Közérdek, 1908. július-december (1. évfolyam, 25-51. szám)

1908-09-16 / 38. szám

6-ik oldal KÖZÉRDEK 38. szám. Jutányos árak! ____________ÚjdonságokI Va n szerencsém a nagyérdemű vidéki és helybeli közönség b. tudomására hozni, hogy Nagykárolyban, gróf Károlyi György- téren levő női-divatáru üzletembe az őszi és téliáruk megérkeztek.! Raktáron tartok kiváló minőségit női szöveteket és posztókat, (sima és kockás) Barchetek, flanellek, kendők, paplanok, to­vábbá különféle vászon és kanavász nagy raktára, melyeket a legjutányosabb árak mellett bocsájtok a közönség rendelkezésére. Visszamaradt nyári áruk igen jutányos árak mellett árusittatnak. A n. é. közönség b. támogatását kéri, kiváló tisztelettel BLUM SAMU. Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy mmM SZATMÁRON, a Szatmár-Szentvér vasúti állomásnál a Bikszád felé menő vasúti állomás és a város másik részén az országos baromvásár-térrel szemben mindkét helyen ífpiir b e t o n g y á r t e ! e p e t állítottam fel, hol már kezdetét vette a Kósa-féle szabadalmazott gazdasági betonkutak gyártása. Gyár­tatnak továbbá: hid és csatorna-csövek, itató- és sertésvályuk, lépcsők, jászolok, istálló beren­dezések. Kívánatra e szakmába vágó különféle dolgok előállítását elvállalom. Megjegyzem, hogy már is szállítható kész anyaggal minden méretekben rendelkezem. Hogy a betonkut előnyös voltát mennyire elismerte a nagyközönség eléggé igazolva van az által, hogy 6 év alatt több uradalom tulajdonosai, társulatok és gazdák mintegy 10,000 kutat vettek igénybe. Továbbá ugyancsak a Szatmár-Szentvér állomással szemben ===== GŐZFÜRÉSZT létesítettem, ==■ a hol kerékgyártók és asztalosok igényeinek megfelelő, tetszés szerinti méretű és minőségű szil, kőris . bükk, akác, juhar, tölgy és még más különféle ■ felfül észelve, vagy gömbölyű állapotban jutányos árak mellett -■ kaphatók. ■■ FA-ANYAGOK 1 — 12 Az érdeklődőknek kívánatra kimerítő felvilágosítással szolgálhatok. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve maradok tisztelettel Kosa Bertalan gyártulajdonos. i 1 1 62 <23 G» fg £$ GÍ< P& G2 .<2$ Gá <2$ 62 é & 62 .<2$ G2S ,e3í A hölgyközönség figyelmébe í Női divitterem. Bátorkodom a mélyen tisztelt hölgyközönség szives tudo­mására hozni, hogy bel- és külföldi elsőrendű női ruha divat­szalonban szerzett gyakorlataim és tapasztalataim után haza­térve, a Heiit rich-féle házban az Eötvös-utcán (2. sz.) divattermet hol a legújabb eredeti párisi modellek után a legma­gasabb igényeknek megfelelően dolgosom. A megrendeléseket a legjutányosabb ár mellett a legrövi­debb időn belül eszközlöm. A n. é. hölgyközönség pártfogását kérve, vagyok tisztelettel Fisch Berta. [tó fo) Kí> fo> fo> tó © e® I» ató fo> ató. fo> tó © tó. t© fo. e® #>tó fos fo) tó. I m ül NŐI KALAP-ÜZLET. Van szerencsénk a nagyérdemű helybeli és vidéki vásárló közönség becses tudomására hozni, hogy a Gróf Károlyi György­ién üzletünknek megtartása mellett, Nagykárolyban, a Deák­téren (Wagner házban) nőikalap divattermet nyltottimkjf s azt a beált őszi és téli idényre való tekintetlel a mai kor igé­nyeinek megfelelőleg teljesen újból szereltük fel. Úgy az uj, mint a régi üzletben kaphatóka legelegánsabb, finom kivitelű kész női téli kalapok. Dús raktárt tartunk gyász kalapokban. Gyász-kalapok akár vidékre is 24 óra alatt elkészíttetnek. A nagyérdemű közönség b. pártfogását kérve, vagyunk kiváló tisztelettel GRÓSZ NŐYÉREK, női kalap-divatterme. inr. 4 % V*« 9^9 Vfa «£« 9^9 vfc W%9 vfa «?