Közérdek, 1908. július-december (1. évfolyam, 25-51. szám)

1908-12-05 / 48. szám

Nagykároly, 1908. deczember 5. 48. száui. I. évfolyam. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETI LAP. A Nigykárolyi Építő iparosok szövetsége és az Érmihályfalvai Ipartestület hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll utcza 12. sz. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főniunkatársak: Dr. Gelléri Mór Dr. Bisitz Béla. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre .... 6-— korona. „ „ ,, fél évre .... 3*— „ Vidékre postán küldve egy évre . . . 7.— „ „ „ „ fél évre .... 350 „ Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nyomda r. t. jogosult. Nagykároly, mint gyárváros. Nagykároly, 1908. decz. 3, Az ország minden részében megin­dult az áramlat gyárakat építeni, az ipart, a kereskedelmet fejleszteni, mert hol egészséges az ipar és kereskedelem, ott van gazdagság és hatalom. Városok vállvetve munkálkodnak, hogy gyárakat létesítsenek. Nemcsak az ország érdeke lebeg azoknak szemük előtt, hanem első sorban saját érdekük. Tudják azt nagyon jói, hogy egy olyan városban, hol gyárak vannak, hol nagy a forgalom, annak hasznát első sorban a város lakossága érzi meg és csak köz­vetve érzi meg az egész állam. Gyárakat létesíteni, ha máskép nem lehet, úgy idegen tőkévei! Ez volt a jelszó és ezt hangoztatják most is min­denütt az országban, csak egy helyen nem. Ez pedig Nagykároly. Nagykároly nem akar abban a di­csőségben részesülni, hogy gyárvárosnak nevezzék el. Nagykárolynak nem kell gyár, nem kell ipar és kereskedelem. Ugyan kinek is jutna eszébe Nagy­károlyban egy-két gyárat létesíteni, hogy Nagykárolynak amúgy is ianyha iparát és kereskedelmét ezáltal óriási mérték­ben fellendítse, s az, hogy városunkban kisebb volna a szegénység és kevesebb volna a munkanélküliek száma??? A nép ezrei nem vádorolnának innen és a körülötte levő falvakból Amerikába, mert itt is megfizetnék a munkát és itt is volna munkaalkalom bőven. Nagykároly nem azért „úri város11, hogy itt az ilyen csekélységekkel törőd­jenek. Nagykároly arra jó, hogy itt fény­űzően éljenek az emberek, a kiknek még van mibői és koplaljanak azok, kik ke­resethez jutni nem tudnak. Nagykároly luxus város, kár volna megfertőzni a levegőt a gyárak kémé­nyeiből kiíóduló füsttel, diszharmóniát keltene, ha a kastély előtti aszfalton úgy este 6 óra tájban, midőn a korzónak csúfolt utczarészen csak úgy hemzseg az elegáns, íelcziczomázott közönség, a munkások százai, kik *ép akkor özönle­nek ki a gyárakból, az elegáns urak és hölgyek közé keverednének. Nagykárolyt nem azért teremtette az Ur, ha ugyan teremtette, hogy a törté­nelmi tradicziókkal büszke várost a kor szelleme érje. Nagykárolyban gyár nél­kül is tudnak boldogulni az emberek, a ki ugyan tud. A ki pedig nem tud boldogulni, ott künn tágasabb, boldoguljon másutt. Más városok versenyre keinek, hogy melyik tud egy hatalmasabb, egy szebb és biztosabb jövővel kecsegtető vállala­tot létesíteni, itt Nagykárolyban arról van szó, hogy szépítsük az utczákat, a városnak soha egy fillért nem jövedel­mező vasúti vállalatokra adjunk tekinté­lyes összegeket s e czélra vessünk ki 2°o-os pótadót, de egy gyár létesítése ugyan kinek is jutna eszébe, hisz Nagy­károly luxus város! Igaz, hogy Nagykároly városnak nincs heverő tőkéje, van 98% pótadója, de azért van itt a város polgárságának annyi heverő tőkéje, hogy azt könnyen 4—5 százalék helyett 20%-al lehetne gyümölcsöztetni. Csak akarni kell, egy kis vállalkozó képesség keli hozzá, a tőke csakhamar megszaporodna s kevesebb volna a kol­dus és több volna a boldog és vagyo­nos ember. De itt megfordított világ uralkodik, a kinek van pénze, annak nem kell gyár, mert tényleg úgy gondolkozik, hogy Nagykároly luxus város s nem akarja, hogy valóban a levegőt a gyárak ké- ményzetéből ki lóduló füst megfertőzze. Nekünk nem kell gyár, osztráknak való foglalkozás ez! Jajgatunk, átkozódunk, szidjuk az Karácsonyi vásár. — A „Közérdek“ eredeti tárcája. — Alig jött el a csütörtök este, már két gyer­mek szó nélkül levette kabátját a fogasról s követelte a múlt heti séta folytatását. Ez egyszer kifogtam rajtuk, nem az asztfalton mentem, ha­nem neki vágtam a nagypiacznak s a Kovács György üzletéig meg sem álfám velük. Rémsé- gesen fényes egy kirakat, a Singer Mártontól vásárolt elpusztíthatatlan villanykörték ragyogó fénye megvilágítja a kirakatot, de magát az üz­let belsejét is. A kirakatban láthatók a legszebb selymek, különféle kelmék, flanelek, batiztok, posztók, bársonyok, boák, muffok, csipkeszövetek, tülí és léghimzések, csipkék és szallagok óriási vá­lasztéka, balról a férfi divatezikkek, ingek, gal­lérok és nyakkendők. Belül az üzletben nagy a sürgés-forgás. Minden változik az üzletben, uj és uj áruk kerülnek a vevő szeme eié, uj ve­vők jelennek meg, csak egy nem változik s ez Sándor barátunk orra. Ez épen olyan vörös, mint a múlt évben, ha ugyan nem vörösebb. A főnök mintha egy évvel idősebb lenne, bár­miként is igyekszik takargatni, egy pár csillogó szürke hajfürt kilátszik szénfekete hajából. Még mindig nem nősült meg, pedig a „régi gárda“ tagjai már mind boldog férjek és családapák, de ő folyton azt hajtogatja: „nem jött még el az ideje“. No csak késő ne legyen ! Mert úgy jár vele, mint az egyszeri ember, a ki malacz- pecsenyére áhítozott, de sajnálta levágni s meg­ette azt disznó korába. Szomszédja Steib Márton, az még fiatal ember, de a kirakata zsuffolt. Selymek, szöve­tek, flanelek, barettetek és kartonoktól. Van de- lain, batizt bluzkelme, vászon, kanavász és damaszfáru benne bőven. Férfi-divat dolgában nagy kópé. Ingek, gallérok, kézelők, nyakken­dők nagy választékban kaphatók nála. Színes mellényeket is tart s elég jutányosán árulja őket. Ő is visel egyet s azzal ámítja a világot, hogy az is az ő üzletéből való. Pedig úgy ha­zudik akárcsak én, ha még nem jobban, hiszen azt bájos kacsók várták részére, arra a napra, a mikor az üzletét megnyitotta. Egy szép csok­rot ígért érte, de még ma sem adta meg . . Ne tessék elhinni egy szavát sem. Én már is­merem jól, hiszen egy éve ígérte azt is, hogy az üzletnyitás örömére vacsorát rendez, s a bankett abból állott, hogy két pár szafaládét vett a Kondor üzletéből s azzal kínálta meg a 10 tagú társaságot. No, de bosszút állok rajta, Márton napján beállítunk hozzá vagy 20-an s ha egyebet nem ád, megesszük az összes színes mellényeit. Petz János már csillogó karácsonyfa disz­szel rakta ki kirakatát, a mely mellett a Singer- ezég villanykörtéivel bátran kiálja a versenyt. Márton barátunk, ki a karlsbadi kúra óta os- tyepkával és klenoczi sajttal él, megtiltotta, hogy írjak róla, nem akarja, hogy a bájos osztrák tanító kisasszonynak fülébe jusson, hogy a kel­lemesen szórakoztató gavallér, ma rideg üzlet­ember s könyveibe temetkezik. No de jövőre kipótolom a most elmulasztottakat. Rósner Dezső, van-e a ki e nevet nem ismeri, hisz a „Közérdek“ elröpitette a szél­rózsa minden irányába, hogy ö hatóságilag engedélyezett végeladást rendez. Hiába, belátta ő is, hogy „nem lehet két bőrt lenyúzni egy rókáról“ s nem lehet egy ember „rőfös“ is „lisztes is“ gondolt tehát egyet, kiárusítja a rőföst, s megmarad lisztesnek. Hogy a kirakata telve van árukkal, azt felesleges hangsúlyozni. Hogy mi van benne, azt a ki jutányos áron akar vásárolni, tekintse meg az üzletben. Sok gondot ad nekem, hogy mit írjak róla, mert a múlt évi tárczáért rettenetesen megharagudott reám. írhatnék sokat, de minek haragítsam magamra, van nekem úgyis elég ellenségem, majd, ha beleesik lisztes tartályba^ ízléses őszi paletók, kosztümök, téli plüsskabát- kák a legolcsóbban szerezhetők be KATZ SÁMUEL női divattermében Nagykárolyban. Lapunk mai száma 10 oldal

Next

/
Thumbnails
Contents