebbe egyéni mozzanat is belevegyült Milyen volt az elmúlt esztendő? Ilyen vagy olyan. De lehetett volna talán külömb is — az ő akaratából, óvatosságából, előrelátásából, komolyságából. Térmészetes, hogy ennek nyomán eltökélte magában, bogy a jövőben másként lesz, helyre fogja hozni mulasztásait, jóvá fogja tenni botlásait.

így lett az újév önkénytelenül s öntudatlanul is erkölcsi tényező is.

*

Csak most virradt ránk egy uj esztendő, hajnali pírja még ott. fénylik egünkön — minő erkölcsi tanulságok szűrődtek le minapi újévből lelkűnkbe közállapotainkat illetőleg?

Eltűnődtünk közállapotainkon s nem a legderüsebb kép tárult elébünk.

Nemcsak vármegyénk szegény és elhanyagolt, de beteg annak szive is : székhelye, Szekszárd városa, a haladásnak s fejlődésnek kezdetleges állapotában sínylődik.

Majdnem hihetetlen, egy nyillö- vésnyire vagyunk a Dunától s nincs hajóállomásunk. A megye székhelye volnánk s vasutunk olyan nyomorúságos, mintha a legutolsó falu volnánk. És milyen szánalmasak közegészségi viszonyaink! Egészséges fekvése van városunknak,, az etn bér Tolnáról vonaton jövet azt hinné, klimatikus fürdőhelyre érkezik, majdnem félkörben j hegy koszoruzza sTmégis Szekszárd az egészségfelen -'városok között a második helyei r^giáljá él. A második város Szekszárd az országban, ahonnan a legtöbb tüdőbeteg kerül ki! Bizonyára nagy része van ebben annak, hogy nincs utczaöntözés — de utcza- söprés igenis van, fényes nappal. Hogy keresve sem lehetne találni ennél jobb, hatásosabb eszközt a tuberkulózis terjesztésére, azt nem kell bővebben magyarázni.

Közutaink is elég nyomorúságosak még. A főirányokat kivéve sártengerek éktelenkednek Szekszárd városának kellős közepében esőzések idején.

S mit szóljunk Szekszárd társadalmáról? Bizony az sem nyújtja a legvigasztalóbb képet. Hogy mennyire dúl az egyenetlenség a, mi kicsiny társadalmunkban, eléggé megmutatta a most lefolyt polgármesteri s alispáni választás. Nyugalom napján is borús a mi társadalmunk ege, küzdelem napján villámlás és dörgés tör ki abból a borulatból.

Eszünkbe jut itt Menenius Ag- rippa históriája, aki a föllázadt plebejusokat le akarván csillapítani, egy mesét mondott el nekik a gyomorról, meg a test tagjairól. Egyszer a test, tagjai föllázadtak a gyomor ellen, mely henyél s fölemészti az ő munkájuk, fáradságuk gyümölcsét s elhatározták, hogy nem dolgoznak többé. De aztán megadták az árát, koplalt* gyor mór s ők ellankadtak, elgyengültek. Ennek megforditottja ál la mi vár megyénkre, A mi társadalmunk testének tagjai harcz- ban állanak egymással s a gyomor : a város issza meg a levét . . .

Ez a kép#tárult elénk újév napján, jártatván gondolatainkat közállapotainkon.

Ilyen volt a múlt. így volt az az elmúlt esztendőben — és sok más múlt esztendőben.

TARCZA.

A kis önkéntes.

A kis önkénles érzelgős fiú.

Csak ritkán vidám, többször szomorú.

Halvány az arcza, de villog szeme,

Mélázó kissé a tekintele.

Valami bántja, bántja valami,

De nem akar sehogyse vallani.

»Kamerád, mi bajod ?« kérdezgetik.

De ő csak hallgat, nem felel nekik . .

A kis önkéntes nem rossz katona,

A parancs ellen nem vét ö soha;

Pontos, meg ügyes; nem tutgi-mutgi;

Mégis majd kijárt néki a — dutyi.