£V *£* vfa efc vfa 9+9 fi fi 41» fi g I fi I w * fi 1 fi fi fi <» fi fi f Jutányos árak! Pontos kiszolgálás! ÉRTESÍTÉS. Van szerencsém a helybeli, valamint a vidéki közön­séget tisztelettel értesíteni, hogy Nagykárolyban, a Verbőczy- utcza 4. szám alatt fennálló kályhás üzletemben minden igénynek megfelelő kályhákat és takaréktüzhelye- ket szerzek be, amelyeket a legújabb szerkezettel felelősség mellett állítok össze. Állítok továbbá porcellán kandallókat, faburkolatot és fürdőkádakat. Hozatott porcellán kályhák kül- és belföldi gyárakból minden színben és nagyságban a legújabb model szerint 70 koronától feljebb készíttetnek. Az eperjesi Népbank kályhagyárából összeköttetésem révén kályhákat szerzek be. Régi kályhák uj szerkezetre való átalakítását a legjutá­nyosabb árban vállalom. Megrendelésre szénnel fütő (köz­ponti) hályha burkolását, köpenyes Meidigen kályha beállítását, tisztítását is elvállalom. Minden munka úgy helyben, mint vidéken saját veze­tésem alatt készül. A nagyérdemű közönség becses pártfogását kéve, vagyok 3 10 kiváló tisztelettel GOLIK JÓZSEF, •» »*• »*« »*» »V a** »** »V *?•* *?* *!* ®f* »!»o*» fi fi I V/ E & SS »V« 8 g g fi % fi ti fi fi fi X I fi g »V« & fi Ét átdfeÉsáh. Ét: áh ÉfcMM áyfeÉt Ét itéfcÉk Ét 0 q € q q q % q q q q q q q q q q q A nagyérdemű vásárló közönség figyelmébe! Van szerencsém a nagyérdemű közönség b. figyelmét felhívni, hogy Nagykárolyban a Nagypiacz-téren saját há­zamban levő butorraktáramra, hol mindenféle kész bútor kapható. Ajánlom dúsan berendezett és csakis saját műhelyem­ben kitűnő száraz anyagból készült bútoraimat u. m. igen finom teljes háló, ebédlő és szalon berendezéseket a leg­újabb kivitelben, különféle diszasztalkákat, függönytartókat, igen szép szőnyeg, szövet, angol bőr díványok, hajlított székeket nád- és faülés­sel, ebédlői székeket nád, fa, valódi bőr és massé ülésekkel, hinta, zongora és különféle gyermekszékeket, képeket, vas és rézágyakat a legszebb kivitelben, vasmosdókat, kárpitozott bútorokat a legújabb és legszebb kivitelben. Elismert kárpitos műhelyemben készítek művészies kivitelű erős finom és megkapóan ízléses bútorokat. Bútorok áttisztítását, kijavítását és becsomagolását a legolcsób­ban úgy helyben, mint vidéken elvállalom. A nagyérdemű közönség becses pártfogását és meg­rendelését kéri kiváló tisztelettel Grósz lózsef, butorraktáros. 1—10 p pe­p­li* p p P P is­ik. P S* p P p P P (í>^ p P is* 0 ^ ^ m?' tiff ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ FÖLÖP és SneER «awa? NAGYKÁROLY Sürgönyczim: FÜLÖP kőfaragó Szatmár.--------- Attila-utca 16. sz. Széchenyi-utca 30. sz. Ajánlják sírköveiket a legnagyobb választékban, u. m.: fehér cararra, fekete Schvéd gránit, sziléziai szürke gránit, Porphir és Labrador kövekből. Mindennemű temető-munkákat, u. m.: áthelyezéseket, állításokat, utánvésést, és aranyozást ................ bámulatos olcsó árban 25 évi írásbeli jótállás mellett elvállalnak. ----­Si rszegélyek, vasrácsok, úti keresztek a legnagyobb választékban állandóan raktáron vannak. Óriási választék márványlapokban.__________Költségvetés és rajzok ingyen és bérmentve. Ny omatott a Köicsey-nyomda r. t. Nagykárolyban. Kurczweil János és Társa festékével Budapest. 1908.

Next

/
Thumbnails
Contents