Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)
1908-03-21 / 10. szám
2-ik oldal KÖZÉRDEK 10. szám. legfőbb kereskedelmi helyeken személyes tapasztalatokat szerezhessenek, hogy azo-. kát későbbi kereskedői működésűkben érvényesíthessék. Szóval az kéne, hogy kinyíljék a szemünk s tennénk már végre sutba a tradíciókat a kutyabőrrel együtt. Ma már nem buzogánynyal döngetünk tar koponyákat, nem fokossal csiklandjuk a labanc hónalját, hanem tetterővel, szorgalommal és észszel felfegyverkezve haladunk fel azon a sziklákkal, akadályokkal teleszórt utón, amit elénk áll it az élet. A kereskedők, iparosok kezében van a jövő. Mert e két pálya teremti meg a világpiacon számunkra a helyet, általa a pénzt, a vagyont. S ahol a pénz, ott a hatalom, hol hatalom, ott a függetlenség, hol a függetlenség, ott a jövő! S ha eddig a nemes famíliák voltak j az első verekedők, török, tatár, labanc; ellen: méltó és kötelességszerü, hogy ők vezessenek a jelen küzdelmeiben is, mely megteremti a jövőt. Megszerzi a régi nemesi levél mellé, az újat, amely a lélekbe van Írva ! . . . Március 15. Városunkban az idei .márciusi ünnep al hazafias érzésnek nagyarányú lelkes megnyilatkozása volt. A 6C-ik évforduló kiélezte az ünnep történelmi jelentőségét s a márciusi napok eszméi j a magyar szabadság nemes szárnyalása illette meg. a lelkeket. — Ez az ünnep megmutatta hogy bármi viszontagság és megpróbáltatás után j és bármi ellenséges és pártos viszonyok között is élünk a nemzeti lélek ébren van és híven | őrzi a történelem hagyományait. A lefolyt ünnepiségekről részletes tudósításunk a következő: Az ünnepségek sorozata az istentisztele- J tekkel vette kezdetét. Délelőtt 9 órakor a róni. kath templomban ünnepélyes szent mise volt, j amelyen Dr. Titz Antal kegyesrendi házfőnök czelebrált, Horváth Jenő és Pallmann Péter j kegyesrendi tanárok segédlete mellett. / róm. kath. templomban lefolyt isten- tisztelet bevégezte után a közönség nagy része a reformátusok templomában tartandó istentiszteletre vonult, a melyet a közönség zsuffolásig megtöltött. A szokásos egyházi énekeknek a közönség által történt eléneklése után Bogdán János segédlelkész ment fel a szószékre s ott előbb egy imát aztán szép hazafias lelkesedéssel, eszmékben gazdag költői beszédett mondott. Majd elmondotta a „Mi Atyánk“-ot és a meghatott ünneplő közönség által elénekelt „Szózat“-tal az ünnep véget ért. A róm. kath. templomban tartott mise után a városi tornacsarnokba vonult a közönség, hol a főgimn. ifjúsága tartotta meg ünnepélyét. Az énekkar énekével vette kezdetét a műsor, mely Erkel „Hymnusz“-át adta elő Branyeszky tanár vezetése alatt, kifogástalanul, mely után Nonn Gyula VII. o. t. szavalta nagy hatással Radó Antal „Talpra magyar!“ czimü költeményét. Majd Kálmán Miklós Vili. o. t. olvasott fel egy részletet „Költőnk szenvedése a 43-as szabadságháboru idején“ czimü pályám ,. :á- ból, melyet a zenekar által igen szépen t 3- adott Káldy-féle „Kurucz dalok“ követtek. A műsor 5-ik számát egy melodráma képezte. Farkas Imre „Vén ez gány“ czimü költeményét szavalta Ruprecht Béla Vili. o. t., melyet Pintér Nándor VI. o. t. kisért zongorán. Azután a zenekar játéka következett, mely nagy tetszést aratott. Az ünnepi beszédet Sróff Gábor főgimn. tanár tartotta. A márcziusi eseményekből indult ki, felelevenítette Erdőssy Imrének a hős piaristának emlékét és ismertette szereplését a sza- badságharezban. Az ünnepély a zenekar által előadott „Rákóczi-induló“ hangjai mellett ért véget. Délután 4 órakor a „Protestáns Társaskör“ tartotta meg szokásos ünnepségét. Az egv- begyült nagyszámú ünneplő közönség lelkesedéssel énekelte el a magyarok imája a „Hym- nusz“-nak első két strófáját, mely után Dienes István a „Talpra magyar“-t szavalta el lelkesen, hévvel. Az ünnepi emlékbeszédet Gy. Kovács József ref. segédlelkész irta és olvasta fel. Dús, tartalmas és hazafias beszéd volt ez, melyben vázolta az 1848-ik márczius 15. előzményeit, eseményeit és vívmányait. Az ünnepély a közönség által elénekelt „Szózat“-tál fejeződött be s a Kossúth-nóta eléneklése közben hagyta el a közönség a társaskör helyiségeit. Az ünnepségek befejező része este 7 órakor folyt le a Polgári Olvasókör nagytermében. Az ünnepély a dalárda énekével vette kezdetét, a mely Vitek karnagy Vezetése alatt a „Nemzeti dal-“t adta elő, melyet Nagy Elek szavalata követett, ki Petőfi gyújtó hatású „Nemzeti dal“-át szavalta el. Az ünnepi felolvasást Papp Béla, kerületünk országgyűlési képviselője tartotta. Röviden vázolta a márczius 15-iki eseményeket. Majd nagy vonásokban ismertette a szabadságharcz egész lefolyását s felolvasását azzal a hatásos kijelentéssel fejezte be, hogy ha a hazahívni talál bennünket, mindnyájan elmegyünk és erre esküt teszünk. Azután Mercs László ügyvédjelölt szavalta el igen szépen és lelkesen Balla Miklós „Kossuth“ czimü költeményét, nagy tetszésére a közönségnek. Az ünnepélyt befejezte a dalárda által elénekelt „Szózat", melyet a közönség állva hallgatott végig. A műsor befejezése után a közvacsora következett, melyen mintegy 180-an vettek részt. A harmadik fogásnál Dr. Falussy Árpád főispán állott fel szólásra és Őfelségére a királyra mondott lelkes pohárköszöntőt. Ezután Ilosvay Aladár vármegyei alispán Kossuth Lajos szellemének fennmaradására mondott szép pohárköszöntőt, majd Cseh Lajos a márcziusi eszmék szépségét és magasztosságát fejtegetve, ezekért ivott, Utána N. Szabó Albert dr. a sajtószabadság vívmányait ecsetelte és ezt éltette. Debre- czeni István polgármester Károlyi István gróf szelleméért ivott, mig Papp Béla a gyermekkora óta a függetlenségi eszmékért harezoló Dr. Falussy Árpád főispánt éltette; Nagy Tamás pénz- ügyigazgató-helyettes a főispánt versben köszöntötte fel. Dr. Falussy Árpád főispán Nagykároly város polgárságáért, Dr. Kovács Dezső Ilosvay Aladár vármegyei alispánt éltette, ki Nagykárollyal szemben mindenkor jóakarattal viseltetett. Kubinyi Bertalan Debreczeni István polgármestert éltette, kit mint a -függetlenségi eszmék igaz bajnokát mutatott be, zajos derültség között. Dr. Adler Adolf az önáiló, a szabad és független Magyarországért. Végül Nagy Tamás pénzügyigazgató-helyettes a felekezeti népszövetség helyett az egész magyar népszövetséget éltette, hogy a nemzet eszményei megvalósulhassanak. Ezután a társaság egyrésze még együtt maradt, másik része a „Magyar Király“ kávéházba vonult s mindkét helyen folyt a mulatság, mely csak a hajnali órákban ért véget. Az érmihályfalvai Kossuth Lajos asztaltársaság hivatásához méltó kegyelettel ünnepelte meg f. hó 15-én a szabadsajtó 60-ik évfordulójának napjátA Nemzeti szálloda fényesen kivilágított terme kevés volt a nagy számban megjelent hazafias közönség befogadására, résztvett azon Érmihályfalva öszszes polgársága vallásfelekezet és osztálykülönbség nélkül. nem zárt látókörön, hol semmi sem korlátolja lelkének végtelenre törő érzelmeit: urnák és szabadnak fogja magát érezni méltósága teljességében, mert a föld, mely őt legnemesebb lénynek nemzé és táplálja, hosszan terül el alatta, mintegy lábához borulva a teremtés urának ... Ez minden síkságról elmondható, bár itt-ott a jelen és a múlt története ellenkezőt állítson is, de mennyi van a világon a természettel ellenkező s nem voltak-e, ninesenek-e még most is a havasok között a zsarnokságnak fészkei? Mi azonban hazánk alföldjéről akarunk szólani s egy sor vázlatban festeni e boldog tájnak lakóit, ideje tehát a kijelölt tárgyhoz térni . . . Pestet elhagyja a vándor