Közérdek, 1908. január-június (1. évfolyam, 1-24. szám)
1908-03-14 / 9. szám
9. szám. KÖZÉRDEK. 3. oldal. nyújtja ki támogató kezét, ahol már igyekező és szorgalmas munkát lát és ahol értelmes útbaigazítás, meg részleges támogatás elégséges. Ne is tekintsük másképpen a földmivelésügyi költségvetés segítő eszközeit, mint a saját igyekezetünk kiegészitését. Akkor igazán hamarosan milliókká nőnek a költségvetés segítő százezrei és ezek a milliók a mi zsebünkbe folynak. Miként ejtették meg az érmihályfalYai ipartestületi tisztújító közgyűlést? Emlékeznek bizonyára olvasóink közül többen arra a körülményre, hogy a múlt év tavaszán az érmihályfalvai ipartestületet az akkori vezetőség által elkövetett szabálytalanságok miatt a kereskedelemügyi miniszter az ottani iparhatóság előterjesztésére önálló működésétől eltiltotta. Az ipartestület sorsát szivükön viselő iparosoknak egy magas állású ur segélyével félév után sikerült az ipartestületet jogaiba visszahelyezni, de érthetetlen okokból az iparhatóság minden törvényes és jogcím nélkül kikötötte azt, hogy az uj ipartestületi jegyző nem lehet iparos osztály tagjai közzé tartozó egyén. Megejtették tehát az uj választást s az ipartestület uj jegyzője az érmihályfalvai iparhatóság kiérdemesült rokkant szolgabirája Kal- mánczhelyi Béla lett jobban mondva az iparhatóság (szolgabirói hivatal) rendeletére ő lett megválasztva, jóllehet az ipartestület tagjai között nem egy olyan iparos van, aki hivatva volna az állás betöltésére. Az iparos osztály vezető férfiai nem voltak ugyan megelégedve a választással, azonban nem akarván ujjat huzni a hatósággal, hagyták a dolgot a maga medrében. Időközben azonban sajnosán kellett tapasztaltok, hogy a jegyző ur tulajdonképpen nem az ipartestület pontos tisztviselője, de vezetője akar lenni s minthogy az elnökkel szemben is minden tiszteletet mellőzött s egyáltalán nem is akar neki engedelmeskedni, sőt egyes jegyzői dolgokat a hivatalszolgával kellett elvégeztetni, a választmányi tagok és a jegyző között igen gyakoriak lettek az összetűzések. Az általános elégületlenség akkor tört ki, a midőn az ipartestület 20 éves fennállásának megünneplése céljából iparkiállitás rendezését határozta el, melynél a jegyző ur minden közreműködést megtagadott, kijelentvén, hogy neki semmi köze a kiállításhoz, mely kijelentéséért az iparos osztály igazán kiváló két tagja: Spi- lauer Frigyes és Timkó István részéről erős támadásnak lett kitéve. Ilyen körülmények között jött el az ipartesttel* múlt hó 22-iki tisztújító gyűlése, melynél ez egyszer kivételképen megjelent az iparhatósági kiküldött is. A tárgysorozat első és második pontja minden nagyobb zavar nélkül letárgyaltatott, kivéve Hintalan Ede által emelt kifogásokat, melyet az elnökség hamar eloszlatott. Az elnökválasztás egyhangú volt s e címen sikerült a jegyzőnek is bejutnia. A választmányi tagok választását megelőzőleg indítvány lett téve, hogy egyhangúlag válasszák meg azokat, akik a tisztséget eddig viselték, amit a közgyűlés el is fogadott. Később azonban újból tárgyalás alá vették a dolgot s kimondották, hogy a régi elöljáróság maradjon meg ugyan, de 3 tagja helyett, akik a gyűléseken nem igen szoktak megjelenni válasszanak ujjakat. Az egyszer kimondott határozatot tehát újból tárgyalás alá vették s a jegyző ur összejátszva a régi elnökkel, akinek hibájából az ipartestület jogait felfüggesztették összeállította a névsort s az elnök tudta nélkül kihagyta belőlle a Timkó István és Spilauer Frigyes nevét, sőt azt is elkövette, hogy ezzel egyidejűleg a volt elnököt megválasztott pénztárnoknak jelentette ki. Meg kell jegyezni, hogy az ipartestület elnöke határozottan kijelentette, hogy arról, hogy ez utóbbi két kiváló egyén a választmányból kimaradt volna, csak másnap értesült. A választás eredménye, amely csak vasárnap jött tudomásra, általános megbotránkozást keltett az iparos osztály tagjai között, s azok, akik vezetői és támogatói voltak az ipartestületnek