Hiába no! az katona-dolog.

— A kapitány úr mindig csak dohog :

»Nem jól van; most se jó! . . • A csillagát! Sie, Freiwilliger! huzza ki magát /«

A kis önkéntes csak estende boldog.

Mikor a többi már javába hortyog,

Ö akkor ir. Mosolygva, kéjjel:

»Te rólad álmodtam az éjjel,|

Mindig te rólad . . . Oly szép volt az álmom, Nem lehet annál szebb, lágy-selyem ágyon . . . Mini vágyom utánad, gy csókod után,

Ugy-e te iis gyakran gondolsz reám ?«

A kis ö'sjf' ír ■ ■ • Niha, közbe,

Dgy a r Yiröszt csóközönbe . .

S hogy igy elmerül, hát se hall, se lát.

De fölzúg egyszerre : »A csillagát /«

A kapitány ur áll háta mögött,

Keményen kezdi — a hangja dörög —

»Hál ezért sáppadt ? Mondja csak nekem,

Mii csinál Ön ily késő éjjelen ?«

A kis önkéntes kapkod összevissza . . .

— Hát hogy hívják Öt? Irén, vagy Klarissza? »Jelenlem ásson . . ■ izé . . ■ nem Irén,

Nem unnak írok, másnak írok én /«

— Ki az a más ? Ej no, csak ki vele!

(Szegény fainak van ám melege).

— Hát csak mutassa, lássuk azt a .* épet!

. . . A kis önkéntes, mint a fal, fehér lett.

»Kapitány ur, bocsánat! ne kívánja.«-w Parancsolom ! értij a kapitánya !

»Bocsánat. . . igy — ugy • • ■ a fia hadar. Mutassa rögtön . . . bájos ? fiatal ?

A' a kapitány ur hangja csöndesebb:

Ilyen dolog rajtam is megesett. . .

Nagyon szereti ? Vallja meg nekem . . .

»Kapitány uram, nagyon szeretem.

Hogyne szeretném ? íme, itt a kép !*

A tiszt ur nézi. »No megjárja, szép !

De édes fiam, mégis azt hiszem,

Nem lehet tartós ez a szerelem.

Mert úgy látom, de ne vedd ám zokon,

— Én tudok olvasni az arczokon - Hogy Ő nem éppen bak fis talán ?«

— Nem kapitány ur ... ez az én anyám!

KENÉZY CSATÁR.

mindennapi történet

Irta: Mimóza.

n.

Tavasz volt, madárdallal, virágillattal teli tavasz, a nyugvó nap vérvörösre festette az alkonyeget. A hosszú akáczfa alléban ketten sétáltak: a fiú s Marie, a leány. Fejük felett egymásra borultak az akáczfák virággal terhes ágai, előttük és mellettük a végtelen róna terült el; az édes tavaszi szellä sugdosott fülükbe és úgy érezték, hogy szivük megtelik kimondhatatlanul édes, zsibongó érzelmekkel.

A lány szinte légiesen finom alakja lebegni látszott az életerőtől duzzadó fiatal tiszt mellett, arany baja hanyagul omlott vállaira, kék szemeiben csupa odaadás, gyengédség, szivjóság.

Hallgatagon mennek egymás mellett, csak néha-néha néznek egymás szemébe, de ez a ^tekintet beszél, ujjong, ölel, nevet és sir. Ébredeznek.

Egyszerre megrázkódik a lány, áttetsző fehér kendőjét szorosabbra vonja össze keblén.

— Menjünk vissza, — szól csendesen.

— Vissza 1 — kérdi csodálkozva a fiur

— hisz’ még csak a közepén vagyunk az allénak ! — de amint tekintete a lány halvány arczára téved, ijedten kérdi — mi baja? Fázik?

— Nem, nem! — ellenkezik hevesen

— csak menjünk vissza!