Közérdek, 1908. július-december (1. évfolyam, 25-51. szám)
1908-08-22 / 33. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK. 31. szám lani a segédek nélküli, de tanuk jelenlétében való fegyveres elégtételadást. Mi alatt egy részről a segédek, más részről a tanuk az ügyet tárgyalták, sértett egy minden alapot nélkülöző hazugságoktól hemzsegő nyilatkozatott tett egy helybeli lapban közé, melyben olyan kifejezéseket használt, hogy a sértő kénytelen volt azt azonnal sajtó utján vissza utasítani s egyben a való tényállást tárni a közönség elé. Önként értetődik az is, hogy sértett ezen ténye következménye az lett, hogy az általa kért fegyveres elégtétel is meg lett tagadva s ma már az egész ügy a lovagiasság szabályai teljes kizárása mellett sértő részéről befejeztetett. Az előzmények után joggal várhatta volna mindenki azt, hogy a „codex“ szerint nem maradhat el a büntetés sem, vagyis a társadalom pálczát tör a bűnös felett s teljesen napirendre tér a dolgon s reá bízza a büntetést az illetők hatóságára, avagy a bíróságra, a hol ez ügyben a vizsgálat|megindult. Azonban egész másként történt a dolog. Akadt a városban két gavallér úri ember, a ki részvétből kijelentette azt, hogy az ügy a sértett részéről lovagiasság szabályai szerint be lett fejezve. Ez egyéni nézet, respektálni senki sem tartozik. Ilyen részvétiratot nyerhet Kristóffy, Nagy László, Majos Károly is, nyerhet egy tolvaj, egy rabló, egy gyilkos, egy hazaáruló. Az ügy ilyettén való elintézésén megoszlottak a vélemények, de csak azért, mert két gavallér úri ember nyilatkozatáról volt szó. Ilyen körülmények között az igazi elfogulatlan véleményt megtudandó nem volt S szól az öreg. Büszkén nézi végig — — „Hatalmas úr voltál néhány évig! De mint atyád ki meglakolt érte, Igaz Istent ajkad miért sérte?“ — „Meggyalázva templom szent kupája! Mért tevéd ezt Babylon királya? Bünhödésed hirdetője már ez Itt a falon: Meine, Fekel, Fórez!“ — „(Viliiden szó csak bús értelmet árul: Pusztulásról, rögtöni halálról! Nem telik el király még az éjjel, S dicsőséged foszlik szerteszéjjel!“ — „Rád sújtott az igaz Isten karja!“ „Elég! elég! lelkem felkavarja!... — Nyög a király — azért sápadt, kékül... „Nem félek én zsidók istenétől!“ Szavát be sem fejezi a zsarnok, Fegyverzajtól zúg, dübög a csarnok; Rémült őrök jönnek lóhalálban : — „itt a méd ! — halál és tűz nyomában !“ — „Fuss király!“ — de késő mostmárminden Se merre sincs menekülés innen ! Halálhörgés, vérpatak mutatja, Merre száguld médek vad csapatja. .. S Boldizsár is vendégivei sorban. Még az éjjel ott fetreng a porban. mit tennie mást, mint sértő elment Ér- mihályfalvára tanácsot kérni Papp György 62 éves becsületben megőszült életviharaitól barázdált arczu köztiszteletnek örvendő juhász emberhez. Elmondotta neki a dolgot, a mint fentebb előadtam. Az öreg juhász megvakargatta a fejét s hosszas gondolkodás után igy felelt. Hát kérem alásan, bizony furcsa dolog ez! De hát az urak dolga! 62 évet töltöttem el, de még ilyen dolgot nem hallottam! Ez is csak urakkal történhetik meg! Nálunk másképen intézzük el az ilyen dolgokat! Ha valaki megbánt bennünket, levesszük válunkról a karikást végig huzunk a képén egyet, ha az sem elég, ott a fügykös megforgatjuk fejünk felett s oda ütünk vele, ahol fészkel az agy. Ha kemény a másik koponyája s nem szakad be, visszaüti, ha nem meggyógyítja a doktor, a többit elintézi a törvény, s ezzel elég van téve a becsületnek. A lefolyt ügyből kifolyólag elfogadom az öreg Papp György tanácsát s ünnepélyesen kijelentem azt, hogy én nem sértek meg senkit, ha valaki megsért, azt, ha érdemes arra 24 óra alatt provokálom, vagy az elfogulatlan magyar biróság elé állítom, kijelentem továbbá, hogy a lovagias eljárásnak ilyetén képem elintézése folytán minden ehhez hasonló lovagias ügyben mielőtt hozzám valaki elégtétel adás végett megjelenne, először kérdezze meg Papp György érmihályfalvai lakost, hogy az általa javasolt elégtétel adás melyik módját tartja részemről szükségesnek? Ha ezt az elintézési módot bárki is nem fogadja a bíróságnál rendelkezésére állok! Simkó Aladár. Iparosok és kereskedők nyugdija, Az 1891-iki XIV. t.