s az alacsony honiokemelkedéscK lassankint enyésznek, itt-ott még egy-egy erdőcskén akad fel az utas pillantása, de hamar eltűnnek ezek is s határtalan zöldlap terül el az ember előtt s különös érzés fogja el lelkét, mely az élet minden korlátját lerázni látszik. Hiszen itt ő a legmagasabb pont s ha itt-ott egy falu, egy magányos csárda vagy tanya, magas gyümölcsfáktól ár- nyazott szőlő vagy egy alacsony határdomb ki is tűnik az általános síkságból, ez semmi lehangoló érzést nem kelt az emberben, mert a csekély dombocska nem épen úgy a szemlélő s embertársai müve-e, mint a magas templom- torouy? Nem maga ültette-e a fákat, hogy őt gyümölcscsel táplálják ? így tova minden azt hirdeti az embernek, hogy ő a földnek ura, mely csak azért terül el lába alatt, hogy felszántsa, élelmet keresni kényszerítse s dobogó ménjével I rajta el vágtasson, maga fölött csak az eget látja tündöklő napjával kék messzeségben, melyhez az áhitatos kebel fohászai szállnak fel, melytől lenn áldást s boldogitását várja. S a tájnak e lélekemelő, úgyszólván classicai egyszerűsége mindig magára téríti vissza az embert, mint a mérhetetlen föld legnevezetesebb pontjára. Akad a hegyitájaknak számtalan magasztalója; utazók, művészek, költők versenygenek dicsőítésükben, Mathisson, Salis és sok más énekli a schweizi jéghavasok felségét; de akadt-e egy is, a ki csak egy sorral ki emelte volna alföldünk nem kisebb sajátságait? Azonban ide nem is elég mathissoni lágy érzés, ide gazdag kebel való, mely shaksperei tűzzel, a maga leikéből tudja mindazt kilobogtatni, a mit tárgya dicséretére elzeng. Az Raphaeiként tudjon az egyszerű vászonra elragadóan bájos lényeket lehelni, mert itt, hol az ember nagyságát semmi sem korlátolja, a mit teremt, az is ezen szabad nagysághoz illő legyen . . . Azonban, ha valaki e tanácsunkat követné vagyis inkább kívánságunkat teljesítené, annak Horatiussal azt kiáltjuk: „Et versate diu.“ mert a tárgy különös sajátsága semmi külső segedelmet sem hagy elfogadni. — Nem lehetne itt a német románirók szokása szerint, ha egy táj festésében fenakadnak, Salvator Rosa komor ecsetéhez folyamodni, nem Gaude Lorain élénk varázsához, vagy a regényes, vadregényes, borzasztó regényes s más efféle kedvelt kifejezé- zekhez. Nem akarjuk azonban ezzel állítani, hogy az alföldnek költői oldalai nincsenek. Hiszen az egész vidéK s főleg pusztai részei magasabb érzetü lélekben mint egy költői gondolatként tűnik fel, melynek itt-ott egy nádas mocsár, egy elvágtató csikós; egy legelő nyáj, egy magas gémű kút s az elkülönzött tanya vagy csárda epizódjai. Amott merően ül a sas, nem messziről egy juhász bundájába burkolt ülő parasztnak vélné az ember, de felemelkedik s mindig nevekedő sebességgel szélesre feszíti szárnyát s a felhő magasában inkább érzi méltóságát, mert csak ő s a nap, mely felé küzd, tüntetik ki magukat a környéken. S midőn már a déli forróság sugarai a földet fölheviték, leszáll a délibáb, e sajátságos tünemény, melyhez hasonlót csak Reggio mutathat a Fata Mor- ganában s a kelet légtüneményeiben. Ez, mint nemzetünk, oly idegen Európában s hajlandó vélni a piagyar ember, hogy az Árpádot követte Ázsia sivatagjairól a Tiszához. A természet költővé változik s a legtermékenyebb tájakat egy határtalan távol látszik elborítani, melynek ezüsthabjai fákat, asztagokat, helységeket tükröznek vissza s az egész csak játszi tünemény, mint a képzelet hajnálálmai — mindig távozva az üldöző elől. E szép természeti jelenség úgy leng a vidék egyidomu valóságába, mint életünkbe a szépítő höltészet . . .• Lassan borul el az éjszaka s a nap végső sugarai is mindenfelé láthatók, az ég csillagai mintha testvérek volnának, a föld felé hajlanak ott, hol az a látókör messze határain lakásunk' i"