kijelentették, hogy annak semminemű mozgalmában nem vesznek részt, s követelik, hogy az iparos osztály eme két tagjának a nyert sérelméért elégtétel szolgáltassák. Az általános felháborodást lecsillapítandó ; Pólyák „Barna elnök elhatározta, hogy. a folyó! hóban tartandó évnegyedes gyűlésén állásáról lemond s kérni fogja a választás megsemmisítését s ha ezek dacára is a jegyző ur állásában megmaradna, az iparos osztály tagjai elvannak határozva arra, hogy a jegyző működése iránt bizalmatlanságot fognak szavazni, ha ugyan ez a körülmény elég lesz arra, hogy állását ott hagyja, amire az eddig történtek után kevés a kilátás. Kossuth Lajos halálának évfordulója. Tizennégy esztendeje immár, hogy a magyar nemzet édesatyja, hazánk legnagyobb, legdicsőbb fia : Kossuth Lajos örökre lehunyta szemeit, végtelen szomorúságba, nagy gyászba borítván az országot. Tizennégy esztendeje ! . . . Úgy rémlik, mintha ma történt volna e rettentő csapás, azt hinnők, hogy a kalendárium most ir 1894. évi március 20-át. Most se tudunk belenyugodni abba, hogy a csodás szellem, a hatalmas meteor elköltözött innen. Akkor legkevésbbé adtunk hitelt a fájdalmas és megrendítő valóságnak . . . Igaz volt . . . Kossuth apánk csendes lett, hallgatag lett; elnémult az a férfiú, ki évtizedekkel annak előtte erős, tiszta, hazafias érzésével, lánglelkével s ragyogó szónoki képességével megteremtette minden kincsnél drágábbat és értékesebbet: a nemzeti szabadságot. Kossuth Lajos nemes hévvel, hatalmas | gyújtó lánggal teli beszédei állították talpra a i szunnyadó nemzetet, magasan szárnyaló, fen- j költ szónoklataival sikerült szaporább mozgásba hozni a magyarság vérét. A nemzet erőt kapott | és lelkesedése tetőpontján a legnagyobb áldozatokra is képes volt a veszélyben forgó haza érdekében. Kossuth Lajos mondotta, hogy szorgalom és akarat tehetséget pótol. Nála a vasakarat! és páratlan szorgalom egyesült fényes egész ! kort, beviíágositó, sőt korszakot alkotó tehetséggel s teremtett és létesített csodás dolgokat; s megteremtette, megalkotta a legnagyobbat:: a szabadságot. Bámulatos gyorsasággal toborzott össze egy hadsereget, számra nézve nem óriásit, de elszántságra, vitézségre nézve mindörökké ra-1 gyogó példája a szabadságáért, függetlenségéért és önállóságáért küzdő nemzeti katonaságnak. Egy férfi, egy hatalmas szellem harsogó szavára, hivó szózatára megindult a nemzet apraja-nagyja, özvegye, fiatalja, fegyvert ragadott minden épkéz-láb ember és ment a csatába életét áldozni, vérét ontani a mindennél drágább és szentebb hazáért. Kossuth Lajos dicső nevét évszázadok, j sőt évezredek sem tudják majd elhomályosi-! tani, oly tündöklő fényben, oly ragyogó magasságban áll az utókor előtt. A magyar nép, a magyar nemzet szemé- j ben egyre nagyobbá nő, mindjobban emelkedik! glóris alakja, ott él minden igaz hazafi szivében és emlékezetében, ott él kitörülhetetlenül í szelleme közöttünk, ott él az a csodás szellem, mely istenit, alkotott, mely tetteivel a halha-1 tatlanságot szerezte meg magának és nemze-1 tének. Az évforduló alkalmából a kegyeletes j magyarság elzarándokol a nemzet nagy fiának j sírjához, elhozván legigazibb, legfájdalmasabb j könnyeit, miket sírja felett elhullat, elzokogja legöszintébb bánatát, hogy nincs már többé, „aki izén“. Az egész ország, az egész világ, hol csak magyar él, kegyelettel adózik Kossuth apánk emlékezetének, méltóan emlékezik meg a drága halott szomorú évfordulójáról. Feltűnik csodás, misztikus alakja és magunk előtt látjuk fáradhatatlan munkálkodását, lelkes ténykedéseit az édes haza érdekében. Kidomborodnak magasztos eszméi, nemes törekvései és fenkölt cselekedetei s úgy érezzük, mintha ismét közöttünk látnok és mondaná: „Leborulok a nemzet nagysága előtt!