-czikk alapján létesített kerületi és gyár, valamint magánpénztárak körülbelül egy év előtt beszüntették működésüket és felváltották ezeket a munkásbiztositó pénztárak, melyek a kereskedelmi és ipari alkalmazottak betegség esetén való ellátásáról gondoskodnak. Még a betegsegélyző pénztárak is, daczára annak, hogy a reájuk vonatkozó törvények meglehetősen fogyatékosok voltak, a betegségben sínylődő alkalmazottaknak jó szolgálatokat tettek, annál inkább számíthatunk a közelmúltban megalakult munkásbiztositó pénztárak üdvös működésére, mert ezeket törekvéseikben az állam messzemenőig támogatja és módot nyújt neki arra, hogy tagjaik közé sorozzák mindazokat, kiket a törvény hozzájuk utal. Ily módon tetemes taglétszámmal rendelkeznek ezen munkásbiztositó pénztárak, melyek bizonyára intenzív tevékenységet fejtenek majd ki és ezáltal a szenvedő emberiségnek üdvére lesznek. A mikor az uj intézmény sikeres ténykedéséhez alapos reményeket füzünk, mindenesetre örömmel tölthet el bennünket az a tudat, hogy a kereskedelmi és ipari alkalmazottak érdekében valamit tettünk, de nem zárkózkatunk el azon felfogás elől, hogy ezen a téren tovább kell haladnunk. Ha figyelemmel kisérjük a kereskedelmi és ipari alkalmazottak helyzetét, bizonyára sok oly mozzanatra fogunk akadni, melyek kétségtelenné teszik előttünk azt, hogy ne csak betegség esetén való ellátásukról történjék gondoskodás, hanem egy olyan intézmény létesit- tessék, a mely szerény megélhetést biztosítson számukra arra az időre, a mikor több évtizedes munkájuk után a test nyugalomra vágyik. Lehetővé kell tenni reájuk nézve azt, hogy hivatásuk teljesítése közepette ne eméssze őket a gond, késő jövőjüket illetőleg. Az bizonyos, hogy úgy a kereskedelmi, mint az ipari alkalmazottak közül azok, kik hivatásukban hasznos, komoly tevékenységet tanúsítanak, megfelelő existenciát teremthetnek maguknak arra az időre, a mig munkaképesek, de különféle gátló körülmények következtében még ezek sem tehetnek szert tőkemegtakaritásra. Egész általánosságban elmondhatjuk, hogy a kereskedelmi és ipari alkalmazottak az egész vonalon nélkülözni kénytelenek hajlott korukban évtizedeken át becsülettel teljesített munkájuk után legalább egy szerény évi járadékot. Az államnak egyik feladatát kellene képezni, hogy a kereskedelmi és ipari alkalmazottak nyugdíjbiztosítási ügyét magáévá tegye és törvényhozási utón gondoskodjék arról, hogy a nyugdíjbiztosítás kötelezővé kimondassák a kereskedelmi és ipari alkalmazottak összességére, azok kivételével, akik egy nyugdíjintézménynek már előző időktől fogva részesei. Különösen hangsúlyozom, hogy csakis a kötelező nyugdíjbiztosításnak volna meg a kívánt foganatja, mert mihelyt a szabad elhatározásnak engedtetnék tér, egyrészt intenzivitás- ból veszítene az iutézmény, másrészt megsiny- lenék azok, akik kicsinyes okoknál fogva, meggondolatlanul kivonták magukat az áldásos intézményben való részesedés alól. A kereskedő- és iparossegédek sok küz- ködésen mennek keresztül, a mig valóban érvényesülni tudnak és az állam gondteli életükön bizonyára lényegesen könnyítene, ha ezen kétségtelenül indokolt és régi óhajukat teljesedésbe menni elősegítené. így eloszlatná az állam azon vészteljes felhőket, melyek feléjük tornyosulnak, ha a munka deresedö fejjel, vég- kimerülten többé kenyérkeresetre nekik alkalmat nem szolgáltathat és arra utalvák, hogy vagy családtagjaik támogatását vegyék igénybe, vagy a menházban tengessék hátralevő néhány esztendőjüket. Felette sajnálatos jelenség, hogy az élet küzdelmeiben kifáradt és a testi munkától kimerült ember csak mások könyörületességében tudja fellelni azt, amit az állam neki nem adomány utján, hanem a szerzett jog alapján nyújthatna. Sok kereskedő- és iparossegéd áldaná az államot, ha ez felismerve az ő jól felfogott érdekét, megalkotná a kötelező nyugdíjbiztosításra vonatkozó törvényt, mely egy szebb jövő felé terelné és eljuttatná őket az évek hosszú során megfeszített munka után a békés öregséghez, az anyagi gondoktól legalább némileg ment aggkorhoz. Krónika. Ne tessék megijedni! Nem egy a városban létesítendő sportegyesületről, hanem a helybeli lövöldéről van szó! Erről a városunk egyedüli sétahelyéről, a mit a közönség úgy is alig pártol. Talán ez is az oka, hogy a városi hatóság oly keveset törődik vele. Az elmúlt héten a gyakori esőzés folytán a keríhelyiségbe bejáró ut átváltozott sik tengerré. A libák és a ruczák uszóversenyeket rendeztek benne, melyhez a zenét a békák szolgáltatták. Az első dijat a városi rendőrkapitány libája nyerte el, melyet ezentúl ünnepélyes felvonulások alkalmával a libacsorda élén fog viselni. A közönség pedig minden alkalommal gyönyörködhet az uszóAlíi SSazá" finom, kényel- mes> elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akar vásárolni, az bizalommal fordulhat Kívánatra mérték után bái milyen kivitelű czipők és esi; ------- mák is készülnek. -----h oz, SZATMÁR, (Keresztes András-féle ház) aki du- ezlpő-raktárában san felszerelt ________...__________ csakis valódi finom bőrből, a már is világhírű hazai gyárakban czipőket és csizmákat nagyon is versenyképes árak mellett hozza forgalomba és üzletéből minden ol- csóbbrendü késziíményt a szokásos bőr és talp utánzatokat teljesen kiküszöbölte és akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják.