Közérdek, 1908. július-december (1. évfolyam, 25-51. szám)
1908-07-04 / 25. szám
2-ik oldal KÖZhRDEK 25. szám. ismeretien az embertelen, eléggé el nem ítélhető durva eljárás, a meiylyel a szociáldemokraták meg szokták zavarni — szabadság nevében — a keresztény világnézet hívőit; napról-napra belebotlunk minősíthetetlen aljas és • alávaló rágalmakba és ráfogásokra, a melyek a szociáldemokrata sajtóban látnak napvilágot; uton-utfélen előfordul, hogy nyilvános utcákon lepiszkolják, gunytárgyává teszik a keresztény vallás intézményeit, szolgáit stb. sőt annyira mentek, hogy a szabadság nevében veszélyeztették a személyi biztosságot és ártatlan papokat Budapest nyílt utcáin leütnek. Van azonban egy más, talán még borzasztóbb; egész tömegre ható eszközük, a mely a szabadság jelmondatát épen a feje tetejére állítja, a mely az emberi legelemibb jogok nyilt arculcsapása és az eszköz a terrorizmus és erőszakoskodás, a melyet a munkás néppel szemben nap-nap után elkövetnek. A gyülekezési és szólás szabadság meggátolása, rágalmazás, ráfogás sajtó utján, a személyi biztonság veszélyeztetése, erőszakosság és terrorizmus csak a forradalmi és világfelforgató elemek tulajdonsága, ezzel építeni nem lehet, ezzel csak rontani lehet. Rombolni, a mit mások évszázadokig építettek, romba dönteni, a mi a jelen társadalmi és a jövő társadalmi élet nélkülözhetetlen alap- feltételeit képezi, szét tépni láncokat, a melyeket az emberi nemzetség magával hozott a világon (pl. a család élet láncát) ez a szociáldemokrata erkölcsi és szellemi világnézetének sarkpontja. Ezzel szemben a keresztény világ nézet hivői tagadhatatlanul hátrányban vannak. Ilyen eszközökkel — mint mondtuk — csak rombolni lehet, de soha Újabb roham jő. Most már szól Liiders minden ágyúja. A tömösi szoros felett a muszka ágyuk siirii füstje zárta el reggeltől estig a napot. Minek oda napvilág, hol a szakadatlanul bömbölő ágyú torkok világítnak, gyilkos vilogással. Lüders azt hitte, most már rommá lőtte az egész sáncot. Csak egy szurony roham kell még, övé az egész szoros, övé az ut be, Erdélybe. Nohát meg is kell csinálni ezt a szurony rohamot! Meg is csinálták, el kell ismerni vitézül; csaknem 300 orosz siratta meg, kik most ott hevernek a tömösi sánc árkaiban, vagy a hágó mentén, a hogy végig söpört sorukban a kicsi székely muskétás csapat 6 ágyúja. Az első roham után jő a másik, aztán a 3 és negyedik. Végül ötödször támad az orosz. Semmi eredmény. A hatszáz székely, bármily nagyon fogy a sora, nem fogy lelkesedésben. Visszaveri fálisteni vitézséggel, csodás kitartással Lüders minden rohamát. Lüders látja, hogy semmikép sem boldogul igy. Kiss Sándor nem enged s ö maga áll a sánc tetején a védők élén. A székelynek csak ez kell. Az Isten nyila nem veri el vezére mellől, ha látja, hogy az is hős. Lüders más fogáshoz folyamodik. Közvetlen az árkok előtt, maga is sáncot huzat seregének. Abból lövöldöztet, alig 200 lépésről a kis csapatra. Most nagy csapás éri a védő sereget. Hős vezérük, Kiss ezredes a sánc tetején elfog véletlenül egy golyót. A székelyek meglátják vezérüket vérezni s hirtelen csügge- dés szállja meg őket. „Semmi fiaim“, vigasztalja őket ezredesük, látva a seb rósz hatását. Mit ijedtek meg, csak a bal karom. Minek a katonának bal kéz, ha nem ül lovon. Azok újra kedvet kapnak a harchoz, s újra telik a sánc a kozák hullákkal. Most ütött be a legnagyobb veszedelem. A hős vezér csakhamar másik sebet is kap, ágyú golyótól combjába. Végig zuhan a sánc tetőn, a kard is kihull kezéből. De még csak szisszenése sem sem építeni. Már