“ Csodás érzés tart fogva bennünket s mi imára kulcsolt kezekkel leborulunk az ő beláthatatlan nagysága hatalmas szelleme előtt és áldjuk haló poraiban. Legyen áldott dicső emlékezete! Kristóffyék jajgatása í Válasz a „Nagykároly“ kirohanására. A katholjkus népszövetség fényes sikerű gyűlése és megalakulása városunkban nagy riadalmat idézett elő a hit és haza ellenségei közt. Hála Istennek! Semmisem mutatja jobban a katholikus népszövetség szükségességét, semmi sem bizonyítja erősebben annak édes hazánkra üdvös voltát, mintha a „Nagykároly“ és a mögötte álló radikális párt feljajdul miatta, mely feljajdulásnak rejtett célja az, hogy a felekezeti békét városunkban megbontsa s az eddig békés egyetértésben élő polgárságot egymásra ingerelje. Látszik, hogy tőlünk felnek, látszik, hogy bennünk látják azt az erőt, amely általuk annyira hőn óhajtott általános szavazati jog behozatala esetén is képes lesz megtartani a magyar népet Isten iránti hitében és hazája iránti szeretetben. Igenis jön a Rakovszky serege, a hogy Nagykároly nevezi, de nevezhetné az Apponyi- énak is, akit különben ő Rakovszkynál is jobban gyűlöl, mert mig a néppárt csak beszélhet, Apponyinak a hatalma is megvan a méregfogak kitörésére és jön épen azért, hogy katholikus hitét és meggyőződését senkinek se kelljen véka alá rejteni, hogy azt mindenki bátran, minden anyagi vagy erkölcsi hátrány nélkül megvalhassa és ne legyen kitéve a bigott, ultramontán, reakcionárius, csuhás és mindenféle más elnevezéseknek, hogy azt a hatalmas erőt, ami a vallásban és különösen a katholikus vallásban rejlik, harcba vigye az ellen a szabadkőműves aknamunka ellen, amelynek hazánkra vészthozó voltát a Fejérváry-Kristóffy kornak története ékesen bizonyította, védekezzék. Évek óta bolondították a világot a hit ellenségei azzal, hogy a vallás akadálya a haladásnak és az alsóbb néposztálvok politikai és gazdasági felszabadulásának. Sajnos, vannak még intelligens emberek különösen Magyarországon, kik erre a kopott frázisra esküsznek. Pedig itt van, mint csattanós cáfolat a katholikus népszövetség! Kik keresik fel a népet, vá- rosrói-városra, faluról-falura járva ? Kik iparkodnak felrázni tespedéséböl ? Kik akarják a tömegeknek megszerezni a szervezettségben rejlő óriási erőt ? Nem a szabadkőművesek, radikálisok és liberálisok, hanem a kathoüciz- mus apostolai. Nem igaz az, hogy a keresztény vallás elősegíti a szegényeknek a gazdagok általi kizsákmányolását. A mi vallásunk csak a tulajdon szentségét védelmezi, ami épen úgy azok érdeke, kik ma gazdagok, mint azoké, kik ezután akarnak becsületes munkájok gyümölcseként vagyonra szert tenni. Arról pedig miért hallgat Rózenfeld úr, hogy Krisztus tanítása szerint égbekiáltó bűnnek van nyilvánítva a munkások bérének elhúzása már abban az időben, amikor az emberiség kétharmada még a rabszolgaság jármában nyögött. A katholicizmus és az általa — némely helyeken a protestánsok támogatásával — életbe hivott keresztény socilismus mindenkor lelkesen küzdött a munkások érdekeiért csak épen a papok és polgárok iránti gyűlöletre nem izgatta a népet, amely izgatása a sociáldemok- ratáknak nem emelte feljebb a béreket, mint a mennyire azok a természetes életviszonyok szerint is emelkedtek volna, ellenben meghozta a munkásokra oly veszedelmes szövetségét a munkaadóknak, a krimmitschauzt, a kizárást, melyek folytán ma már roszabb a munkás helyzete mint pár év előtt volt. A „Nagykároly“ szerint egyik táborban van a néppárt, a keresztény sociálisták és klerikálisok, a másikban a szabadkőművesek, radikálisok sociddemokraták és — ezt hallgassátok csak! — a 48-as függetlenségiek. Mit szólnak utóbbiak ahoz a díszes társasághoz, a melybe a Rózenfeld úr jóvoltából kerültek. Reméljük nem lesz nehéz, a 48-as katholikusnak választani egyrészről Kristóffy, Vészi és Bokányi, másrészről Zichy, Rakovszky és Prohász'ka között különösen nem lesz nehéz a rendithet- len katholikus hitéért és cselekvéséért oly sokat rágalmazott és támadott „klerikális“ Ap- ponyi Albert gróf híveinek. A katholikus népszövetséget hóditó útjában nem fogja megakadályozni Kristóffyék lármája. Minden hitsorsosunk érzi mennyire háttérbe vagyunk szorítva abban az országban,