pedig a kér. világnézet, a melynek érvényt akarunk és érvényt keil szereznünk, csak egyedüli igaz és helyes, megbízható alapja a társadalmi élet békéjének. A kér. világnézet a harcba elsősorban ezt az önzetlen meggyőződést viszi és emellett kitart megalkuvás, meg- tántorodás és elv feladás nélkül. A kér. hazafias ember azonfelül első kötelességének ismeri a jövő nagy küzdelem érdekében a sajtó megerősítésére törekedni, mert ez az a hatalmas tényező, a melynek segítségével a harcot el fogjuk dönteni. A papiros a harctér, a hol a fegyver és ágyú, a nyomdafesték a lőpor, a mely a küzdelem felvállalására, folytatására és befejezésére okvetlenül szükséges. Az tehát, a ki a kér. világot lepisz- koló, gúnyolódó és gyalázó sajtót vagy újságot pártolja, az ellenséges tábor haderejét erősíti. Pedig minden háborúhoz, úgy legkivált ehhez három dolog kell: pénz, pénz, pénz. — Pártoljuk tehát a kér. és hazafias sajtót és akkor a harcban méltókép veszünk részt. De a keresztény világnézet hívőinek is meg van a maga gyenge oldala, a mely miatt kárhoztatni kell; nem magának a világnézetnek, hanem soknak az azt képviselők közül. Ez a kárhoztatásra való hiba a közönyösség, a meiylyel viseltetnek az égető kor kérdés iránt. Ez okozta, hogy az ellenséges tábor elszedte a legtöbb helyen a szunyadozó elemeket és odaterelte a maga táborába. Ma már persze nem lehet kicsinyelni azt a tagadhatatlanul nagy munkát, a mit véghez vittek az ellenséges táborba és a mi embereink közül mar eljutottak egészen a sopánkodásig! Itt az ideje a tevékenységre! Vissza kell foglalni még egyszer Magyarországot, a már nagyon is elpogányosodott hazánkat a keresztény és hazafias világnézetet valló országuk közé. Nincs veszteni való időnk, nincs mit haboznunk! Ne szidjuk a szociáldemokrata stb. elemeket, hanem dolgozzunk! Ne szidjuk és kicsinyeljük egymást, hanem vállvetve egyetértéssel és összetartással dolgozzunk! Azé a jövő, a ki elfoglalja a maga számára. Most még senkié, de még lehet a mienk! Tőlünk függ! Pallman Péter. Modern leánynevek. Lapunk egyik munkatársa összegyűjtötte' az úgynevezett modern leányneveket. A" gyűjtés alapjául a fővárosi lapok ismeretes báli tudósításai szolgáltak. Munkatársunk a gyűjtemény összeállításával nemcsak szorgalomról, hanem jó magyar érzésről és Ízlésről is tanúságot tett, a vezetéknevekkel is szolgálhat, ha valaki kételkednék abban, hogy sok ezer fiatal leány van, akire hozzátartozói ilyen lehetetlen neveket kényszerítenek. Ezek a modern leánynevek ezenfelül nem maradnak meg a szűk családi körben, sőt viselőik egész bátran a nyilvánosság elé lépnek velük s mint X Ginci, Gunci, Pincike, Puszi stb. néven szerepelnek. Az épületes gyűjtemény egész terjedelmében alább következik s ugyancsak alább füzünk hozzá néhány megjegyzést: And, Ara, Abda, Agika, Ata, Alva, Aderin, Angyi, Albodin, Ancsika, Aga, Arita, Agárd, Andus, Andial, Andika, Ágica, Antika, Aca, Albácska, Adi, Aranyos, Adamina, Armada, Agina, Bál, Babi, Bébi, Baba, Böbi, Bipps, Boruska, Bebus, Bini, Boróka, Buba, Bizike, Bili, Bábszi, Bandika, Bozsika, Babika, Bircsi, Blicsike, Bimbike, Balada, Berita, Cicus, Cica, Csupi, Cildus, Ceca, Csözike, Cinci, Cocó, Cincike, Cinke, Csizy, Dibsi, Döncike, Diccy, Dóri, Dundika, Duci, Dundi, Dódi, Dudi, Dodó, Dudus, Dolika, Dalma, Dalszy, Dócika, Didi, Delli, Della, Dely, Dórika, Etcy, Ennus, Eme, Eduska, Ety, Erna, Ervin, Ency, Eddy, Fellah, Franka, Ferike, Fehérke, Frigyeske, Fini, Giduska, Gini, Gina, Gogó, Gili, Gigi, Gebi, Gida, hallik. Annál többet jajgat a sereg. „Végünk van“ ordítottak mindenfelé „elesett a vezér“. „Dehogy esett“ nyitotta föl szemeit óriási erőfeszítéssel Kiss Sándor s megint csak mosolygott biztatóan, bátorítva székelyeit. Mikor pedig látta, hogy a székely már inog, a fekvő és tehetetlen vezértől mit se vár már többé, végső erejét is összeszedte az ezredes, sebesült karját maga alá dugva emelkedik fel félig fektéből s harsány hangon, jókedvűen jajgató környezetére. „Hol van egy szék? ültessetek rá. Hamar egy széket ide“. A vezéri sátorból hamar elő kerül egy szék. A katonák szent áhítattal emelik rá ezredesüket, ki halálsápadt s csak kardját kéri. Föladják neki a véres szablyát, de az ezredes, érzi maga is, szédül a széken. „Kötözzetek a székhez, hevederrel, kard- szijjal vagy akármivel, kiáltá félig haldokolva az ezredes. Vezényelni akarok. Tisztjei némán, könnyezve engedelmeskednek neki. S a lábatlan, kezetlen vezér ott ül székéhez kötözve halál sápadtan testéből csak úgy ömlik a vér. De már nem szédüt, szeme nem meredt, csak az arcáról sugárzik a rettenthetlen hősiség s kemény hangon vezényli: „Tegyetek fel a sánc tetejére, hadd látom az oroszt. Innen nem tudok vezényelni.“ Fölvitték a székben a föld sánc tetejére. Onnan villogot le kardja, a mint osztja parancsait a kicsiny seregnek: „Most tölts! Most tüzelj! Vigyáz balsarokra menjen az a szakasz, ott támad a muszka legerősebben, s ott vagytok leggyöngébbek. A bomba, gránát, puska golyó pedig záporként ömlik a lekötözött vezér közzé. De Isten csodája, egy sem találta többé. De most bírjon akár ezer Lüders a székelylyel. Mint a halálra kinzott keresztények a feszületre, ügy tekintettek a halálra fáradt székelyek hős vezérükre. Uj kitartást, oroszláni bátorságot szijt erről az igazán fenséges szent alakról, minde- nik magába. Lüders rohamai, hiába ismételted mind vadabbul őket, egymásután veretnek vissza. Bevehetetlen ez a tömösi sánc, jó muszka generális még 20000 emberrel is. Hiába erőlködsz, hiába vakmerösködö! magad is, a mellől a „kereszt“ mellől, hős vezére mellől nem tágít többé tapodtat sem a székely. Hasztalan itt minden erőszak. Dz nem hasztalan a csel, az ámítás. Leonidásnak is akadt Ephialtesse, ki jó pénzért eladta hős vezérét és társait. Hátha itt is volna csak egy katona is, a ki akár egész Oroszországért elárulja az utat, Kiss Sándor háta mögé. „Akadt egy 1 Verje meg az Isten nevének az emlékét is. A többszöri sánc rohamban sikerült megcsipniök a kozákoknak egy honvédet elevenen is. Micsoda diadallal ragadták onnan nyeregbe maguk a kozákok. Egész szotnya kozák rohant vele egyenest a tábornagyhoz. Lüders végig nézte a dacz fickót, a kin, úgy látszott szeméből, csak az a düh cikkázik most is, hogy miért nem tudta levágni még azt az egy kozákot, kiért im most fogságba került. Nyomban maga elé rendelte a tábor muszka vezetőjét, egy Brassói oláh agitátort, ki Havas alföldről egész a tömösi szorosig verette az oroszt. Megbízta Lüders, hogy beszéljen okosan a székelylyel, Ígérjen neki bármit, csak mutassa meg az utat. Nem székely ez uram, mutatott a kalauz a fogolyra, épp oly tőről metszett oláh ez mint magam. Nem kell annak rubel sem, elvisz ez ingyen is ahova csak akarunk. A fogoly, igaza volt a vezetőnek, csakugyan oláh volt. Soha sem tudta ezt róla senki sem, hogy hogyan került ez az oláh a honvédség közé. A legnagyobb készséggel ajánlkozott a gyalázatos, nevét megőrizte a történelem, s undorral és megvetéssel ejti ki minden igaz magyar, ki a Tömös patakon, neki a völgy melleti hegyóriásnak, elvezeti a muszka sereget a tömösi sánc mögé. Lüders fél óra múlva már
